Üvegtesti homály

A szemem előtt úszkálnak már jóideje. Mostanában mintha többen lennének, de hogy jobban zavarnak, az biztos. Állítólag ártalmatlanok, meg hogy a rövidlátók nagy valószínűséggel ismerik a jelenséget.
Még korábban elhatároztam, hogy lerajzolom őket. Úgyis nehéz ezt elmondani, hogy mi is ez. Persze megörökíteni is az, hiszen minden egyes pislogáskor elmozdulnak, elúszkálnak. De a minap rátaláltam valakire, aki megpróbálta mindezt visszaadni. Hát így látok én :(

“Üvegtesti homály” - 1514 megjegyzés

  1. civan :

    gratu

    nálam is 2 éve szálldogálnak a fonalak
    kissé már megőrülök
    hát ez van nincs mit tenni ellene
    minek vannak az orvosok ha nem tudnak meggyógyítani…

  2. kiss gizi :

    sajnos nekem három éve hamgyatojás nagyságu lerakodások mellé párusulva ezek az uszkaló dolgok és még homályosodik is a semem rengeteg helyen voltam már sőt rendszerese járok a pesti szemklinikára és semmit nem tudnak kezdei vele .Egyedül a medrol lökés segít eha egy kicsit jobb lesz. már ott tartok.hogy nem tudok autot vezetni olvasi. Rengeteg hokusz pokuszolonál voltam azt mondani sem kell,hogy iszonyu pénz és nem segit semmi.

  3. Tom :

    Uhh, ez nem hangzik valami jól :-( Azt viszont nem értettem, hogy a „medrol lökés” az micsoda?

  4. FoxiMaxi :

    Elkezdtem a a témában egy ún. segítő oldalt. ( Valakinek majd csak segít, remélhetőleg. )
    Itt az URL: http://uvegtestihomaly.livejournal.com

  5. Tom :

    Ha másnak nem, hát nekünk, hogy egy kicsit világosabban lássunk a témában :-)

  6. hjozsi :

    Csak egy módszert szeretnék ajánlani ahhoz, hogy ki-ki a saját szemében úszkáló szemetekről pontosabb képet kaphasson, így a válgozásokat jobban megfigyelhesse.

    Alufóliát megszúrunk egy tűvel, hogy pici lyuk keletkezzen rajta. Ezt egész közel tesszük a szemünkhöz, és egy jól megvilágított fehér lapot, vagy más, egyenletesen fényes hátteret nézünk ezen át.

    A kis lyuk pontszerű fényforrásként viselkedik (ha elég pici), és minden apró objektum képe elég kontrasztosan megjelenik a retinán.

    Nekem is vannak ilyen úszkáló micsodáim, de én egy sok évvel ezelőtti, most mindegy, milyen okból, hirtelen felllépő homály miatt jöttem rá erre a módszerre. A homályt nálam az egyik szemem szemlencséjében létrejövő hályogszerű valami okozta. A módszerrel láthattam, hogy a sok év alatt szépen lassan visszafejlődött, de azalatt is folyton változott az alakja, a részletek. Művészi hajlamúak közben a másik szemükkel szabadon nézve le is rajzolhatják a látványt, ha van hozzá elég türelmük, legalább a fontosabb részleteket kb. Így a változás tettenérhető, szinte dokumentálható. Van lehetőség kipróbálni életmódbeli (étkezés, sport, szemtorna, hőmérséklet…mikrosütő bámulása közelről :-) ) változtatások esetleges hatásait. Persze gőzöm sincs, hogy bármi is hatna-e ezekre, de ha igen (pro vagy kontra), az így tettenérhető. Végülis van a szemnek is anyagcseréje, ha mégoly szerény is, miért ne lenne valami, ami lassan visszacsinálja legalább részben ezt, miért csak olyan lenne, ami létrehozza?

  7. hjozsi :

    Mielőtt félreértené bárki. Az előző megszólalásomkor a mikrosütőt félreérthetően találtam megfogalmazni. Nehogy úgy gondolja bárki, hogy ez pozitív hatású!!! Épp ellenkezőleg. A közelről bámulás esetén megeshet, hogy a mégiscsak kijutó mikrohullámú sugárzás felmelegíti a gyér anyagcseréjű szemgolyót, és sokat romlik az amúgy se kellemes állapot.
    Hogy mennyire zár jól a mikro szerkezete, azt ki-ki kipróbálhatja: be kell rakni a mobiltelefont, rácsukni az ajtót, és felhívni. (A mikrót nem elnidítani!! :-) ) Ha kicsöng, akkor mikrohullámilag bizony ő nincs süket szobában, faraday kalitkában! De más módon is kimérhető, hogy nem jelentéktelen, ami onnan kijön. Valszleg nem ártalmas másra, csak a szemre, arra is csak akkor, ha sokáig bámuljuk közelről, és netán számottevően megnő a szemgolyó hőmérséklete. Mert a gyér anyagcsere nem tudja elvinnni a hőt, mint pl a bőrből vagy más, vérrel jól ellátott szövetekből, szervből.

  8. dvorcsak :

    uu, nekem is van, nem tudom mennyi, de az egyik szemembe altalaban pont ugy helyezkedik el, hogy zavarjon. neha jobban, neha kevesbe, most egy ideje eszre sem vettem. az orvos azt mondta, nincs ott semmi. en meg mondom neki, hogy ertse meg, nezek ki a fejembol, es pont a latomezo kozepen uszkal, es zavar.

    azota sem tortent semmi…

    (rovidlato es szemuveges vagyok)

  9. Bartha Lajos :

    Egy évvel ezelőtt , egy reggel én is arra ébredtem , hogy egy kis legyecske repdes a szemem előtt és nem tudom elkergetni. Azonnal szemészhez fordultam , de mivel nem látott semmi aggasztót nem tudott segíteni. Azóta már több szemészt is felkerestem de senki nem tud segíteni. A legyecském azóta már léggyé fejlődött és több úszkáló foszlány is csatlakozott hozzá. Úgy érzem lassan megőrülök!!!

  10. civan :

    Mostmár 3 éve látom a homályokat, köröket, és lehet nem hiszitek el, de kezdem megszokni.
    egy éve még én sem hittem volna

  11. Tom :

    Igazából én is megszoktam és nem zavar annyira, de időnként intenzívebben észlelem őket. Mivel nem „normális” a jelenlétük, azért figyelemmel kísérem őket és próbálom kideríteni, hogy mitől vannak. Nem hiszek a műszeres/gyógyszeres megoldásokban, inkább valami természetes módját keresem az eltüntetésüknek.

  12. FoxiMaxi :

    Változott már vkinek vmi jó irányba?
    Ami engem illet, már teljesen kész vok… :-((((

  13. (Lajaa) :

    Úgy érzem magam , mintha egy burokban élnék és abból lesnék kifelé. Eljutottam arra szintre , hogy néha úgy teszek az úton mint egy félkegyelmű. A foltjaimat bámulom mindenhol. Képtelen vagyok elhinni , hogy a rohamosan fejlődő orvostudományban mindenre jut pénz , csak minket foltosszeműeket hagynak bedilizni. Eddig a Béres szemerővel próbálkoztam , nem sok sikerrel most a „FOREVER”-től vettem meg a „Vision”-t valami majd csak kell , hogy használjon —remélem-
    Mindig a remény hal meg utoljára , ha ez megnyugtat valakit :-) )-:

  14. Zsolt :

    Sziasztok!

    14 éves koromben egész éjszaka másoltam a fizika füzetemet, mert ronda volt. Hajnalban megjelentek a foltjaim.
    Most 42 vagyok. Ha vizcsepp esik a szemüvegemre és fénybe fordulok, akkor egész úszkáló galériát látok.
    Orvosnál voltam, nincs rá megoldás. Mostanában erősebbek és zavarnak.
    Én is valamiféle anyagcsere változást remélek, egyszerűen abban bízom, ha egészségesen élek kicserélődik az üvegtest anyaga.

    Tudtok bíztatni valamivel?

    Zsolt

  15. Tom :

    Én is ezt az utat járom, bár megpróbálom nem csak a fizikai oldalról megközelíteni a dolgokat. Ehhez nyújt egy kis segítséget Dahlke könyve, melyből idézem az ide passzoló részt:

    Üvegtesti homály
    Testi szint: üvegtest, a szem része (szem = belátás, átlátás, a lélek tükre és ablaka).
    Tüneti szint: az üvegtestben jelentkező feszültség hatására felhőszerűen elmosódott képek jelennek meg a szem előtt, különösen rövidlátók (ld. Rövidlátás, közellátás) esetében; világos háttér előtt fátyolos, ködös, elmosódott képek; észlelési illúziók: a belső képeket külsőnek gondoljuk.
    Feldolgozás: különbséget kell tenni a belső (saját) és a külső problémák között: ismerjük fel a „szálkát” a saját szemünkben, és ne gondoljuk, hogy az a másik szemében „gerenda”; inkább mozogjunk a külvilágban, mintsem a belső mozgás illúzióját keltsük.
    Feloldás: tudatosítsuk a saját szemünk előtt lebegő fátylat, vagyis hogy „nem látunk tisztán”, és azt építsük be tudatosan világnézetünkbe.

    Ezt egy kicsit ízlelgetni kell, el kell rajta gondolkodni, nem árt egy kis önismeret sem és talán segít. Tapasztalataink szerint elég találóak a leírások…

  16. Biribi :

    Nekem is vannak foltjaim, egy-két hónapja, de annyira megijesztett, hogy azonnal elkezdtem utána járni, mit kezdhetek velük. Tömérdek információ közül az egyik legfontosabb az volt, hogy a szem is szövetekből áll, ami ugyanúgy képes regenerálódni, mint más szövetek, de ne felejtsük el megszüntetni a kialakulás okát. Ez a bonyolult folyamat. Tanácsosom szerint gondolkodjak el, mi történt, mikor megjelentek, és menjek el egy teljes kivizsgálásra is, csináltassak vérképet, próbáljam regenerálni a regenerálást..:) Nekem amúgy teljesen jó a szemem ( eddig), élesen látok közel-távolra, mégis itt vannak a pontok a szemem előtt. Kíváncsi vagyok, lesz-e megoldás valahol, valaki által.

  17. jucc :

    Én kb 2 hete vettem észre, olvastam, és a szemüvegem aljáról visszaverődött fényben láttam kis „szálkákat” úszkálni. Először nem zavart, de most már mindenhol látom őket, és kezdek idegbeteg lenni tőle. Apám rossz szemét örököltem valószínűleg, ő próbált megnyugtatni, h ő is lát vagy 40 éve ilyeneket. Főleg, ha világos felületre nézek (falra, égre, vagy nagy hőségben az aszfaltra), akkor látom őket, meg ah könnyezek, meg ha félig becsukom a szememet és a szempillámon megtörik a fény, akkor. Apa szerint egész életemben látni fogom ezeket, de nagyon zavarnak. Próbálom megszokni, belenyugodni a gondolatba, hogy vagy 60 évig ezekkel kell még együtt élnem (17 épves vagyok). 6 éve kaptam meg az első szemüvegemet amúgy, rövidlátó vagyok, a bal szememre -3mas a lencse, a jobbra -0,5-ös, de az elmúlt évben ez a szemem romlott. Érdekes módon a kevésbé rossz jobb szememen van a zavaróbb folt, egész halmaznyi kis szálka… és úszkálnak. A bal szememen is vannak, de azt csak néha veszem észre. Lehet, hogy a sok képernyőnézés okozza, lehet, hogy a napsugárzás okozta? Nem tudom. Tervezem, hogy elmegyek szemorvoshoz, hátha megnyugtat. Idegesít, hogy a környezetem nem vesz tudomást a problémámról, hiába panaszolom el nekik…

  18. civan :

    Nem kell velük foglalkozni.
    Más gyógymód NINCS.
    Ezt 3 év tapasztalatával, 6 szemész és 2 pszichiáter felkeresése után tudom tanácsolni.
    Az első évben felfedeztem az összes foltot, a másodikban depressziós lettem és nem mertem napfényre menni, a harmadik évben folyamatosan megszoktam a vackokat.
    Ma is zavarnak, de már rájöttem hogy nem kell velük foglalkozni és pl. ha én vezetek ritkán látom őket, pedig két éve még az utcára is alig mertem kimenni, mert mindenhol láttam, az aszfalton, a betonon, a házfalakon, az égen…
    Más gyógyszer, energetika vagy anyagcsere satöbbi helyreállítás, vitaminok nem segítenek, csakis a figyelem elterelése.
    Higyjétek el nagyon alapos ember vagyok, mindenhol próbálkoztam és ma már terljesen biztos vagyok benne, hogy ezeket a sz@rokat nem lehet eltüntetni, MEG KELL TANULNI EGYÜTT ÉLNI VELÜK!

    Többek között megvizsgáltattam magam a neurológiai intézet szemészével aki azt mondta mikor megkérdeztem, ilyen homályai az emberek 110%-ának vannak
    Ennek az egésznek semmi köze se a monitorhoz, sem a napfényhez!
    A hivatalos elnevezés az ókori rómaiaktól ered amikor hol volt még a monitor.

    Ha valaki nem tudná még, ideírom mik ezek: a szemgolyónak nincs anyagcseréje, azaz nincsenek benne erek, mert akkor nem látnánk át rájuk. De. Ahhoz hogy az embrió korban ki tudjon fejlődni a szem, ahhoz tápanyagok kellenek, tehát erek. A születés előtt, amikor a szem már kifejlődött, ezek az erek felszívódnak. Mivel tökéletes szervezet nincs, a felszívódás sem az, visszamaradnak az erek darabkái.
    EZ MINDENKINÉL ÍGY VAN, nem egy balsors által vert kivételes csoport vagyunk. Csak mi észrevesszük és meg is jegyezzük, sőt még foglalkozunk is vele.
    Másképp is keletkeznek ilyen foltok a későbbiekben, egyrészt ahogy az ember idősödik a szemgolyó összemegy, így sűrűsödik benne a gél, ami nem egyenletesen történik. Ahol sűrűbb lesz, ott foltokat látunk.
    A másik már kezelendő: ha valamiért sérül a retina, akkor vér kerül az üvegtestbe ami szintén foltokat okoz. Ezért kell 1x !!! elmenni a szemészetre egy retina vizsgálatra a foltokkal, nehogy ez az eset legyen.

  19. jucc :

    Én tegnap voltam szemészeten, szememnek semmi baja, az orvos hasonlókat mondott, mint amit civan írt, de azt ajánlotta, egyek áfonyát meg ilyenek…
    Én is hallottam, h ez a legjobb megoldás, h nem törődünk velük. De engem is iszonyatosan zavarnak, én se merek kimenni már az utcára. Mindenhol látom őket és olyankor szinte elsírom magam.
    Rövidlátókat elvileg azért zavarják jobban, merthogy ugye ők közelre látnak jobban, ezért jobban észreveszik ezeket az izéket.
    Az orvos még azt mondta, hogy lehet attól, hogy alacsony a vérnyomásom (tényleg nagyon alacsonynak mértem), és a szemem vérkeringése nem megfelelő vagy ilyesmi, és erre ajánlotta az áfonyát, hátha segít.
    Nem fog. XD

  20. Yvy :

    Sziasztok!

    Nekem 1 hete kezdődött. Iszonyatosan erős fejfájással. Észrevettem egy feketés de áttetsző csíkot abal szememben amely alján és tetején egy egy fkete pont van. Tegnap még 2-őt vettem ésure. + szemorvosnál jártam és a 3. közölte neki is vannak ilyen homályai (bár nem tudom hogy tud velükszemészként dolgozni) és bizony megszokta és nem is veszi észre. Nem tudnak semmit csinálni vele valóban. A 3. doki azt mondta meg lehet műteni de Magyarországon nagyon indokolt esetben végzik csak el (pl. retinaleválás vagy mi vagy akkor sem). „9 éves vagyok és a látásom mint a sasé (volt eddig). Jövőre szerettem volna kimenni Angliába és most kezden a Fitness Akadémiát. Angolt tanlok tehát csupa olyan dolgot teszek amelyhez bizony kell a szemem. Állítólag nem lehet megvakulni tőle. Most egy kontaktlencsét próbálok csináltatni amely úgy funkcionál mint a legsötétebb napszemüveg a bal szememre. Személyesen találtam ki:-P. És ha a bal szememen van ilyen a jobbal nem látom ezeket a szerokat akkor a kettővel együtt úgy látnék mintha egy közepes sötét napszemüvegbe néznék mindig. Most ezt ügyezem le legalábbis próbálom. Ha nem megy megpróbálom elfelejteni hogy vannak bár nem tudom zt hogy kezdjem el…

    Civan segíthetnél te hogy kezdted el azon tevékenyéged, hogy nem figyelsz rájuk. ?????????
    Mert az én csíkjaim feketék és átlátszóak. A feketék zavarnak mert pont a látóterem közepén vannak. Nagyon erős mentális képesség kell ahhoz hogy ha valamit látsz akkor arra tanítsd meg az agyad hogy nem látod. Lehet megpróbálom megvenni az agykontroll könyvet hátha segít. A 3. doki elmondott egy storyt. Úgy születünk hogy a világ fejjel lefelé áll számunkra ill. úgy látunk. Ez egy idő után megfordul. És volt egy Amerikai kisérlet ahol bezrtak embereket szobába és olyan szemüveget adtak rájuk amely fejjel lefelé tette láthatóvá a környezetüket. Mindennek nekimentek egy hónap után visszaállt a világ. Levették a szemüveget róluk és megint mindennek nekimentek. Ezután megint egy hónap kellett mire láttak. Érdekes és mindenki ezen töprengjen el. Én 2 dologba hoiszek. 1. megpróbálok mentálisan tenni valamit ezkért. 2. ha kimegyek Angliába akkor ott megkeresem azért a dokit aki ilyen műtétet végez. Gyerekek úgy néz ki hogy az orvosok nem mernek a szemünkhöz nyúlni. Volt egy ismerősöm retinaleválása volt nem tudom igaz e de ő orvos és azt mondta senki nem vállalta a műtétet, meg is vakult a bal szemére. Ezt azért írtam le mert elvieg ez a műtét amire szükségünk lenne ugyanaz mint amelyet retinaleváláskor csinálnak. Bocs ha hosszú voltam de tetszett ez a blog ill. Civan valahol megerősített abban hogy ezt elfelejtsem (Civan hogyan????). Az agy sokmindenre képes ki tudja talán erre is. Csak meg kell valahogy tanulnunk kezelni.

  21. Yvy :

    offf.

    29 éves vagyok nem 9:-)))) a helyesírási hibákért bocs csak rohanásban vagyok:-S

  22. civan :

    Nem kell ehhez nagy mentális energia, semmilyen hókuszpókusz.
    Minden embernek, sőt minden gerinces állatnak vannak ilyen homályai.
    Egyszerűen arról van szó, hogy az emberek 99%-a nem foglalkozik vele annyira nem, hogy észre sem veszi.
    De ha megkérdezel bárkit a környezetedben (olyat akiben biztos vagy hogy stabil az idegrendszere és nem hipohonder) ha hirtelen felnéz a kék égre lát-e ilyen bizbaszokat, szinte biztos azt fogja mondani hogy igen, de nem törődik vele. BÁRKIT kérdezz meg ezt fogja válaszolni.
    A nagy többség úgy van ezzel, mint pl. a zsibbadással, nem természetes dolog, de van élettani magyarázata nem foglalkozik vele.

    Miután valaki elkezd foglalkozni a homályaival 2 út áll előtte, vagy könnyedén veszi, vagy begörcsöl.
    Nálam 3 dolog segített, de 2 év szenvedés kellett, mire rájöttem mire van szükségem.
    1. elmentem pszihológushoz és szedtem az antidepresszánsokat amiket felírt
    2. állatokat vettem magamhoz, melyekkel az udvaron kellett foglalkoznom és lekötötték a figyelmemet
    3. kell valami ami a közlekedés közben elvonja a figyelmet – vettem egy új autót, amivel élvezem a vezetést, így nem figyelek a szöszökre.

  23. FoxiMaxi :

    kedves civan
    hozzászólásod, elnézem neked, mert tudatlan vagy.
    ha a foltok eltakarják a képet, azzal nem lehet nem foglalkozni.
    http://uvegtestihomaly.livejournal.com
    ajánlom a linkeket benne, ha majd vmikor esetleg szánsz a témára időben ennyit.

  24. FoxiMaxi :

    a legtöbb embernek csak kis vackai vannak
    és elhiszi hogy mind olyan.
    okosnak szeretnél látszani, de ha tényleg olvasgatnál,
    - majd bemásolok ide pár cikket a témában -
    angolul is -
    akkor meglátnád hogy a homályok elég sokfélék.
    hiába van „mindenkinek”, vannak különbségek

  25. Yvy :

    Nem tudom ki hogy van vele de az enyémek feketék. És Elég érdekes hogy ránézak apámra és az arca előtt 3 hosszú homály és pont úszkál különböző irányokban.
    Civan köszi a választ de ha a tiéd fekete akkor nagy király vagy hogy ez sikerült.(ezt teljesen komolyan írom) Pl. a barátnőm is lát de azok átlátszóak. Biztos én vagyok az elmebeteg de az én figyelmem rengeteg dolog leköti. Autóm nincs és nem is lesz mert így nem merek vezetni. Antidepresszánst remélem talán nem kell szednem, bár ki tudja. Átlátszóak nekem is vannak de nem izgatnak kicsit sem.

    Foximaxi. Jó a honlap:-)

    Hát gyerekek, én nem tudom de ha Civannak nem átlátszói vannak és sikerült akkor nekem is sikerülnie kell…

    Ps.: a jobb szemembe is elkedtek a mai napon lenni. Higyjétek el erős csaj vagyok itt most le kéne írni az életem miért mondom ezt de tényleg az. DE ez ……hát ez jelenleg nálam erősebb:-S
    De megpróbálom.
    Egyre lennék kííváncsi: ezek meddig szaporodnak…

  26. FoxiMaxi :

    civan:
    minden üvegtestihomályos fórumon akad pár nagyokos aki elmélete szerint amilyen foltokat ő lát olyat lát mindenki más is, és amekkora az övé, nyilván akkora mindenkié.

    keress rá a témára google-val.
    szimulátorprogit is megnézhetsz, ha megtalálod rá a linket.
    (nem muszáj őszintnek lenni, amikor az összevetés eredményéről beszámolsz…)

    mondok valamit.. vszínűleg évekig éltem segítség nélkül olyan foltokkal mint amihez neked állítólag 2 pszichiáter kellett, de a maival erről a háttérről te még olvasni is alig tudnál.

  27. Némber :

    Üdv..Én 18 leszek, kb egy éve jelent meg az első ilyen „légy”, azóta rengeteg hosszabb fonalam van, meg ilyen úszkáló szarok.. Véleményem szerint, a rengeteg monitornézéstől és az éjszakázásoktól is kialakulhatott, vagy egyszerűen idegi jellegű a probléma.. 4 szemésznél voltam (2 főorvos) alaposan átvizsgáltak, és hát a szemem hibátlan a leletek szerint.. Azon gondolkodjatok, ha beszéltek valakivel, vagy ilyesmi akkor nem látjátok.. Mert nem erre a szarra koncentráltok.. Pl este ki lát ilyeneket? Nyugtasson az, hogy vakságot, látásromlást stb NEM okoz, és sok sorstársad van.. egyszerűen meg kell szokni..

  28. hajnalgy :

    Sziasztok!
    Van egy másik fórum is :esettanulmanyok.hu.-on és ott az esetek adatbázisból címszó alatt ,ott van az üvegtesti homályok csökkentése című. Sajnos soha senkit nem olvasok akinek egyáltalán kopnának valamitől is. Van egy klinika Kaliforniában, érdekes,hogy az egyetlen az egész bolygón, ahol állítólag 80-90 %-os hatékonységgal ,lézerrel tudják koptatni őket, netán eltüntetni.Dr Karichoff a doki neve, de még nem hallottam semmi olyat sem hogy valami szemész-nagyágyú Európába behozta volna ezt a technológiát.Egyébként nekem úgy kezdődött,hogy elkezdett fájni az arccsontom, a szemüregeim stb..stb… Ez mind ott van az esettanulmanyok.hu-on.Azóta 3,5 fél év telt el a legkisebb javulás esélye nélkül és nyaktól fölfelé mindenem fáj állandóan, főleg a szemeim és az azt körbevevő csontok.Természetesen ezerféle vizsgálatot csináltak már rajtam CT, MR, Uh, minden, szóval minden volt negatív eredménnyel. Nem tudják mi okozza az állandó orrdugulásomat sem a bal oldalon, volt már 3 orrműtétem emiatt és minden üreg a fejemben a képek alapján tökéletes. A gégészek is csak tárják szét a kezüket nem tudnak magyarázatot adni rá. Sem a neurológus , sem pszichoélógus sem senki.
    Egyetlen egy kis vonalkával indult és már kupacok, szálak, fonalak, homályfoltok stb.. vannak. Este is látom őket. Sőt a lámpafények körül olyan a látásom mintha pókhálók vennék körül őket, ez más észlelés mint a homályok,és pld egy szembejövő autó lámpája vagy az olvasólámpa környéke ilyen érdekes derengésbe borul a pókhálószerű rajzolattal együtt és még a szivárvány színeire is bomlanak sokszor. Örjítő! És ne legyek megijedve?? Szokjam meg?? Szaporodnak. Nem hinném hogy azért szaporodnak mert foglalkozom velük. HIszen az első hónapban bármennyit is nézegettem csak egy volt , aztán lett kettő majd három és így tovább. Nem kell külön nézegetnem „őket”, mert az egész életemet uralják napfénytől függetlenül. Ha pedig sötétben vagyok, akkor meg fájnak a szemgolyóim, égnek, feszítenek, néha mintha kiszakadnának a helyükről. És minden lelet negatív! Könyvet már nem olvasok mert nem bírok miattuk, már csak a napilapok maradnak de azok is csak percekig. A számítógépezés idejét radikálisan csökkentettem mert a monitor a legrosszabb. Szóval egy szemész sincs aki a Karichoff féle technológiát behozná?
    Sziasztok!

  29. hajnalgy :

    Itt an a reménytkeltő oldal. Olvastam sok páciens hozzászólását akik voltak Dr Karichkoff klinikáján. Szinte mindegyiknek eltüntették ezeket a szarokat. Írjátok be a google-ba a nevét és nagyon sok találat lesz rá.
    Három év alatt ez az egyetlen viszont nagyon bíztató üvegtesti homály-ügyben. De hát nagyon messze van az ide és gondolom olcsó is a beavatkozás.

  30. hajnalgy :

    Nem tudom miért került az oldal amit beírtam a moderációs sorba, nem hinném, hogy reklámnak minősülne egy a Föld túloldalán található szemészeti klinika. Mindegy, megtaláljátok ha rákerestek.
    Sok sikert!

  31. hajnalgy :

    HI!
    Az angol reménytkeltő oldal:eyefloaters.com
    DR JOHN KARICHKOFF a doki neve, fentebb kihagytam a „k” betűt.

  32. hajnalgy :

    HI!

    DR JOHN KARICHKOFF a doki neve, fentebb kihagytam a „k” betűt.

  33. FoxiMaxi :

    Némber:
    Sajnos sokak számára nem csak foglalkozás/nem foglalkozás kérdése.
    Ha utánaolvasnál, szétnéznél a témában (angol oldalakon főleg), akkor tudnád.
    Ráadásul, ahogy szétnéztem (dec. óta nézegetek), elég sokféle dolgot neveznek üvegtesti homálynak, vagyis teljesen biztos vagyok abban is hogy mi itt akik ideirkáltunk nem mind ugyanarról beszélünk.
    (De ehhez az kell h. súlyosabb legyen nálad a helyzet, ami szerencsére nem áll fenn. Nekem sem állt, évekig, de 3 éve eldurvult a helyzet, főleg az utolsó 1 év kemény.)
    Az orvos is látta, kép is készült róla, tehát nem én képzelgek.

    Más. MSN-en felvehet az akinek komolyabb fajta üvegtesti homálya van, csak h. legyen forródrótos kapcsolat. Ott, ha vmelyikőnk talál vmit ( és egyéb tapasztalatait is ) megosztja.
    Címem a blogom (weboldal) profiljában megtalálható.

  34. civan :

    Erre csak annyit lehet mondani aki nem akar meggyógyulni az nem is fog.
    Van aki a szenvedő életet választja an aki a normálisat.

  35. FoxiMaxi :

    civan:
    Erre meg csak annyit, hogy vedd a fáradságot hogy megismerj, vagy húzd be a farkad és takarodj.

  36. FoxiMaxi :

    civan:
    Vagy megbántottalak azzal hogy megkértelek, olvass utána a témának!?
    A blogomban van jópár link külföldi oldalakra, keresd ki magadnak.

  37. hajnalgy :

    Olyan könnyű azt mondani.hogy aki nem akar meggyógyulni az nem is fog…
    3,5 éve tart a millió problémával együtt amik együtt érkeztek szinte egyik napról a másikra, amiket elolvashattok. Civan! Szerinted nem akarok meggyógyulni?? Vagy rajtam kívül a többieknek nem ez minden vágyuk és álmok??
    Itt nem egy-két kis pöttyről vonalkáról van szó amik csak néhanapján látszanak!
    Itt homálykupacokról és fonálerdőkről beszélünk amik éjjel nappal napfényben és majdnem sötétben is láthatóak!
    Ki az isten nem akarja elfeledni ezeket????

  38. zimi :

    kb 4 napja vettem észre a kis fekete foltomat. csak egy van és mindig odakúszik ahova nézek. egyelőre nem idegesít :) orvosnál még nem is voltam, talán fél órája annak, hogy először hallok erről a dologról. lehet, hogy idővel többen lesznek a kis foltok??? az A vitamin segít? mintha erről olvastam volna valahol.

  39. Yvy :

    Szia Zimi

    Nem fog:-S

    Én egy hónapja vettem észre de már tengernyi van és már mindkét szememben:-S

    Persze ez nem azt jelenti hogy neked is annyi lesz, mert pl. egy kolleganőmnek egy alakult ki és nem több és évek óta látja.
    Azért próbáld meg hátha.
    Én egy hónapja napi 1000 mg c vitamint szedek de szintén semmi.
    Állítólag az antioxidánsok sokat segítenek. Nézz utána a neten sok ilyen készítmény van én legközelebb ezt próbálom meg.
    Úgy tűnik végső részemre megoldásként marad a műtét ..

    Mindenki meg akar gyógyulni gyerünk Amerikába vagy Angliába hátha sikerül. Ha egy hónap alatt így romlik mi lesz 2 év mulva…..ráállok az angolra és jövőre usgyi.

  40. Ano Nímusz :

    Az IWIW-en is van üvegtestihomály-ellenes „klub”.

  41. Foximaxi :

    Yvi!

    Írd meg, kérlek (meg a többiek örömére is), h. pontosan milyen antioxidánst próbálsz ki!

    A napi 1000mg C-vitaminozáson már én is túl vagyok… (sóhaj)

    # Yvy :
    2007. szeptember 16., vasárnap – 20:00

    Én egy hónapja napi 1000 mg c vitamint szedek de szintén semmi.
    Állítólag az antioxidánsok sokat segítenek. Nézz utána a neten sok ilyen készítmény van én legközelebb ezt próbálom meg.

  42. Yvy :

    Ano Nímusz!

    Írd már be légyszi a nevét mert nem lelem
    *********************
    Foximaxi!
    Még nézegetem de le fogom írni!!
    *********************
    …nem bántjuk egymást gyerekek!
    Azt gondolom aki ide ír van elég baja így is. Civan lehet nem a megfelelő módon adja elő, de örülök hogy neki jó így és remélem nekünk is sikerül vagy műtéttel vagy máshogy.
    :-S

  43. Ano Nímusz :

    Üvegtestihomály Antal
    [anti üvegtesti homály, no more vitreous floaters!]

  44. hajnalgy :

    Sziasztok!
    újabb ötletet adott egy doki:
    neurológiai eredetű lehet /legalábbis nálam, nagyon sok társult dolog is van, arcfájdalom, stb.., az esettanulmanyokon leírtam már/, trigeminus neuralgica.Ezek az idegpályák az arcban futnak, allsó-felső állkapocs, fogsor, mennek be a szemek alá, mögé, le a nyakon keresztül gyomor, comb, stb..
    Azt kérdezte a doki nem volt-e bármikor is foggyökér kezelés, húzás stb..
    Azt mondja esetleg ha régen is volt akkor is a hegesedés, csontosodás megnyomhat egy idegi pontot és rögzül ez az állapot. Elküldött neurológushoz. Egyébként ez a vizsgálat a Műegyetemen van és 5 percig tart.Infratérképet készítenek a testről és azt elemzik. Ez a doki és csapata 25 éve fejleszti ezt a diagnosztikai módszert.
    Szóval azt mondja ha a neurológus ki tudná deríteni pontosan melyik idegi ponton van a „hiba” akkor lehet kezelni mégpedig igen hatásos gyógyszerekkel. Egyszer olvastam egy osztrák szemészeti klinika cikkében/pontosabban lefordították nekem/, hogy az üvegtesti homályok mindig neurológiai alapon keletkeznek.

  45. Yvy :

    Jó ez az izé az iwiwen:-) Csak még kevés az ismerős, no majd bejelölöm

    Kedves Hajnalgy!

    Esetleg nem adnád meg a pontos címet a Műegyetemen hol van ez a vizsgálat?

  46. Ano Nímusz :

    Yvy: Tehát maradsz inkognítóban. Remélem nem mindenki, mert akkor nem lesznek sokan. :)

  47. hajnalgy :

    Infratérkép:061-463-15-06

  48. Némber :

    Hi…Én ezt nem vágom..Alapból nem látom őket, de kimegyek a házból, vagy egy kontrasztra nézek és kvázi mint egy fátyol, ezer bevillanással – amik a retinaleválás tünetei is – de azt nem állapította meg az orvos… van egy ilyen pötty, és mellette egy rakás ilyen hosszú… Hát nem tudom, nektek is hasonló?

  49. Yvy :

    Ano Nímusz:

    hihi nézd csak meg:-P

    Hajnalgy:

    Hálás köszönet! Majd számolj be a tapasztalataidról.

    Némber:
    Hasonló. Nekem sok fekete pötty és ezn pöttyöket összeküti egy kukacszerű girgegurba hernyó ami fekete, meg sok átlátszó pötty és volal meg fekete. Szóval mindenkinek más. Picasso örülne ha a szememmel látna:-S A baj az hogy a látóterem közepén van elsősorban.
    Lakásban én sem látom annyira mint kinn.Bezzeg a monitoron:-O

  50. Yvy :

    Majd egyszer megtanulok helyesen írni…

  51. hajnalgy :

    Sziasztok!
    Vonalak, szálak, a vonalakban pöttyök, maszatkupacok, gombolyagok. Fehér papíron illetve az égen néha átúsznak hirtelen ilyen kis mini fénykukacok. Este a lámpák körül derengés a szivárvány színeire bontva szabálytalan pókháló alakban a fényforrás körül.És szaporodnak a rohadékok. A szemész szerint nincs baj a retinával, továbbra is az az álláspont, hogy ilyen van mindenkinek/????/!!!, szokjam meg ne törődjem vele. Hahaha. +.5 év alatt nem „szokódtak” meg, majd mostmár biztosan úgy lesz.Mindnyájatoknak rendben van az összes foga és arcürege??

    Az esettanulmányokon találhattok üvegtesti homályszimulátort. Töltsd le, telepíts. Legalább másoknak is meg tudjátok mutatni miről beszéltek. Jó kis progi, alig foglal helyet és rengeteg félét lehet rajta beállítani.

  52. hajnalgy :

    http://www.drlenkei.hu/
    Erről hallotttatok már, iletve használ valaki közületek ilyen giga-vitamin adagokat??? Olvastam a fickó könyveit. Elgondolkodtató de még nem próbáltam semmilyen vitaminját. Azt tudom, hogy a ma hivatalosan ajánlott napi vitaminadag akár több ezerszeresét is tartalmazza az összeállítás.

  53. Tom :

    Én teszteltem mindhárom kiszerelést :-) Az alappal kezdtem, folytattam a közepessel és megpróbáltam a nagyot. Maradtam a közepesnél és most már csak időszakosan „eszem”. A „fénykukacokra” gyakorolt hatását nem tudom, mert én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tudok nem foglalkozni velük. Az biztos, hogy nem írtotta ki őket, mert ha megkeresem őket, akkor itt ficánkolnak és nagy a társaság… :-/

  54. dvorcsak :

    hajnalgy:

    hat ez a tobb ezerszeres dolog a fura az egeszben. meg az, hogy drlenkei az egyik legnagyobb szcientologus. innentol meg en inkabb kihagyom…

  55. hajnalgy :

    dvorcsak:
    Szia! Nekem fogalmam nem volt hogy scientológus a fickó csak kérdeztem, hogy van-e tapasztalat. A vitaminok napi adagjához nem értek, gondoltam lehet,hogy egy többszörösére emelt koncentráció pozitívan hathat az egészségre, hiszen ki határozza meg a napi adagot? Ez a Lenkei a saját igazát bizonygatja a gyógyszerkutatók meg szintén a magukét.DE ne kanyarodjunk el a fórum eredeti céljától, kutassuk ki, hogy mi a franc koptatja el ezeket a rohadék homály-szarokat!!
    Megőrülök tőlük!!!

  56. Némber :

    Tudok javasolni pár dolgot…
    -Szokjatok le a cigarettázásról
    -Sokkal kevesebbett üljetek a gép elött
    - Pihentessétek a szemeteket (szemtorna stb)
    - Napszemüveg
    - Fontos, hogy kipihent legyen a szem (ergo éjszakázások ritkítása)
    + Én most elkezdtem fújni ezt a vitamin sprayt, ajánlom mindenkinek..

  57. dvorcsak :

    Némber:
    - leszokatm egy eve
    - hmm, ez nehez
    - hmm, ez jo otlet
    - hmm, a szemuvegem miatt nehez
    - csaladoskent nem ejszakazom

  58. Némber :

    Napszemüveg nagyon sokat segít, szerintem az optikusod tudna valami megoldást.

  59. Yvy :

    Nekem nics napszemüvegem de öcsémét felvettem és ugyanúgy láttam a lassan gigászira növekvő homályokat. Szóval kéne egy napszemüveg ami nagyon erősen sötétíti a teret. Mindenesetre meggondolandó. Vennék olcsót de féltem a szemem, így inkább gyűjtök drágábbra.:-S De lehet veszek egy olcsót addig…

    Én személy szerint netfüggő vagyok de próbálo csökkenteni a netezést..

  60. hajnalgy :

    Yvy:Vennék olcsót de féltem a szemem,
    Szia!
    A Polaroidok elég olcsók és nagynevűek, de egyszer láttam a Tv.-ben bemértek 1-2 ezer forintos szemüvegeket és nagyon drágákat a Műegyetem optikai tanszékén és volt sok olyan filléres amelyik jobbnak bizonyult a nagy világmárkákénál.
    Szemüveg üzletekben szokott lenni Uv mérő kártya, ezeket ingyen szokták adni és azzal le lehet tesztelni a napszemüvegeket.

  61. blu :

    Sziasztok! Én kb 3 éve mentem szemészhez ezzel a problémával:Ha föl fele nézek,azután lefele fordítom a fejem,ezek a foltok először felszállnak,azután fejemet követve,mintha leüllepednének.Tényleg k-ra nehéz elmagyarázni e-sza.-ságtól nem szenvedő egyénnek.Engem legjobban akkor zavarnak,amikor ködben nappal,vagy erős fényben vezetek.A napszemüveg és a probléma figyelmen kívül hagyása sokat segített az ügyben.Az első doki azt mondta:szemész f.orvos,üvegtestmegfolyás!Mire én:és nem fogok ettől megvakulni?
    5 mp szünet… Majd egy szó:Nem!Ennyivolt a válasz.Én is rövidlátó vagyok:-1.5 -1.5.Amikor egy másik d.nőnél jártam,rá kb.1 évvel,szemüveg kontrollon,tőle is megkérdeztem remegő hangon,hogy mit tud erről?Válasz!:Főleg rövidlátók betegsége,nem kell vele foglalkozni!
    Egyenlőre ennyi!Amúgy én is érzem néha,mintha v.mi száraz dolog dörzsölné belülről a szemem.Jó lenne hinni,hogy jobb lessz,de ez ügyben pesszimista vagyok és félek,hogy 5-10-20 év múlva megvakulok.
    Amúgy én nagyon pesszimista beállítottságú vagyok.Ez is rájátszhat.

  62. Némber :

    Ettől még nem vakult meg senki, mi sem leszünk kivételek nyugi..:)

  63. Ano Nímusz :

    Nem hinném hogy mind ettől félünk.
    Csak sajnos ez minden amit „segíteni” tudnak.
    Vannak akiknek már valóságos ablaktörlőjük fejlődött ki – azoknak mondjanak ilyeneket és bicska nyílik a zsebben.

  64. Yvy :

    Bizony…nekem már kb akkora 2 db ha a kocsiba ülök…..:-( már egészen gigászi:-S igazi fekete ablaktörlő…
    A legjobb az egészbe az hogy az egyik fiatal szemorvos dokinak is vannak és műt és szemorvosként dolgozik:-O

    Ami azt illeti ha nagyon nagyon elszaporodnak é színesek akkor az elgondolkodtató hogy nem takarja e el teljesen a látóteret x idő mulva…

  65. Ano Nímusz :

    yvy:
    a te üvegtestedben is olyanok mintha valamiféle ablaktörlőket látnál repdkedni? vagy e bejegyzésed másról szólt?

  66. Némber :

    Igazából, nem tudnak olyan mértékben elszaporodni, mert a szemben is állandó az anyagcsere..ismerek olyanokat akiknek elmúltak, de a neten is keresgélve, olyat még nem, hogy valakinek úgy elszaporodtak volna, hogy már már veszélyessé vált..

  67. Némber :

    + ha már olyan szinten elszaporodnak, akkor más ok van, és jön a műtét..

  68. Ano Nímusz :

    az is elég ha ember nem tud olvasni és egy pillanatra sem megfeledkezni róluk mert akkorák és olyan helyen úszkálnak
    http://p198.ezboard.com/bfloatertalk
    az én szememnek sincs semmi baja, akárhogy vizsgálják…

  69. Ano Nímusz :

    az embert inkább idegileg készíthetik ki a lebegők.
    a szem alapból követi a mozgást,
    az ember akárhogy próbál vmire koncentrálni, a kib@..ott vastag és széles ablaktörlők meg kisebb társaik ráúsznak mindenre elúsznak le és fel, jobbra meg balra a dolgok előtt.
    akinek qva nagyok az egyszerűen nem tudja figyelmen kívül hagyni őket,
    igen nagy nehézségek és többszörös idő alatt képes odafigyelni bármire is.
    gondolj bele hogy aki egész nap monitor előtt dolgozna annak ez mit jelent.
    ami engem illet, olyan ideg leszek hogy egyszercsak török-zúzok,
    és nem az alapból nehéz természetem miatt. tovább is olvastam az english fórumot – nem vagyok egyedül ezzel sem.

  70. Yvy :

    Ano Nímusz!

    Igen, olyanok…hatalmasak…ablktörők az üvegtesben.ahogy mondod. Ha csak sok kicsi lenne nem gáz annyira de ezek egyre vastagabbak és egyre hosszabbak és egyre jobban nőnek..ráadásul feketék a ro..dt életbe…
    Ja ÉS EGÉSZ NAP MONITOR ELŐTT DOLGOZOM:-s

    Bárcsak elmúla…

    Az én szememnek sincs baja aszondják még rövidlátó sem vagyok.

    Fitnes edzőként legalább majd nem a monitort nézem:-(

  71. Ano Nímusz :

    Infratérképes vizsgálat. (szept. 19-én írtatok róla)

    Azóta elment már rá valaki a Bp-en lakók közül?

  72. bec :

    sziasztok nekem nem tudom mim van de hasonlít az elmondottakhoz, de nekem csak akkor jön elő ha kimerülök , példáulé ha széthajtom magamat és edzés után hazaérkezek, kb 1 óra alatt elmúlik, de nagyon kellemetlen én ezt ugy tudom leírni, hogy a látómezőmnekl egy része úgy néz ki m,intha egy tükröző vízfelőletről látnám a világot és egy kavics felkavarná és úgy hullámzik hogy nem tudok kivenni semit

  73. norby :

    Hello mindenkinek, eloszor is nagyon megorultem amikor ratalaltam erre az oldalra, mar csak azert is, mert nagyon hasonlo gondokkal kuszkodok en is immar lassan 2 hete.Legeloszor akkor vettem eszre a kis apro mozgo figurakat amikor a szabadban voltam eppen futni.Egy kis ido mulvan el is tuntek,ha jol emlekszem, csak mert nem eszleltem oket, azt hozza kell tennem, hogy nagyon napsuteses ido volt amikor elojottek legeloszor.Ahogy telt mult az ido nem lattam oket, hanem egyszer csak az kezdett el zavarni,ahogyan valtoztatgattam a tekintetemet kis apro dolgok mozdultak vele egyutt. Egyertelmu, hogy aggodalom toltott el,mar csak azert is mert mindig nagy figyelmet forditottam az egeszsegem megorzesere, rengeteget sportoltam napi szinten, igy nem ertettem, hogy mi volt tortenoben.
    Annyi teny, hogy regota orrspryt kell hasznalnom,mert az orrom szinte minden idoben el van dugulva- de az az orrsoveny ferdulesemtol is lehet.
    Azt, hogy mindig is nagy figyelmet forditottam az egeszsegem megorzesere ugy ertettem, hogy sok vitamint szedtem , kalciumot, magneziumot, beres cseppet.Amikor a huvosebb idokre megbetegedtem az antibiotikumokat mellozve termeszetes gyogymodhoz nyultam es propoliszt szedtem.Ezen kivul minden nap felkeles utan 2 csesze mate teat foztem le magamnak ahhoz, hogy felebredjek.Aki ismeri a matet az bizonyara tudja, hogy szamtalan sok elonye van, ha valaki fogyasztja, tisztito hatassal van az egesz szervezetere az termeszetes elenkito valamint szocializalodo hatasa mellett.Mas alkalmakkor guaranat szedtem szinten a kavet helyettesito elvezeti cikk-kent,illetve a ginszenget is szerettem.
    A napi sporthoz szukseges energia mannyiseget a spinning orakra, a futashoz L- karnitinbol nyertem.
    Amint latjatok boven sok olyan termeszetes dolog akadt ami segitett abban, hogy mindig jol erezzem magam.Rendszeresen szaunaztam stb.

    Eleinte en is a vernyomasomra gyanakodtam, mivel olyanoknak tuntek a reszecskek, mint amilyeneket mar valoszinuleg mindannyain lattunk ha hirtelen alltunk fel pl.
    Vegul is 1 hettel ezelott elmentem egy magan orvoshoz, akinek kozolve a panaszaimat azonnal megallapitotta, hogy uvegtest homalyrol van szo, ami – elmondasa szerint sportoloknal is gyakran elojon.Szinten azzal nyugtatott, hogy nem kell aggodni miattuk, mert egyaltalan nem karosak, es, hogy latasuk teljesen termeszetes, pl o mar 18 eves kora ota latja oket.
    Arra a kerdesemre, hogy folytathatom-e a sportot azt mondta, hogy persze, semmi akadalyat nem latja.
    Viszont az en kerdesem az az, hogy ha esetleg bennem is a sok sport miatt alakult ki,akkor a folytatasaval nem, none a szamuk egyenes aranyban? Kerdesem megvalaszolatlan maradt.
    Ezert az ot percert fizettem 70 eurot :-(

    Egy kolleganom segitsegevel felvettem a kapcsolatot a virtualis orvosaval ,aki az elmondottak alapjan azt valaszolta, hogy a hiba a szemnyomasban lehet,ami esetleg ha tul magas, produkalhatja a kis apro reszek elo-elo villanasat.
    Ementem tehat megmeretni a szemnyomasomat is, de azt rendben talaltak.
    A szememet belulrol teljesen megvizsgalva semmifele elterest nem vettek eszre a normalistol.
    Most a korzeti orvosom vervetelre utalt bbe, ahol szinte mindent ellenorizni fognak. A hivatalos korhazi vizsgalatra meg persze varnom kell,mert egyenlore csak varolistan vagyok, remelem mihamarabb ram kerul majd a sor.
    Ugyanakkor mas iranyba is lepeseket tettem: felvettem e mailben a kapcsolatot egy neves szemeszeti klinikaval. A cime:
    http://www.icqo.org
    varom a valaszt, hogy mit mondanak es kovetem majd az utasitasukat.
    Ha nem haragszotok most ide irnam azt, hogy pontosabban milyen dolgok zajlottak le bennem es kisertek a kialakulasukat:
    tobb napig fajt a szemem,pontosabban a szemgolyom belulrol.Elmentem hat es vettem egy szem nyugtato maszkot amit a hutobe kellett tenni lehuteni, es ugy a szem kornyekere, hogy megnyugodjon a szem.
    Sajnos tul hidegre hutottem es tul sokaig hagytam a szememen
    igy masnapra nagyon megfajdult a fejem es huzo-szorito erzesek uraltak az egesz arcomat, szemem kornyeket. Azt gondoltam, hogy talan homlokureg vagy arcureg gyulladasom lett a jeg hidegre hutott szem-homlok nyugtato maszktol. Meg aznap elkezdtem az egesz arcom, szemem kornyeket kamilla teas vizzel borogatni,igy hal Istennek a rossz feszito erzes elmult.Neha elojon a fejfajas, ha nagyon felidegesitem magam kis apro ropkodo sejtnek tuno dolgok lattara.
    Erdekes modon megfigyeltem azt is, hogy ha idegesebb vagyok jobban elojonnek, ha megnyugszom kevesbe.Azt is bevallom, hogy neha be kell kapnom a lenyugvas celjabol vmifele nyugtato pirulat, mert meg uj a dolog es nem szoktam hozza, bizom benne ez az idovel el fog mulni.
    Hal Istennek ejszaka dolgozom, reggel 8 kor szoktam lefekudni, igy a nap fenyes reszet atalszom.Amikor felebredek mar du 5 ora van, nalunk mostanaban este 8 korul sotetedik csak.
    En is abbahagytam a sportot, mert pillanatnyilag tanacstalan vagyok.
    Ezelott a sport jot tett, mert kozben nem lattam oket, vagy csak nem vettem volna eszre…? Tervezem, hogy visszaallok a regi kerekvagasba es ismet lejarok edzeni, igy majd meglatom hogyan lesz a legjobb nekem.
    Amit en teszek vegul is nem mas, mint egy: egyfajta onmegfigyeles, a sajat es szervezetem reakcioimat elemzem kulonbozo helyzetekben, probalva igy rajonni arra, hogy milyen uton kell tovabb jarnom, egy szep es gyumolcsozo elet megtartasanak erdekeben. Ez persze nem konnyu,de elvegre ertelmes lenyek vagyunk akik gondolkodunk es megtanultunk urra lenni magunkon, ennek kell, hogy vezessen mindvegig minket.
    Ez bizony nehez, de egyet ertek azzal is amit mar tobbet leirtak itt, hogy a joga, reiki,meditacios gyakorlatok nagy mertekben segitenek a gondok lekuzdeseben es a sajat magunkba pillantasban.
    Vallasos leven en peladul e problemat nagy alazattal probalom elviselni, es fohaszkodni minden aldott nap, hogy elmuljon.Meggyonas,szentaldozas utan jobb volt sokkal, mind testileg mind lelkileg.
    A kitartas mindig eredmenyhez vezet, a gyumolcse vminek, remenynek mindig lennie kell.
    Hat most vegre felsohajtok, hogy mindezt sikerult ide leirnom,es veletek megosztanom mart csak azert is mert en jelenleg a kanari szigeteken elek, nagyon messze otthonrol a barataimtol a csaladomtol…..igy legalabb tobb lesz bennem az ero ezaltal is.

    bocsi az esetleges gepelei hibakert

    norby

  74. Yvy :

    Szia Norby!

    Én is keményen sportolok de ha abba hagyám azzal „megölném önmagam”.Nekem is így kezdődött fájt a szemem mögött, fájt a szemüregem és a szemem körül a fejem és igen én is hűtöttem. És akkor jött elő az első. Ennek 2 hónapja és ne tudd meg mennyi van. Egy normálisan látó embert lesokkolna ha a szememmel látna.

    Kitartást neked is és ha van bármilyen pozitív tapasztalatod ill. fejlemény (vagy negatív) kérlek oszd meg velünk:-). Próbáljunk összetartani hátha…

    Bec: ez fura ilyenről még nem hallottam…de örülj ha elmúlik:-)

    Yvi

  75. Foximaxi :

    Ami engem illet, nem emlékszem fájásokra.
    (Csak arra hogy egy szép nyári napon ott volt… Nagyon-nagyon sokáig azt hittem hogy csak kosz, csak belement valami, de hát csak nem múlt… Szemklinikán kép készült róla (tényleg klasszul látható), de még mindig jól elvoltam mellette két évig. A fonal akkor lett olyan vastaggá h. már nem igazán lehet jól ellenni vele. A lebegők még most is szaporodnak, a folyamat a másik szemben is elkezdődött. Ha csak az a nagy, ablaktörlőszerű bizb@sz nem lebegne a jobb szememben, a többi már nem zavarna úgy a koncentrálásban, könnyebb volna minden.)

  76. Foximaxi :

    Kanári-szigetek.. Úristen. :)

  77. hajnalgy :

    Szia Norby, Yvy!
    Nekem is úgy kezdődött és ma is az van 3.5 év után ,hogy állandóan fájnak a szemüregeim és az azt körbevevő csontok és végtelen formában szálak, halmok kupacok, pöttyök csak nőnek és újabbak alakulnak, majd a régiekről újabb leágazások lesznek és abból megint és…. és…
    Olyan mint egy fa. Ez az állandó szemcsont-fájdalom érdekes.Tegnap neurológus /az 5.!!/ is azt mondta szanaszét elemezgetve az MR és ct képeket ,hogy világon semmilyen eltérés sem a szememben sem az arcüregemben sem sehol nincsen hála istennek. Neki is vannak ilyen szarok. MOndtam, hogy állandóan fájnak a csontok, fejem, arcüregem stb..
    Ő azt mondja ha 1000 %, hogy nem fogászati eredetű bár erős rá a gyanúja, hogy annak ellenére hogy vagy 10 fogász 3 éve kezel és nem talál semmit., nos akkor adna nekem Tegretolt vagy antidepresszánst amolyan kísérleti alapon, hogy hátha..DE azt mondta fussak még egy kört a fogásznál és akkor elkedi adni. A homályszálak maradni fognak de legalább a fájdalom reméli, hogy csökkenne ezektől. REméli! Nem tudja csak reméli.Elképesztően bonyolult és érzékeny az emberi szervezet.
    Azt mondja ezeket a bajokat soha semmilyen műszer sem fogja kimutatni mert a gépek által láthatóvá tett területen minden rendben.
    Agy, idegek, gondolkodás, stressz, ki tudja??? Azt mondta hogy azt sem tudják sehol a földön mitől lesznek valakinél ilyen homályszálak másoknál meg miért nem. Nem tudják mitől keletkeznek ezáltal nem tudják mitől múlnának ezt már csak én teszem hozzá többéves fórumozás és internetes tallózás után.
    Ez a Kanári -szigetek tényleg borzasztó lehet :-)!!!
    Azért az fura, látjátok hogy hiába teszel meg mindent a saját egészségedért, ráadásul jó tengeri levegőt szippantasz és mégis. A szemészek meg leszarnak minket úgy globálisan, mert ennek a pár hülyének mint mi vagyunk nem érdemes semmit kutatni és fejleszteni mert nem üzlet.
    Ha minden 3.-4. embernek lenne ilyen akkor a gyógyszergyárak is felfigyelnének rá és be kéne szedni 10 tablettát darabját 10 ezerért. Higgyétek el nekem akkor is megérné! Gyógyszergyártók!! Fejlesszetek!!! Köszönöm!!!!

  78. Yvy :

    Hajnalgy:-) ez jó volt:-P

    „majd a régiekről újabb leágazások lesznek és abból megint és…. és…”-DETTO

    Foxi:engem is az a nagy egyre növő ablaktörlő zavar illetve azok mert mindkét szememben jól elvan 1-1.

    A Kanáriszigetek jó lehet:-) jah ott süt a nap, akkor mégsem:-S
    Ps.:Olyan jó hogy ősz van és nem fog a nap sütni:-/

  79. norby :

    Sziasztok,

    hát nem irtatok sajnos olyasmi vigasztalo sorokat amilyeneket vartam volna, de sebaj. Azt tudnotok kell, hogy az itteni emberek akikkel eddig beszélgettem errol, mind ugy álltak hozza, hogy ez egy olyan dolog ami bárkivel megtortenhet, szimpla biología, illetve, hogy ha napszemuvegben nem látom oket akkor hordjam mindig, meg. hogy lehetne roszabb is.Tehát ok teljesen pozitivan állnak a problémához, ami létezik, nem veszik annyira komolyan.
    Ez persze engem is meglepett, mert azért ennyire lazán venni én sem tudom az egészet, de sokat segit a pozitiv hozzáállásuk, gondolkodásuk és támogatásuk.
    Szinte félelemmel olvastam, hogy nektek egyre csak tobb és tobb jelenik meg. Nekem azt mondták, hogy amiatt is láthatunk beloluk tobbet, ha folyamatosan aggoduk, stresszelunk és keressuk oket a szemeinkkel. Egyik reggel pl, pont amikor a korzeti orvosra vártam, rengeteg tunt fel a szemeimben, vonultak egy nagy csoportban, de akkor nagyon izgatott es ideges voltam.
    Van olyan pl, hogy délután 5 korul amikor felkelek-mert hat ejszaka dolgozom nem nagyon látom oket vagy csak egyet.
    Mondanom se kelljen, hogy minden nap ugy kelek fel, hogy holnap már nem lesznek tobbe. Vannak idoszkok amikor egyáltalán nem látom oket s már már azt hiszem, hogy nincsenek is.Más alkalommal spontán elojonnek…..tobbe-kevesebb, de nem is nagyon nézegetem oket.

    Ha tényleg nem lehet ezen segiteni megprobálok én magam változtatni, remélve, hogy hasznos lehet.
    Eddig a kovetkezoket tettem:

    A monitor ele napszemuvegben ulok le mindig,
    Nem kavézom, nem iszom, nem dohanyzom,
    Propoliszt szedek napi 2*25 cseppet folyadekban + vitaminokat, mint c vitamin, magnezium, kalcium, mate teat antioxidaskent.
    Amit még megfigyeltem, hogy ha fáj a fejem vagy a szemeim, akkor nem látom oket.
    Az szokott megnyugtatni még, hogy ha eldurvulna a helyzet, felulnék egy gépre, elmennék angliába és megmuttetném magam, remélve, hogy sikerulne a mutét, elvégre sok embert megszbaditottak már toluk.

    Nyugott próbálok maradni, elsosorban lelki békére torekszem, sokat imádkozom, elmélkedek,és bizok.
    Azt is tervezem, hogy ha karácsonyig nem mulik el, el fogom menni Lourdesba és megmosom a szemem az ottani tiszta forrás vizével.

    Ti miért nem probálkoztatok eddig a mutéttel, ha ennyire zavaró?

    Az igaz, hogy nekem van 1 pár rossz fogam, el fogok menni kezeltetni oket mihamarabb kizárni egy okot a sok kozul.
    Meg hát még el kell végezni a vérvételt, meg a tobbi vizsgálatot is.
    Bár, ha nálatok sem találtak semmit, csoda lenne, ha nálam csak ugy egyszeruen megoldodna minden.
    Azt nem értem csak, hogy hogyan keletkezhetett egyik naprol a masikra, mibol alakult ki….

    A fejfájásra van egy jo szer: China olaj.
    Nem stresszelek, sok gyógyteát iszom: cipkebogyót, kamilla-ánizs teát, eukaliptuszt…

    Valami csak bejon majd a sok kozul.

    Most már itt tudok majd veletek konzultálni, hogy valakinél tortént-e javulás.

    Sziasztok
    Norby

  80. Yvy :

    Norby!

    Nálam egészségesebben kevés ember él hidd el, fitness az életem mondhatni. Tehát ezen jobban változtatni nem tudok. Már túl vagyok egy 1000 mg-os c vitamin kúrán. Annyi erdeigyümölcs kivonatot + szárított erdeigyümölcsöt eszem hogy már vicc ami ugye rengeteg antioxidánst tartalmaz.
    A műtétre gondoltam jövőre ki akarok menni dolgozni Angliába, és bocsi ciki vagy nem de én egy csóró lány vagyok és a családomat sem veti fel pénz. Mégis miből műttessem meg magam itthonról? Amikor csak 3 hete láttam őket még én is pozitív voltam. Most néhány a jó ég tudja hány hónap után 3 szemész 2 neurológus 1 mr 1 ct és egy pszichológus után már némileg csökken a pozitív hozzáállásom.
    Lazán venni könnyű ha az ember nem látja. Hidd el pozitív lennék de NAPRÓL NAPRA egyre nagyobbak és szaporodnak.Ez nem azt jelenti hogy neked is így lesz hozzátenném.
    És a napszemüveg az enyéimen nem segít mert teljesen tök feketék a nagyok. Ha mind átlátszó lenne simán hordanék de még napszemüvegen keresztül is látom. Nem találkoztam még annyira fekete napszemüveggel amin keresztül ne látnám őket, de keresem még az igazit:-).

    Ettől függetlenül igyekszem élni az életem és lekötni magam. De ha megyek az utcán és nem gondolok rá akkkor is borzasztóan látszik akármerre nézek, mert nem átlátszó, azért nehéz nem gondolni rá.
    Szóval ha nem lennék pozitív beállítottságú ember már idegösszeroppanást kaptam volna. A fogorvos tanácsodat megfogadom hátha segít….ez nem rossz ötlet.
    Nem kell keresnem a szemeimmel őket mindenhol ott vannak. Ja lehet te is azért nem látod őket du. 5-kor mert már nem süt annyira a nap és nincs világos? Vagy te is szerencsés vagy és átlátszóid vannak:-O
    No sokat írtam mindenesetre kívánom maradj ilyen pozitív és ha van rá pénzed és nagyon zavar műttesd meg ha úgy érzed itt az ideje de arról számolj be mindenképp kérlek szerintem itt mindenkit nagyon érdekelne:-)

    Szió!

  81. Ano Nímusz :

    Tom írta (2007. augusztus 14., kedd – 17:18):

    „…
    Tüneti szint: az üvegtestben jelentkező feszültség hatására felhőszerűen elmosódott képek jelennek meg a szem előtt, különösen rövidlátók (ld. Rövidlátás, közellátás) esetében; világos háttér előtt fátyolos, ködös, elmosódott képek; észlelési illúziók: a belső képeket külsőnek gondoljuk.
    …”

    Olvastam már akkor is, csak most reagálok.
    Zavar hogy a tüneti szint nem az amit itt ír.
    Ezek nem illúziók. Ezek fehérjekicsapódások.

    „…különbséget kell tenni a belső (saját) és a külső problémák között: ismerjük fel a “szálkát” a saját szemünkben, és ne gondoljuk, hogy az a másik szemében “gerenda”
    …”
    Ez alatt mit ért? Azt, hogy felnagyítjuk a problémáinkat? Vagy valami egészen mást?

    Szó szerint másoltad (gépelted) be?

  82. Némber :

    Üdv..
    Mostanában én is keresgélem őket, és idegesítenek..De komolyan, gondolkkozzunk..Nem a nap minden percével foglalkozunk ezzel ERGO rengeteg szitu van mikor NEM látjuk..Nekem is vannak durvák meg nagyok…De eszembe jut, hogy jééé elöbb beszélgettem valakivel és NEM láttam..szal akkor látod, ha előjön és kergeted..Tudom, nagyon nehéz ezt elérni, hogy ne kergessük..De mikor 1-1 újat felfedezek, kiver a víz és izgatott leszek..De aztán megszokom..Amúgy ezek folyamatosan kopnak el és jönnek újak, ahogy a szembe is cserélődnek az anyagok.ennyi. zavaró, de vagy megszokod vagy…. nincs más út.

  83. Ano Nímusz :

    Némber:
    nem kergetem, monitor előtt dolgozom, csukott szemmel is látom – nincsenek más pillanatok.
    kérlek, csak a magad nevében szólj.
    am. miből gondolod hogy mindenki másé olyan mint a tied…?
    nem igazán cserélődnek a szemben anyagok.

  84. hajnalgy :

    Sziasztok!
    Némbernek van némi igaza. Nekem egy szemész mondta,hogy a szem öntisztító képessége fantasztikus, de…!!!
    Ezek a rohadt szálak a retina felületéről válnak le és mint a ruhán ha foszlik a cérna azok sem szakadnak le hanem az egyik végük kötött marad és a szabad végük meg lebeg ide-oda a rendkívül sűrű üvegtestben.
    Csak akkor tűnik el egy-egy belőlük ha véglegesen leszakadnak és mint az üvegtesti vérzés , ez is egy idő után feltisztulna. DE a rohadékok nem szakadnak le!!!!!!
    Az lenne valami pozitív ha köztünk lenne olyan gazdag , aki elmenne Dr Karichkoff klinikájára Virginiába és meg tudná lézereztetni és javulásról számolna be. Már kuporgatnék is rá. Angliában is lézerrel kezelik?
    Nem tudjátok?Mert ha igen akkor nem értem mitől ne tudna bejönni Magyarországra is ez a technológia.

  85. hajnalgy :

    http://www.eyefloaters.com/

  86. hajnalgy :

    Sziasztok! Aki csak most kapcsolódik be, itt a szimulátor program. Így a családtagoknak is meg lehet mutatni mitől szívunk:
    http://www.floatershell.com/

  87. hajnalgy :

    http://www.mouches-volantes.com/gallery/gallery-popup.htm
    Ilyen „szép” kis homály-képtárat találtam.

  88. Ano Nímusz :

    ugyan már…ezek a képek túlzások
    te egyszerűen nem vagy hajlandó normálisan élni,
    megszokni a homályaidat, ezért
    kifogásokat keresel!!!!!

    ;-)
    csak vicceltem!!!

  89. Tom :

    Ano Nímusz: igen, szó szerint.
    A tüneti szintnél felsorolás van, többfajta tünet is előfordulhat. És ahogy olvasom a többiek beszámolóját, elő is fordul. Nem feltétlenül vonatkozik mindegyik a te általad észleltekre.
    A másik pedig szerintem önismereti házifeladat. Teremts egyensúlyt a belsőd és a külvilág között. Gondolom ;-)

  90. Corlo :

    Sziasztok!

    Én is évek óta szenvedek vele. Keresek olyat, aki hajlandó kijönni velem és megpróbálni a műtétet. Egyedül ugyanis nem repülök át szemműtétre, mert nem kockáztatom, hogy ott álljak egyedül, ha ezek elböknek valamit:-) A másik részről viszont elegem van a foltokból: 28 vagyok, írás a hivatásom, és egyre nehezebben tudom ellátni a munkám, tehát lassan bármire hajlandó vagyok a változtatásért. VAgy rossz ötlet kiutazni? Azt minden esetre tudom, hogy ha tovább romlik a helyzet, többet vesztek azáltal, hogy kevesebbet tudok dolgozni, mint amennyibe a műtét+az út kerül. Ja, és jól gondolom, hogy ezekhez a szerencsétlen amikhoz vízum is kell?

  91. Corlo :

    Ja, még egy kérdés: Londonban is foglalkoznak ilyennel? Mert akkor lényegesen egyszerűbb a helyzet! Köszi előre is!

  92. norby :

    Sziasztok,

    Ez itt egy angliai klinika linkje:

    http://www.brendanmoriarty.com/
    norby

  93. Ano Nímusz :

    ne szedjétek le a fejemet, ez csak eccerű kérdés.
    tisztítókúrát végigcsinált már közületek valaki?
    nekem ezt javasolták ma.
    persze olyanok akik ma hallottak először azt a kifejezést hogy üvegtesti homály.

  94. Üvegtestihomály Antal :

    http://del.icio.us/uvegtestihomaly
    (linkek – folyamatosan bővül)

  95. Tom :

    Miért szednénk le? A tisztítókúrák nagyon hasznos dolgok, de nem hiszem, hogy a mi szemproblémáinkra ez lenne „A megoldás”.
    Persze sok fajtája van. Én általában évente 2x csinálok egy 7-10 napos léböjtöt és kb. kétszer májtisztító kúrát. Mindenesetre mivel a szervezet egészére nézve biztosan jó hatással vannak, tehát közvetett módon a szemre is.

  96. civan :

    Corlo!

    Szívesen elmennék veled a műtétre, ha megoldás lenne.
    De nem az.
    Nem hajlandók elvégezni, csak szélsőségesen sok homály esetén és akkor is csak 60 év felett, + ajánlás kell a műtéthez hazai szemorvostól is.
    Ez tuti, mert amikor apám floridában dolgozott elküldtem az egyik csodadokihoz, kérdezze meg helyben mit lehet tenni.
    Hát 60 év alatt, Európainak semmit.

    De.
    Régen amikor még kétségbe voltam esve, kerestem hol műtenek ilyet legközelebb, és van egy linzi klinika valamilyen bruder, ahol foglalkoznak vele. Ha úgy érzed nem bírod, vedd fel velük a kapcsolatot.

    Sőt ha tényleg indokoltnak látják, nálunk, a SOTE 1, és SOTE 2-n (Mária, meg a másik) is műtenek, de mint amerikában, nagyon kemény feltételekkel.
    Ugyan is egy ilyen műtétnek sokkal nagyobb a kockázata, mint amekkora bajt okoznak a szimpla homályok. (jól van mingyá gyün foximaxi, hogy csak sír a szám, bezzeg ha nekem is akkora homályaim lennének, mint neki…)

    Szóval leírom 3.x is: a homályok eltüntetésének egy (1!) módja van: nem kell velük foglalkozni.

    Képzeld 2004-ben nem mertem kimenni a lakásból annyira zavartak,
    most meg ezt a világos hátteret nézem egy 32 colos monitoron, és egyetlen foltot sem láttam amíg ezt leírtam.
    Na vajon miért?
    Mert az agyamból kikapcsoltam az ezzel való foglalkozást.
    Persze ettől még megvannak, most hogy ezt leírtam megnéztem itt van az összes szar :)

  97. FoxiMaXI :

    Igen, civan, jól gondolod. Szerintem neked fogalmad sincs milyen a komoly üvegtesti homály.

  98. Üvegtestihomály Antal :

    civan: Corlo alighanem a lézeres műtétre gondolt. Nem arról írsz.

  99. hajnalgy :

    Civan: Te biztosan a vitrectomiára gondolsz ami az üvegtest kiszivattyúzása és feltöltése valamilyen más folyadékkal.
    Gondolom a lézer sokkal kockázatmentesebb. Persze ha kilövik a retinádat vagy megsértik vele az sem kellemesebb ha a látóteredből örökre kiesik valamilyen kép vagy folt.
    Na majd az őssejt!! Csak győzzük kivárni…

  100. lac146 :

    Corlo!

    Én is érdeklődtem a műtéttel kapcsolatban. Unokanővérem Franciaországban él és ő mondta, hogy Marseille-ben van egy doki aki csakis ezzel foglalkozik. De hát ki vetné alá magát egy vitrectomiának csak úgy gondolkodás nélkül…
    Miért van az, hogy amikor az orvostudomány különböző területein újabb és újabb eljárásokat fedeznek fel…mi meg a XXI.-ik században ezzel az állapottal kell együtt élnünk és szenvednünk napról napra a remény halvány sugara nélkül??????????????

  101. Yvy :

    Nos, ha valaki tudja Angliában lézerrel műti e a doki az kérem írja le :-)

    Civan: nekem rohadt nagyok és nőnek meg szaporodnak de elő-elő fordul mostanában hogy percekre nem figyelek rá:-O
    Bár ritka de azért határozottan fejlődés. Lehet úgy megszoktam hogy már olyan minha a kezemre néznék:-S

  102. hajnalgy :

    Sziasztok!
    Hihetetlen de van egy barátom aki DR Karickhoff klinikája mellett lakik!
    Elment és megnézte személyesen. Most idemásolom amit leírt. Nem is olyan vészes az összeg amibe az egész kerül.Sokkal durvábbnak hittem.
    Íme amit a barátom leírt:

    A honlapon fent van minden. Elözetes vizsgálatok, amik alapján el lehet dönteni, hogy kéred-e vagy nem kb.4-600 USD, aztán meg 1495 USD-ba kerül egy szemre.

    Nincs bentalvás, hiszen ez nem is igazi korház, hanem csak egy rendelő. Le van irva a honlapon, hogy mi a menetrend egy illetve mindkét szem esetén. Mindkét szem esetén is csak 3 napig tart, de este haza kell menni. Fent van, hogy hány országból voltak már paciensek, ott van Hungary is, tehát valaki már volt otthonról nála.

    Szóval a honlapon minden infó fent van, olvasd végig az összes almenüt benne, fotok, az eljárás leirása, hogyan megy, stb. Nemtudom, hogy mennyire lehet hatásos, de a honlap szerint az itteni biztosítók fizetik, tehát nem hiszem hogy kóklerség lenne.

  103. hajnalgy :

    http://www.eyefloaters.com/
    Dr John Karickhoff klinikája
    Újra idekopizom a klinika oldalát ha valaki lusta lenne visszaolvasni.
    Tehát ez a doki Washington mellet rendel és azt ígéri 90%-os hatékonysággal lézerrel eltünteti ezeket a szarokat. Az én esetemben az a bibi mint már írtam hogy egy csomó társult dologgal együtt jöttek a szálak, foltok, gombolyagok. Arc szem, szemüreg, állkapocs és még mindenféle fájdalmak és szédülés stb… Tehát ha nem találják meg az okot és elutazom Washingtonba és kiadok kb az egészre majdnem másfél millió ft-ot utazással szállással együtt az nagyon elszomorítna ha újra elkezdenének fejlődni.

  104. hajnalgy :

    http://www.eyefloaters.com/index.php?option=com_content&task=view&id=47&Itemid=212
    ezek a fotók elég meggyőzőek!
    Böngészgessétek az oldalt.

  105. Némber :

    Amúgy nektek is sűrűn homályosodik el a szemetek? ha így egy fényes foltra néztek hirtelen? vagy pl fehér hátterű monitorra? vagy vmi lámpára?

  106. Yvy :

    Némber: Igen:-(

  107. hajnalgy :

    Sziasztok!
    Nekem olyan van hogy nézek mondjuk egy tőlem öt méterre lévő pld piros kijelzős órát és nem tudom leolvasni az időt. Nem olyan mintha életlenül látnék ,inkább olyan mintha valami folyadék lenne a szememen pld szemcsepp. Aztán eltelik 3-4 perc és megint élesen látok. A szemészeten amikor a táblát nézem minden rendben van 42 éves létemre nem kell még szemüveg. Aztán este ha nézem az utcalámpákat vagy a velem szembejövő autókét, akkor ilyen ilyen érdekes szabálytalan pókhálószerű szabálytalan karikák veszik azokat körül és sokszor a szivárvány színeire bontódnak. Aztán van úgy hogy ugyanezen fényforrások körül olyan derengés-szerű a fény. Itt aztán szintén van úgy hogy pislogok és újra tökéletes minden. Ez a rengeteg szál és a rohadt szemszúrás és szemégés és a lassan 4 éve tartó szem és szemcsont fájdalom viszont állandó. Kikészít!

  108. norby :

    Sziasztok,

    ezt az oldalt nem neztetek meg meg?
    Ez az orvos itt kezel angliaban, erdemes vegignezni a prezentaciojat :-)

    http://www.brendanmoriarty.com/norby

  109. Corlo :

    Hát, közben rájöttem, hogy az USA gáz, már csak a vízum miatt is, de fenntartom, hogy megpróbálnám mondjuk Nagy-Britanniában. Meg tudunk itt a fórumon állapodni abban, hogy vajon hol a legmegbízhatóbb a történet? Ráadásul Londoban nem is lenne másfél millió, hisz rengeteg a magyar, én még szállást is tudok, sőt, egy cimborám felajánlotta, hogy hoz-visz kocsival, ha a szem miatt nem lehet repülőre ülni. Így azért már nem vészes. Mit gondoltok?

  110. hajnalgy :

    Szia Corlo!
    Londonban mennyibe kerül ez a lézeres műtét?? Itt is csak 3 nap?
    Szállást én is tudok. Tavasszal voltam az egyik fapadossal, a feleségemmel a 2 db repjegy volt minden illetékkel együtt 26.000.-ft!!!!!
    Egy lakásban, közel a központhoz / egy fiatal magyar házaspárnál/ pedig egy szoba, konyhahasználattal kettőnknek 32 font kb 12.000.-ft.
    Úgyhogy jó ez a londoni ötlet ,csak a “műtétről” kellene többet megtudni, és az árairól!
    Szép napot!

  111. Yvy :

    Ha valakit érdekel jövőre kimegyek dolgozni Angliába….

    Úgyhogy..

  112. Corlo :

    No hát, ez nagyon jól hangzik! Akkor nekiesek én is az oldalak átböngészésének, hadd okosodjunk! Ha valaki röviden össze tudja foglalni, tegye meg! Köszi előre is!

  113. Némber :

    hajnalgy!
    Neked ez a vitamin spray segített valamit? Én nekem most fogyott el az első “adag”, és nem tudom rendeljek e még.. Mostanában mondjuk én nem látom annyira, de más okok miatt..Annyira levagyok foglalva, hogy nem érek rá foglalkozni velük, de gondolom ez a készítmény is segít valamit, ártani nem árt..

  114. hajnalgy :

    Szia!
    Sajnos nem segített./eddig!/ Most bele fogok csapni a Dr Lenkei féle vitaminkúrába. Hátha…

  115. Lajaa :

    Valaki írjon már valami bíztatót is , mert lassan beleőrülök a foltos panorámába ! :-

  116. Corlo :

    Vitaminspray felejtős, halottnak a csók…. A Lenkei-féle jó lehet, de azt a kúrát olcsóbban is össze lehet állítani, nem muszáj kifizetni a centrum profitját is…

  117. lac146 :

    Vagyis? Mit takar ez a vitaminkúra?

    A vitaminspray-ről nekem is hasonló volt a véleményem…nagy átverésnek tartom az egészet!

  118. Üvegtestihomály Antal :

    # Lajaa :
    2007. november 18., vasárnap – 21:33

    Valaki írjon már valami bíztatót is , mert lassan beleőrülök a foltos panorámába ! :-(

    Hát nem írtak még mindig. Sajnos én sem tudok, az égvilágon semmit. Nem vagyok színlelős alkat, rohadtul nem keresem őket, de NEM LÁTOK TŐLÜK. Egy massza az egész látóterem. Ide-oda kígyózó füsfelhők, szálldosó ablaktörlők mindenütt. Bekattanok, síkideg vagyok az utóbbi 1 évben. Sokat számítógépeznék, de nem bírok figyelni. Könyvet olvasni sem. Tönkre van menve az életem. Irigylem az ide írók nagy részének foltjait.

  119. hajnalgy :

    Sziasztok!
    Itt egy kis vidámság.sejtem miről szól de jókat derültem rajta!
    http://66.102.9.104/search?q=cache:aH3RYt0H4aYJ:eye.taragana.net/archive/floaters-in-eyes-are-annoying-and-distracting-but-usually-nothing-to-worry-about/hu/+szem+fejf%C3%A1j%C3%A1s&hl=hu&ct=clnk&cd=52&gl=hu

  120. hajnalgy :

    Sziasztok!
    Egyébként hogy vagytok???
    Nekem rosszabbodik és állandósult a fejfájásom.
    Nagyon kivagyok.

  121. Üvegtestihomály Antal :

    hajnalgy: Ezt te talál magad ki akadály vesz tudomást nem hol is miért valóban -höz sorba május?
    ;-)

  122. FoxiMaxi :

    hajnalgy: Hát ez tényleg nagyon vicces.
    Antal: Értem. De kihagytál egy névelőt. ;)

  123. Némber :

    Nektek vannak ilyen fehér foltok? Miután sokat gépeztek mondjuk. Tehát ilyen villódzó kis szarok pár mpig?

  124. hajnalgy :

    Szia Némber!
    Nekem ilyen nincs de olyan van ha hirtelen a vakító égre nézek olyan kis fénykukacka átszalad akár többször is ide-oda. Ja meg olyan is van újabban, hogy ébredés után egy-két órán át enyhén vibrál a kép. Olyan módon mint amikor az 50Hz-es Tv-t nézed.
    És a rohadt szálak is vannak és szaporodnak. És szédülök és fáj a fejem mostmár szinte nonstop.

  125. Yvy :

    Képzeljétek mostmár csillámló pontokat is látok. Mint a csillagszóró csillámai:-((((

    meg én is szédülök…és romlik a látásom, de az orvos szerint jól látok, dioptriamentesen.

    örüljünk annak hogy be van borulva:-)

  126. hajnalgy :

    Helló!
    Nem hiszem el,hogy mindnyájunknak minden laborlelet, fog, mandula, koponya ct és még ki tudja mik rendben vannak.Hát már csak kiderülhetne valamelyikünknek,hogy van valami bibi ami ezt okozza.Hiába mondják a dokik,hogy egészséges vagyok amikor nem is!Szerintem ha egészséges lennék nem látnék ilyen szarokat stb…stb…
    Ismerek makkegészséges embereket ezelőttig én is az voltam és ebbe ezek nem férnek bele!!!

  127. hajnalgy :

    Mégegy: persze lehet/ne/ örülni annak is, hogy mégiscsak jobb ez mint egy izomsorvadás vagy gyomorrák.
    A fene tudja de nem tudok örülni ennek. Lehet,hogy ilyen hülye negatív gondolkodású vagyok?4 év szopás után már csak abban hinnék ha elmúlna ez az egész de már annak is ha csillapodna.
    MOst ezt ajánlották az esettanulmanyok.hu-n:
    EFT technika, nézzetek utána talán ígéretes.Itt van egy könyv is hozzá:
    Horst Benesch-Kopogtass az egészségedért

    http://www.esettanulmanyok.hu/index.php?page=message&topic=677&forumid=1

  128. Üvegtestihomály Antal :

    Van vkinek vmi jó kis üvegtestihomályos vicce?

  129. hajnalgy :

    Igen van:
    elmúltak!

  130. Yvy :

    :-)))))

  131. lac146 :

    Ezt láttátok már?:
    http://www.youtube.com/watch?v=2LAU79mJd58&feature=related

  132. Yvy :

    Sziasztok!

    Békés karácsonyt és homálymentes új esztendőt kívánok mindenkinek!

    :-)

  133. Tom :

    Azt hiszem ennél jobbat én sem kívánhatok nektek :-)
    Boldog Karácsonyt!

  134. hajnalgy :

    A próféta szóljon belőletek!
    Én is szintén mindenkinek ugyanezeket és bízzunk benne,hogy jövő ilyenkor már mindenki boldogan arról számol majd be ,hogy a kis rohadékok kopnak, fogynak tűnnek meg hasonlók.

  135. lac146 :

    Hasonló jókat kívánok én is minden kedves sorstársamnak!

  136. Üvegtestihomály Antal :

    Történt vmi?

  137. Üvegtestihomály Antal :

    Mármint, változott vmi?
    Van, aki már nagyon-nagyon rég nem írt ide…

  138. Corlo :

    Boldog Új Évet! Itt semmi változás, de nem igaz, hogy ennyi ember ne találna ki valami értelmeset. Szerintem annyian szenvednek ettől, hogy 1., az már statisztikailag is mérhető 2., fizetőképes kereslet vagyunk, tehát megérné valamit szülni rá… “Jó” jel, hogy az átverések, mint a vitamnspray már jönnek, most már csak a megoldás kéne… Amúgy meg mindannyian elkezdhetnénk érdeklődni minél több szemésznél és klinikán, hogy mit mondanak erre.
    Ja, még egy kérdés: sporttal hogy álltok? Amióta szaporodnak, végig súlyzózom, egyesek szerint ettől is lehet, kiváncsi lennék, hogy jellemzően vannak-e olyanok, akik minden terhelés nélkül szenvednek a homálytól.

  139. Yvy :

    Én fitness guru lennék :-) mikor elkezdtem az intenzív edzést (kissé túl intenzív) nekem is akkor kezdődött de nem tudom hogy köze van e a homály kialakulásához….nem ismerek a fitness szakmában senkit aki erre panaszkodott volna.Bár ki tudja.
    Többiek! Ti sportoltok???

  140. lac146 :

    Sziasztok!

    Én kerékpározom országúton. Az utóbbi egy év alatt számottevően megsokasodtak ezek a szarok. Gondolom ha nem csináltam volna semmit, akkor is szaporodtak volna… Bár már többször gondoltam arra, hogy abbahagyom a sportot, de valamelyest nyugtató hatással van rám és segít, erőt ad elviselni ezeket a homályokat.

  141. Üvegtestihomály Antal :

    én nem sportolok
    néha futok (de az nem számít)

  142. Némber :

    Üdv. Én is kondizok és kb pont akkor jött elő mikor intenzíven csináltam..

  143. Némber :

    AMúgy engem ezek a csillogó, világító szarok idegesítenek legjobban, amikor előjönnek. Nektek ilyenek szoktak lenni? egy-két másodpercig világítanak a látótérben, aztán eltűnnek. Mint egy csillagszóró olyanok..

  144. hajnalgy :

    NO SPORT!!!! és mégis vannak… meg a fogfájás és arcfájás és szemgödör és szemfájás és émelygés és szédülés és rossz közérzet és és és…..4 éve már.
    Vannak ilyen csillámló szarok is néha-néha átúsznak felvillannak, ott lebegnek.Majd kitalálják a szemátültetést.Akkor igaz lenne, hogy mostmár más szemmel látok mindent!
    Lehet hogy majd őssejttel növesztenek új retinát meg üvegtestet. Addig meg járjunk napszemüvegben/10-20 év/ vagy a DR House ő mindig megold mindent. Beugrom a tv-be ha rendel.

  145. lac146 :

    Sziazstok!

    Ezeket a linkeket egy olasz fórumon találtam! Aki tud angolul az olvasson már bele léci! :)
    A vitaminspray sztori után kételkedem ebben is, de ki tudja… vmi amerikai dologról van benne szó, melyet egy másik szemelváltozásra fejlesztettek ki, de akik használták mondják, hogy hatására a homályok is eltüntek…

    https://www.antiaging-systems.com/a2z/can-c.htm

    http://smart-drugs.net/carnosine-eyedrops-article.htm

  146. Némber :

    Ez lehet szar poén, de részegen nem látom őket. Lehet ezentúl mindig részeg leszek :)

  147. Yvy :

    :-)))

    Nos, amit laci betett linket tényleg valaki fordtsa már le..

    Csillámlókat én 2 hónapja látok de az még hagyján.

    Csak ez a tölgyfa méretű fekete egyre növő orbitálisab nagy sz.r ne lenne….
    Meg a többi:-S mlyek persze szaporodnak…

  148. hajnalgy :

    Hello Némber!
    Nem is olyan szar ez a poén! Ha néha -néha iszogatok akkor én is kevésbé látom őket vagy csak az agy tompul és nem figyelek annyira rájuk? És akkor itt lehet a szemészeknek igaza, hogy ha nem foglalkozunk velük akkor nem is látszanak?? Tanuljunk új szakmát! Menjünk el borkóstolónak és akkor munkánk is lesz, nem kell a számítógép előtt ülni, finom is meg még kevésbé is látjuk őket. Az egésszel csak az a bajom, hogy régebben minden este megittam egy pohár vörösbort egészségmegőrzés céljából. Amióta ezek vannak sajnos nem tudok még ennyit sem inni mert állandóan émelygek és szédülök bor nélkül is. Nektek a homályokon kívül tényleg a világon semmi más problémátok nincs?? Mindig jól vagytok, vérnyomás, vérkép,szív, fogak, orrsövény minden rendben?? Most is volt olyan haverom aki azt mondta ilyenek neki is vannak de nem zavarja őt. Erre megmutattam a szimulátor programon, hogy mit is látok én és elhűlt,hogy ilyen nincs is. Azt kérdezte hogy tudok ezekkel együtt élni?Talán ha egy szemész is letöltené és elindítaná akkor megértőbb lenne.Vagy jobban rágyorsulna valami hatékony gyógymód kikutatására.

  149. Némber :

    Pontosan! Az agyat más köti le, így nem a homályokkal foglalkozol. Nah megvan a gyógyszer : 2-3 feles v 3-4 üveg sör és elmúlik.. Nem is kell ehhez orvos. :)

  150. Némber :

    Mondjuk azért kérdezd meg a kezelőorvosodat / gyógyszerészed / kocsmárosodat mert ennek a gyógymódnak van egy kis problémája.

  151. hajnalgy :

    lac146. Egy barátom hevenyészve lefordította a szemcseppről a dumát!

    Íme:Can-C egy áttörés a szemcseppek között, amely vissza tudja fordítani a szenilis szürkehályogot és segít megelözni az egyéb korral járó elváltozásokat.
    Az elmúlt években – különösen Oroszországban – folytak kutatások a di-peptide carnosine-al kapcsolatban. Ez a különös szer nagyon hatékonyan kezeli a szürkehályogot.

    A szürkehályog sebészet a legtöbbet elvégzett operáció a Világon manapság. 1.35 millió operáció zajlik az USA-ban, amely az egyik legbiztoságosabbnak ismert eljárás, de kimutatható a komplikációk aránya. Például az USA-ban 30-50%-a a betegeknek a szürkehályog elvtávolítás után 2 éven belül lézeres beavatkozásra van szüksége

    N-acetylcarnosine szemcsepp operáció nélkül teszi lehetségessé, hogy a betegenk megtartsák saját természetese lencséjüket a mesterséges helyett.

    A statisztikák szerint az emberi tesztek szerint 6 hónapig napi kétszer lakalmazva a szemcseppeta következő eredményt érték el:

    1.) 88.9%-nak megnött a fényérzékenysége

    2.) 41.5%-nak a lencse „”áteresztő képessége” ?

    3.) 90%-nak megnövekedett a látási aktivitása

    A képek mutatják a változást 5 hónap kezelés után…. A lencse tisztábbá vált.
    Hogyan müködik a szemben:
    A szürkehályogot a szemlencse elszineződése okozza az életkor elörehaladtával.

    A szemcseppnek 1 havi használat után mérhető hatása van, habár a maximális eremdényhez javasolt a 3-5 havi használat. Akkor a leghatásosabb, ha a szürkehályog felfedezése után gyorsan megkezdődik a használata.
    További elönyök:
    Habár az elönyök nincsenek publikálva a következő szemrendellenesség esetén is okozhatnak jótékony hatásokat:
    - távollátás
    - zöldhályog
    - corneal elváltozások
    - számítógép látás szindróma
    - szemtorzulás
    - szemfeszülés
    - homályos látás
    - száraz szem szindróma
    - retina elváltozás
    - üvegtest homályosság és sérülés
    - cukorbetegség komplikáció és egyéb rendszeres kór
    - kontaktlencse nehézségek, különösen a puha lencsékkel (nemcsak kellemesebb lencseviseletet ad,, csökkenti a tejsav lerakódást, tehát a lencse biztoságosabban tovább használható.)

    Can-C egy eredeti, nagy tisztságú, ellenörzött és elfogadott márkanév,fejlesztője a Can-C szempcseppenek… szóval nagyon jó…
    Dr. Babizhayev magyarázza egy interjúban, miért nem kell mást hasnzálni. Klikk ide.
    15 éves fejlesztés, kutatás a carnosine-l… cikkek erről. Klikk id
    További technikai infók … klikk ide
    Adagolás: megelőző kezelés: 2 csepp mindkét szembe naponta. Kezelés 2×2 csepp naponta
    Mellékhatások: eddig nincs komoly mellékhatás felfedezve semmilyen klinikai próbák alatt
    Vásárlók irják:
    Mindenkinek nagyon jó….
    ———————————————————————————–
    A Washingtonban élő barátom kommentárja:

    Amit a vásárók mondanak az egy dolog, itt minden termék mellett van ilyen. Az egyik beteg 70 éves, és állítólag ő is hasonlókkal foglalkozott, és komfortosabb lett tőle az élete.
    Szerintem minden termékben a „result could vary” azaz az eredmény változó. A szemdoktorodtól elsösorban azt kellene megtudni, hogy okozhat-e bajt, mert ha nem, akkor kipróbálható, mert eredményt senki nem szavatol semmire. Azok a vélemények pedig nem szoktak felkerülni a honlapokra, hogy nem volt hatásos.
    Érdekes, hogy küldenek mindenhova a Világba, Hungary is kiválasztható.

  152. Üvegtestihomály Antal :

    Köszi.
    Én még megnézni sem nagyon bírtam, annyira szenvedek a lebegőimtől. (Nincs tíz másodpercem amikor el tudnék vonatkoztatni tőlük, akkorák.)
    Mit szóltok?

    Hát a Rubjovitot ismeri vki?

  153. hajnalgy :

    MI az a RUBJOVIT???

  154. Üvegtestihomály Antal :

    hajnalgy : szemcsepp

  155. hajnalgy :

    Szia! Igen közben már utánanéztem. Van olaszul beszélő ismerősöm is, elküldöm neki,hogy nézze meg!

  156. Üvegtestihomály Antal :

    ejha
    hová tűntek a hozzászólások okt. 30. után??

  157. Tom :

    :-@
    Sajnos a szolgáltatómnál szerverproblémák voltak és az adatbázis elveszett. Valami rejtélyes ok miatt viszont csak októberi mentés volt nekik, azt állították vissza :-/ Most kaptam meg az erről szóló sajnálkozó levelet…
    Szerencse, hogy blogolásilag passzív időszakom volt ez az utóbbi pár hónap…
    Mindenesetre ez a bejegyzés rekordszámú hozzászólással rendelkezett, megpróbálom őket megtalálni.

  158. Üvegtestihomály Antal :

    nem lehet h. a keresők (pl. google) mindezt már rég eltárolták?
    akkor onnan vissza lehetne nyerni őket… vagy ez hülyeség?

  159. Tom :

    Igen, az alapján már ment is vissza néhány, csak hát kicsit macerás…

  160. Tom :

    Elvileg elkészültem a visszapaszírozással, remélem semmi fontos infó nem tűnt el…

  161. Tom :

    És akkor egy érdekes, aktuális info: megmérettem az antioxidáns szintemet ezzel az új, Pharmanex-es géppel. 46000. Aki hallott már róla, az tudja, hogy az átlag 27000 körül van és 55000-nél van „teljes védelem”. Magyarul én piszok jó vagyok :-)
    Ennek ellenére vannak homályaim (bár nem tapasztalom a szaporodásukat és egyelőre együtt tudok velük élni). Mindenesetre ők is ajánlanak valamiféle vitaminkészítményt (LifaPak), ami állítólag azért tuti, mert csupa természetese összetevőből áll. Én nem kértem.

  162. Tom :

    Jah, és én sem sportolok rendszeresen (a napi jógagyakorlataimat nem számítom bele). Mondjuk szeretnék, de még nem találtam meg az „igazit” :-)

  163. Üvegtestihomály Antal :

    Tom:
    mijaza pharmanexes gép és kik is ajánlották a vitaminkészítményt?
    köszi h. visszaraktad! lehet h. eccercsak én is másolatot készítek e topikról vhol.

  164. Üvegtestihomály Antal :

    hahóóó! van itt valaki?

  165. Tom :

    Ha más nem is, én biztosan ;-)
    Egyébként itt van egy kicsit bővebb infó, meg a Pharmanex-nek van magyar weboldala is. Ők forgalmazzák a táplálékkiegészítőket is.

  166. Ilcsi :

    Sziasztok!

    Hosszú keresgélés után „sajna” megtaláltalak benneteket. Nemis gondoltam volna, hogy ennyi ember szembesül ezzel a dologgal. Nekem „még csak” kedd óta van foltom és még csak egy, de el vagyok keseredve. Persze rögtön dokihoz mentem aki megnyugtatott, hogy jóindulatú valamiről van szó, csak egy gond van, hogy sosem múlik el.
    Még nem sikerült végig olvasnom az összes hozzászólást, de ha valaki tud valami jó módszert ellene szivesen fogadok minden jótanácsot.

  167. hajnalgy :

    Sziasztok! Mandulák kiugrottak , most szenvedek egy kissé de remélem van miért!
    Ha ez sem segít még van két fog a „tarsolyomban” és ha még az sem akkor nem tudom mi lesz velem! Legalább állnának meg a szaporodásban. Amennyi most van már az is untig elég ,hogy megkeserítsék az életemet!
    Voltam a Mária u-i klinikán. Minden évben elmegyek a biztonság kedvéért.
    Természetesen a doktornő is látja ezeket a szarokat . Azt mondja higgyem el életkori sajátosság.Az a gond, hogy az üvegtest elkezd kissé felhígulni. Ez nem is lenne olyan nagy baj, mindenkinek 40 felé már elkezd. De! Vannak olyanok mint mi akiknek nem egyszerre az egész üvegtest hígul, hanem csak különböző részei.Ezáltal különféle strukturájú lesz ez a zselészerű anyag, és emiatt a retina széléről mikronnyi kis szálak válnak le. Nem leszakadnak csak felfeslenek mint a ruhán a cérna és a másik végük kötötten ott marad a határhártya szélén.Ezért aztán mindig ugyanott lebegnek évekig. Kutatják nagy erőkkel a világban hogy mitől jönnek és mitől tudnának eltűnni, mitől van az egyik embernek és miért nem a másiknak de jelen pillanatban az EGYETLEN!!! lehetséges út az üvegtest lecserélése szilikonolajra, amit már Budapesten is egynapos sebészet keretében csinálnak. Azt mondja minden évben óriásit fejlődik a mikrosebészet de ezt a műtétet csak akkor javasolja ha már annyi szál lesz hogy kitakarja a retina elől a képet, mert iszonyatosan nagy kockázata van évek múlva retinaleválás stb…
    A lézert nem javasolja mert azt mondja , képzeljük el hogy ezek a szarok az üvegtestben lebegnek, Meglövik lézerrel ami még félre is mehet és beletalál a retinába, valamint ha kifüstölik a szálakat egyenként vele, akkor éppen hogy valamiféle égéstermék keletkezik a helyén plusz valami hiány az üvegtestben hirtelen és ez megránthatja szintén a retinát . Lehet,hogy csak egy-két év múlva lehet,hogy 10, de azt mondja nem véletlen, hogy a világ nagy szemészeti klinikáin sem végeznek ilyeneket.Mert nem ismerik még a hosszú távú hatását.
    Na ennyi. Dr Gombos Katalinnak hívják a doktornőt és elképesztően aranyos, valahogy érezni rajta, hogy érti a dolgát és nem azt mondja,hogy ne foglalkozzak velük, mert ő is el tudja képzelni mennyire szörnyűek ezek.
    Sziasztok!

  168. hajnalgy :

    Itt Egy érdekes cikkrészlet:
    szem üvegtestének átlátszóságát tanulmányozva jól megérthetjük ezt a folyamatot. Az üvegtest alkalmazkodóképességének köszönhetõen (ez ötvenéves kor után általában erõsen csökken) a környezetbõl pontos kép érkezik a retinára. Ehhez szükség van az üvegtest sejtjeinek a kialakulására, amelyek egymásra boruló rétegekbe rendezõdnek, mint amilyenek a hagyma belsejét alkotják. A kor elõrehaladtával egyre több ilyen réteg jelenik meg, és amint az üvegtest egyre nagyobb lesz, a szemizmok mind nehezebben tudják összehúzni. Az üvegtest sejtjei átlátszóak. Amikor elkezdték tanulmányozni az üvegtestben lévõ proteineket (amelyeket korábban manipuláló elemeknek neveztünk), felfedezték, hogy egyesek közülük igen koncentráltan fordulnak elõ, tehát könnyen kiválaszthatók, azonosíthatók. Ezeknek a krisztallinoknak, a szemlencsét alkotó szerves anyagoknak a fizikai és kémiai jellemzõit tanulmányozva megállapították, hogy éppen olyan szabálytalanul rendezõdnek el, mint az üvegmolekulák, azért, hogy ne befolyásolják a rajtuk áthaladó fény irányát.
    Aztán megjelentek a szakaszok programjai. Eleinte csak egyes géneket, késõbb már genomokat, azaz egész géncsoportulásokat rendeztek szakaszokba. Elkezdték vizsgálni a krisztallinokat, és rájöttek, hogy valahonnan már ismerõsnek tûnnek, a megtévesztésig hasonlítanak valamihez, aminek semmi köze a szemhez. Ez a valami egy hidrogénmentes tejsav, egy enzim, de ez a szemben nem mint ilyen mûködik, mert egyszer régen elhatározta, hogy addig koncentrálódik, míg végül sikerül áttetszõ anyagot alkotnia. A krisztallinok körül felfedeztek újabb proteineket, amelyek molekula-kísérõként igyekeznek restaurálni a formájukat vesztett szerkezeteket. Protein-kísérõknek nevezik õket, mert – mint egykor a gardedámok a fiatal lányokat – mindenhova elkísérik a proteineket. Ezek a kísérõk rendkívül fontos szerepet játszanak az üvegtestben, mivel képesek a deformálódott proteinek eredeti alakját visszaállítani. Idõs korban mindannyiunkat fenyeget a hályog kialakulása. A szem lassanként elveszíti átlátszóságát, mert a krisztallinok egyre rosszabbul mûködnek, és a protein-kísérõk sem végzik elég hatékonyan molekula-karbantartó munkájukat.
    Gondoljuk csak végig: egy emberélet folyamán az üvegtest óriási mennyiségû ibolyántúli sugárzást szenved el, és ez a sugárzás károsan hat a szemlencse proteinjeire. Ha nem tevékenykednének a szorgos karbantartó sejtek, a hályog sokkal korábban jelentkezne.
    Egy egészen más területet tanulmányozva a kutatók felfedezték, hogy amikor a sejteket sokkszerû hõhatás éri, a proteinek zöme helytelenül reagál. Van azonban egy sajátos csoportjuk, és ezek megpróbálják helyrehozni a hibás lépések következményeit. A fejlõdés során az üvegtestet alkotó sejtek kitaláltak maguknak egy elsõdleges feladatot, megszerezve egy másik proteincsoportnak a sokkhatásokat (általában hõ- vagy vegyi hatást, például a savak maró hatását) kivédõ funkcióját. Ez a csoport a molekula-kísérõ proteineken kívül olyan proteineket is tartalmaz, amilyenek az üvegtestben vannak. A bõrsejtekben is vannak proteinek. Amikor megégetjük magunkat, ezek gyorsan akcióba lépnek. Azonnali döntés születik az ellenõrzõrendszerben ezeknek a proteineknek a szintézisérõl, majd a vészhelyzet megszûntével a folyamat leállításáról.
    Az üvegtest ellenõrzõrendszere viszont hibásan mûködik, és akkor sem áll le, amikor a sokkhatás megszûnik. Ez a meghibásodott „mûszer” az oka annak, hogy az üvegtestben egyre nagyobb sejtkészletek halmozódnak fel. Ez máshol nem okozna bajt. De az üvegtest esetében, amely igen érzékeny sejt-együttes, a retina fölött helyezkedik el, súlyosak a következmények. Láttuk, hogyan ment végbe az evolúció folyamán a funkciók megszerzése, emlékszünk még a papírnehezék példájára. Az üvegtest átlátszóságának más szerep is jutott. Csak a szerencsén múlott, hogy egy sor genetikai véletlen eredményeként bizonyos sejtek, éppen megfelelõ mennyiségben, állandóan ezeket a proteineket fejezték ki, míg egyszercsak valamennyien átlátszóvá váltak, kivéve a vázukat. Itt is egy már adott funkcióról van szó, de ez a funkció merõben más feladatot lát el: ennek célja a retina védelme

  169. Yvy :

    Hajnalgy!

    Köszi hogy leírtad. Ez érdekes.

    Ha nem tudják eltűntetni őket legalább valahogy megállíthatnánk a folyamatot.

    És csinálnak ilyen műtéteket. Kérdés pár év múlva mi lesz azokkal az emberekkel akik alávetették magukat.
    Ha nagyon elszaporodnának, én alávetném magam a műtétnek mindenképp.
    Nem okoz vakságot. Na ja. De ha annyira elszporodik hogy alig látsz akkor megéri szerintem a műtét.
    Nekem csak fél éve van de már 10szeresére nőtt a mennyiségük és csak nőnek.
    És én még most leszek 30…..

  170. Fuzzy :

    Itt egy kínai leírás az üvegtesti homályok kezelésére a Ming Dinasztia idejéből: http://www.itmonline.org/arts/floaters.htm
    A homályok leírását elég reálisnak találom. Ha valakinek van kínai ismerőse vagy ismeri az összetevőket, akkor kérem ossza meg velünk itt a fórumon. Három féle formulát kell alkalmazni, az összetevők mennyiségileg megvannak, de a kúra idejéről és alkalmazásáról nem találtam információt.

  171. hajnalgy :

    Sziasztok!!
    Nem fordítja le senki a fentieket?? Sajnos az én cimborám most nem ér rá.

  172. Sziszy :

    Sziasztok! Még nem olvastam el minden hozzászólást, de nálam is kb. fél éve kezdődtek, és most már a bal szemem előtt vagy 5 db. fekete pontban végződő homály van:( Tegnap már nagyon elkeseredtem, mert retinaleválásnál olvastam ilyesmiről a neten. Valamikor el kellene mennem szemészorvoshoz, de elszabadulni nem igazán tudok a munkahelyemről. Szerintetek a kontaktlencse az okozója? Az itt beírtak közül sokatoknak van kontaktlencséjük? Szilvi

  173. Lander R :

    Sziasztok!
    Meglepetéssel vegyes örömmel akadtam rá és olvastam végig a blogot! Meglepve azért vagyok, mert nem hittem volna, hogy ez a probléma ennyi embert érint! Tulajdonképpen azt gondoltam hogy nekem meg a fateromnak van gondja ilyesféle úszkáló foltokkal, másoknak egyáltalán nem, mert akiket efelől kérdezgettem, valahogy nem igazán értették, mit akarok, és belenyugodtam, hogy ez valamiféle családi vonás lehet, ami valszeg nálam ér véget, mert pl. a fiaimnak szerencsére nincsenek szutykok a szemükben (faggattam őket, szerencsére ők nem láttak még ilyesmit maguk előtt). Hogy apámnak van ilyen, azt régóta tudom, mivel vadászpilóta volt az öreg és elmondása szerint, amikor fenn járt a fellegek között, akkor ő látni vélt az égbolton meg – ahogy ő mondta – az ólomszürke felhőkön kirajzolódni bizonyos vonalas-foltos holmikat, amik valójában nem voltak ott. Amikor ezt elmondta az orvosnak, az mindjárt tudta, miről van szó, és el is magyarázta a faternak az üvegtest struktúráját és hogy mi okozhatja esetlegesen ezt a problémát, viszont furcsamód komolyan is vette a dolgot, mert beutalta apámat kórházba, kivizsgálás céljából és mindezt a hatvanas évek vége felé! Igaz a pilótáknál a látásélességet mindig nagyon komolyan vették. Ott aztán nem találtak semmit, ellenben közölték vele, hogy ha ő ilyen szarul lát, akkor viszont letiltják a MIG21-ről (meg persze mindenfajta rep.tevékenységtől) ezért aztán innentől kezdve apámnak ugrásszerűen feljavult a látása és megszűnt számára az üvegtesti homály létezni (nagyon nem szerette volna, ha nem repkedhet tovább). Mondjuk, nem ilyen súlyos formája van neki (ahogy nekem sem), mint amilyeneket itt sokan leírtatok. Én két fázisról tudok beszámolni: volt egy gyerekkori, amikor csak nagy odafigyeléssel, tudatos keresgéléssel tudtam felfedezni egy olyasféle vonalat, mint amikor mikroszkóp alatt látunk valamilyen vírust, vagy hasonlót. Ez a legkevésbé sem volt zavaró és szerintem ilyenje minden embernek van, csak nem mindenki veszi észre. Aztán úgy 17 éves korom körül, immáron 28 éve (te jóságos ég…) bejött egy-egy szürke pötty mindkét szemembe homályos pókhálószál-szerű képződményekkel megspékelve. Ez akkoriban sokkal inkább zavart, mint manapság, amikor kb. 4-5 kis szürke pötty (mint valami halovány legyek) van a bal és talán 2 a jobb szememben. A balban levők tudnak zavarni, a jobban találhatók nem, de az összes teljesen átlátszó. Pl. ha behunyom a bal szemem, a probléma tulajdonképpen megszűnik létezni, viszont a balban levők hajlamosak felúszni a látótérbe és ez bosszant. Úgy szoktam védekezni ellenük, hogy „leülepítem ” őket, a következő módon: hirtelen mozdulattal leszegem a fejem, ettől alászállnak, viszont lassan emelem fel, így nem tudnak visszaemelkedni, lenn maradnak… Most, ahogy írom ezeket a sorokat és a billentyűzetről hirtelen feltekintek, akkor oda tudom manőverezni őket a monitorra, de mivel igen halvány színűek, tulajdonképpen a szöveget is kristálytisztán látom mögöttük, ahogy azt is, amint szépen lassan alászállnak. Hülye dolog, de pl. vezetés közben szoktam őket előszeretettel „eldugni..” Megfontoltan kell az embernek mozgatnia a fejét, nem kapkodni össze-vissza és akkor rejtve maradnak, csakhát a forgalmi helyzet nem mindig teszi lehetvé, hogy az ember ilyen merev fejjel, mozdulatlan szemekkel meredjen maga elé… Azért találtam az elején azt írni, hogy örülök, mert valósággal megkönnyebbültem, hogy az én üvegtestem ennyire rendben van másokéhoz képest, holott korábban azt hittem, a legszarabb a világon, de ettől függetlenül nagyon át tudom érezni mások helyzetét és nagyon sajnálom azokat, akiknek az életminőségét ennyire le tudja rontani ez a nyavalya, de azt mondom, érdemes lenne megműttetni! Biztos vagyok benne, hogy pár éven belül itthon is elérhető lesz a lézeres műtét, mégpedig egy már sokkal kifinomultabb formájában, mint ahogy elkezdték Amerikában. Ugyanez játszódott le a fénytörési hibák lézeres korrekcióját célzó műtétek esetében is: a 90-es évek elején mifelénk a szemorvosok még csak nem is hallottak erről a lehetőségről, micsoda, hogy egy rövidlátót megműteni, hát az maga az eretnekség, hisz ott a szemüveg! Még a Fjodorov-féle radiális keratotómiáról se volt fogalmuk, most meg legalább 4-5 lézerklinika van csak Budapesten, közülük az egyik már a legmodernebb femtoszekundumos lézertechnikával dolgozik, ami olyan messze van a 80-as években elkezdett PRK-tól mint Moszkvics a Ferraritól és manapság is folyamatosan fejlesztik, egy szó mint száz nem adok 5 évet és szakmányban takarítanak majd a szemünkben, bármiféle kockázat nélkül. És ezek a műtétek már most is túlmutatnak az üvegtesti homály problémáján, ugyanis a nagyfokú rövidlátók esetében, a szemgolyó nyúlását nem tudja a végtelenségig követni a retina, főleg nem úgy, hogy az üvegtest heges szálakkal még tapad is hozzá! Igenis, vakság-megelőző hatást kell ezeknek a tisztogató műtéteknek tulajdonítani, mert amikor elvágják a retinát húzó szálakat és mentesítik a retinát ez alól az erőhatás alól, akkor bizony itt a retina leválást akadályozzák meg, de ismétlem, szférikus szemű egyéneknél ez nem annyira probléma, ellenben 5-6 dioptriánál nagyobb rövidlátással küzdőknél már akut veszély, és ne tévesszen meg senkit, hogy esetleg lézerrel már kikorrigálták a látását, mert ott nem történik más, mint a meghosszabbodott szemgolyóhoz optikailag hozzáigazítják a szaruhártyát (magyarán a szemlencse által nem eléggé hátravetített képet „hátratolják” az új helyzetbe került retinára, de a szemgolyó ettől még továbbra is teljesen problematikus marad, mert ez a törőközeg-igazgatás, szaruhártya-szobrászat csak tüneti kezelés, az igazi megoldás a szemgolyó visszagömbölyítése lenne, de erre ma nincs mód (lehet, hogy egyszer majd ezzel forradalmasítják a rövidlátók látásélességének visszaadását, a távollátóknak meg marad a lézer… Elnézést, ha kicsit hosszú voltam, negyek oda ahol az üvegtesti homályosoknak megszűnik minden problémája: az ágyba, aludni…
    Üdv. L.

  174. tamas24 :

    Sziasztok! Nem tudom, h mennyire olvassák ezt a blogot még, de ideírom az én tapasztalataimat is ezekkel az izékkel kapcsolatban meg egy-két dolgot, hátha valakinek segít. Most én 24 éves vagyok és nálam 15 éves koromban, tehát durván 10 évvel ezelőtt kezdődtek ezek a furcsaságok. Egyik nap este hirtelen egyik percről a másikra a bal szememmel a lámpa előtt egy óriási szivárványkarikát láttam. Annyira erős volt, h szószerint úgy tűnt, mintha átlátszó műanyagból valaki megcsinálta volna, aztán odaakasztotta volna, szinte kézzelfogható volt. A jobb szememmel, ha csak azzal néztem, azzal még normálisan fehérnek láttam a lámpa körül a fényt. Fájt is a szemem, olyan gyulladásérzésem volt. Emlékszem, h még a tv előtt is fényudvart láttam. Másnap reggel aztán enyhült olyan szintig a dolog, h már halványabban láttam a szivárványt, csakhogy mostmár mindkét szememmel, és ez az állapot a mai napig tart folyamatosan. Voltam én is egy csomószor a szemészeten, semmit se találtak. A szembetegségeket már kívülről fújtam, közben halálra rémültem mindig mikor olvasgattam őket, úgyhogy én is voltam mélyponton ezek miatt, tudom milyen, h az embernek tényleg nincs egy nyugodt pillanata. Tudom h a szivárvány a zöldhályog egyik jellemző tünete, nekem mégse ez van hál Istennek. Ezzel együtt aztán jöttek a pontok, de nekem az úszkáló pontok kevesen vannak, és általában néhány hónap múlva el is múlnak. Először a bal szememben volt asszem kettő, néhány hónap múlva elmúltak, aztán volt a jobba ahogy jött úgy ment is. Már jópár éve nem volt úszkáló pontjaim, most lett kb egy hónapja egy a jobb szememben, de nem zavar be, mert csak néha úszik be, aztán vissza eszi a fene a helyére. Volt az a vibráló izém is ami megnő, aztán teljesen befedi az egész látóteret, úgy h az ember nem lát. Ez kb fél óráig tart. Mikor még nem tudtam, h ez retinális migrén, és időről időre elkapott mindig halálra voltam rémülve. Egyszer a házból is kirohantam emlékszem. Akkor vannak nekem is felvillanások, de már egyre kevesebb, sőt mondhatni, h el is múltak. Akkor a lila és kéklátás, amikor este lilásan derengenek a dolgok, főleg a fehér színűek, ez nem mindig. Egy időben amikor az égre néztem a sok villogó ponttól és az ide oda tekeredő fénykukacoktól olyan volt az egész, mint valami zsibvásár, de mostanára ez is megszűnt és néhány buborékot leszámítva. Ennek nagyon örülök, mert már gyűlöltem az égre nézni. Nagyjából ennyi. Én mindannyiótokat megértelek maximálisan és tudom h milyen idegesítő h próbáljátok elmondani, a környezetetekben élőknek h mit láttok ők meg tök furcsán állnak a dolgokhoz, mintha kínaiul beszélnénk hozzájuk. Én mindig úgy láttam mint a sas, most is úgy látok, csak vannak ezek a plusz dolgok. Én nem tudom, h mi változott meg hirtelen a szemembe egyik napról a másikra. Mindez 10 éve tart, de nem romlott, nem találtak semmit, és extrém távolságokba is ellátok úgyh biztos nem lehet gond. Azért idődől időre én is depis szoktam lenni, de aztán helyrerázódom. Tudom h milyen szar érzés. Napok, sőt hetek vannak elcseszve, és folyamatosan azt figyeljük h miket látunk, meg a szemünket próbálgatjuk. Tényleg olyan már mintha valami burokban élnénk. Majd még írok.

  175. Lander R :

    Szia Tamás,
    ha nincs is glaukómád, egy kicsit emelkedett lehet a belső szemnyomás értéked, még messze nem annyira, hogy zöldhályoggal kezelni kezdjenek, de már éépen eléggé ahhoz, hogy ilyen jellegű ltási anomáliákat okozzon. Voltál már szemnyomás mérésen? Persze biztos voltál, hiszen a glaukómát kizárták, de mondjuk mértek 22 Hgmm-t, ami elvileg még jó, de pl. 18 sokkal jobb. Ha tartósan – kicsivel is – 22 Hgmm felett vagy, az tulajdonképpen egy tünetmentes (káprázás, időnkénti kisebb-nagyobb szivárványlátás a fényforrások körül, nos, ezek nem annyira komoly tünetek, hogy a beteget feltétlenül orvohoz kényszerítsék, ilyesmiket mindenki lát olykor-olykor, az üvegtesti homály, az időnként felbukkanó kis pontok pedig jószerivel szót sem érdemelnek), szimplex(lappangó) glaukóma, ami hosszútávon igencsak veszélyes, tulajdonképpen még veszélyesebb is, mint a kongesztív (akut) glaukóma, mert annak viszont durva tünetei vannak kezdetben is, ezáltal a beteg orvoshoz kényszerül, kezelésben részesül (szemcsepp), és megmenekül a vakságtól. Szóval érdemes lenne még egyszer szemnyomás-mérésen részt venni, és csak 20 alatti értéknél megnyugodni.
    Üdv.
    L.

  176. Lander R :

    szóval -éppen- és -látási-

  177. Lander R :

    Szia Sziszy,
    szinte biztos, hogy ilyesmit nem okoz a kontaktlencse, viszont az, ami miatt kontaktlencsét hordasz, már igen… Biztosan rövidlátó vagy, a rövidlátásnak szinte törvényszerű velejárója a kisebb-nagyobb mértékű üvegtesti homály, ami nem jelenti azt, hogy hibátlan látásélességű (gömbszemű…) egyéneknél ne fordulna elő, de egyrészt kisebb százalékban, másrészt kevésbé figyelnek rá, mert látásuk élessége jó, ezáltal a külvilág számukra a maga valójában, hibátlanul képeződik le, ezért van egyfajta „felületes” látásuk, míg a különböző fénytörési hibások már nem a külvilágot figyelik csak, hanem magát a funkciót, a saját látásukat, és elkezdik észrevenni azokat a dolgokat is, amiket nem kéne és amelyek felett egy ép látású személy mintegy „átsiklik”. Olyan ez, mint amikor tudomást sem veszel a fogaidról, amíg el nem kezdenek fájni, vagy ha valaki egyszer véletlenül meghallja a fülzúgását, onnantól nagy csendben elkezdi figyelni saját magát, és tényleg ott van, hallja és elkezdi egyre jobban zavarni, míg esetleg korábban is megvolt, csak nem vette észre és ezért nem is törődött vele. Sorolhatnám még a példákat, de felesleges. Érdekes dolog ez a depresszióval: a vakok például – bár a többség szerint lenne okuk rá – szinte sohasem depressziósak! Ahogy a siketek se… Úgy tűnik, az egy kicsit hibásan funkcionáló szerv rosszabb, mint a sehogyse működő, ez azért nagyon durva… Viszonyítani kell az aktuális állapotodat olyanokéhoz, akiknek tényleg lenne okuk aggodalomra, és akkor hirtelen ugrásszerű javulás állhat be a lelkiállapotodban, ez a kulcs, ha már a kiváltó problémát nem, vagy csak nagyon nehezen lehet megszüntetni. Az üvegtesti homályt – vagy annak bizonyos formáit – például már most is meg lehet szüntetni, de egyrészt még nagyon költséges, minimum Angliáig kell utazni és kifejlett, komoly foltoknak kell már lenniük, vagy legalábbis akkoráknak, hogy az orvos azokat a szemben észrevegye, a kis halványszürke foltokat nem fogja megtalálni, így szétrombolni sem tudja őket. Néhány év múlva biztos, hogy elérhető lsz nálunk is, másrészt tovább fog javulni a lézertechnika is, azaz biztonságosabbá is válik, bár már most sem tűnik veszélyesnek.
    Üdv.
    L.

  178. tamas24 :

    Szia Lander R!

    Hát majd lefordultak a székről a szemészeten, mikor előadtam h miket látok. Mikor már harmadjára voltam, akkor mérték a nyomást is teljesen normális volt. Mikor a szivárványt először megpillantottam 10 évvel ezelőtt, azóta folyamatosan látom. Nem úgy mint a zöldhályogos, h amikor gáz van, tehát kezd probléma lenni, akkor elkezdi ezt látni és ez figyelmezteti a rohamra, vagy vmi, meg úgy tudom h azok csak időnként látják, amikor helyreáll a helyzet, akkor újra normálisan látják a lámpát. Meg szerintem az alattomos zöldhályog 10 év alatt biztos h már okoz látásromlást. Mindegy utálom már az egészet úgy ahogy van, de lehet h aki folterdőket lát, az már szívesen cserélne velem is.
    Még egy érdekességet el szeretnék mondani. Olvastam a feketeáfonyáról h mennyire jó a szemnek. Ezt mondjuk régen is tudtuk, de kiderült h azon kívül h jobban lát az ember este képes mást is tenni értünk. Az egész szervezetben helyreállítja az ereket. Olvastam egy kutatásról, amiben a legsúlyosabb retinabetegségeket 80%-kal gyógyította (pl. pigmentosa, bevérzések, makuladegeneráció, cukorbetegség miatti károsodások) Nemhogy megállt a folyamat, hanem elkezdett javulni is a helyzet. Állítólag a szemnyomást is csökkenti, ez gondolom magáért beszél. Azt olvastam, h azok az emberek, akiken kísérletezetek mindannyian reagáltak a kezelésre. A hatás állítólag abban nyilvánul meg, h először helyreállítja az érhálózatot a retinán, aztán különféle anyagcserefolyamatokba meg szintézisekbe szól bele, ami után mondhatni, h az egész szem normálisan kezd működni. Én mindenesetre hiszek benne, mert még olvastam olyanok beszámolóját is, akiknek igencsak jelentős látáskárosodásuk volt, és mióta ezt eszik folyamatos javulásban vannak. Szerintem egy próbát mindenképpen megérne és abban is biztos vagyok, h a foltokon is tudna segíteni, legalábbis nem szaporodnának, mert azok egy része ha nem is mind, általában azért van, mert egy kis ér elpattan egy kis mennyiségű vér az üvegtestbe szivárog. Ezt egy szemész mondta, meg én is logikusnak tartom. Mindenesetre tanácsolom mindenkinek, h ha lehetősége van rá, tegyen egy próbát ezzel, mert tényleg nagyon jókat írnak róla. Én rövidesen elfogom kezdeni a kúrát, és ha valamit tapasztalok azt ideírom, hátha egy kicsit jobb kedvre derülnek tőle páran. Mint már mondtam nekem is van 1 db úszó folt a jobb szemembe, majd azt is figyelem h mi történik vele
    Még nagyon FONTOS, h ha valaki érdeklődését felkeltette az áfonya, akkor csak a feketeáfonya jó erre. Bilberry, vagy Vaccinium myrtillus, így kell keresni, tehát erdei gyümölcsök meg másfajta áfonyák nem jók, hanem kizárólag ez a fajta a megfelelő! A google-ben is lehet informálódni elég jól erről a témáról.

  179. Sziszy :

    Kedves Lander! Köszi a válaszod. Azóta voltam szemésznél, nálam sem talát semmit. Minden szép és jó, úgyhogy egy nagy kő esett le a vállamról, hogy legalább nem retinaleválásom van. Írt fel valami vitaminos gyógyszert, Őszerinte felszívódhat vagy vele kell élnem. De nagyon jó, hogy Rátok találtam, jót mulattam az újévi üvegtesti homály viccen amit valaki beírt akkoriban: Eltűntek!:))))) Nos én is ezt kívánom mindannyiunknak!
    Szilvi

  180. Sziszy :

    Fekete áfonyát hol lehet venni? A google-ban csak néhány fekete áfonyát tartalmazó vitamint lehet találni. Vagy a megterem nálunk is, csak valahonnan cserjét kell venni és kiültetni? Vagy ez is olyan, mint a búzafű, hogy kis zacskókban árulják irtó drágán…
    Amúgy a doki nekem Rubascorbint írt fel, csak még nem váltottam ki. Remélem jól írtam, mert elég olvashatatlan…
    Szilvi

  181. tamas24 :

    Szilvi!

    Úgy kell kérni h feketeáfonya kivonat, vagy kapszula. Szóval az a lényeg, h nem feketeáfonyás dolgot kell kérni, hanem magát a kivonatot, mert töményen hat. Szerintem nagyobb gyógyszertárakban meg gyógynövényboltokban biztos lehet kapni, mert egy eléggé közismert dolog. Lehet cserjét is rendelni a Bakker katalógusból. Úgy tudom h 3 tányérka gyümölcs az, amit naponta meg kell enni, ha cserjéid vannak. Természetesen nyáron lehet mellé enni más sötét gyümölcsöt is, de az áfonya, vagy a kivonata mindig legyen meg. Állítólag 15 nap múlva már azt veszik észre az emberek hatásként, h egyre jobban kezdenek látni a sötétben és a javulás aztán tovább folytatódik, ha van minek javulnia. Nem egészen egy hét múlva fogok elindulni ilyet venni, és ha lesz vmi tapasztalat akkor le fogom írni. Én nagyon sokmindent találtam a google-ban róla. Még annyit, h lehet E-vitaminnal és A-vitaminnal kombinálni, akkor még jobb a hatás. Fontos: Vaccinium myrtillus, vagy bilberry. Ha ezeket azn elnevezéseket látod, akkor biztos feketeáfonyával van dolgod, és nem pedig másfajtával

  182. tamas24 :

    Most jut eszembe, a kivonat neve amiről ezt a rengeteg jót olvastam: Bilace feketeáfonya kivonat

  183. Sly :

    Sziasztok!
    Végigolvastam a bejegyzéseket és szerintem minnél többet ir valaki a foltjairól,annál többet fogja azokat látni is!Szerintem Civan áll legközelebb a megoldáshoz,mert ő nem akarja látni,tehát nem is látja őket.Nekem is vannak foltjaim és skszor rettenetesen zavarnak,de minnél többet foglalkozom velük,annál jobban látom őket.Agyban dől el a dolog nagy része és ehhez természetesen hatalmas akarat szükséges,de higyétek el ez csak igy müködik.
    Emelett ajánlom jó szivvel a mai világban háttérbe szorult természetet,az általa nyújtott nagyszerű növényeket,amik mellet jó esetben csak elsétálunk,rossz esetben letapossuk-kitépjük a „gazt”.Próbáljátok meg a vérehulló fecskefüvet és az édesköményt.És higgyetek benne!

  184. hajnalgy :

    Szia Sly!
    A vérehulló fecskefüvet és édesköményt miként kell használni? Külsőleg, belsőleg?Teaként vagy kivonatként?A vérehulló fecskefű alkoholos kivonatát egyébként szemölcsökre ajánlják és arra mellesleg tényleg nagyon jó!

  185. hajnalgy :

    http://uvegtestihomaly.livejournal.com/6920.html
    Aki esetleg nem ismeri ezt a másik üvegtesti fórumot.

  186. Üvegtestihomály Antal :

    rendelnék valamit. külföldről akár.
    kérek szépen tippeket azt illetően h. mit kellene kipróbálni!

    sly: már nem reagálok – reagáltam korábban.

  187. peter :

    hali, két éve van ilyenem, hol jobb, hol rosszabb, élek vele, utálom, stb. Sokmindent kipróbáltam. Amit elmondhatok: az éjszakázás monitor, fáradtság nem használ. Sok alvás, pihenés, alkohol nélkülözése használ. Vitaminok és sok egyéb csodaszer nem használ. Talán a ginseng, nemrég kezdtem egy kúrát.

  188. hajnalgy :

    http://64.233.183.104/search?q=cache:ngxq0FXhPA0J:www.mcd.hu/pub_med/2006/06_09/187.htm+%C3%BCvegtest&hl=hu&ct=clnk&cd=54&gl=hu
    REMÉNY!

  189. hajnalgy :

    halló halló! Hát hová tűnt mindenki??? Remélem mindnyájan meggyógyultatok és azért nem írtok ide!

  190. Üvegtestihomály Antal :

    én itt vagyok, és
    megnéztem a linket is,
    de nem cseréltetném le az üvegtestemet.

    meggyógyultunk-é? szerintem épp az ellenkezője.
    a többiek csak belefáradtak az egyhelyben topogásba.
    (szerintem)

    peter: milyen az a ginseng kúra?

  191. hajnalgy :

    Szia! Sajnos nekem is szaopodnak a rohadékok.Mostmár mindennap fáj a szemem és az azt körülvevő csontok és minden doki csak széttárja a karját,hogy ő még ilyet nem látott. Nagyon nehezemre esik már a számítógépezés is , az olvasás meg szintén.Minden reménytkeltő gyógymód érdekel, úgyhogy ez a ginseng is!

  192. peter :

    ez a cserebere szerintem nem megoldás, és nagyon veszélyes

  193. Gabi :

    Sziasztok!
    Örülök, hogy megtaláltam ezt a levelezést, szeretném leírni az én estemet, hátha valakinek használhatok vele!
    45 éves koromban egy rutin vizsgálatnál megállapították, hogy azonnali műthető szürkehályog van a bal szememen. Műtét után 24 órával szaruhártya mérgezést kaptam, mert a PCL lencse beültetése előtt nem csináltak allergiapróbát. A beültethető lencsékből a legolcsóbbat ültették be a klinika gazdasági, anyagi indokai alapján. Két és fél hónapig harcoltunk a szememért, hogy megmaradjon. A pupilla mozgását irányító izom megbénult, emiatt tág maradt a pupillám a mai napig. Medrolt szedettek velem, ami meggyorsította szürkehályog képződést a másik szememen. Ezek „rutin” műtétnek számítanak, azóta haragszom erre a szóra!
    A tág pupilla miatt nincs látásélesség, fényszűrés a bal szememen.
    Tavaly aug.végén nagyon furcsa elváltozást észleltem a jobb (jobbik)szememen, azt hittem, hogy csak egy rövid ideig tartó baj lesz.
    Tele volt a látóterem sok-sok apró kerek fekete folttal, aztán volt olyan is, mintha egy fűzfa lenne az arcomba fésülve, majd oldalt „fehér villámlás”t láttam sötétedéstől. Azonnal elmentem a klinikára, ahol üvegtesti homályt és látóhártya(retina) letapadást diagnosztizáltak. A „villámlás” nappal is van, csak a világosság miatt kevésbé zavar, az üvegtesti homályra nincs gyógymód, ill. egy nagyon bonyolult műtét amit ő nem ajánl, tájékoztatott a doktornő.
    Ezt nem akartam elhinni, a XXI-dik szd-ban ilyet nem mondhatnak. Kérdeztem, hogy ne emeljek, ne hajoljak, egyek több vitamint, mit tehetek magamért?
    Szedjek Rutascorbint, vérnyomás ne ugorjon ki. Hónapokig jártam a látóhártya(retina) letapadás miatt, arra várva, hogy felválik vagy felszakad. Szemüveget emiatt nem kaptam hónapokig.
    Jelenleg a bal szemem:tág pupilla, minuszosba ment át időközben, nem tudni mikor.
    A jobb szemem plusszos, szűk pupilla. Most lett kész a bonyolult multifokális szemüvegem. Elkeseredni a diagnozis közlésekor voltam, sírtam, mert sajnáltam magam a jobbik szemem problémája miatt.
    Majd amikor megnyugodtam, tudtam, hogy úgysem hagyom annyiban, találok rá valamit. Iszom a svájciak Nahrofit kávéját, Borsmenta zöldtea tablettáját eszem, vitamint, olajat, immunerősítőt. Hasznos dolgokkal kötöm le magam, vigasztal, hogy látok és nem kell segítség. Hetente Életfa Egészségőrző Klubba járok, unokázok, utazok. A klub felé útban a Fehérbot Alapítvány épülete előtt arra gondolok, hogy nekem nem ott van a helyem.

  194. R.V. :

    Szerintem az un. üvegtesti homály hátterében bakteriális fertőzés állhat.
    Persze én nem értek hozzá, csak ez a sok uszkáló pálcika amit itt írnak,
    egészen úgy hangzik, mint ha valami baktérium lenne, ami valahogy
    bejutott a szembe.
    De az is lehet hogy a test többi részén eredményesebben lehetne elcsípni, csak valami komolyabb orvos kellene hozzá.

  195. hajnalgy :

    Szia! Egyébként tényleg olyanok mintha baktériumok lennének. Csak hát nem azok.

  196. Mosolybaba27 :

    Sziasztok!
    Hihetetlen! Én kb. tegnap előttig azt hittem, hogy csak nálam jelentenek ekkora problémát a „foltok”, amikor rábukkantam egy ehhez hasonló fórumra, aztán javasolták ezt…
    Egyszerüen hihetetlen, hogy még nincs rá megoldás, hisz már manapság minden gyógyitható! Én már elég sok mindennel próbálkoztam, feketeáfonya, szemtorna, tisztitókúra…stb., de azthiszem reménytelen! Az egyetlen megoldás egyesek szerint (ezek főként szemorvosok, akiknek általában nincsennek ilyen jellegű problémájuk), ha megpróbálunk megfeletkezni róla, bár tudom hogy nagyon nehéz, főként ha ragyogóan süt a nap, vagy egy teljesen fehér szobában kell eltölteni pár percet….:(
    Szóval nemtudom…:( Ha esetleg valaki tud, valami tuti módszert, az mindenképp szóljon!!!!! Kitartás!!!:)

  197. Üvegtestihomály Antal :

    tamas24: olvasod még a fórumot? mi a helyzet a feketeáfonyás dologgal?

  198. Üvegtestihomály Antal :

    Yvy: Jársz még erre? Tervezed az angliai lézeres műtétet?

  199. Üvegtestihomály Antal :

    A fenti (jan 2.-7 közötti) hozzászólásokba illesztettétek az alábbi két linket is:

    https://www.antiaging-systems.com/a2z/can-c.htm

    http://smart-drugs.net/carnosine-eyedrops-article.htm

    Rendelt már ilyet valaki?????

  200. peter :

    Feketeáfonya kapszulát szedem kb 3 hete, és növeltem a C-vitamin adagot, napi 1800mg-ra (3×600mg). Elötte idönként már szinte fájt a szemgolyóm és a szemüreg, valszeg az erölködéstől, ahogy az állandóan úszkáló kitakarást próbálta kompenzálni a szemem. Az áfonya+vitamin eredménye az, hogy kevésbé zavar a homály, fájdalom megszünt. Foltok változatlanok. Összességében javult a helyzet, ajánlom az áfonyát és a vitamint.

  201. Yvi :

    Szia Antal!

    :-)
    Kis iwiw ijesztgető:-P

    Kicsit eltűntem erről a blogról..
    Jön a szép idő és az én homályaim akkorák lettek és úgy elszaporodtak hogy napszemüveg nélkül nem is nagyon látok.
    Igen, tervezem az angliai műtétet, nem nagyon van más választásom.
    Kérdés mikor.
    Majd sűrűbben jövök ide, látom sok új emberke megtalálta Tom blogját, gyűlünk szépen.

    A szemorvosom akinek szintén vannak ilyen homályai már Angliában dolgozik és lassan műtik:-)))).

    Áfonya..nos, szerintem a törpök nem ettek annyi áfonyát mint én az utóbbi pár hónapban, de semmi hatás.

    Megtanultam velük élni, a gond az, ha kék az ég és még napszemüvegem sincs. Igazából napszemüveg sem nagyon használ, de valamivel jobb a helyzet nyilván…
    A jó hír hogy több az átlátszó mint a fekete, de azok is baromi nagyok. A monitort még látom kivéve mikor nem:-) viszont azt tapasztalom, hogy a bal szemembe, amelyikbe egy fa méretével azonos homály van iszonyatosan könnyezik….egész nap szó szerint már vörös a szemem környéke annyira, ez megy 2 hónapja.

    Azt meg hogy a sport miatt jön elő felejtsétek el, butaság. Nekem mikor kihagyok edzést akkor is szaporodik, úgyhogy tessék sportolni nyugodtan.

    A monitor előtti munka sem tesz jót neki érzem…de nem tudok mit tenni ha a munkám a monitorhoz köt egész napra.:-(

    Szóval alig várom az októbert, akkor megint borus lesz az idő és én megint kicsivel jobban látok majd. A nyárra pedig mindenkinek túlélést kívánok a verőfényes napsütéshez + kék éghez.

    Tavaly nekem szoláriumozás után kezdődtek, én vigyáznék vele, tuti idén elkerülöm a szolit…ezen agyaltam a minap..

    Jövök még (mostmár).

    Puszi!

    Yvi

  202. Gábor :

    Angolul egy cikk a lézeres kezelésről:

    http://www.prurgent.com/2008-04-16/pressrelease10117.htm

    e szerint 80 95 százalékban eltávolítható, de előfordulhat, hogy túl veszélyes lenne a beavatkozás és akkor nem tudják megcsinálni.

  203. Üvegtestihomály Antal :

    írtam ennek az angliai, lézeres brendan moriarty-nak pár kérdést. megosztom a válaszát hamarosan.

  204. crt :

    Miért fehééééééééér a blog háttere?!… :)

  205. Tom :

    Ez egy nagyon jó kérdés. Komolyan.
    Valószínűleg azért, mert én nem szenvedek annyira, hogy ez zavarna.
    Milyen színösszeállítás lenne „üvegtestbarát”?

  206. Yvi :

    Fekete háttér narancssárga betűszín:-)

  207. hajnalgy :

    Sziasztok!
    Ez a háttér és dizájn sem rossz amit ez az oldal alkalmaz.
    http://www.digitalisfoto.lap.hu

  208. Tom :

    Oké, felírtam a listámra :-)

  209. tiszta_homalyxd :

    Sziasztok!

    Sajnos én is ezzel a problémával szenvedek, még csak 3 hónapja jöttek elő a rohadékok, azóta már szinte egy tucatra gyarapodott a számuk…..
    Én is csak azt tudom mondani, nincs mit tenni, valahogy hozzá kell szokni!
    Vagy a méregdrága szemműtét….

    Szóval kitartás mindenkinek!!!!!!!!!!

  210. szintén :

    kábé ilyen a szemünk belülről:

    http://www.youtube.com/watch?v=YcHK9X0jZFY&feature=related

  211. hajnalgy :

    Sziasztok! Egyikőtök sem allergiás? Mindenkinek rendben van az összes foga?Máj-vérkép , minden ok??

  212. tiszta_homalyxd :

    hello!

    De, sajnos én allergiás vagyok 3-4 féle gyomra is, köztük az utifű, parlagfű, stb…
    vérkép, fogak ok.
    nem hiszem, hogy az allergiának bármi köze lenne a homályokhoz..

  213. segítség egy massza a szemem, mint a fenti videón :

    Meg tudná valaki mondani hogy mennyibe kerül a lézeres műtét?
    Úgy tudom hogy Európában Anglián kívül Svájcban, Németországban is végeznek ilyet.
    Kérem, válaszoljon valaki. Nagyon fontos.

  214. tiszta_homalyxd :

    Hello!
    Én dr. Karichkoff klinikáját néztem, a dollárt átszámítottam forintra, és 300 ezer forint jött ki szemenként. (vmivel több mint 600 ezer lett a vége), + ehhez még hozzájön a kiutazási költség, szóval 7-800 ezer forinttal szerintem nyugodtan lehet számolni (ha azt nem vesszük, hogy ott valószínüleg szállást is kell keresnünk, mert egy műtét nem feltététlenül egyszeri alkalom, vannak kiegészítő kezelések, azokért külön nem kell fizetni, de szállás mindenképpen kell. Meg akkor már persze kaja is, stb. Tehát, aki ilyenre vállalkozik, az szerintem 1 millió alatt neki se induljon.

  215. tiszta_homalyxd :

    Persze én az amerikai klinikát néztem, europában valószinüleg jelentősen olcsóbb.

  216. segítség egy massza a szemem, mint a fenti videón :

    Áprilisban szépen megfogalmazott méllel megkérdeztem az angliait h. mennyi és b@ztak akár egy sort is visszaírni. Pedig direkt meg volt adva a cím amin lehet kérdezni. Kapják be!!
    Nem tudtok vmi europai árat, de tényleg? Röhej hogy ezer éve itt vagyunk a fórumon és még nem tudunk egy árat.

  217. Némber :

    Ti szoktatok ilyen kis cikázó világos pontocskákat látni, mikor az eget / monitort fehér felülelten nézitek?

  218. Kende :

    Sziasztok!

    Én soha nem gondoltam volna,hogy ilyen létezik ill. nem is hallottam róla sehol.
    Sajnos nekem is vannak ilyen pontocskáim ill. jó pár kukoricacső jellegű száll amik folyton itt lebegnek a szememben.
    Nekem február vége óta vannak vagyis akkor csak 1db-ot fedeztem fel a szememben,de mióta voltam orvosnál és ő is mondta hogyha figyelem őket többet fogok látni hát van vagy 15db.
    Egyszerűen nem akarom elhinni,hogy ezzel kell élnem az életem hátralevő részét hiszen csak 33éves vagyok a látásommal baj soha nem is volt és most sincs,csak ezek a homályok jöttek pedig nekem aztán nem hiányoztak.
    Azóta olvasom a fórumokat sajnos arra rájöttem ,hogy az egyémek abba a csoportba tartoznak amik nem műthetőek mert többnyire átlátszóak, azonban igy is olyan mintha valami üvegen folyna le egy zselészerű agyag és a többi kis úszkáló fonál is az örületbe tud keretni.
    Az orvos szerint nagyon aprók,de gondolom ahogy olvastam közel vannak a retinához hogy én ennyire látom őket erre ő azt mondta ez pech.
    Hát megnyugtató :(
    Szedek vitaminokat amennyire lehet próbálok tőlük elvonatkoztatni kisebb nagyobb sikerrel most éppen kisebb ,mert kb 1.5 hete nagyon dühítenek és elkeserítenek.
    Próbálok relaxálni az orvos is javasolta hátha segít.
    Azért kíváncsi lennék mi van azzal a pár emberkével akik a magyar fórumokon írtak ,mert látom eléggé megállt a téma mostanság.
    Valami biztatót vagy esetleg aki talált valamit ami egyhiti a tüneteket jó lenne tudni mi van a többiekkel.
    Én 1 embert ismerek az anyukám ő tudta miről beszélek azt mondta biciklivel ment mikor egyszer csak a szeme előtt megjelentek ezek a felhő szerű micsodák.
    Neki 3hónap múlva teljesen elmúlt azt mondta nagyon zavarta de megpróbált teljesen nem tudomást venni róluk.Bár olvastam ez 50 éves kor körül lezajlik mindenkinél és vagy észreveszi vagy nem.
    A megoldás tuti itt van valahol a természetben de ahogy olvasom ez igazán csak azokat érdekli akik kénytelenek vele élni.

    Remélem minél hamarabb beindul megint ez a blog és sok hasznos információt tud az ember begyüjteni.

  219. Antal :

    http://glaskoerpertruebung.forenking.com/

    A fenti egy eléggé aktívnak tűnő, április vége óta létező németnyelvű fórum az üvegtesti lebegőkről.
    Sajnos én semennyit sem értek németül.
    Pedig nagyon kéne néhány olyan európai orvosnak/klinikának/stb a címe (webcím elsősorban) aki lézerrel műt.
    Utánanéz valaki? Van szó ilyesmiről a topikokban? Ha esetleg nincs, fel kellene tenni a kérdést.

  220. zso :

    Helo!

    Én 1 hónapja észleltem, ma voltam orvosnál, aki igencsak meglepödött a diagnozison….tüzetesebben vizsgált, hogy tényleg ez e a problémám 20 évesen….egyenlöre nem zavaro nagyon, hetente may 2 nap van hogy beuszkálnak, de akkor egész nap. Van fix és uszo homályom is….ha jol látom lézeresen lehet orvosolni…és itthon is vagy csak külföldön?

  221. Toti :

    Sziasztok!

    Én találltam egy weboldalt. Gondoltam egy próbát megér

    http://www.focusmed.hu/

  222. Antal :

    Toti: ne spammelj!!!

  223. Toti :

    Mi ebben a spam te nagyokos?
    Nem egy oldal lett belinkelve már de ha nem kell akkor ennyi…

  224. Tom :

    Szerintem Antal arra gondolt, hogy bár a Focus Medical lézeres eljárással dolgozik a látásjavításon, nem foglalkozik a mi problémánkkal, az üvegtesti homály „gyógyításával”. Persze ha más infód van, akkor plz oszd meg velünk!
    Ettől persze még nem feltétlen spam, de úgy tűnt, mintha csak egy bedobott link lenne, amely nem kapcsolódik a tárgyalt témához.

  225. Toti :

    Konkrét dolgot én sem tudok mondani. Csak az árlistán mintha ez is szerepelne. Nem vagyok orvos, így nem is vagyok benne biztos de a kúszóhályog nem ez lenne?

  226. zso :

    nem….az hályog. Ezek homályos foltok, amik szabadon is mozoghatnak az üvegtesten belül, mig a hályog kívűl van…..ha jol tudom.

  227. Yvi :

    Nem, Magyarországon nincs rá lézeres segítség, csak külföldön.

  228. Robi :

    Sziasztok, 23 éves főiskolás vagyok, több mint 1 éve látom én is foltokat. Rettenetesen idegesít, voltam orvosnál, aki elintéze annyival: ne figyeljek rá. Meg hogy biztos a stressz és a rossz szemem (elég erős szemüvegem van). No persze az orvos kapott az alkalmon mikor elmondtam hogy kávézok és
    cigarettázok is. Ezekre fogta az egészet. Bár nem szoktam le, de sokkal kevesebbet szívok és a kávét is hanyagolom… egyáltalán semmi változás. A foltok elég erősek, nagyon zavar főleg ha erős fény vesz körül. Ha valamire nagyon fókuszálok, pl. vezetés akkor nem zavar, valahogy sikerül „kikapcsolni”. Tán azért mert olyankor automatikusan nem figyelek rá. Vannak jobb napok, amikor mintha enyhébb lanne, de van mikor akár hova nézek úszkálnak a szemem mozgásával együtt. (pl. most is) A legrosszabb mikor a sima egyszínű felületek is mintha vibrálnának…ilyenkor a foltok már csak a ráadás. Remélem lesz valami csodamütymürüty ami használ, mert én sem szeretném életem végéig ezeket nézni.

  229. hajnalgy :

    Sziasztok! Sehol semmi?? Én nem BÍROM TOVÁBB!!!!!! Fáj a szemem, arcüregem stb..stb…Na és ez a nyár is hozott 2-3 újabb szálacskát!Így már vannak vagy 100-an vagy ki tudja…Hol a megoldás???

  230. jani75 :

    Sziasztok!
    Nekem is egyre elviselhetetlenebb.Szinte már csak összefüggő homályokat,fonalakat,csíkokat látok.Baromira zavar.Sokszor nekem is megfájdul a fejem.Azt hiszem ez van.Sajnos.

  231. hajnalgy :

    Az a hihetetlen,hogy a szemészet tudománya erre azt mondja,hogy ez nem betegség!!!!Természetes / ???? / állapot, szokjuk meg!!!EZT NEM LEHET MEGSZOKNI!!! Csak a nagy csodavárás van, hogy hátha, talán, esetleg felfedeznek valami szert erre , netán a lézerkezelés Magyarországon is eljut oda,hogy kezdeni tudnak majd vele valamit de ha nem lézer akkor akármi de szeretném végre csökkenteni „őket”! Szeretnék újra nyugodtan könyvet olvasni, napozni, tollasozni, filmet nézni, télen a havon sétálni, hógolyózni, stb… Ilyen nagy vágyaim vannakTisztelt szemészek!! Kérlek segítsetek megtalálni a megoldást!!
    Köszönöm!!! / KÖSZÖNJÜK!/

  232. Yvi :

    Hajnalgy: szívemből szóltál

  233. hajnalgy :

    Nem betegség / ???!!!/ de mostanra jutottam oda 4.5 év alatt,hogy komolyan elkezdtem aggódni, hogy mi lesz akkor ha ez a sok szar a retina elől végleg kitakarja a látott képet. Már most is a sok pókháló közül kell kinéznem. Ma még megy de holnap, holnapután???

  234. Zoli :

    Julius végétől nekem is vannak szöszök a szememben. Erdekes hogy ezelőtt tiz évvel is volt- akkor 23 éves voltam- de három hónap után magától elmúlott. Tiz év után most újból előjött, de sokkal több mint akkor. Csak reménykedni tudok hogy megszünik. Egy hónapig szedtem a C vitamint de semmi változás. Most az áfonyateával próbálkozom. Naponta megiszok 1-1,5 litret… Ha sikerrel jár megosztom

  235. Zoli :

    Sziasztok. Létezik egy gyógyszer (táplálékkiegészitő) kimondottan az üvegtesti homályra. Olasz eredetü és a neve VITREOCLAR. Nézzetek utánna érdemes kipróbálni. Kb. 20 Euro egy csomag. Én most rendeltem és nem tudom mennyire hatásos.

  236. hajnalgy :

    Szia Zoli!
    Feltétlen írd majd meg,ha használ és azt is ha nem!
    Köszi!

  237. Zoli :

    Annyit tudok róla, hogy minimum három hónapig kell szedni, naponta egyet jó sok folyadékkal. Állitólag a másadik hónap után érezhető a javulás. (habár szkeptikus vagyok de kipróbálom) Mindenképpen haladás, hogy már felfedeztek valamit ami kimondottan az üvegtesti homályra való.

  238. Antal :

    Zoli: hol lehet megrendelni? (webcím)

  239. Zoli :

    En mivel erdelyi vagyok egy roman weboldalrol rendeltem meg. http://www.efarma.ro/products.php?id=1155
    De lattam olasz francia oldalakat is. A magyar oldalakon meg nem neztem utanna. De ha beirod a google-be, hogy VITREOCLAR es elkezdesz keresgelni akkor biztos kapsz egy magyar oldalt is ahol meglehet rendelni.

  240. melcsi :

    Sziasztok!Én még uj vagyok de sajnos én is az üvegtesti homállyal bajoskodom 1,5 éve.kb ennyi ideje annak hogy depresziós vagyok és azóta van ez a problémám is .HA tudtok ez ellen valamit javasolni kérlek segitsetek!!!!!!!!!!!!!!!!!

  241. Péter :

    Kedves Zoli!

    Próbáltam regisztrálni magam az e.farma.ro oldalon, de nem tudtam, mert magyarországi címet nem enged felvinni.

    Tudnál segíteni a megrendelésben?:
    előre kifizetném neked a csomagot, ha el tudnád postázni Magyarországra.

    Üdv,
    Péter

  242. Clerr :

    Sziasztok!
    Üvegtest gyulladásom van-volt már 2 éve mindkettő szememen.Góckutatás volt,semmit nem találtak.Voltam hőtérképen ott sem jött ki semmi.Sok szteroidot kaptam,hatása csak rövid volt.Én is kipróbáltam egy két dolgot,de nem jöttek be.Mindkettő szememet megműtötték,és mindkettőn volt retina szakadás,ami panaszt nem okozott.Alapból rövidlátó vagyok és a szemüvegem fényre sötétedik ami nagyon jó dolog.Kitartás mindenkinek!

  243. Zoli :

    Kedves Péter, Itt van egy olasz oldal. Ezen probáld megrendelni. Hátha itt sikerül. http://www.farmaciaonline.it/paradetails.asp?CProdotto=A268167

  244. Zoli :

    Vagy egy másik, ugyancsak olasz oldal:http://www.saninforma.it/Sezione.jsp?idSezione=3176&idSezioneRif=1971&fromlnk=trovapr

  245. Antal :

    A Registrazione oldalon nincs Ungheria.
    Zoli: Te kipróbáltad?

  246. Zoli :

    Csak hétfő óta szedem és ma csütörtök. Persze még semmi változás. De a tanács szerint három hónapig kell szedni és a másadik hónap után érehető a javulás. Mindenesetre ha történik javulás akkor itt fogom először megosztani. Karácsonzig kiderül.

  247. hajnalgy :

    Imádkozom,hogy SIKERÜLJÖN!!!!!! Hátha van remény nekünk is…

  248. Péter :

    Zoli!

    Az olasz oldal sem működik :(((

    Erdély területén kapható patikákban?

  249. hajnalgy :

    http://www.eyefloaters.info/?gclid=COKh4eqhnJYCFQxMtAodVHGt5w
    ez mi szerintetek??

  250. tamas24 :

    Sziasztok! Már jó régen nem írtam ide. Én titeket maximálisan meg tudlak érteni. Én is szenvedek mindenféle szartól a szememmel kapcsolatban. 10 éve megy, és rányomja a bélyegét az életemre. Komoly betegségek beképzelésén is túl vagyok már, szal egyszerűen elég!!!!! Tulajdonképpen ha jól magamba nézek a főfő dolog amibe bele vagyok betegedve az a látászavar. Én arra gondoltam, h meg kéne beszélni egy időpontot, felmenni a chatre valamelyik városnak a szobájába, mert azokba soha nincs semmi, aztán kidumálni a dolgot. Nekem baromira jól esne, de szerintem nektek is jól jönne, meg lehetne osztani egymással részletesen a problémát, meg ilyenek. Ez csak egy ötlet volt

  251. tamas24 :

    Még annyit, h nekem a fő látászavarom, amivel az egész kezdődött az az átkozott szivárvány. Én már 10 éve látok minden fényforrás körül, főleg lámpák körül szivárvány karikát. Sajnos nem tudták kideríteni az okot a szemészeten sem, pedig egy időben állandóan a szemészetet jártam. Mikor kezdődött nagyon erős volt, és csak az egyik szemmel láttam, másnapra halványabb lett a szivárvány, de akkor már mindkét szememmel láttam és látom azóta is a lámpa körül. Azon a bizonyos estén 1999 januárjában mikor az egész elkezdődött, úgy megijedtem h egy ideig le voltam dermedve és csak ültem egyhelyben, emlékszem.

  252. Tom :

    Péter: Zoli korábban írt egy másik olasz oldalról is, csak az valamiért a moderációs sorba került. Most engedélyeztem, hátha az segít.

    hajnalgy: Hát, nekem egy szimpla pénzlenyúlós oldalnak tűnik. Én nem szavazok neki bizalmat :-(

  253. civan :

    Itt van egy csodaszer itthon is rendelhető:

    Vita-Sight: látás javítása, szemfájdalom, üvegtesti homály ellen, fek.áfonya tart

    Nem hiszek benne, nem is rendelek belőle.

    Az egyetlen gyógymód az, amit az összes szemorvos mond: nem kell vele törődni.

  254. Antal :

    jól van civan örülj h. ien jó neked
    „nem látsz? ne törődj vele.” számomra kb. ezt írtad most.

  255. hajnalgy :

    Kedves Civan!
    Sajnos én sem tudok nem törődni vele miután 4 év alatt annyi de annyi lett mindkét szememben ,hogy kiborító!Minden este úgy fekszem le,hogy holnapra kevesebb lesz és rátalál/ok/-/nak/- /unk/ a gyógymódra. Abba azért nem nyugyszom bele,hogy szép lassan kitakaródnak a képek. Inkább jobban tetszene,hogy kitakarodnak a szarok a szememből és mindannyiunkéból akik ezzel szívnak. 1-2 -őt biztosan meg lehet szokni de olyan pókhálókat amik még szinte tök sötétben is látszanak azokat nem tudok megszokni, főleg azért nem mert fájnak a szemeim és szivárvány valamint pókhálókarikák vannak a fényforrások körül. Ha nappal van az a rossz ha félhomály az meg azért.

  256. tamas24 :

    Hajnalgy! Felsorolom h miket látok, mi kínoz 10 éve

    -szivárványkarika lámpa körül
    -visual snow
    -bizonyos körülmények között a szemben lévő érhálózat látása (szerintem a te pókhálód is ez lehet nagy valószínűséggel)
    - sötét és világos találkozásánál kék vagy lila szegély, Este lilásan pompáznak a dolgok.
    - tök sötétben pontnyi fényforrásokat hosszú, görbülő lila csík szeli át
    -jobb szemben egy úszó pont
    -intenzív utóképek
    Nagyjából ennyi. Tudom h mit élsz át, én is folyamatosan aggódok, bár most informálódtam, h lehet h ezek nem is a szem problémái. Szóval borzasztó, h miért ver minket a sors ezzel, más meg lefordul a székről, ha elmeséljük. H miért érdemlem meg azt, h 10 évvel ezelőtt tudtam utoljára örülni felhőtlenül valaminek. Képtelen vagyok felfogni, h egy nap leforgása alatt jött minden elő és azóta tart, h lehet ilyen. Látni nem látok rosszul, csak vannak ezek és nagyon rossz. Miért kell hallucinálnunk, miért nem láthatunk úgy mint bárki más? Örülök, h ezeket leírhattam. Majd még írkálok. Kitartás mindannyiótoknak, főleg neked hajnalgy!

  257. hajnalgy :

    Tamas24!
    A szem érhálózatát látni az más dolog azt én akkor látom ha réslámpával belekukkantanak a szemembe. Ha a napfényes eget kémlelem akkor a vérsejtek láthatóak ahogyan milliárdan zizegnek. Ezekkel nincs is bajom A homályszálak benne vannak az üvegtestben és hol itt hol ott le-le szakadiznak és ott lebegnek a kocsonyás anyagban. Így aztán a retinára árnyékot vetnek és azért láthatóak és mindig ugyanazok mindig ugyanott. Néha a kisebbek leszakadnak és akkor eltűnnek a látótérből, pont erre várnánk nagy reményekkel, hogy találnának már olyan szert amiket bevéve lassa- felszívódnának vagy akármi. A pókhálók látása ebből jön ahogyan ezek a szarok egymásba csapódnak és összeakadnak.
    A fényforrások körüli derengő holdudvarok és pókhálószerkezetek mások. De sajnos nekem minden van ahogyan itt sokunknak.Azonban 4 évnyi negatív kivizsgási leletekkel tényleg igaz lehet az,hogy az agyammal van gond. Most lesz szemüvegem és nem is a dioptria miatt mert az 0.75 lesz. hanem kell bele cilinder és prizma is . Ezt most két szemész is kidiagnosztizálta egymástól függetlenül Abban bíznak és bízunk, hogy a szemek és szemizmok terhelését ez majd lényegesn csökkenti és attól meg komfortosabb lesz az érzésem. 4 év szemészeti vizsgálat után most derült ez ki. Mindig csak azt nézték,hogy mennyire látok jól közelre vagy távolra de azt soha, hogy van-e belső szemtengely ferdülésem illetve rejtett kancsalságom. Most először nézték ezt is és derült ki.belenzve a szemgolyómba azt mondják semmive nincs több homályom vagy csak minimális mértékben mint más embernek. Ezek után tényleg lehet,hogy a fejben dől el minden. na és az?? Azután mi jön?? Jóga?? Sport?? nem tudom. Minden héten körbenézek a neten, hátha elémbukkan egy cikk, hogy: X, Y orvos reménytkeltő kísérleteket végez üvegtesti homályszálak csökkentésében. Vagy most fedezték fel, hogy az X Y anyagnak ilyen hatásai vannak.Remélem hamarosan eljön ez a nap!!!!!
    :-))

  258. civan :

    hajnalgy!

    Hidd el, ezeket a foltokat, köröket MINDENKI látja.
    Mi szerencsétlenek foglalkozunk vele, a többi 99% meg nem.
    Nekem most ugyanannyi van, mint 4 éve, de míg akkor a lakásból sem mertem kimenni, most hetente max. 3x látom őket.

  259. civan :

    ezt most vettem észre:

    órák óta ülök a gép előtt ilyen fehér háttérrel, és eszembe sem jutott az egész
    most hogy írtam róla 2 mondatot, észrevettem, itt nyüzsög mind a 211 pontocska meg a 37 fonalacska

    most kikapcsolom az agyam, és nem látom őket

    komolyan menj el 10 szemorvoshoz, mind azt fogja mondani, ne törődj vele

  260. Antal :

    kedves civan!
    jó lenne ha elhúznál nagyon messze innen ha minden rendben, mert az ilyen nagyokokosk miatt mint te nem vesznek komolyan bennünket.
    én sajnos nem látok a füstszálaktól, amiket árnyékát akkor is látom amikor becsukom a szemem és odakint nincs töksötét.
    fogalmad sincs mi miről írunk, de persze osztod az észt.
    üvegtesti homály antal voltam.

  261. civan :

    szenveggyé csak
    neked az a jó
    húzzál el te
    nem bírja a net az ilyen negatív embereket
    kiveti magából

  262. tamas24 :

    Nem hinném, h ezeket mindenki látja és csak mi foglalkozunk vele, mert nekem régen minden rendben volt, aztán hirtelen egyik napról a másikra jött és azóta tart. És mivel elég jó megfigyelő vagyok tudom h mikor mi hogy volt, és régen tényleg semmi nem volt, és nem csak azért, mert akkor nem foglalkoztam vele, most meg igen. Régen nem láttam eret akkor se, ha erős fénybe néztem mondjuk. Én a látászavaraimat már régóta kutatom, de csak mostanra találtam meg szinte csokorba gyűjtve az egészet a visual snownál. És ott az van h nem a szeme a rossz annak aki látja ezeket a dolgokat, legalább is többségében nem (homályok kiv.) Mindenesetre én azt tudnám tanácsolni hajnalgy, h ha módodban áll bioptron lámpát használni, akkor tedd meg, mert jobb lesz utána. Ha más nem, akkor a szemfájdalom biztosan elmúlik tőle. Szemenként naponta 10 perc zöld színnel, lehet nyitva is a szemed, jót fog tenni. Egy próbát sztem megér. Énnekem vhogy jobb, mióta csinálom, és alig fáj a fejem és a szemem. Ha esetleg kiszáradna a szemed a lámpázástól, akkor lehet műkönnyet használni. Lehet h hülyén hangzik, amit tanácsolok, de ha teheted, akkor próbáld ki.

  263. hajnalgy :

    Köszönöm az ötletet. lehet,hogy másoknak is jó tanács lehet ez a Bioptron lámpa én mindenesetre kipróbálom, egy barátomnak van, majd kölcsönkérek. Sajnos abban igazad van, hogy nekem is 1 db-al kezdődött és akárhogyan is keresgéltem csak egy volt! Aztán lett ketőő majd három majd elágazások. Mindet személyesen ismerem. Sajna a legelső is ott van még csak cizellálódott.

  264. Soldier30 :

    Sziasztok nekem már kiskorom óta kb:8-9 éves korom óta vannak ilyen foltjaim! Most 31 éves vagyok de úgyveszem észre hogy pár pontocskával több lett. Én is csak azt tudom ajánlani minden kétségbe esetnek,hogy próbálja megszokni! Nem tudom,hogy műthető-e de nem is érdekel! Engem igazábol csaka ddig zavart ameddig megtudtam,hogy ez nem betegség,és másoknak (szinte mindenkinek) vannak ilyen kis foltjai! Persze ez egyedtől változó valakinek nem sok valakinek meg szinte rengeteg! Én oda se figyelek már rájuk:)) pedig aztán 100 a sskálán 99 foltom van )
    Viszont lenne egy kérdésem hozzátok! Auguszstusban volt egy számomra megrázó eset ami miatt szednem kelett nyugtatókat.. szóval iylen enyhe depi vagy nem tudom mindegy.. az már elmúlt de bizonyos időközönként látok felvillanni ilyen kis fekete élénk színű pontokat ,amik eltünnek majd kis idö mulva előbukkannak megint! De van amikor 1 óráig vagy egy fél napig se látom őket.. Egy biztos ilyen nekem nem volt.. voltam szeomrvosnál aki megvizsgált és azt mondta semmi baja a szememnek.. voltam vérvételen cukor koleszterin normális,,vérnyomás tökéletes! Voltam neurológusnál azt mondta hogy össze vannak szűkülve az idegek és szednem kell cavinton mivel annak enyhe értágitó hatása van.. nosszedem már lassan két hete de semmi javulás.. van köztetek olyan akinek esetleg volt ehhez hasonló baja? kihez fordúljak? mitől lehet még?

  265. Soldier30 :

    na senki nem ír nekem?

  266. hajnalgy :

    Szia Soldier30!
    Nekem is villangatnak néha és káprázgat a szemem de szerencsére nincs retinaleválás mert ez annak is lehet a jele.

  267. Soldier30 :

    Hát nem tudom de azóta mégegy szemvizsgálaton voltam és ezt a vizsgálatot más doki végezte és ő is azt mondta tökéletes a szemem… de ezért most vissza megyek és megkérdem nem e lehet hogy retina levállásom lessz.. köszi

  268. hajnalgy :

    Szerintem csak szemfáradtság, sok monitor az oka! Nekem most cilinderes prizmás szemüvegem lesz. A szemész szerint ettől jobb lesz a szemem komfortérzete. REmélem ez a szemkáprázás és csillámló „fénykukacok” majd csökkennek. Ne izgulj!! A retinaleválást már észrevették volna!!!

  269. Soldier30 :

    mindegy október 28.-ára kaptam időpontot.. azért megnézetem 3x is.. engem az üvegtesti homály nem zavar mert már 18 éve élek vele együtt és rohadt sok van belőlük:) hanem inkább érdekel ez amit ritkábban látok és csak 1-2 mp erelyéig villan fel egy aprócska pont.. ez sem olyan zavaró de attól tartok valaminek az előjele vagy valami okozza.. és ez idegi kiborulásomnak tudom be ami augsztus 1-én volt.. Képzeld sumetrolimot szedtem egy sima virusos hasfájásra amit a körzeti doki irt fel.. Épp reggel mentünk autót vásárolni Balatonfüred-re és ezt vettem észre,hogy a beszéd készségem csökken tehát maygarán el kezdtem pöszén beszélni! Mint akinek egy szem foga sincs! gondolhatod mit éltem át és ráadásul Várpalotán mentünk be egy kórházba az ügyeletre ott elmondtam mindent és kaptam egy szurit és azt mondták sumetrolim érzékenyégem van csak idáig nem tudtam róla.. és már rég nem használják ezt a gyógyszert mert nagyon elvaul,t… mindegy … utazunk tovább és mire oda értünk a balcsihoz.. olyan zájzárat kaptam mint még soha,, össze húzta a számat görcsöltette a fogaim,majd megint elengedte..aztán 1 perc múlva megint,és igy tovább.. a goaimból letörö szilánkok átszúrták a ynelvem és ömlött belőle a vér.. azt hittem ott halok meg! este még otthon az ügyeleten kaptam pár szurit és utánna szép lassan vissza jöt a beszédem.. na és ez után jött a depi,, azóta frontint szedek,és én ezzel hozom kapcsoaltba meg a neurológus is hogy össze van szűkülve egy picit az ezekért felelős idegszálak és rre kell szedjem a cavintont.. elvileg szemüveges vagyok 1.5 + a dioptriám.. erre kontaktlencsét hordok de azt se mindig..de a doki szerint ettől nem lehet.. hát akkor mitől? relmélem elmúlik ..legalább ez az egy! mert én már annyi mindennel megtanultam együtt élni,hogy az már sok is…

  270. Vivke :

    Sziasztok!

    Csak annyi, hogy én is ettől szenvedek…
    Először kb. 10 évesen vettem észre 1-et, azzal megbarátkoztam. Idén nyáron nagyon beteg lettem (jah, azt elfelejtettem, h. most is csak 20 éves vagyok). Szóval beteg lettem, kórház, minden. Az égegyadta világon minden fajta kivizsgáláson az arcüreg röntgentől a pszichiáterig részt vettem, és minden NEGATÍV volt. Azt mondták, hogy: EZ NEM BETEGSÉG!!! Meg, hogy maga még csak 20 éves, nincs a szemének semmi baja!!!
    Most ott tartok, hogy a jobb szememben egy nagyon zavaró „élőlény” van, bár átlátszó, és millió kicsi „fonalacska” minkét szememben.

    Egyetemre járok, de ezektől az izéktől alig látok olvasni, nem tudok tőlük tanulni. Nagyon begubóztam.

    Örülök, hogy megtaláltalak titeket.
    Remélem vki talál vmi megoldást.

  271. tamas24 :

    Sziasztok! Látom h megint kezd éledni a blog, úgyh mostmár jobban nézem.
    Soldier30, az a pont, vagy folt nekem is felvillan időnként. És valóban érdekes mert fekete, de mégis fényes. Tulajdonképpen én ilyen nagyon sötétzöldes feketésnek mondanám, ennek ellenére fénylik is vagy élénk ahogy mondtad. Nálam főleg akkor van, ha félhomályos helyen vagyok. Előtűnik, aztán eltünik egyből. Meg van mégegy. Egy apró kék pont szokott előjönni ritkán. Pont olyan színű, mint a felhaszn. neveink alatti dátum és nem fénylik, ezt még nagyon érdekesnek találom. Amúgy ilyen felvillanásaim nekem is vannak ezer éve. Retinaleválás biztos nem jöhet szóba, mert akkor azért észrevehetően romlani kéne a látásnak.

  272. Soldier30 :

    Nost Tamás köszi hogy irtál ez kicsit megnyugtat! De igazábol érdekelne hogy miért 1 hónapja jött ki nekem is gyakoribb akkor mikor félhomályba vagy inkább akkor mikor világosból sötétbe megyek beakkor a több.. de van olyan mikor a munkahelyemen percenként látom..szóval nincs olyan nap mikor ne látnám őket.. De azért utánna járok mitől van.. Aengem az üvegtesti homály nem zavar már mivel mint már irtam vagy 20 éve látom a foltocskákat és eggyáltalán nem zavar.. Vivike szerintem ahogy tellik az idő egyre jobban hozzá szoksz majd! Vannak fontosabb dolgok az életben mintsem,hogy ezekkel foglakozzunk.. én legalább is igy vagyok vele! Most lehet hülyeséget írok de akinek levállik a retinája vagy megvakúl az eggyik szemére vagy netán mind2-re az mennyivel rosszab helyzetben van mint mi! és mégse adják fel… mindig arra kell gondolni vannak ennél komolyabb dolgok.. szerintem erre az üvegtesti homályra is kitalálnak majd valami speciális műtétet.. (talán) mondjuk én nem nagyon válnék meg tőlük mert már hiányoznának.. mindegyiknek külön neve van :D és ha pl: a páromra várok kint a napsütésben felnézek az égre(mert ugyebár ott lehet a legjobban látni) és számolgatom őket stb :D

  273. Antal :

    civan: bármennyire is feljogusultnak érzed magad arra h. megmondd, ki mivel ne törődjön, csak abba kéne belegondolnod, hogy amit te látsz azt csak te látod, amit más azt meg csak ő, mivel sajnos erről az embernek általában nincs fotója amit mutogathat. ezért kellene h. a hozzászóló csak saját magáról mondjon véleményt, és tartódkodjon az általánosítástól, pláne jótanácsok osztogatásától.
    ráadásul, mi itt húszan-harmincan nem is egy és azonos dolgokról írunk. mi itt többféle problémával állunk szemben, amire mindre az ü.testi homály nevet húzták rá.
    mindezt már vagy 5x leírtam itt.
    mindebbe belegondolni nem annyira nehéz, de intelligencia tényleg kellene hozzá…

  274. Soldier30 :

    az üvegtesti homályt csak 1 féle képpen lejet leiirni!!! úszkáló pici fekete vagy fátylas szerü foltok! akinek ez van az erről ír… te se oszd az észt! civan csak próbál segíteni és megosztja velünk amit gondol… ennek a fórumnak ez a lényege ember! neked is aztán sok az inteligenciád! inkább ne irtál volna semmit az is jobb lett volna !

  275. Egy Srác aki foltokat lát :

    Mi a véleményetek a Vita Sight sprayről? Elég sok jót hallottam róla és állítólag 1-2 embernek bevállt a dolog…

  276. Soldier30 :

    SZia Egy srác aki foltokat lát… én csak most olvastam róla először.. rá is kerestem a googleéban.. de nem irja,hogy ezekre a foltokra is jók.. te milyen foltokat látsz? úszkáló? üvegtesti?

  277. Egy Srác aki foltokat lát :

    amerre nézek arra úszkál nem tudom hogy ez milyen?
    üvegtesti talán?

  278. Egy Srác aki foltokat lát :

    Soldier30 olvasd el érdemes. http://www.hyla.iweb.hu/Melyik-mire.doc
    Lehet hogy csak marketing fogás de ki tudja

  279. Soldier30 :

    Szia igen az üvegtesti! Olvass utánna vagy gondolom már megtetted.. Nem igazán tudsz vele mit csinálni,nincs is rá gyógymód! Ez nem betegség és az emberek nagy részének van! Kinek több kinek kevesebb! nekem speciel kurva sok de én már vagy 20 éve bámulgatom őket és már megszoktam de először bevallom nagyon zavart!

  280. Yvi :

    Igen, az.

  281. hajnalgy :

    http://jezusvalaszol.blog.hu/2007/09/08/micsodak_a_latoterunkben_szalldoso_feher

    Na most ilyen „érdekeset” találtam.

  282. hajnalgy :

    http://209.85.135.104/search?q=cache:eLg87Jjro3cJ:abchomeopathy.com/forum2.php/157659/+eye+floater&hl=hu&ct=clnk&cd=15&gl=hu

    ezen a fórumon ezt ajánlják:
    http://www.smartbomb.com/boir201.html

  283. Soldier30 :

    hajnalgy kurvára nem értem mit irnak mert nem értek english-ül:)

  284. Viri :

    Sziasztok!1 hete csatlakozok a táborhoz.megjelentek szálacskák nálam is. :(
    Nagyon szomorú vagyok,ahogy a véleményeiteket olvasom,tényleg nincs remény a gyógyulásra?

  285. Soldier30 :

    Szia Nem szépítek (legalábbis én nem).. Ez nem betegség de ennek ellenére nincs rá gyógymód.. a szemészem felirt a minap valami szert amit próbáljak ki hátha segit de még ki se váltottam :D Én már régóta élek velük együtt és nekem rengeteg van és egyre több! De meglehet szokni én már 20 éve nézegetem őket.. mindegyiknek neve van :D Viri amugy rövid látó vagy? mert álltalában szemövegeseknél jelenik meg inkább… ja és ha ez vigasztal,akkor majdnem mindenkinek vannak foltocskái.. csak nem törödnek vele! Meg nem mindenkinek egyforma.. valakinek több valakinek kevesebb.. :))) fel a fejjel

  286. Antal :

    Soldier30: te civan vagy, édesem. amúgy meg szándékosan provokálsz. szívesen összefutnék veled megigazítani a búrádat.

  287. Antal :

    Soldier30: lázsik h. nem vagy olvasott a témában. tényleg érdemes volna megtanulnod angolul. hehe. egy komolyabb embernek alap, pláne ha állítólag üvegtesti homályoktól „szenved”… :)

  288. Antal :

    bocsánat fórumozóktól de civan avagy soldier30 nevű hozzászóló ostobasága vérforraló.

  289. Soldier30 :

    Antal figy béketűrő ember vagyok! a Rendes Nevem Horváth Krisztián 32 éves vagyok van egy 7 éves kislányom.. és azt se tudom ki az a Civan.. Mi jogon sértegetsz te eengem itt? Nekem mint hogy már irtam, 20 éve vannak úszkáló foltjaim..ezt nevezik üvegtesti homálynak! de ha gondolod vegyl fel msn re nem gond.. ki merem irni az msn cimie: gojoka29@freemail.hu leköteleznél ha fel vennéd a kapcsolatot velem..és nem tudom ki az az a civan!!!!!!!

  290. Soldier30 :

    És lécci ird le mi abban az osstobaság amiket iáig irtam..köszi

  291. Soldier30 :

    véleményem szerint azért keversz ezzel a civan vagy kivel.. mert én is azt állítom,hogy majdnem mindenkinek vannak foltjai… gondolom ezért.. de lécci MSN ok? és akár a találkozót is megbeszélhetjük!

  292. Yvi :

    Gyerekek ha szedi már valaki azt a VITREOCLAR cuccot írjon van e hatás.

  293. Csabi26 :

    nekem is vannak üvegtesti homályaim. Illetve a sok tájékozódás után most még bízom benne hogy csak arról van szó. Ma megyek szemfenék vizsglatra… majd kiderül. Egy kicsit beleástam magam a homályok kezelésébe, és mindig egy dologra jutottam: fekete áfonya. Nem a csoda tablettákra, készítményekre gondolok, hanem az eredeti fekete áfonyára. Valaki próbálta már? Esetleg tapasztalat?

    KITARTÁS!

  294. Yvi :

    Igen, próbáltam……..és szaporodnak.

  295. Soldier30 :

    vicces hogy nekem mindig azt mondja a szemdoki nyugodjak meg ez nem szembetegség…

  296. Kovács László :

    Sziasztok!
    18 éves vok, és mintegy 3éve jelent meg az első muslinca. Akkor 3 hónapig engem sem zavart. De jöttek az újabbak. sajnos társulnak mellé apró átütő kis pöttyök. Több orvosnál voltam, (köztük főorvosok, kandidátusok). Valamennyien C-vitamint írtak fel. De valóban azt mondták, hogy „majd elmúlik”. Nagyon félek. Tartok attól, hogy mi lesz 2-3, vagy 10 év múlva?! Újabban éjszakánként felriadok, mert félek, hogy elvesztem a látásomat. 100%-ban szkeptikus lettem az évek alatt. Pedig látom, vagytok 1páran, akik rosszabb helyzetben vagytok. Vajon kapok-e garanciát a látásom biztonságára?… Bárcsak létezne rá egy műtéti eljárás. Egyébként szerintem nem pusztán rossz táplálkozás, és élet vitel, ill a cigaretta okozza. Mert ilyenkor felvetődik bennem a kérdés: az alkesz, drogos csövesek miért nem látnak muslincákat, és én, aki norm. életkörülmények között élek, miért látok? Szerintem más áll a háttérben. Ja?! és 2005-ben, amikor megjelent…(ek) még szemüveges voltam (1,4-es), idén nyárra meg már azt mondta a szemorvos, hogy többé nem kell szemüveg, mert rendbe jött a szemem. Lehet, hogy a muslincák képesek pozitív hatást gyakorolni a látásra, vagy mindez csak a sors műve?

  297. Soldier30 :

    Nos igen László annak idején nekem is csak pár darab volt.. de mára már 30 éves vagyok és elmondhatom eléggé megszaporodtak! a Jelenlegi orvostudomány nem ismer rá gyógymódot! Az is érdekes,hogy neked c vitamint irtak fel? álltalában B vitamint szednek a szemre.. de én nem vagyok orvos…. próbáld megszokni őket,és elfogadni mert különben becsavarodsz…

  298. Antal :

    Yvi: Vitreoclar – két napja szedem.

  299. Anna :

    Sziasztok!

    Én sajnos már 28 éves korom óta szenvedek ezektől a vackoktól és már 52 éves vagyok. Eleinte nem foglalkoztam annyira velük, csak világosban zavart, de már eléggé elszaporodtak, sokszor olvasáskor egy-egy betűt is kitakarnak. Nem érdemes mindenféle vackot szednetek, mert ez nem gyógyítható és nem is operálható. Nincs rá semmiféle csodaszer, mert ezek proteinszemcsék. Itt olvashattok róla többet is.
    http://www.optika.hu/manager.asp?page=http://optika.hu/magazin/foltpont.htm

    Nekem A-vitamint ajánlottak, az A vitamin köztudott, hogy a szemre jótékony hatással van, a szem vitaminjának is nevezik. Ezzel nem okoztok kárt magatoknak, míg a többi drága vacak ki tudja milyen mellékhatással jár? Persze az A-vitaminnal is vigyázni kell, mert nem szabad túllépni a megengedett napi adagot.

  300. Anna :

    Sziasztok!

    Most találtam egy oldalt, ami a szemnek jótékony táplálkozásról szól. http://www.optika.hu/manager.asp?page=http://optika.hu/magazin/taplal.htm

  301. hajnalgy :

    Szia Anna!
    Végülis gyógyítható csak nagy a kockázata. Vitrectomia-üvegtest -csere. Gondolom errre csak már végstádiumban vagy retinaleválásnál vállalkozik az ember. Aztán ott vannak a lézeres kezelések, különböző helyeken a Földön. Ilyen klinikákat itt fentebb több helyen is találhatsz. Legközelebb ide Londonban van ilyen. Szemenként kb. fél millió forint.
    Ha már olyan sok lesz , csak kiadom majd rá ezt az összeget. A mikrosebészet hatalmasat fejlődik és a lézertechnológia is. Olyan csodák vannak amik még 5 éve sem voltak.Úgyhogy bizakodó vagyok de sokszor persze nagyon hitehagyott és elkeseredett is.

  302. hajnalgy :

    Szia Antal!!!!
    Látom már szeded a Vitreoclart. Feltétlen számolj majd be,hogy fogynak-e a szálak!!!! Persze várjunk vele egy kis időt! Kérlek oszd velünk meg hogyan és hol-mennyiért lehet hozzájutni! Köszönöm!
    Sok sikert!!!!

  303. Anna :

    Szia Hajnalgy!

    Sajnos nekem a bal szemem tompánlátó, azaz nincs csak térlátásom rajta, nem tudok fókuszálni vele, én nem merném megkockáztatni a jobb szemem látását. Mert, ha foltokkal is, de azért még látok élesen. Viszont, ha nem sikerülne egy ilyen műtét, akkor gyakkorlatilag megvakulnék. Hát akkor már inkább a foltok. :-) De köszi a tájékoztatást.

  304. Anti :

    hajnalgy:
    persze, be fogok számolni 1 hónapon belül h. történt-e vmi.
    ezt speciel nagyváradon vettük. az árak is itt vannak:
    http://www.farmaciiledona.ro/produse/vitreoclar-x-30-sifi-I1898

  305. Soldier30 :

    Húha itt olvasván a hozzászólásokat benneteket borszaztóan zavarnak ezek a dolgok! Én is már 20 -on valahány éve nézegetem őket de már nem zavarnak! hiába sokasodik nem zavar mert már az életem része! persze gyermek koromban nagyon zavart rettegterm tőle! (tőlük) és ha valaki azt mondaná nesze itt van fél milla mütesd meg a szemed lehet akkor sem vállanám.. nem éri meg szerintem..

  306. hajnalgy :

    KÖszi, Anti!!

  307. Viri :

    Sziasztok! nekem is 1000 mg C vitamint írtak, rutascorbin 3X2 és Ocuvite Lutein 2×1.Használ!!2-3 hónapig kell szednem,de sokkal jobb,látok még párat de a nagyja eltűnt.2 hétig pihentem.meggyőződésem,hogy a stressz miatt jött elő.
    Soldier: igen, rövidlátó vagyok.Eddig kontaklencsét hordtam de most átváltottam szemüvegre.Üdv nektek és jobbulást!

  308. Soldier30 :

    Viri és mért váltottál át?

  309. Anti :

    tavaly én is szedtem ugyanezeket de egyáltalán semmi hatással nem volt sem a nagy ablaktörlőmre a jobb szememben sem kisebb gilisztákra sem az úszó homályokra :(

  310. Viri :

    Soldier:hogy miért váltottam?a válasz egyszerű: gondolom ilyenkor nem használ a szemnek a kontaktlencse

  311. Soldier30 :

    Semmi köze hozzá.. nem függ egymástol a kettő! én is lencsés vagyok..

  312. hajnalgy :

    Szia Anti!
    Megnéztem a gyógyszeres oldalt egy Erdélyből származó barátommal. Azt mondja ez egy gyógyszertár-lánc honlapja és nem talál rajta küldési lehetőséget.
    TE hogyan rendeltél??
    Köszönöm!

  313. Anti :

    hajnalgy: de hát nem írtam h. rendeltem. hanem azt h. nagyváradon vettük. (személyesen.) egyelőre egyet, de ha vmit is használ akkor még veszünk….

  314. hajnalgy :

    Szia Anti!
    Tényleg azt írtad,hogy vettétek. Én azt hittem lehet rendelni is!Ezek szerint te járatos vagy Nagyváradon.

  315. kun veronika :

    Sziasztok!
    Én 2003 óta nézegetem az üvegtesti úszó homályt. Először csak az egyik szememen volt, utána már a másikon is. Voltam vele két szemészorvosnál is. Az volt a megállapítás, hogy mivel az üvegtestben vannak ezzel nem lehet semmit csinálni, nem műthető. Vagy felszívódnak, vagy nem. Az egyik orvos azt mondta, hogy anyagcsere végterméke, és sajnos nézegethetem életem végéig, nem lehet vele mit csinálni. Engem is nagyon zavar, főleg erős fényben. A diétában nem hiszek, attól nem tűnik el, sőt még a C vitamintól meg a Rutascorbintól sem. Néha egy kicsit kisebbek a csíkok, főleg ha kipihenem magam. Én nem találtam rá megoldást, hogy mivel tudnám csökkenteni, sőt a látásom is azóta egyre rosszabb.

  316. micimackó :

    Lehet, hogy egyszer az orvostudomány is eljut odáig, hogy tudnak kezdeni valamit ezzel a szemészeti problémával. Addig is csak próbálkozhatunk mindenfélével.

  317. Soldier30 :

    Kun Veronika:Én már vagy 20 éve nézegetem! bár már ezt leirtam pásrszor.. talán nekem azért könyebb elfogadnom,mert 2 éve gyógyultam ki egy hosszú ideje tartó fűzúgásbol.. na az sokkal komoylabb mint ez! majdnem össze omlottam idegileg! hidd el meg lehet szokni! engem nem zavarnak pedig nekem van a legtöbb köztetek ez tuti! nincs is szabad folt)rész) ahol ne látnám a pontokat szálakat meg „izéket”..hozzá állás kérdése!

  318. Anna :

    Soldier licitáljunk, kinek van több? :-) Nekem 28 éves koromban már volt, most 52 múltam, és nekem is mindenhol van, és sajnos a korom miatt a látásom is romlott. De nekem ráadásul a bal szemem is rossz, csak 20 %-os a látásom rajta. Sajnos bele kell nyugodni, hogy egyelőre nincs mit tenni, el kell viselni. Ezekben a borongós időkben valamivel könnyebb, bár ahogy a gépet nézem, nekem is itt kavarognak a szemem előtt ezek a foltok, foszlányok, pontok.

  319. Soldier30 :

    Anna:de biztos te is észre vetted,hogy a minden napi dolgaidban nem zavarnak! ÉS ha el vagy foglalva,nem is veszed észre őket hiába vannak sokan!

  320. hajnalgy :

    Engem viszont a mindennapi dolgaimban is marhára zavarnak. Az is igaz,hogy állandóan fáj a szemem, orrtövem, stb.. ami miatt a figyelmem mindig ott van. Nem tudok el vonatkoztatni tőle! Azokra sem találják az okot 5 éve. Viszont most olvastam,hogy mesterségesen őssejtekből nyelőcsövet növesztettek!!!!!, amit be lehet ültetni. Na ha ez a technológia ilyen rohamosan fejlődik, biztosan eljön a napja, hogy lesz új saját tiszta üvegtestünk. De ne feledjük el a sokkal feljebb található amerikai, angol klinikákat sem ahol lézerrel megoldják a problémát. Remélem Magyarországra is eljön hamar, vagy kb szemenként fél millióért megcsinálják a tengerentúlon.. Kíváncsi lennék van -e olyan magyar aki megcsináltatta és megosztaná itt a tapasztalatait.
    Sziasztok!!

  321. Anna :

    Soldier: igyekszem nem foglalkozni velük. Igazad van abban, ha az embernek fontos dolga van, nem foglalkozik velük annyira, sőt, néha nem is figyelek rájuk. Hajnalgy: eleget alszol? Nekem akkor szokott a szemem fájni, ha sokat nézem a monitort, és keveset alszom.

  322. Anti :

    pffff…… nekem példul qva sok fontos dolgom VOLNA a monitor előtt immár négy éve. mégsem sajnos nem tudok foglalkozni velük.
    na jó. több ilyen hozzászólásra már nem is reagálok.

  323. hajnalgy :

    Igen, sokat alszom! Tv stúdióban dolgozom és kénytelen vagyok az orromtól 2 méterre lévő 30 db monitort/ igaz ma már lcd-k/ bámulni. 25 évig képcsövest nézegettem.Ahogyan a többi kollégám is. De csak nekem vannak ilyenek,még a nálam sokkal idősebbek sem látják. A fejem arcüreg,orrüreg szerkezete, a bal nyakam, vállam, bal torkom 5 éve fáj. Minden reggel el van durván dugulva a bal orrom. Taknyos sosem vagyok.Nem tudni mitől. Most megyek sokadszorra egy sokadik neurológushoz. Most lett szemüvegem először. /43 vagyok./ Belső szemtengely ferdülésem van állítólag nem is kicsi. Ezért 3-as prizmás szemüveget és /cilinderes is/, kaptam.Ez húzza szét a képet és ezáltal a szemizmokat normális állásba kényszeríti. A dioptria 0.75. Azt mondják a szemtengely ferdüléstől fennálhatott egy állandó húzása és erőlködése a szemmozgató izmoknak, a cilinder hiánytól a belső szemizmoknak. Most szokogatom 3 hete, mert azt kell,hogy mondjam, nem egyszerű. Iszonyatosan torzított benne a kép és várom, hogy az agyam megszokja. Egyébként egyre jobb, ha leveszem, már érzem,hogy megint erőlködnek az izmok. DE!!!! A szemészek szerint ennek semmi de semmi köze a homálykákhoz.Lehet,hogy jobb lenne minden a Görög tengerparton egy apartman üzemeltetése közben. Sajna most sem nyertem. Így marad az állandó monitor -bámulás sötét szobákban. A számítógépezést pedig a minimálisra csökkentettem ami azért szar, mert imádok fotózgatni és photosopolni stb… Szerettem játszani is de azt már rég nem teszem. Ettől sem szaporodnak kevésbé. 2008.-ban pedig az életünk része a monitor és mindenféle kijelzők. Mondom, talán a tengerparton….
    Sziasztok!

  324. Soldier30 :

    Én még mindig azt mondom az erős fűzúgásnál (tinnitus) nincsen rosszabb!
    Gondoljatok bele sötét szobába nem látjátok afoltocskákat iss tv-nézés közben sem feltünő.. ezért valamiylen szinten megnyugtató.. de én a zúgást recsegést jó hangosan halottam évekig.. teljesen kikészültem tőle..Elestem foci közben és épp a fülemre + jól bevertem a fejem! akkor kezdődött..nem tudtam aludni napokig mert folyton csak a zúgás recsegés szüntelen! És jó hangosan! Orvosról orvosra jártam vizsgálatok tömkelege de a hallásomra azt mondták tökéletes.. eljött 2007 decembere kézi labda meccsen voltam de mint néző.. épp beszélgettem az eggyik ismerősömmel mikor fejdbe pontosabban fűltő tájékán dobtak labdával,de valami iszonyú erősen! megszédültem és bedugúlt a fülem.. semmit nem halottam! estére bevettem egy erős nyugtatót és vagy 18 órát aludtam.. mikor felkeltem nyoma se volt a zúgásnak,recsegésnek! tisztán halottam és néma csendet.. azok az orvosok akik azt mondták nekem,hogy ez igy marad meg nem tudják mitől van,máig nem értik hogy múlt el és mi köze volt az ütésnek hozzá! Szóval ezt csak azért irtam le mert néző pont kérdése mi a rossz és mi a jó! Én ezt csodának tudom be és ezért sem hat meg az üvegtesti homály mert tudom,van ennél 100 x rosszabb!

  325. hajnalgy :

    Ez tényleg jó hír!!!És talán tényleg csoda is egyben! Tudom én,hogy agyban dől el sokminden.A homályok nem csökkentek az ütés hatására? Talán egy fejcsere segíthetne rajtam :-))

  326. Soldier30 :

    :) a homályok maradtak :)) de újjá születtem,mikor a zúgástól megszabadúltam… na és hajnalgy letettél már arról hogy én vagyok az a civa vagy kicsoda? :)

  327. Anna :

    Soldier: egyszer nekem is volt pár napig erős fülzúgásom, iszonyatos volt, mintha folyton egy forgalmas utcán lennék, annyira zúgott a fülem. Ez nekem egy műtét után pár nappal jelentkezet, és szerencsére magától el is múlt, remélem soha többet nem lesz. Csak úgy lehetett elviselni aránylag jól, hogy mindig szólt valami, vagy a tévé, vagy a rádió.
    A szemfájással kapcsolatban: ti még nem próbáltátok, hogy bizonyos időközönként, a legjobb lenne óránként, kis szemtornát végeztek? Pár perc elég, és érezhetően megkönnyebbül a szem. Itt van pár ötlet, ami hasznos lehet. http://www.informed.hu/index.nfo?tPath=/betegsegek/betegsegek_reszletesen/eye/protection/&article_id=34773&larticle=34375

  328. hajnalgy :

    Kedves Soldier30!
    Nem értem a kérdésed! Milyen Civa??
    Visszaolvastam és október közepén találtam „Civan” bejegyzést! Szerintem keversz engem valakivel.

  329. Soldier30 :

    Bocsi Antal al kevertelek..

  330. Sanya :

    Anti: Van valami javulás a Vitrocler tablettáktól? Tudom, hogy azt írtad majd egy hónap múlva megírod, de nagyon kiváncsi vagyok rá mert már rohadtul idegesít ez a helyzet….

  331. Soldier30 :

    Tudom már sokszor leirtam,de csak én vagyok ezzel így hogy a mindenapi életben nem zavar? talán mert már 20 éve bámulom őket?

  332. hajnalgy :

    Szerintem sokakat nem zavar. Engem viszont a mindennapi életben is marhára mert hiába van félhomály, akkor szó szerint homálykupacokat látok, ha meg világos van akkor meg a fekete szálak, pöttyök, gubancok, gombolyagok stb.. Szóval a vak sötétségen kívül mindig zavar. Ha bemegyek egy bevásárlóközpontba pld az a legszarabb. Valahogy az a világos neonfény nagyon láthatóvá teszi „őket”.

  333. Soldier30 :

    Hm.. akkor lehet mégse nekem van a legtöbb? Egyépként meg ismét van ami jobban izgat.. múlthét pénteken elvesztettem az állásomat.. 6 év után közölték velem a műszak vége elött 1 órával,hogy a gazdasági világ válság miatt..stb stb.. nagyon szar lessz váltani (márha lessz hova ) megszoktam az embereket az egész céget úgy ahogy van.. 6 év alatt a szívemhez nőtt.. igy lessz csak boldog karácsonyom:(( még 3 hét felmondási idő azt kereshetek másik helyet.. de sztem idén már nem fog mennii!

  334. Sanya :

    Anti jársz még erre?

  335. Sanya :

    Van valaki olyan akinek valamilyen szer hatására egy kicsit javult a helyzet pl egy két szál eltűnt vagy kisebb lett?

  336. Soldier30 :

    Nekem nem.. sőt szerintem 1-re több.. bár én már ahogy leirtam,1000x ..megszoktam.. 20 év alatt volt rá időm..

  337. Anti :

    Sanya: kipróbálhatod. hátha vkinek bejön.
    én tegnap vettem be a 30. szemet. eddig egyáltalán semmi javulást nem érzékeltem. a jobb szememben a massza olykor már szinte gyűrűvé ér össze.

  338. hajnalgy :

    Kedves Anti!
    Ne add fel a reményt!! Már csak azért sem mert az az én reményem is!!!
    Lehet,hogy ha sok éve szaporodnak a szarok akkor lehetséges,hogy 1 hónap alatt nem történik pozitív változás.
    Én reménykedem ha továbbszeded akkor végre lesz valami!!!

  339. Sanya :

    hát nagyon szomorú vagyok…. Köszi a válaszodat Anti. Valamit kikéne találni mert nekem az egész életemet tönkreteszi ez a szar…. Komolyan mondom hogy ezt nem hiszem el hogy vannak úgymond halálos betegségek és sokan felépülnek belőle meg kigyógyulnak mi meg itt ilyen „ártalmatlan”(szemészek szerint) dolgokkal küszködünk ez nem igaz hogy nincs rá semmi megoldás a 21. században ezek a szarok csak egyre szaporodnak és nagyobbak és már torzítják a képeket. Sorry srácok de már nagyon kivagyok bukva. Azért kellemes ünnepeket mindenkinek és jobbulást hátha az új év hoz valami jót is…

  340. Anti :

    hajnalgy: egy ideig nem tudom továbbszedni, mivel csak egy dobozzal vettünk

  341. Soldier30 :

    Sanya mmenyire sűrüek ezek a pontok foltok stb… úgy értem,hogy mennyi hely van szabadon? nekem eléggé sűrü de nem zavar..mert már megszoktam… és csak akkor feltünő ha fehér falat nézek!

  342. Anti :

    ha hályogszerű massza lebed neked az már bőven elég ahhoz h. félhomályban is kikészülj.
    tök jó lehet sűrű foltokkal és hogy csak világosban zavar!! szívesen cserélnék szemet veled!!!

  343. Viktor20 :

    Helló!Nem tudom jó oldalra írok-e a problémámmal,de lehet…
    A szemem problémája(mindkettőnek)hogy fénybe tekintve (főleg fehéres fénybe).majd elnézve onnan egy sötét felületre a fényt több másodpercen keresztül látom, és emellett ilyen kis apró sárga pöttyöket is látok amik követik a szemem mozgását.Éleslátással semmi probléma,de ezek elég zavaró dolgok.Szemésznél semmit nem találtak,neurológiailag is rendben vagyok,egyéb tünet nincs,csak olvasásnál nagyon zavar…Volt-e valakinek hasonló tünete,ill. tud valaki javasolni valamit?
    Esetleg nem tud valaki vmi oldalt javasolni ahonnan tudnék rendelni vmilyen sárga lencsés szemüveget(nap vagy normál) mert azzal könnyebb az olvasás

  344. Yvi :

    Boldog Karácsonyt srácok!

  345. Anti :

    Boldog Karacsonyt!

  346. Soldier30 :

    Boldog karácsonyt… és kitartás!

  347. Yvi :

    Homálymentesebb új évet mindenkinek! (hátha…) B.u.é.k!

  348. Öreganyó :

    Sziasztok!
    A retinaleválás tüneteinek olvasásával kinoztam magam, amikor Rátok találtam.
    Homálymentes Boldog Éveket kivánok.Remélem ez a passzivitás azt jelenti, hogy a jókivánság már nem aktuális, mivel mindenkinek kitisztult a látótere.
    Ha mégsem, leirom, én mivel próbálkoztam.Volt már szó a vitaminokról, én Rutascorbint szedek, jó sokat, ha beindul a „halraj” sokasodása.Az alapmennyiség sokszorozódása valamilyen fárasztó tevékenységgel függ össze.(nálam).Sokat sasolok, sokat cepekedek, sokat rongálom a növényvilágot a kertben, sokat idegesitem megamat meg ilyenek.Az extra adag bogyó meg extra adag szempihentetés ritkitja a nagy jövést-menést a szemgolyómban.
    A pihenés milyensége is számit.Legjobb az alvás, de ki tud olyan sokat aludni, különösen muszájból.A sima „behunyom a szemem” nem jó. mert ha tengert játszik az ember üvegteste, minden hullámzással meg élövilággal, ez agyilag nem pihenés kategória, hanem az „idegesitem magam”.Tehát valami gondolatlekötőt szoktam keresni.A legjobban a hangoskönyv vált be.
    Valamint kipróbálásra javaslom a következő szemtornát: biztos ismeritek, de ismétlésként leirom:),Ez fókuszáló gyakorlat.Kényelmes testhelyzetben, szemmagasságban, viszonylag közel elhelyezni egy nem túl vastag tárgyat, az egyik ujjunk is megteszi. Miután alaposan megszeméléltük ezt a tárgyat, anélkül, hogy elmozditanánk a szemünket, a tárgy mögött, egy távoli tárgyat veszünk szemügyre.A falat, az ablakon túl az utcát, vagy akár a monitort is, ha az van ott. A közeli tárgyat nem mozditjuk el az eredeti helyéről.Miután megszemléltük a távoli tárgyat, de tényleg alaposan, a legapróbb részletig, térjünk vissza a közeli tárgy alapos szemléléséhez.Kezdetben lassan és csak kétszer egymás után végezzük a gyakorlatot, mert fárasztó.
    Én ki fogom próbálni a fekete áfonyát, vagy a hatóanyagát

  349. Vivke :

    B.U.É.K mindenkinek, utólag is!

    Én is megcsináltam az 1000 mg-os C vitamin kúrát, de semmi változás.

    Én biológus hallgató vagyok, és látom, ahogy nap-mint-nap csodálatosabbnál csodálatosabb dolgokat találnak fel/ki. Én ebben reménykedem. Kár, hogy „csak” ennyien vagyunk. Talán ha többen lennénk, vagy inkább nagyobb lenne a nyilvánosságunk, lehet, hogy jobban beindulna a gépezet valami megoldás keresésére. Sajnos azt tapasztalom, hogy abba nem fektetnek kutatást/pénzt, aminek nincs „nagy közönsége”. Még mindig remélem, hogy azért ez nem teljesen így van.

    Mindenkinek pozitív hozzáállást kívánok az új évre!

  350. Anna :

    Én is Boldog Új Évet kívánok minden kedves sorstársamnak. Reménykedjünk, hogy hamarosan történik valami pozitív is ezzel a betegséggel, de inkább állapottal kapcsolatban. Ha nem vagyok túl indiszkrét, elárulnáld Öreganyó a korodat? Gondolom nagyjából velem egyidős lehetsz (én 52 múltam), kiváncsi lennék, hogy téged mióta kínoznak a homályos testek, fonalak. Vivke te még nagyon fiatal lehetsz, ha most jársz suliba. Én 28 évesen vettem először észre ezeket a pontokat, akkor el sem mertem menni vele orvoshoz, mert nem akartam, hogy hülyének nézzenek. Ma is, ha mondom valakinek, furcsán néz rám, ezért örülök ennek az oldalnak. Az orvos pár éve azt mondta, hogy ez normális állapot, ha esetleg sűrűsödnének, menjek vissza. Visszamentem, de megint csak az volt a válasza, ha ismét sűrűsödnének, akkor menjek megint. Szerintem nem tudnak még mit kezdeni vele.

  351. Soldier30 :

    Igen az üvegtesti homály nem gyógyítható! Én 12 éves korom óta látom és most vagyok 33 nekem is egyre több van.. egyszer már csak kitalálnak valamit erre is.. Szerintem nem sok embernek lehet,mivel a tv nem fogglakozik vele. még egyettlen videó felvételt nem láttam ezzel kapcsoltaban..

  352. Öreganyó :

    Vivke- A mennyiségekkel az a baj, hogy pl. a C vit-nál a még elégséges mennyiséget vették alapnak, amennyi ahhoz szükséges, hogy ne betegedjenek meg az emberek. Viszont létezett még a hetvenes években egy kisérletsorozat, ahol vizsgaidőszakos diákoknak és versenyző sportolóknak adtak nagy mennyiségűt és vizsgálták a vizeletüket,
    mikor kezdi el kiüríteni a szervezet. Az eredmény a feldolgozott nagy mennyiségen túl az volt, hogy az egyéneknek eltérő a szükségletük, de mindenkinek több stresszhelyzetben, mint nyugalmiban.
    Anna-:) A kérdés valóban indiszkrét volt, de megbocsátom Neked, zsenge korodra való tekintettel.:) Az úszókáim 30-40 éve megvannak, egy átolvasott éjszakán láttam meg őket.Eleinte nem mertem szólni róla senkinek, mert mióta az eszen tudom. rosszul látok és nem lett volna szabad éjszaka olvasni. Nem hatott meglepetésszerűen, mert minden orvos azt mondta, örüljek, hogy olyan állapotban van a szemem, amilyenben, mert lesz még rosszabb is.Csak az egyik szememet tudom használni és az is nagyfoku rövidlátó.
    Soldier30-Bár a régi hozzászólásokat olvasva, vannak akik azon a véleményen vannak, hogy mindenkinek van ilyen, csak nem törődik vele, az én tapasztalatom az, hogy az embereknek fogalmuk nincs, miről beszélek, ha esetleg beszélek erről.
    Belémugrott az első feketeáfonyás:)

  353. Soldier30 :

    Öreganyó nos igazad van! De volt már olyan is akitől kérdeztem,hogy lát-e iylet és felnézett az égre és azt momdta szó szerint hogy ” ilyen feket foltokat látok meg szálacskálat minden fele mozogni” és azóta foylton azokat figyeli,mert addig nem is érdekelete.. szoval amig nincs erre orvosi segítség magunknak kell úrrá lennünk rajta! mint azt már leirtam engem nem igazán zavar.. pedig sok van nekem is belöle..vannak sokkal komolyabb dolgok..

  354. Anti :

    soldier30 :basszus nekem is qva régóta vannak és sokan! egyidősek vagyunk
    de régebben lesz@rtam őket én is.
    csak épp 5 éve lettek olyanok is amik már qva nagyok, gyűrűszerűek és nem lehet rá nem figyelni. olyan mintha lengetnének a szemed előtt vmit.
    nyilván azok még közelebb vannak a retinához mint az átlag.
    így próbálnál meg te is sokkal komolyabb dolgokkal foglalkozni…

    persze vannak ilyenek is, akik bolhából csinálnak elefántot. de nem mindenki. (ez még nem fért bele a kis agyacskádba.)
    és b@sszameg, ha ide „bennfentesek” is ilyeneket irosgatnak mint amilyeneket te akkor ki a rák fog komolyan venni minket? mindenki azt mondja majd hogy ennyi, csak hozzáálláson múlk.
    mi a ráknak irosgatsz te ide ha ennyire qvaf@szacsávó vagy és lesz@rod az egészet?????? csak azért hogy ezt megírd?!??!

  355. Öreganyó :

    Szia Anti! Engem mindig komolyan vettek az orvosaim (igaz, sohasem beszéltem velük csúnyán, persze mással sem, de ez most nem fontos) Hiába volt a komolyság, segíteni nem tudtak. Ha most felfedeznének valamit, a bevezetési procedúra hosszúsága miatt valószínű, hogy rajtam már nem segíthetne. Számomra a ma létező megoldások jönnek számításba. Nem olyan régen vagyok itt, de elolvasva a bejegyzéseket, úgy veszem észre, itt mindenki valamilyen meoldást keres, ha átmenetit is. Elmondjuk mit tettünk eddig, ha nem is hozott eredményt, mivel nem vagyunk egyformák, lehet hogy másnak , ha nem is gyógyulást, de enyhülést hoz.
    Kérlek, számolj be az eredményről! Milyen javulás mutatkozott a látásodban, miután leordítottad Soldier30 fejét? Ha látványos javulást értél el vele, kölcsönveszem engedelmeddel gyógyító szavaid és én is jól beolvasok neki. Persze, utána bocsánatot kérnék Tőle. Vagy akkor nem hat?
    Add át, kérlek üdvözletemet Édesanyádnak. de inkább a Nagymamádnak, ha vagy olyan szerencsés, hogy melletted lehetnek, mondd meg ,hogy a korosztályukból való Öreganyóval beszélgetsz virtuálisan. Köszönöm!

  356. Soldier30 :

    Anit kemény legény vagy? Essküszöm letépem a fejed ha egyszer talákozunk! Hát ki a geci vagy te hogy igy beszélsz velem? Gyökérgyerek! Én csak azt próbálom elmagyarázni a hülye fejednek,hogy ha egyfolytába ezzel törödsz becsavarodsz.. Képzeld bazdmeg te idióta barom én még pszichológushoz is jártam emiatt! De már túl vagyok rajta.. KÉpzeld ez te sekélyes barom nekem volt TINNITUS om Tudod mi az? A nap 24. órájában mint ha sikoltanának a füledbe meg tudálnának,sípolnának.. és nem szünik nem szünik.. hetekig nem aludtam és csak nagy nehezen halkúlt el..de még most is hallom nagy csöndben! Na ez az amitől félned kellene barom arcú! Hidd el hogy nem csak te vagy az egyedüliaki látja sőt rengetegen! Az unoka öcsémnek annyi van hogy ha olvasnia kell mozgatja a szemét,mert nem látja a betüket.. amugy csak 1.5-ös dipotriája van! itt az msn em: gojoka29@freemail.hu vegyél fel ha van merszed patkány! a másik része meg ettól mert én próbálom nyugtatni az embereket,attól még komolyan veszik ezeket a dolgkoat! a Világon rengeteg embernek van ilyen! és azon vannak hogy ezt megoldják.. na csá faszkalap és legközelebb óvatosan a szavakkal ..

  357. Soldier30 :

    Megpróbáltam lerajzolni mit látok én.. bár ez csak képletes és igen béna vagyok,de ennél több van azért..
    http://kepfeltolto.debmaniac.eu/files/vws77n6skez2dgxnzorj.jpeg

  358. Yvi :

    Ne balhézzatok inkább össze kellene fogni és segíteni egymásnak háttérszéllel, támogatással, biztatással csesszemeg.
    Sok erőt adtatok nekem én is próbáltam, legalább itt fogjunk össze.

  359. Soldier30 :

    Yvi! úgygondolom ezt nem nekem szól! Hanem annak aki kezdte,, én csak válaszoltam.. szia

  360. tamas24 :

    Sziasztok! Gondoltam írok megint ide! Először is egyeseknek üzenem, hogy nagyon is tudom, hogy miről beszélek, és legyen olyan kedves ne minősítsen, meg másokat sem itt, még akkor sem, ha úgy gondolja, hogy ezt a korára való tekintettel megteheti. Az áfonyával kapcsolatban csak annyit szeretnék elárulni, hogy vörös és kékáfonyából készült élelmiszerek meg bogyók nem érnek semmit, sokan ezt megveszik, mivel ezt garmadával lehet kapni mindenfelé, aztán mondják, hogy ették a feketeáfonyát és nem ért semmit, úgyh erről ennyit. És ha valakit rosszul érintett az, hogy tanácsoltam h próbálja ki ezt a kivonatot, akkor sűrű elnézését kérem, de még mindig jobb, mint mikor a szemész mondja, hogy egyen sok c vitamint és kész. Az meg h milyen súlyos szembetegségeken segített már a kivonat, fenn van az interneten, el lehet olvasni. Úgyh néhány repülő légy miatt ne uraljuk már a fórumot (akinél súlyos a helyzet, annak ezt nem írtam), mert sokan vannak akik szívesen cserélnének. Nem tudom egyesek akkor mennyire hisztiznének, ha azokat látnák amiket én… Na mindegy bocsánatot kérek a régi irkálóktól, h ilyen hangvétellel írtam, de marhára rühellem ha célozgatnak rám, meg hasonlók.

  361. Anna :

    Öreganyó köszi a koroddal kapcsolatos tájékoztatást. :-) Kicsit elgondolkodtatott az általad jelzett zsengeségem. :-) Csak most olvastam, mert nem voltam itt jóideje. Érdekes, hogy kértem jelzést az emailemre, ha új írás van itt, de nem mindig jelez.

  362. Anna :

    Soldier ajánlom figyelmedbe ezt az oldalt, mert láttam próbálkoztál lerajzolni, hogy mit látsz. Nos, itt egy fantasztikus felvétel van, hogy mit lát, aki ezekkel a homályokkal, pontokkal küzd. http://www.youtube.com/watch?v=YcHK9X0jZFY&feature=related
    Megtenné valaki, aki tud angolul, hogy lefordítja, hogy a videóhoz hozzászólók nagyjából miket írtak? Gondolom a világ minden pontján van, akinek hasonló gondja vannak a miénkhez.

  363. Tom :

    Anna: Azonnal értesítem a rendszergizdát, hogy csekkolja az értesítési beállításokat :-)

  364. Soldier30 :

    tamás24 milyen sürüek a foltjaid és mekkorák kb?

  365. Soldier30 :

    Anna köszi megnéztem hát igen szerintem ez miondenkinek eltérő ki mekkorát lát és mennyit.. Nekem is borzasztó sok van de sajnos megint le kell irjam,hogy gyermekkorom óta volt idöm megszokni,és elfogadni.. persze ez nem azt jelenti,hogy nem szabadulnék meg tölük szivesen.. láttam olyan videot is ahol ezt mütötték,,, akkor mégis van remény?

  366. Anna :

    Tom :-) Most látom :-) Pl. Öreganyó hozzászólásáról sosem jött értesítés. Most az utolsó kettőről igen. Láttad a videót Soldier?

  367. Soldier30 :

    Anna te kedves.. irtam,hogy megnéztem.. olvass kicsit felül is..

  368. Anna :

    Bocs Soldier, de nagyjából együtt írtunk, én még akkor nem olvastam a te hosszabb hozzászólásodat, csak azt, amiben a tamástól kérdeztél, láthatod, pont írtam Tomnak, hogy az utánam lévő két hozzászólásról már jött értesítés…

  369. akov :

    Sziasztok!

    Leírnám a saját problémámat, hátha segíthet valakin. Szóval, kb. 5-6 évvel ezelőtt komolyan megfáztam, nem tudtam orvoshoz menni és szabit kivenni (külföldi tartozokodás miatt). Mikor elmúlt, akkor egyszerűen náthás maradtam, azóta is az vagyok. Taknyos vagyok, folyik hátrafelé a váladék, emiatt állandóan krákogok. 3 évre az egészre találtak az arcüregemben egy cisztát, amit eltávolítottak, ez sok minden miatt lehet, nagyon sok embernek van. Mellé kivették az orrmandulámat is és az orrsövényemet is megcsinálták.
    Kb. 2 éve én is látok ilyen úszkáló szarokat, sőt úgy látom, hogy változnak is. Néha erőssebben látom őket, ilyenkor nekem is gyakran a szemem körüli fájdalom jelentkezik, illetve mintha fog és felső álkapocs sajogna.
    A náthásodási tünetek a műtét után sem múltak el. Nem sokkal ezután gyanús lett egy fogam (jobb felső 6, de soha nem fájt!), amit gyökérkezeltettem, de fog ezután is érzékény maradt. Majd fogtam és rászántam magam: kihúzattam, ami kb. 1 órás kőkemény szájsebészeti műtétet jelentett. Ezt követően a náthásodás tünetei némileg enyhültek. A szájsebész azt mondja, hogy ki kellene dobni a jobb felső 7-est is, mert gyanús. Most éppen érzem ezt a sajgást megint, és ilyenkor NAGYON zavarnak a homályok, nagyon. Szar közérzet is társul ehhez. Majdnem biztosan a fogam okozza. De mivel nem biztos, nem tudom hogyan lehetne megállapítani ennek tényét vagy nem tényét. Sajnos a fogászati és egyéb vizsgálatok nem segítenek (pl. fogröntgen negatív, CT negatív). A korábban kivett fogamnál is ez volt a helyzet. A szemkörüli fájdalmakra (illetve fogfájdalomra) az infralámpát tudom ájánlani. Sokszor segít a klasszikus vazelines-kámforos ungumentum nasale is. Mindenkinek ajánlom a fogászati irányt, ha migrénszerű fejfájása és homálya van. Nincs nálam egyenlőre megoldás, de dolgozom rajta…

  370. hajnalgy :

    Szia Akov!!
    Mintha magamat hallanám!! Ugyanez történt nálam is. 5 éve elkezdett fájni a bal oldali szemcsontom a szemem körül és dugul az orrom. Orrsövény műtét, orrkagylófaragás, arcüreg-kaparás, mandulacsonk eltávolítás, szemüveg stb… Semmi eredmény. Minden vérkép, ct, mr arc Uh minden negatí. Fogakat húztak ki,most helyettük jó pénzért implantátumok vannak. Semmi javulás. Amikor ki voltak húzva a fogak akkor is fájtak. A nemlétező fogak fájna!!! miközben a rtg nem mutat semmi rosszat. Most még nálam is van utolsó „gyanús” fog amit ki fognak húzni.
    A homályok nem pöttyök nem egy-egy szálacskák hanem mindkét szememben fonalak, gubancok, gombolyagok hálók, térben egymás mögött is a teljes látótérben.Kezdődött egy arcfájással és egy vonalkával. Amikor elindult fél évig hőemelkedésem volt és torokkaparás. Ma nincs hőemelkedés de a szar közérzet állandó émelygés , levertség homályszaporodás maradt.. Nincs a földön olyan orvosi szakterület ahol nem jártam még. Neurológus, lyme-vizsgálat, szóval minden volt már. Minden reggel úgy ébredek hogy a bal orromon nem jön levegő!!! A gégészek csak széttárják a kezüket mert minden rendben,nem tudják mitől feszül szét az arcom , felső állkapcsom és szemüregeim. Mindez bal oldalra van súlyozva. Zsibbad a bal kezem , bal nyakam, bal torkom, bal hátam stb stb…
    A remény hal meg utoljára!!

  371. Anna :

    Sziasztok!
    Tegnap kezembe került egy könyv, Vitaminbiblia a címe. Elhatároztam, hogy én is kipróbálom az ott javasoltakat, mert legfeljebb a „betegségemet” veszíthetem el, nem mást. Igaz nem olcsó dolog ma már a vitamin sem, de ha segít, és az embernek jobb lesz a közérzete, minden pénzt megér szerintem. Szinte minden ilyen, és hasonló jellegű betegség oka a kóros vitamin és ásványianyag hiány a könyv szerint. Bár ezt már millió helyen olvastam idáig is, csak az ember hajlamos megfeledkezni róla. Egy olyan példát is olvastam, – ezt máshol – amiben azt írják, hogy akinek autója van, nem tesz bele akármilyen üzemanyagot, mert van, ami árthat neki, viszont az ember észnélküli mindent magába töm, ha árt akkor is. Szóval szerintem is a megfelelő táplálkozás és a megfelelő vitamin és ásványianyag tartalom segíthet rajtunk. Sosem tudtam, hogy mit jelent a makro-és mikrotáplálkozás. Lehet ti tudjátok, én csak tegnap olvastam, hogy a mikro a vitaminok, ásványi anyagok, a makró pedig a fehérjék, zsírok, szénhidrátok. Ha nincs elég mikrotápanyag, akkor a makrotápanyag nem tud hasznosulni, nem lesz energiánk. Szóval az emberi test egy nagyon érzékeny kis műszer, törődni kell vele. Lehet, hogy a sok felesleges gyógyszer és műtét csak árt és nem használ, miután látni, hogy sötétben tapogatóznak pl. hajnalgy-nál is, és a jelek szerint inkább bajt okoztak, mint hasznot.
    2-3 hónap múlva már be tudok számolni a vitaminkúrám hatásáról.

  372. hajnalgy :

    Kedves Anna!
    Kérlek ne várjunk 3 hónapig, már most áruld el milyen vitaminokat és milyen mennyiségben fogsz szedni!!
    Köszi!

  373. Ádám :

    Üdv mindenkinek!

    3 hónapja vannak homályaim. Nem tudom mi okozta, 2 szemorvos is látta, az egyik talált némi vért is a szemembe, de végül is minden leletem negatív lett, és el lettem engedve, hogy egészséges vagyok, bár hogy miért vannak a homályaim, azt nem tudják. Eléggé zavarnak ezek az úszkáló vackok, bár köszönőviszonyban sincsenek azokkal amikről itt sokan beszámolnak. Nekem kb. 15-20 pálcika és pontszerű, átlátszó homályom van, van néhány nagy kiterjedésű, de csak nagy fényben látható átlátszó homály felhőm, és 1-2 szürkeárnyalatos foltom, ezek kisebb fénynél is láthatóak. Érdekes módon minden szemorvos másként vélekedik mindenről. Sokan esküsznek különböző készítményekre, C vitaminra stb, mások szerint ez értelmetlen pénz kidobás. Én szerintem vitaminokat és egyéb szemre jótékony hatással lévő készítményeket érdemes szedni, de ha hatnak is, csak nagyon lassan, ugyanis az üvegtestben nincsenek erek. Van a szemnek egy lassú öntisztító mechanizmusa, de az érintettek nagy többségénél ez nem észlelhető. Én 2 hónapig szedtem a Vitreoclar crono nevezetű készítményt, hatást nem tapasztaltam, de romlást sem, de ettől még másnak használhat. Láttam, hogy van egy Vitreoxigen nevezetű cucc is, ott még rajz is van arról, hogy erre a problémára találták ki, de nem ezek miatt írtam be ide hanem azért, hogy kicsit más szögből is megvilágítsam a dolgokat.

    Én nagyon sokat utána olvastam, főként külföldi oldalakon, hogy más országokban mennyire probléma ez, miket lehet tenni, mi zajlik a nagyvilágban. Nos, tulajdonképpen ellenszer nincs a problémára, de Kaliforniában egy orvoscsapat ezt kutatja jelenleg.

    Viszont azt kevesen tudják, hogy meg lehet szabadulni az úszkáló vackoktól műtétileg. Általában a magyar orvosok opcióként sem említik, mivel nem divat itthon az üvegtesti homályokat szemészeti problémának tekinteni, főleg, mert az emberek 98%-ának ezek nem okoznak látászavart. A műtétet vitrektómiának hívják (üvegtest eltávolítás), és abból áll, hogy 3 helyen átszúrják a szemgolyót, az egyiken egy kis lámpát vezetnek be, a másikon egy apró szívó csövet, melyben apró kések a beszíváskor vágják az üvegtestet, a harmadikon pedig a mesterséges, tiszta üvegtestet, ami hasonló felépítésű, nyoják be a szembe, mindezt folyamatosan, hogy a szemgolyó ne essen össze, és a szemnyomás se ingadozzon. Két féle képpen lehet ezt a műtétet elvégezni, üvegtest leválás (PVD) mesterséges indukálásával, ami azt jelenti, hogy az egész üvegtestet, az összes homállyal kiszívják, vagy, enélkül, és akkor az ideghártyán rajta hagynak egy vékony részt az üvegtestből. PVD sokaknál eleve természetes folyamatként bekövetkezik, korral jár (üvegtest elfolyósodása), de fiataloknál általában nem, így ezért van ez a 2 opció. A műtét sikeres eredménye a tiszta, homály mentes látás, és az új, mesterséges üvegtestben újabb homályok nem formálódnak, de sikeresnek mondhatóak azok a műtétek is, ahol néhány kis homály visszamarad, de ezek általában nem zavaróak.

    Persze kockázatai, mint minden műtétnek ennek is vannak. Általánosságban az alábbiak említhetők meg: retinaleválás (ritkán fordul elő, akkor is jó százalékban lézerrel visszaragasztható, bevérzés előfordulhat, de ha minimális, pár hónap alatt felszívódik, fertőzés (nagyon ritka), szemnyomás növekedés (átmenetileg előfordulhat), viszont a jelenlegi eljárás hátránya, hogy mivel a retina rögzítéséhez biztonsági okoból egy gázbuborékot szokás helyezni a szembe, és ez szinte 100%, hogy idővel szürkehályogot vált ki, fiataloknál később (4-5 esetenként 10 év), idősebbeknél jóval előbb. Az eddig leirt kockázatok minden műtétnél előfordulhatnak, de a műtét előtt könnyen feltérképezhető ezek valószínüsége, mivel ezek általában a szem állapotától függnek. Rövidlátás, az üvegtest állaga, egyéb betegségek mind befolyásolják a műtét biztonságát, de általában nem szoktak súlyos komplikációk fellépni.

    Azért írtam ezt az egészet ide, mert Magyarországon sok orvos azt az általános tévhitet terjeszti, hogy az üvegtesti műtét nagyon veszélyes. Rájöttem miért mondják, és teljesen igazuk is van. Itthon, üvegtesti műtétet olyan esetekben végeznek, amikor a szemnek olyan baja van ami a szem hátsó részét (retina) érinti (leválás, súlyos bevérzés, retinal „tears”, cukorbetegek retinájának helyreállítása). Ezek valóban nagyon kockázatos, és nem mind sikeres műtétek. Igen ám, de a FOV (Floater only Vitrectomy) eljárás, azaz az üvegtest eltávolítása homályok miatt egy egészen más műtét. Vékonyabb eszközökkel (23G és 25G) végzik, varratok nélkül, és a műtét nem érinti az ideghártyát, azaz nem kell javítani semmit. Az eljárás jelenleg is elég biztonságosnak mondható a statisztikák alapján, de akinél nem súlyos a helyzet, annak érdemes várnia pár évet, mert tesztelés alatt van egy olyan eljárás ami hígítja az üvegtestet, megkönnyítve az eltávolítást, így néhány éven belül még biztonságosabbá vállhat a műtét.
    Akiknek nagy, összefüggő, feketés homályaik vannak, azoknak többnyire bekövetkezett az üvegtest leválás, igy náluk már az üvegtest nagy valószínűséggel elfolyósodott, megkönnyítve az eltávolítást, de ezek a fajták általában lézerrel is jól kezelhetőek.

    Összefoglalásképpen annyit mondanék, hogy kitartás, lehet hogy pár év múlva lesz ellenszer, de ha nem, a műtét akkor is ott lesz lehetőségként, tehát nem fogja senki sem leélni ezzel az életét aki nem akarja, akit nagyon zavar az most is alávetheti magát a műtétnek. Magyarországon erre a problémára egy helyen hajlandóak elvégezni ilyen műtétet (Sopronban, azt hiszem Dr. Kuhn Ferenc) , de az unión belül több helyen is ilyen műtétre specializálódtak. Remélem nem hagytam ki semmit, amit írni akartam, természetesen gyűjtöm továbbra is az információkat, és amint tudok valami újítást, beszámolok róla!

    Üdv, Ádám

  374. Anna :

    Kedves Hajnalgy!

    Én az ÉLETERŐ napi vitamincsomag – ALAP-ot kezdtem szedni, van ebből erősebb is, de egyelőre szerintem ez jó lesz, ahhoz képest, hogy idáig semmit nem szedtem. Ebben minden benne van: „Kiváló alapszintű napi csomag, amely a valóban szükséges minimális mennyiségben tartalmazza az összes létfontosságú vitamint, ásványi anyagot és nyomelemet. Összetétele megfelel a Cenzúrázott egészség című könyvben bemutatott táblázatnak.

    Javasoljuk:
    a) kezdő vitamin csomagként felnőttek számára az első hónapra,
    b) kis termetű vagy kis szellemi, fizikai terhelésnek kitett felnőtteknek tartósan is, és
    c) 35-40 kilogramm testsúly feletti gyermekek számára.”

    Kb. 170 forintra jön ki egy napra. De ebben 1000 mg C vitamin van, nem 100, vagy 200, mint azok a pici sárga bogyók. A múltkor csak C-vitamint vettem 20 db-osat 360 Ft-ért. Itt megtalálod az orvost, aki összeállítja a vitamincsomagokat. http://drlenkei.hu/content/view/12/

  375. Viktor20 :

    Hello!Vannak vkinek sárgás pöttyei ill. átlátszóak?Vagy mindenkinek fekete?

  376. Soldier30 :

    Szia Viktor én is látok sárga pöttyöket… föleg ha világosböl bemegyek a sötétbe.. de én nem mindig látom csak fel villannak néha..van amikor eléggé sürün..

  377. Yvi :

    Kedves Ádám!
    Sopronban nincs ilyen doki.Nem tudsz egy elérhetőséget?

    ps.: Ettől függetlenül én az amcsi klinikára gyűjtök:-S

  378. hajnalgy :

    Yvi!
    Én már leveleztem a Kuhn Ferenc doktor úrral. Nekem azt írta,hogy megcsinálja a vitrectomiát.Ez még tavaly májusban volt és akkor azt írta,hogy keressem meg a pécsi klinikán.
    Egyébként a weborvos.hu-n beírod,hogy „üvegtesti homály” akkor rátalálsz.A soproni kórházban Dr Cseke Istvánt kell keresni ott ő a téma szakértője.Egyébként mindketten ezen a weboldalon adnak tanácsot!

  379. Yvi :

    Köszi Hajnalgy!

  380. Soldier30 :

    ÉS gondolom azt is olvastátok,hogy a beavatkozás igen kockázatos? Még a látássra is veszélyel lehet..

  381. Ádám :

    Igen, ezt én is írtam, a retina leválás látásra veszélyes lehet, amennyiben bekövetkezik (bár ez ilyen célból elvégzett műtétnél, ahol egészséges a szem, ritka), és nem tudják korrigálni, tehát rizikó az van, ez tény.

    Mivel ahogy te korábban írtad, téged nem zavarnak a foltjaid, pedig súlyosabbak az enyémeknél, a te életminőségedet gondolom nem is rontja annyira, mint azokét, akik nem bírnak normális életet élni ezekkel a foltokkal. Én pl. sokat tanulok, sokat vezetek, amihez mind kell a szem, és kisebb foltok is marha idegesítőek nekem, pedig nem blokkolják a látásom alapvetően. Nyilván én felfújom a problémám, de nem olyan rég még azt sem tudtam, hogy mi az az üvegtest, sajnos ma már majdnem mindent tudok róla.

    Én csak azt tudom, hogy a nemzetközi üvegtesti homály fórumon az emberek nagy százaléka sikerről számol be a műtét után, olyanok is , akiknél léptek föl komplikációk a műtét alatt/után, melyeket sikeresen kezeltek.

    Akik lézeres műtéten gondolkoznak, azoknak üzenem, hogy tudtommal minimum 3 helyen lézereznek már Európában is, Svájcban a technika feltalálója, Angliában is van egy fickó, és azt hiszem egy belga nő is csinál már ilyet, aki amúgy vitrektómiát is csinál.
    A Lézeres műtétnek még nem voltak mellékhatásai senkinél, vagy ami volt az 1 nap alatt elmúlt, a hátrány az, hogy az éles, átlátszós homályokat, és a sok apró, ám nagynak tűnő homályt lehetetlen kezelni vele, de azoknak akiknek PVD-jük volt (üvegtest leválás), és emiatt fekete pálcikák, felhők alakultak ki, azokat jól lehet kezelni vele.

  382. Soldier30 :

    Megértelek.. ez igy jogos..

  383. Clerr :

    Sziasztok!
    Ádám nagyon sok okos dolgot leirt.Már irtam ezen az oldalon.Nekem volt vitrectómia mütétem mindkét szememen.A mütét sikerült,de most kezdödő szürkehályogot állapítottak meg.De nincsenek homályaim és pöttyeim.

  384. hajnalgy :

    Szia Clerr!
    Mikor és milyen okból volt a vitrectomia?? mindkét szemeden?Hány éves vagy?
    Köszi

  385. Clerr :

    szia!
    Üvegtest gyulladás volt mind a két szememen ,oka ismeretlen.És 38 éves vagyok.

  386. Yvi :

    Szia Clerr!

    Kérlek írd le tapasztalataidat röviden ill. hogy mikor volt a műtét hol és ki csinálta ha megkérhetlek rá.

    Köszi a nép nevében:-)

  387. Ádám :

    Szia Clerr!

    Örülök, hogy sikeres volt mindkét műtéted, végre valaki ezen a fórumon is beszámol vitrektómiáról. Sajnos a szürkehályog, ahogy korábban is írtam, szinte száz százalék, hogy idővel bekövetkezik. Szerencsére egy szürkehályog műtét ma már tényleg nem egy nagy műtét, de persze az sohasem szerencsés, ha hozzá kell nyúlni a szemhez. Arra én is kíváncsi lennék, hogy ki és hol végezte a műtéted!

    Üdv, Ádám

  388. Dóra Beáta :

    Sziasztok!

    16 éves vagyok, egy éve küszködöm velük, de kitartás!
    VAN megoldás!
    http://www.weborvos.hu/orvos_valaszol/uvegtesti_homaly/126775/
    Remélem nem számít reklámnak, van műtét Magyarországon is.

    Nekem is azt javasolták, hogy éljek vele együtt, de lehetetlen :S.
    Próbálja ki az orvos…

  389. Clerr :

    Sziasztok!
    Alapból rövidlátó vagyok/-2/.A panaszaim ua voltak nekem is.Góckutatás történt de nem találtak semmit.A műtétek előtt többször kaptam szteroidokat a gyulladásra különböző formába.A műtétek között fél év telt el,altatásba végezték,és utána a szememen nem látszott semmi.Az országba ezt a műtétet több helyen is végzik.A város és az orvos nevét ne haragudjatok,de nem írom le.

  390. Soldier30 :

    hiszen épp ez lenne a lényege,hogy más is tudjon fordúlni orovhoz segítségért.. Ha nem irod le az orvos cimét elérhetőségét akkor minek számolsz be az eredményedről? kit érdekel?

  391. Yvi :

    Clerr miért nem?

  392. Soldier30 :

    ezt én se értem igazábol.. de tarsa meg magának a titkot

  393. Chapell :

    Sziasztok!

    Nekem fél éve vannak üvegtesti homályok, és valószínűleg már többet tudok a lehetőségekről és a témáról mint egy átlagos szemorvos. (Floatertalk fórum, stb) Azóta kutatok minden lehetőség után. A durva dolog, hogy most olvasom, hogy Sopronban csinálnak műtétet. Ahhoz képest, hogy soproni vagyok, ezt nem tudtam :D
    Utánakérdezek a dolognak (még ha nem is akarok műtétet akkor is), mert eddig amilyen szemorvosokkal találkoztam mind vérlázítóan álltak a témához („Tanuljon meg együttélni vele” „Ez nem komoly, ilyen mindenkinek van”). Kissé el vannak tévedve az emberek, azt hiszik mindenkinek olyan mint az övék. Gondolkodom a lézeres kezelésen Angliában, de először egy normális orvost kéne találni, aki elvégzi a megfelelő vizsgálatokat (Goldmann lencsés vizsgálat, ultrahang) és feltérképezi hol vannak a floaterek, hogy értelme legyen kimenni egyáltalán. Valakinek ötlet Budapesten, hogy ilyet hol találok? :)

  394. hajnalgy :

    http://www.doctorfungus.org/Thefungi/img/120MIKE.JPG

    ez itt egy candida gomba fotó!!!!!!!! Nem ismerős??? A millió kivizsgálás alatt még speciel ilyet nem néztek nálam. Van valamelyikőtöknél ilyen fertőzöttség? most utánanéztem és nagyon sok kellemetlenséget tudnak okozni.

  395. Yvi :

    Hajnalgy!
    Nekem volt, 3 évig írtottam.

  396. hajnalgy :

    Szia Yvi!
    Na és kiírtódtak??? Szerinted lehet összefüggés a homályok és a candida között?Milyen panaszokat okozott?

  397. Yvi :

    hajnalgy!

    Nekem hüvelygombával kezdődött, utána ráhúzódott a beleimre, vékonybélre, volt szájpenészem. Egy emberi roncs voltam. Egy regényt tudnék a témáról írni. Állandó fáradtság, fejfájás, bőrkiütések, fájtak az izületeim, depresszió, folyt az orrom, a hajam zsírosodott ezerrel, szájszag, az izzadságszagom elviselhetetlen volt. Egy könyv mentett meg, onnantól csak bioételeket ettem bioboltba jártam és szigorú diétán éltem. A fél fizetésem ételre ment el. Utána mivel nem vagyok gazdag és anyagilag nem bírtam visszatértem a normál étkezéshez miután kiirtottam nagyon nagyon lassan. Élesztőt kerülni kell mindenképp ez a legfontosabb szabály.
    Egy biztos, az ember bármely részét megtámadhatja. Most hogy írtad, elgondolkodtam, mert teljesen el is felejtkeztem a dologról, gyomor és bélpanaszaim vannak és van néhány tünetem mely nem múlik azóta sem.
    Meg ugye itt a szemem…..nem hülyeség, lehet benne valami.

  398. miki :

    Ádám
    „viszont a jelenlegi eljárás hátránya, hogy mivel a retina rögzítéséhez biztonsági okoból egy gázbuborékot szokás helyezni a szembe, és ez szinte 100%, hogy idővel szürkehályogot vált ki, fiataloknál később (4-5 esetenként 10 év), idősebbeknél jóval előbb.”

    És mi van azoknál akiknél csak egy részét szívják ki az üvegtestnek, ott ahol a homályok elhelyezkednek? Biztos, hogy minden g25 műtét velejárója a cataracta? Tudtommal a szürkehályog a lencse betegsége…

  399. Ádám :

    üdv mindenkinek,

    a nemzetközi homály fórumon linkelte valaki ezt a videót:

    Retina Specialists of Alabama, LLC

    http://www.helenkellerfoundation.org/research-buckler.asp

    érdemes megnézni, főleg a videó elején lévő orvosok névsorát.

  400. Yvi :

    Csak jelzem, kezd fülzúgásom lenni……valaki itt írta hogy neki is volt. Néhány hete tűnt fel, és egyre többet jön elő. Ha tud valaki egy dokit szóljon.

  401. Soldier30 :

    szia nekem van tinnitus-om én irtam! Nekem tavaly novemberben kezdödött egy koncert után… azóta is szídom magam! De sokmindentöl kialakúlhat,, ezért fordúlj mielöbb orvoshoz. Gondolom nagy csenben hallod a legjobban!

  402. Gabi191 :

    Az a baj ezzel az egésszel hogy az orvosk nem tudnak ,nem akarnak ezen segíteni,mert a vizsgálatok alapján nincs semmi bajom és akkor le van szarva ,jobban örülnék neki ha dioptriám lenne és adnának egy szemüveget és nem lenne semmi bajom.Ehelyett ez a szarság van már egy éve.De én már úgy vagyok vele hogy iylen lesz addig amíg élek,csak azért a 21.- ik századba nem igaz hogy egy iylen „semmiséggel” nem tudnak mit kezdeni.De ha valakinek sikerül erre vmilyen gyógymódot találni akkor azt megoszthatná velem,vagy egy olyan orvost aki csinál is vmit

  403. Viktor :

    Hello!
    Próbált már valaki raszterszemüveget?
    Vagy nem segít ilyen problémákon?

  404. Viktor :

    Hello!Egy válasz Dr. Csekétől(ha valakit érdekel):

    A Soproni Szemészeti Osztályon nem végzünk beavatkozást üvegtesti borússágok eltávolítására.
    Ezeket üvegtest sebészet során az üvegtest eltávolításával műtéti úton lehet(ne) eltávolítani (vitrectomia). Emellett végeznek lézerrel is olyan beavatkozást, amivel a borusságot jelentő kis fehérje szálakat szétoszlatják (Nd:YAG laser vitreolysis).
    Üvegtesti borússága csaknem minden embernek van, kinek több, kinek kevesebb. Amikor megjelennek (pl. hátsó üvegtesti leválás kapcsán, ami gyakori, szinte természetes öregedési részjelensége az üvegtestnek), nagyon zavarók, de bizonyos idő után, mivel az agy számára nem hordoz információt, a betegek megszokják a jelenséget és a panaszok csökkennek.
    Mindkét említett beavatkozás túl kockázatos az egyébként ártalmatlan és természetes jelenség megoldására. Maga a technikai lehetőség viszont Magyarországon is megvan minden klinikán és egyéb „vitreo-retinális” centrumokban.

    Üdvozlettel: Dr. Cseke István

  405. Antal :

    Megint jártam vizsgálaton.
    (4-félét végeztek el: ultrahang, szemfenék, szemnyomás, ideghártya)
    Sajnos semmi jóval nem kecsegettek.
    (Örüljek h. amúgy jól látok, ahhoz képest hogy -4.75 a szemem, lehetne rosszabb is, több bajom is, satöbbi.) Csak hátsó üvegtesti leválásom van, ez eddig nem volt rajta a kórlapon ( vagymin).

  406. Antal :

    Viktor:
    Minden orvos ezt mondja aki maga nem szenved tőle.
    Az enyémről ma megállapították hogy az éleslátás középpontjában van,
    azért nem bírom megszokni. És hogy a sok kicsi mellett a a másik szememben is van majdnem ekkora de azt mivel máshol van nem veszem észre (=megszokom). Erről írhat ez az orvos.

  407. Ádám :

    Érdekes, hogy mindig akkor lesz hirtelen kockázatos ez a műtét, ha valaki borússágok kapcsán érdeklődik iránta. Szerencsére vannak ma már olyan orvosok, akik felfogják, hogy ha orvosilag nem is, de lelkileg hatalmas teher tud lenni egy ilyen állapot. Ma a floatertalk.com -on 2 sikeres üvegtest eltávolitásról számoltak be, egyiknek sem üvegtest leválás miatt voltak a foltjai. Akinek hátsó üvegtest leválása van, az még előnyben is van műtéti szempontból, hiszen a retinaleválás esélye, mivel az üvegtest már nem tapad hozzá, csekély. Mivel, pl Antal, ahogy irtad neked üvegtesti leválásod van, és a látásodban eléggé korlátoz, én nem haboznék megműttetni, mert még az általános üvegtest eltávolításnál is kisebb az esélye komplikációknak. Persze kockázat mindig marad, de ahogy pl téged ez korlátoz, én a helyedbe belevágnék. De ez csak az én saját véleményem, amivel lehet vitatkozni.

    Üdv, Ádám

  408. Yvi :

    Nos, az én dokimnak voltak homályai. Angliába ment dolgozni azért, hogy megműttesse magát…..
    No comment…

  409. Yvi :

    Mármint hogy Angliába műtsék meg :-) azért ment oda dolgozni is…..

  410. Soldier30 :

    az előző állításodat is megértettük ugyanazt leirtad kétszer

  411. Rambika :

    Sziasztok!
    csatlakozom ehhez a klubhoz én is 19 évesen….én hétfőtől látom ezeket az úszó micsodákat,bár múlt hét kedden láttam először 10 percre.Még nem is volna vele baj,mert megszoktam talán már hogy nagyon rossz a szemem (8 dioptria mindkettő),de nagyon fejfájós vagyok,és ennek döntő többsége vagy a szemem miatt valami úton módon vagy lelki eredetű stressz…na ezzel mindkettő csak rásegít….mert ha nem is érzékelem épp,azok akkor is mozognak és attól és megfájdulhat.Én nem az úszkálásba fogok beleőrülni (abba is,csak később) hanem a fejfájásba,ami már 10 éve amúgy is kísér….

  412. Yvi :

    OFF:
    Kedves Soldier30.
    Azért módosítottam, mert félreérthetőnek véltem, mehetett azért is ki dolgozni, hogy pénzt gyűjtsön a műtétre.
    Sajnálom (…) ha zavaró volt a számodra a kétszeri bejegyzés.
    Remélem az egész napod nem rontottam el vele…..

  413. Soldier30 :

    nem kell cinikusnak lenni! csak irtam,hogy az első is érthető volt!

  414. Gabi191 :

    Van olyan ember akinek volt ilyen gennyes mocskos tetves szájbakúrt üvegtesti homálya és valamilyen úton módon megjavult?ÍGY NEM LELEM ÖRÖMÖMET AZ ÉLETBEN…HA VAN VALAKI AZ MEGOSZTHATNÁ VELEM TITKÁT…

  415. chunk :

    Sziasztok,

    nekem is hasonló gondom van a szememmel. Rengeteg orvosnál voltam és természetesen semmit sem tudtak mondani. Szemfenék tükrözéskor még csak nem is látna semmi furcsát. Szerintem nem az orvosoktól kellene vári a megoldást. Mivel a föld népességéhez képest mi lyan kevesek vagyunk, hogy nem igazán fognak ezzel kapcsolatban kutatást kezdeményezni én mégis szeretnék néhány adatot gyűjteni rólatok. Jó lenne ha minél többen leírnátok, hogy van-e más bőr problémátok, ilyen például a psoriázis, vagy ekcéma. Van-e allergiátok, illetve mi a foglalkozásotok. A foglalkozás is nyomravezető lehet. Gyanítom, hogy csak olyan embereknél jelentkeznek a tünetek, akik monotonan egy helyre fókuszálnak egész nap.

    Üdv:
    //chunk

  416. hajnalgy :

    Szia Chunk!
    Én tv studióban dolgozom, sötétben ülök egész nap és előttem 20-25 monitor virít.A plafonról klímabefúvók fújnak a vállamra és nyakamra. Sokat ülök mereven előre nézve. A vezérlő páratartalma kb30-35 % !!
    Hatodik éve küzdök hőemelkedéssel, rossz közérzettel. A vérkép nagyjából jó csak a bilirubin 22, ast 600 és gamma gt90 eltérőek. Fájnak folyamatosan a felső és alsó állkapcsaim. Minden reggel úgy ébredek,hogy a bal orrom teljesen el van dugulva.Fájnak a szemeim főleg az orrnyergemnél. Nincs allergiám, minden Ct Mr Uh stb..stb… mindent renben lévőnek muat.

  417. Soldier30 :

    Szia GABI191 látom nálad a homály nem régóta van mert még idegesit.. jelenleg aszem műtét uján el tudják távolítani,de eléggé kockázatos..

  418. Yvi :

    Szia Chunk!

    Tök jó ötlet!

    Én pénzügyes vagyok 10 órából 8-at gép előtt ülök. Sokat idegeskedek. Intenzíven edzem. Gyerekkorom óta ekcémám van. 3 éve hőemelkedésem is van. Állandó fáradtság érzet, sokasodó homályok. Gamma gt nekem is magasabb. És úgy tűnik fülzúgásom is állandósulni látszik, most megyek gégészetre jövő héten.
    Sokszor fáj a fejem és szédülök, igen sokat tanulok. Belváros közepén lakom semmi friss levegő és belvárosban is dolgozom, effektive mérgezem magam.
    Kb. ennyi.

  419. chunk :

    Kedves Yvi és hajnalgy,

    nagyon szépen köszönöm a válaszotokat. Ha szabad így fogalmaznom „örülök” – persze csak idézőjelben – is nekik. Ha megnézitek van összefüggés. Én beágyazott rendszereket tervezek és programozok és napi nyolc órát ülök gép előtt. A légkondi nekem is gondot okoz. Van pollen-allergiám és pszoriázisom. A fülem nekem is zúg, de az MR rendben van. A vérképem majdnem jó, bár a májenzimek kicsit kiugróak. A fülem miatt a szédelgés nálam is megvan és sajnos én is a belváros rossz levegőjét szívom. A vérnyomásom enyhén magas, de ezt barátnőm tanácsára igyekszem testmozgással kordában tartani, minthogy gyógyszert szedjek. Bár 1-2 évig az orvosom betaloc-al nyomott tele…
    Remélem minél többen írtok magatokról, hogy pontosabb képet tudjunk meg erről a dologról. Esetleg nem tud valaki valamilyen alapítványról, akik a hasonló tünetekkel küszködő embereknek segítene? Nem hiszem, hogy ezt műtétileg kellene kezelni. Mérnökként úgy közelítem meg az emberi testet mint egy nagyon bonyolult és összehangolt szerkezetet. Az eddigi tapasztalataim viszont nagyon rosszak voltak azokról az orvosokról, akik kezeltek. A különböző tüneteimet akarták kezelni, anélkül, hogy az összes tüntet egyszerre nézve analizálnák a dolgot. De azért fel a fejjel és további szép napot mindenkinek…

    Üdv:
    //chunk

  420. Gabi191 :

    Hello solider30!!Hát most lesz egy éve lassan,csak én azt hallom hogy ez egyre rosszabb lesz,most akkor 70 éves koromra már nem fogok mást látni csak ilyen úszkáló hülye foltokat….Egyébként jól viselem csaak néha akadok ki rajta, úgy érzem néha mintha nem is velem történne ez az egész,neked mióta van

  421. chunk :

    Kedves Yvi és hajnalgy,

    nagyon szépen köszönöm a válaszotokat. Ha szabad így fogalmaznom
    „örülök” – persze csak idézőjelben – is nekik. Ha megnézitek van
    összefüggés. Én beágyazott rendszereket tervezek és programozok és
    napi nyolc órát ülök gép előtt. A légkondi nekem is gondot okoz. Van
    pollen-allergiám és pszoriázisom. A fülem nekem is zúg, de az MR
    rendben van. A vérképem majdnem jó, bár a májenzimek kicsit kiugróak.
    A fülem miatt a szédelgés nálam is megvan és sajnos én is a belváros
    rossz levegőjét szívom. A vérnyomásom enyhén magas, de ezt barátnőm
    tanácsára igyekszem testmozgással kordában tartani, minthogy
    gyógyszert szedjek. Bár 1-2 évig az orvosom betaloc-al nyomott tele…
    Remélem minél többen írtok magatokról, hogy pontosabb képet tudjunk
    meg erről a dologról. Esetleg nem tud valaki valamilyen alapítványról,
    akik a hasonló tünetekkel küszködő embereknek segítene? Nem hiszem,
    hogy ezt műtétileg kellene kezelni. Mérnökként úgy közelítem meg az
    emberi testet mint egy nagyon bonyolult és összehangolt szerkezetet.
    Az eddigi tapasztalataim viszont nagyon rosszak voltak azokról az
    orvosokról, akik kezeltek. A különböző tüneteimet akarták kezelni,
    anélkül, hogy az összes tüntet egyszerre nézve analizálnák a dolgot.
    De azért fel a fejjel és további szép napot mindenkinek…

    Üdv:
    //chunk

    u.i.: egyébként ti mindig látjátok a foltokat? Én este soha és nappal is csak homogén háttérnél.

  422. Soldier30 :

    Gabi nekem ez már kb 14 éves krom óta. Most 32 vagyok szóval „nem ma kezdtem” Én nem vettem észre,hogy sokasodna vagy hogy több lenne belölük.Sajnos egy nagy folt épp a látomezöben van és eléggé nagy de együtt lehet vele élni.. nem nagyon zavarnak már.

  423. chunk :

    Szervusztok,

    Yvi és hajnalgy nagyon szépen köszönöm a válaszotokat. Ha szabad így fogalmaznom „örülök” – persze csak idézőjelben – is nekik. Ha megnézitek van összefüggés. Én beágyazott rendszereket tervezek és programozok és napi nyolc órát ülök gép előtt. A légkondi nekem is gondot okoz. Van pollen-allergiám és pszoriázisom. A fülem nekem is zúg, de az MR rendben van. A vérképem majdnem jó, bár a májenzimek kicsit kiugróak. A fülem miatt a szédelgés nálam is megvan és sajnos én is a belváros rossz levegőjét szívom. A vérnyomásom enyhén magas, de ezt barátnőm tanácsára igyekszem testmozgással kordában tartani, minthogy gyógyszert szedjek. Bár 1-2 évig az orvosom betaloc-al nyomott tele…
    Remélem minél többen írtok magatokról, hogy pontosabb képet tudjunk meg erről a dologról. Esetleg nem tud valaki valamilyen alapítványról, akik a hasonló tünetekkel küszködő embereknek segítene? Nem hiszem, hogy ezt műtétileg kellene kezelni. Mérnökként úgy közelítem meg az emberi testet mint egy nagyon bonyolult és összehangolt szerkezetet. Az eddigi tapasztalataim viszont nagyon rosszak voltak azokról az orvosokról, akik kezeltek. A különböző tüneteimet akarták kezelni, anélkül, hogy az összes tüntet egyszerre nézve analizálnák a dolgot. De azért fel a fejjel és további szép napot mindenkinek…

    Üdv:
    //chunk

    U.i.: Ti mindig látjátok a foltokat? Én például este soha, és nappal is csak homogén háttérnél.

  424. miki :

    Emberek, ismer valaki lézeres dokit Európában??

    Nálam fél éve jelentek meg ezek a pókháló szerű fonalak és bolyhok. Ha az égre nézek tekergő mocskot látok, a csomókat pedig mindig látom. Sajnos nem úsznak le, mert valami vékony szálon lógnak. :((

  425. Soldier30 :

    Én ár többször nem irom le mert megint betmad az eggyik fórumozó! De higyjétek el,én annó16 áve ugyanezt éreztem.. pánikoltam stb.. és akkor még a szemorvos azt hitte hülyeségketekt beszélek. Mert akkor még nem nagyon volt elterjedve az üvegtesti.. Azóta is látom vezetés közbe séta közbe főleg ha fehér felületet nézek.. Még jó hogy ez a kurva veboldal is fehér és úszkálgatnak arra amerre nézek.. Persze én se örülök neki,de memár a napi életbe nem figyelek rájuk. Tudom,hogy van meg minden sokszor ha unatkozok nézegetem őket,játszok velük :9 de nem érdekel annyira.. Főleg igy hogy megtudtam mennyire kockázatos az eltávolítás..

    De ha már itt tartunk az FM hez megyek majd látáskorrekciós lézeres kezelésre persze még hátra van a szemvizsgálat nagy részre. de leehtséges hogy az üvegteti homály miatt nem végzik el a műtétet?

  426. chunk :

    Kedves Soldier30,

    Nincs is ezzel semmi baj, ha nem foglalkozol vele. Engem sem zavar annyira, igazából még éberebbé is tett, hisz azóta sokkal jobban odafigyelek a perifériás mozgásokra és a városi bringázás közben már nem egyszer az életemet mentette meg. Engem azért mégis érdekel annyira, hogy tudjam mi okozhatja, hisz kíváncsi személyiség vagyok. Mint már mondtam a műtétben nem nagyon hiszek, hisz a legjobb orvosság az ember teste. Sajnos a mai magyar társadalomban nem fektetnek elég hangsúlyt az egészségre, hisz nem is ez a céljuk, ha sok a beteg, korán elhalálozó ember, akkor nem kell nyugdíjat fizetni. Ne de félre a tréfát.
    Yvi korábbi candidasis-a elég furcsa. Közületek hányan voltatok ilyen szűrésen? Bár a beszámolók alapján egyszerűen arról is szó lehet, hogy akiknek ilyen problémája van, olyan munkát végeznek, ami folyamatos egy helyre való fókuszálással jár, és szépen lassan észrevesszük azokat a foltokat, amik már gyermek korban ott voltak. A választ persze én sem tudom, de rengeteg infó kellene, hogy a közös pontokat össze lehessen kötni. Szóljatok meg nyugodtan, de én így debuggolok… :D
    Szép napot mindenkinek és fel a fejjel a nap süt és még ha foltos is az ég, akkor is élvezni kell!!! :D

    //chunk

  427. Gabi191 :

    14 éves korod óta….az kemény!!Akkor nekem legalább a gyerekkorom meg volt kímélve!!

  428. miki :

    Soldier!
    Ha elvégezteted a látáskorrekciós lézeres műtétet lehet hogy élesebben látod a homályokat. Gondold meg, mert utána nincs vissza út.

    Én nem tudom megszokni őket, az életemet keserítette meg, nem kicsit nagyon. Legszivesebben elutaznék amerikába az egyik yag lézeres doktorhoz, de még nincs rávalóm és az angolból is gyenge vagyok – elvesznék mint szamár a ködben. Nem tudom felfogni miért nem végzi senki Európában, pedig hatalmas üzlet lenne az orvosnak. Sorban állnának a kezelésre váró betegek nem sajnálva a pénzt …

    A másik módszer, a vitrektómia műtét ma már nem veszélyes, vékony csövekkel(g25) végzik és utána seb sem marad. A következménye viszont elkeserítő, garantált szürkehályog. :(( Csöbörből vödörbe.

    Gyógyszert eddig az üvegtesti homályra nem találtak fel és sajnos nem is nagyon kutatják, mivel a szemorvosi dogma szerint ez nem betegség. Ezeknek a maradi dokiknak csak azt tudom kívánni, hogy tapasztalják meg ők is élőben és akkor majd másként beszélnének.

    Rossz hír az újoncoknak: Magától sajnos nem múlik el, csak nagyobbak lehetnek és újak is megjelenhetnek.

    Reménytelen … ;(

  429. Viktor20 :

    Hello!
    Ezt az oldalt néztétek?:
    http://www.budapestretina.hu/index_vitreoretinal.htm

    Itt végeznek ilyen műtéteket?:
    Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika
    Péterfy Sándor utcai kórház, Szemészeti osztály
    Bajcsy– Zsilinszky Kórház, Szemészeti osztály

    Szerintetek ez lenne az a YAG laser kezelés ami nekünk kell?
    és csak 15.000 lenne?

  430. miki :

    Viktor!

    Csak nagy nehezen, ha kikönyörgöd, végzik el és persze ha jól kinyitod a pénztárcád.
    A probléma az, hogy az üvegtest eltávolításával(ahol az átkozott homályok úszkálnak) a szemlencsében előbb-utóbb szürkehályog keletkezik, az operálatak többségénél már az első év során. :(

    http://www.youtube.com/watch?v=4FJYeEGl98g

    A lézeres kezelés ártalmatlan, viszont nagy gyakorlatot igényel, mivel „kézimunka”. Könnyen elcseszhetik és gondolom ezért félnek az alkalmazásától a mezei szemsebészek. A hatásfok sem 100%-os, mert a kezelések csak a csomókat rombolják szét, a vékony fonalak maradnak.

    A yag lézert általábban cukorbetegeknél a retina szakadások „behegesztésére” alkalmazzák.

    Egy tanács tapasztalatból: Elvégeztetnek egy rakás diagnosztikát és a végén azt mondják, hogy ez ártalmatlan apróság, másnak is van, tanuljon meg vele élni. Persze utána a tízezres számlákat megfizettetik.
    Tehát legyetek óvatosak a szemorvosnál mert nem érdemes a pénzt a semmire elszórni.

  431. Ádám :

    Akinek olyan fajta homályai vannak melyek lézerrel valószínűleg kezelhetőek, azaz sötétek és nincsenek közel a retinához, azoknak mondom, hogy nem csak Amerikában van lézeres kezelés, hanem Angliában, Belgiumban, Franciaországban, és persze Svájcban, ahol maga a feltaláló lézerez. floatertalk.yuku.com-on lehet bővebben informálódni, és tapasztalatokat olvasni, nem csak a lézerről, de üvegtesti műtétekről is.

  432. Chapell :

    Na akkor egy-két dolog: A floater nem újkeletű dolog, már többszáz évvel ezelőtt is volt, úgyhogy nem valószínű, hogy számítógép okozza. Ugyanúgy nem tudják, mint például a közellátást mi okozza.
    Megoldás: Magyarországon nem végeznek YAG lézeres műtétet (nálunk is használják a gépet, de csak retinafoltozásra és egyéb apróbb műtétekre).

    Valóban, Svájcban és Angliában is végeznek lézeres műtétet, de mindenkit figyelmeztetek, hogy nézessék meg alaposan a szemüket (ha lehet Goldmann-lencsés vizsgálat, pontos rajz a dokitól a floaterek elhelyezkedéséről), mert szomorú dolog kiutazni és ott azt mondják, hogy bocs de nem, mert túl közel van a retinához,.

    Sajnos a fiatalok, 35-40 év alattiak floaterei leginkább retinához közeliek, ezek lézerrel nem kezelhetők. Viszont ezeknek a legnagyobb az esélyük a pozitív változásra.
    Ajánlom mindenkinek az említett floatertalk.yuku.com fórumot, rengeteg hasznos tippet és segítséget lehet találni annak, aki tud angolul.

  433. hajnalgy :

    http://translate.google.com/

    Ha ezt megnyitjátok és oda bármilyen linket bekopiztok azt vagy 30 nyelvről le tudja fordítani. Sokszor nagyon vicces de aki egyáltalán nem tud pld angolul, annak nagy segítség. A fent említett fórumot is elég érthetően fordítja.

  434. hajnalgy :

    Ja és persze jókat lehet röhögni, miket fordít.

  435. Soldier30 :

    Gabi ne hid hogy nem volt jó gyermekkorom.. Viszonylag hamar hozzá szoktam.. ma már nagyon nem zavar.. pedig eléggé sűrüek..

  436. miki :

    Ádám!

    Az angolról annyit tudok, hogy valaki írt neki levelet és nem is válaszolt. A belga egy nő, róla elég keveset hallani, a svájci pedig már aggastyán. A franciáról nem hallottam. Ha tudsz közeli lézer dokis honlapokat és maileket kérlek oszd meg velünk. ( a három amerikainak jó reklámja van :) )

    Csak bizakodni tudok, hogy egyszer a közeljövőben egy vállalkozó szellemű szemorvos elkezdi Magyarországon is csinálni sokak örömére …

  437. Antal :

    Soldier30:
    A szemész szerint az éleslátás központjában van a homályod? Nekem ott, és sajna ez olyan mintha ignorálnod kéne olyasmit amitől nem látsz mást… 5 éve próbálom… Vannak ilyen szerencsétlenek is.

  438. gabi191 :

    Gyerekek az igaz hogy ezzel nem lehet csinálni semmilyen nehéz fizikai munkát?Pont egy ilyen hülye betegséget kellett nekem összeszedni…

  439. Soldier30 :

    Antal nekem nem középen van de ha valamit nézek akkor beleúszik a látközpontba és folyamatosan úszik tovább..

  440. Soldier30 :

    gabi én is nehéz fizikait melózok szerintem semmi köze hozzá:)

  441. Gabi191 :

    Köszi Solider az infókat!!Te benned megbízokkk:)))

  442. Soldier30 :

    bennem mért is? :)

  443. Gabi191 :

    mert te veterán vagy a témában

  444. Soldier30 :

    hát hogy veterán lennék az nem tudom csak azt hogy régóta látom az úszkáló izéket …

  445. Gabi191 :

    csak tudod nekem az is a bajom hogy szédülök meg émelygek ez miatt meg fáj is néha a szemem…

  446. Soldier30 :

    Hát az elején még annó nekem is volt ilyenem.. De megszoktam.. Persze nem azt jelenti,hogy neked ezzel nem kellene forúlnod orvoshoz! Amúgy fiú vagy?

  447. hajnalgy :

    Hát én is szédelegni szoktam meg émelygek is sokszor.Azt mondták,hogy ezt a szemüveg hiánya okozza. Kaptam is egy igen bonyolult és drágát. Prizmás, cilinderes. Na ezt meg éppen ezért nem tudom hordani. Torzítja a képet de nagyon és mindennek pirosas körvonala van.

  448. Soldier30 :

    Szia jahnalgy az én szemem se viseli el a clinderes lecsét nekem is nagyon torzít. Ezért én lencsét hordok azzal tökéletesen elvagyok.

  449. Gabi191 :

    Igen az vagyok!Voltam én már két dokinál és igazából azt mondták amit majdnem mindegyik,hogy ez nem betegség,nem kell vele törődni..de nekem nem rossz a szemem,amúgy tök jól látok,csak ott úszkál ez a sok szar, de ez is oylan egyik nap kevésbé bírom elviselni ,a másik nap pedig elég tűrhetőő, hangulattól is függ..

  450. Venom :

    Sziasztok!

    Nekem is úszkálnak a szemem előtt ilyen kis szarok! (kedvesebb szót inkább nem alkalmaznék rájuk) Főleg a jobb szemem előtt…… Este már nem jellemző, főleg nappal, meg amikor valami világosabb dologra nézek.

    De olvasva a beszámolóitokat, asszem nálam nem olyan vészes a dolog.
    Viszont szeretném egy dologra felhívni a figyelmeteket!

    A Ceragem nevű masszázságyról talán már hallottatok. Nos, ezen van egy ilyen infralámpás kézi kütyü is, amit a szem elé tartva, alkalmazni szoktak szemproblémákra is. Én rendszeresen használom ezt a Ceragem ágyat, és – ha lassút is – javulást vélek felfedezni az úszkáló kis mocsodékokkal kapcsolatban… :-) Mintha halványabbak lennének és fogynának. A bal szemem már egész oké…..

    Garancia persze nincs, hogy mindenkire ugyanígy hatna, de mikor olvastam a próblémákat, úgy éreztem muszáj szólnom róla….és ki tudja, hátha nálatok is beválik a dolog… :) Egy próbát mindenesetre azért megér…..

    Kitartás mindenkinek.
    Csövi!

  451. Chapell :

    Hmm, nekünk van ilyen jádeköves masszázságyunk, kipróbálom majd, erre nem is gondoltam :) De hallottam már a Bioptron lámpázásról is, hogy segített valakinek (nekem nem, meg a többségnek nem), meg sokmindenről. De mindent, ami nem terheli meg nagyon a pénztárcát érdemes kipróbálni, mert nem lesz rosszabb :)

  452. Gabi191 :

    ez az csak írjatok még ilyeneket:))ne mindig csak rosszat:)

  453. Soldier30 :

    Gabi191 igaza van az orovosdnak, ez nem betegség,és egyenlőre meg kell tanúlni együtt élni vele.. Én már 10 éves korom óta ismerkedek velük:) Ma már nem zavarnak pedig neken is b..szot sok van belölük! Mindig arra kell gondolmi,van ennél sokkal kegyetlenebb mint amit már lerirtam a fűzúgás amikor egész nap sípol morajlik a füled.. Én onnan tuom ,hogy melyik a roszabb mert nekem mindkettő van! az utóbbi fél éve lezdődött és a dokiknak fogalma sincs mitől lehet.. na szóval hidd el nekem inkább legyenek foltjaid mint hogy zúgjon a füled éjjel nappal ráadásúl full hangosan.. ennyit erről.

  454. Gabi191 :

    Na ma tök jól vagyok,lehet a sörtől?????:)))))Igazából ha nem fáj a fejem meg a szemem engem annyira nem izgat az egésszzz rájöttem

  455. Soldier30 :

    ez a beszéd Gabi!

  456. miki :

    Nincs igaza az orvosnak, mert bizony ez betegség. Nem látunk tisztán, normálisan mint valaha.

    Az hogy megszokod a te dolgod, de akinek egy rakás félig átlátszó uszkál egész nap a szeme előtt annak engedd meg, hogy másként ítélje meg. Engem például annyira kiborít, hogy sűrűn az élettől megy el a kedvem.
    Az az orvos pedig, aki hazudik a betegnek, hogy majd elmúlik, mindenkinek van, tanuljon meg vele élni…, az eküjét tiporja a sárba. Az ilyen maradi, dogma követő szemorvosok inkább húzzonak vissza a sötét középkorba!
    ;((

    Minden elismerésem annak a pár „eretnek” szemsebésznek aki kutatja a gyógymódot, sőt sok esetben segít is eltávolítani a homályt lézerrel vagy vitrektómiával.

  457. miki :

    Nincs igaza az orvosnak, mert bizony ez betegség. Nem látunk tisztán, normálisan mint valaha.

    Az, hogy megszokod a te dolgod, de akinek egy rakás félig átlátszó uszkál egész nap a szeme előtt annak engedd meg, hogy másként ítélje meg. Engem például annyira kiborít, hogy sűrűn az élettől megy el a kedvem.
    Az az orvos pedig, aki hazudik a betegnek, hogy majd elmúlik, mindenkinek van, tanuljon meg vele élni…, az eküjét tiporja a sárba. Az ilyen maradi, dogma követő szemorvosok inkább húzzonak vissza a sötét középkorba!
    ;((

    Minden elismerésem annak a pár „eretnek” szemsebésznek aki kutatja a gyógymódot, sőt sok esetben segít is eltávolítani a homályt lézerrel vagy vitrektómiával.

  458. Soldier30 :

    miki ha felhúzod magad rajta nem lessz könyebb semmivel.. elhiszed,hogy nekem is kurva sok úszkál aszemem elött? nics szinte olyan rész ahol nem látnám a foltocskákat szálacskákat. És nincs igazad ez nem betegség! A zöld,vagy a szürke hályog,ill a kötő,szarúhártya gyulladás szembetegség de ez nem!!! Szedd össze a pénzt azt műtesd meg a szemed.. de elöttolvass utánna milyen rizikóval jár egy ilyen eltávolítás… és mérlegelj.

  459. Gabi191 :

    Miki!Legalább az vígasztaljon hogy nem csak neked van!Nem tom mióta van neked ez,azért a napszemüveg segít egy kicst én a monitort is azzal nézem!Nekem is volt ilyen hogy nem akartam élni(de hát azért öngyilkos nem lettem ,mert nem mertem megtenni),de jobb mintha levágták volna a lábadat és a kutyák elé dobták volna!Nem kell beszarni

  460. Soldier30 :

    XD Gab ismét lerita a konkrétot

  461. viktor21 :

    Na műtöttek már valakit?
    Ha igen mennyi ha nem mit csinál hogy ne zavarja ez a szar?

  462. z :

    Sziasztok!
    Sajna szerintem ez valami vírus lehet, ami szaporodik a szervezetben. Az úszkáló cuccok olyanok, mint a kinagyított képeken a vírusok. Lassan terjedő, májkárosító vírus (az elmondások alapján), tehát szerintem Hepatitis C.

  463. hajnalgy :

    az :-))

  464. z :

    Hajnalagy! Ezt nem poénból írtam. Neked is emelkedett a bilirubin és gamma gt-d. Ezek egy gyors lefolyású májgyulladáshoz alacsony értékek, de az egézségeshez képest túl magasak. Ez egy lassú krónikus májgyulladás, amit általában hepa c okoz, vagy esetleg alkohol. A vírusok pedig elterjednek a szem kocsonyás részében, amelyben a lencsék és fokuszálások hatására esetleg kinagyítva láthatóvá válnak, mint egy mikroszkóppban. Nézz meg egy ilyen képet vírusokról! Ja és menj laborba, célzott májanalízisre!

  465. z :

    Hajnalagy! Ezt nem poénból írtam. Neked is emelkedett a bilirubin és gamma gt-d. Ezek egy gyors lefolyású májgyulladáshoz alacsony értékek, de az egézségeshez képest túl magasak. Ez egy lassú krónikus májgyulladás, amit általában vírus okoz, vagy esetleg alkohol. A vírusok pedig elterjednek a szem kocsonyás részében, amelyben a lencsék és fokuszálások hatására esetleg kinagyítva láthatóvá válnak, mint egy mikroszkóppban. Nézz meg egy ilyen képet vírusokról! Ja és menj laborba, célzott májanalízisre!

  466. Gabi191 :

    Mi van?Nekem mindig magasabb volt a bilirubin szintem egy kicsit!Ne , hogy már ettől legyen!? És erre nem jöttek rá a dokik?

  467. hajnalgy :

    Szia Z !
    Jó jó de a vírusok nem mozognak? Mert az igaz hogy tele van a szemem ezekkel de a legöregebb 5 éves és pont úgy néz ki mint öt évvel ezelőtt.
    Meg sem moccant. Évente vagy 6X vagyok vérképelemzésben.
    A doki szerint, sőt dokik szerint ezek az emelkedett gamma gt és bilirubin szintek a kb 15 kg-os súlyfeleslegtől vannak. Létezhet,hogy 30-40 vérkép alapján nem derül ki egyértelműen valami fertőzöttség? 30- 40 orvos biztosan látott.
    Ne haragudj ha szkeptikus vagyok de nem sokkal feljebb én is írtam mert ezek a dögök pont úgy is néznek ki mint a candida gombák.Egy csomó candida képet megnéztem és pont ilyenek. De az allergia vizsgálat nem muatott candida ellenanyagtermelést. Valami meg csak lehet mert nemrég múlt el gyakorlatilag egy hónap alatt egy nátha ill. influenza. Ilyenek után mindig jön egy -egy újabb szálcsa.Persze ottmarad az előző összes is. Ezért nem hiszem hogy vírus.Természetesen nem akartam gúnyolódni.

  468. z :

    Szia hajnalgy!
    Azt, hogy pontosan mit látsz, azt nem tudom. Azonban ez a mértékű szaporodás ill. a májfunkciód erre enged következtetni. Ja és egyáltalán nem haragszom, csak próbáltam segíteni. Ezek a vírusok a szemedben olyan károkat okozhatnak, amiket szemész nem tud még diagnosztizálni.
    Ezért rossz helyen keresgélsz. A laborod alapján egyszerűbb (és olcsóbb) ráfogni az enzimtermelés emelkedését a 15 kg-ra… Alkoholizálsz? A partnereddel mióta vagy együtt? Neki nincs ilyen?

  469. hajnalgy :

    Szia Z !
    Na és hol lehet ilyen speciális vérelemzést kérni? Beszéljek a háziorvosommal? Egyébként nem iszom. Évekig tudatosan megittam napi 1-2 dl vörösbort. Már több éve az sem megy. Valahogy nem kívánom. Nem cigizem, már a kávé sem esik jól. A feleségem jól van hála istennek és 16 éve vagyunk együtt.Egyébként most,hogy mondod a panaszaimmal együtt kezdtek eltérni az adatok. Soha előtte semmilyen eltérésem nem volt és eddig a problémáig háziorvosom se! De itt sokan vagyunk ezen a fórumon és sokaknak rendben van pld a vérképe is.Mégis szaporodnak a homálykák.Voltam én Lyme klinikán is és beszedtem már giga adag antibiotikumot is , némi vérkép eltérés és talán alapon.Tudom hogy nem szabad feladni de nagyon nehezen hiszek már bármiben is. Csak annak hinnék ha valamitől is megszűnne ez az állandó szem és arcüreg fájdalom, a belső remegés stb… De már ez számomra a csoda kategória. Persze vannak olyanok is. Én meg türelmesen vagy türelmetlenül várom….

  470. Soldier30 :

    z: gratul neked akkora baromságokat irsz hogy az ember nem tudja megálni szónélkül. idióta hepatitis mi? úristen

  471. Yvi :

    Miiii???? Nema….ezt most komolyan írtad Z?

  472. Yvi :

    Hajnalgy: Természetgyógyászati rendelő!!!!!!! Ott tudnak diagnosztizálni normálisan Candidát. Én már csak tudom sajnos:-(

  473. hajnalgy :

    Szia Yvi!
    Voltam én már olyanon is!! A gégészek / ! / ,kb 8-10 mind azt mondták,hogy nincs nekem candidám, mindenféle orr, garat mintát vettek már.Csak kiderült volna.Az meg fura lenne,hogy nagy klinikákon drága eszközök nem mutatnak semmit és egy természet-gyógyász pedig megtalálja. Persze már ott is voltam 2 3 helyen is. DE AKKOR MI AZ OKA??? Semmilyen nemzetközi fórumon soha nem utalt rá senki,hogy hepatitis vagy candida okozná. Sajna megint jöttek újak és hónapok óta állandósult a szem és mindenféle fájás. A legújabb a tarkófájdalom és néha nagyon bemerevedik a nyakam is. Régebben legalább voltak tünetmentes szakaszaim, persze a szálak nem tünetmentesednek akkor sem. Csak a közérzetem volt sokkal-sokkal jobb. Itt a tavasz, gyönyörű a világ és minden, nekem meg külön kín ha süt a nap.Imádok fotózni de a keresőben ott is lebegnek és kikészítenek.Továbbra is várom a csodát. Ha kivarázsolnák a szálakat a szemeből akkor még mindig itt maradna a többi tünet. Talán együtt kéne és a kiváltó okot is megtalálni. Csak meglesz! ja és még időben!! A Viagrát is tök véletlenül fedezték fel meg millió mást is! :-))

  474. z :

    Soldier 30! Köszi a korrekt reakciót. Neked valóban nem vírus okozhatja a problémát, hanem mentális gondjaid lehetnek. Pöttyöket látsz, hangokat hallasz és ettől agresszív leszel. Ha nem értesz egyet a véleményemmel, azt más módon is közölheted…

  475. Soldier30 :

    jaj hagyátok már ezt a candida dolgot. .feljön ide egy ekkora barom és mégnagyobb baromásgokat ir és ti meg erröl csemegéztek.. öszintén miköze ennek az üvegtesti homályhoz? :DDDD

  476. z :

    Soldier 30! Köszi a korrekt reakciót. Ha nem értesz egyet a véleményemmel, azt más módon is közölheted…

  477. Soldier30 :

    épp ma reggel nézegettem kutya sétáltatás közben,hogy nekem is milyen sok van de a minden napi életbe nem is figyelek rájuk. Felnéztem az égre mozgattam a szemem minden fele. Édekes volt,hogy mozognak egymásután a szálacskák foltocskák. Igen azt hiszem ha lenne rá orvosság én is szedném,de a műtétet nem válalnám..

  478. z :

    Soldier30! Inteligens reakció volt a véleményemre, köszi. Neked valóban nem vírus, hanem mentális problémák okozzák a foltocskákat. Jobbulást!

  479. Anna :

    Sziasztok!

    Rég voltam itt és pár friss hozzászólást megnéztem, én is csak mosolyogni tudok a candida és a szemhomály közti feltételezett kapcsolaton. Ez kb. olyan, mint az a vicc, hogy van-e kapcsolat a szem és a fenék között? :-) Hát persze, hogy van, mert ha jól fenékbe rúgnak, akkor könnybelábad a szemed. :-)
    De viccet félretéve, lehet, hogy van egy jó hírem ezekkel a homályokkal kapcsolatban. Pár napja beszéltem egy szemésznek készülő orvostanhallgatóval egy bevásároló központban, ahol dolgozik. /Nem eladó, szemvizsgálatokat tartanak ott, és persze lehet szemüveget is készíttetni velük./ Csak úgy felvetettem ezeket a homályokat, biztos voltam benne, hogy azt fogja mondani, amit a szemészeteken, hogy el kell fogadni, el kell viselni, stb…. De nem azt mondta! Azt mondta, hogy indokolt esetben már végeznek műtéteket, szilikonolajjal töltik fel a szemet, ami nem végleges, a végleges a gázfeltöltés. Ezen nagyon meglepődtem, de a neten rákerestem, és találtam itt egy-két érdekes dolgot. Nézzetek ti is utána. Ezt a kis idézetet az egyikből másolom ide, és majd beteszem a weboldal címét is. „Az üvegtest gélállományán van egy lyuk, ahol körülveszi a papillát. Az élet előrehaladtával a gélállomány elkezd átalakulni, külön válnak belőle a rostos szálak és a folyadék, szállagos szerkezetű lesz. A beteg egyre több úszkáló homályt lát, mikor nagyon világos felszínre néz[15].
    Különösen a rövidlátók, akiknek a rendszere nagyít, ezen szerkezet árnyékát még jobban látják, ráadásul esetükben a szemgolyó nyúlása miatt hamarabb kialakul ez az elváltozás. A szálak összecsapódásával pókhálószerű hártyák alakulnak ki az üvegtestben, de egyes pontokon a bázisnál továbbra is szorosan tapad.
    Idővel ezek a szálak zsugorodnak, megvastagszanak, megfeszülnek, ilyenkor már úszkáló legyek, bogarak, esetleg koromeső[16] láthatók.
    Hirtelen összeesik az üvegtest az átalakulás miatt, egy ideig tartja magát, majd hirtelen roskad össze, megmarad a bázisnál a széle, leválik a hátsó üvegtesti határhártya.”
    http://www.optometrista.hu/html/tanulasi_segedlet/3ev/altalanos_szemeszet/a_retina_betegsegei.html
    Azt mondta ez a lány, hogy itt Budapesten a Mária utcában is csinálnak ilyen műtéteket. Remélem ez némi remény mindenkinek, és nem mindenféle gyógyszeres kezeléssel rongáljátok magatokat.

  480. Chapell :

    Gyógyszeres kezeléssel rongálni? Kétlem, hogy bárki is gyógyszert szedne rá, ugyanis nincs olyan :)

    A műtét „kissé” jobban rongál. 2-3 lyukon vezetik be a szemgolyódba az eszközöket, ez jobban rongáló szerintem :D Utána pedig szinte biztos a szürkehályog. (Bár ez egyben megoldás is, mert akkor majd kicserélik a szemlencsédet és beültethetnek olyat, amivel a rövidlátás is egyszerre tökéletesre lesz korrigálva. Sokan már az egészséges, „csak” rövidlátó szemükben is kicseréltetik a szemlencsét ilyenre)

    Szerintem ezekhez az invazív technikákhoz képest egy-két gyógynövény mérföldekre van :)

    Mellesleg én most fogok kipróbálni egy olasz készítményt, ami elvileg direkt ilyesmire van, Vitreoxigen a neve. Majd írok, hogy mi lett belőle.

  481. hajnalgy :

    Kedves Anna!
    Igenis van kapcsolat a szem és a fenék között. Hiszen nekem évente kétszer csinálnak szemfenék vizsgálatot!!!!
    :-))

  482. viktor20 :

    Hello Chapell!
    TE külföldről rendelted a szert vagy van itthon is?

  483. viktor20 :

    Mária utcában nem hiszem hogy csinálnak,mert akkor biztos említette volna a szemész

  484. viktor20 :

    Mária utcában nem hiszem hogy csinálnak,mert akkor biztos említette volna ott a szemész,mikor glaucoma-gyanú kizárására utaltak be

  485. Anna :

    Hajnalgy! :-) Természetesen én a másik fenékre gondoltam, ami szem nélküli. :-)

  486. Chapell :

    viktor20: Csak Olaszországban árusítják (nem értem miért, mivel minden szükséges engedélyük megvan, meg ott ráadásul szinte minden gyógyszertárban van belőle), nekem egy kint élő ismerős hozott, de elvileg valahol talán rendelni is lehet.

  487. Ádám :

    Anna!

    Igen, erről írtam én is korábban, hogy van műtét, ami már ma is elég biztonságos, ahhoz képest, hogy nem egy komolytalan műtét, főként a gyakorlaton múlik. Magyarországon, minden nagyobb városban naponta végeznek vitrectomiát, különböző szemproblémák miatt. Viszont ha ezeknél az intézményeknél valaki rákérdezne, hogy neki, erre a problémára elvégeznék-e a műtétet, a válasz 99%-ban az, hogy nem. Ez azért van így, mert az általános 200 éves felfogás az, hogy ez nem betegség, és nem végeznek ilyen műtétet nem betegeken. Szerencsére amerikában már az orvostudomány egy része annak tekinti, így már „betegség” neve is van a dolognak: DVS (Degenerative Vitreous Syndrome). Sok sikersztorit olvastam, 1-2 sikertelennel együtt, ahol főleg az orvos rutintalansága játszotta a szerepet. Akit zavarnak ezek a foltok a mindennapi életben, úgyértem, hogy ellehetetleníti a mindennapokban, azoknak ajánlott a műtét. Itthon szerencsére aki hajlandó ilyen műtétet végezni, az egyik legrutinosabb a szakmában, de talán az ő szemléletében is közrejátszik az, hogy Amerikában is sokat műt/műtött, egyébként az üvegtesten és a retinán kívül a speciális szakterülete a szemet ért komoly sérülések műtéti kezelése.

  488. Ádám :

    Anna!

    Igen, erről írtam én is korábban, hogy van műtét, ami már ma is elég biztonságos, ahhoz képest, hogy nem egy komolytalan műtét, főként a gyakorlaton múlik. Magyarországon, minden nagyobb városban naponta végeznek vitrectomiát, különböző szemproblémák miatt. Viszont ha ezeknél az intézményeknél valaki rákérdezne, hogy neki, erre a problémára elvégeznék-e a műtétet, a válasz 99%-ban az, hogy nem. Ez azért van így, mert az általános 200 éves felfogás az, hogy ez nem betegség, és nem végeznek ilyen műtétet nem betegeken. Szerencsére amerikában már az orvostudomány egy része annak tekinti, így már „betegség” neve is van a dolognak: DVS (Degenerative Vitreous Syndrome). Sok sikersztorit olvastam, 1-2 sikertelennel együtt, ahol főleg az orvos rutintalansága játszotta a szerepet. Akit zavarnak ezek a foltok a mindennapi életben, úgyértem, hogy ellehetetleníti a mindennapokban, azoknak ajánlott a műtét. Itthon szerencsére aki hajlandó ilyen műtétet végezni, az egyik legrutinosabb a szakmában, de talán az ő szemléletében is közrejátszik az, hogy Amerikában is sokat műt/műtött, egyébként az üvegtesten és a retinán kívül a speciális szakterülete a szemet ért komoly sérülések műtéti kezelése.

  489. Soldier30 :

    sziasztok nálam újabb foltocskák jelentek meg .. mondjuk nem mintha nem lenne elég belőle! Olvastam a műtéttel járó kockázati tényezőket.. azért érdemes elgondolkozni rajta érdemes e.. Most igy engem is zavar már egy kicsit de nem hinném hogy megmütetném! Igazábol akkor nagyon rossz mikor fehér falra vagy fehér háttérre nézek akkor aztán rengeteg úszkál minden fele.. Mennyi amugy ennek a műtétnek az ára? Mert olvastam,hogy mütik lézerrel is de nem mindenkinek egyforma a omály..

  490. Soldier30 :

    Épp ma voltam egy autó szerelőnél.. beszélgettem vele és szóba hoztam ezt a témát mivel láttam,hogy nagyon nézegeti az eget.. kérdeztem töle csak nem üvegtesti homály? Erre ledöbbent és megkérdezte csak nem neked is van? mondom neki már 20 éve nm ahogy úszkálnak.. azt mondta neki 1 éve van ilyen sok.. de nem igazán izgatja.. azt mondja mikor olvs és mártakarják a foltocskák a betüt mozgat eggyet a szemén és tovább olvas.. Ö tipikus az az ember akit nem érdeklni annyira.. és hozzá tette még mindig jobb mint ha vak lennék:)

  491. Soldier30 :

    jah és kihagytam azt hogy a rendelönkben van egy kedves szeorvos hölgy aki csak néha rendel magánrendeléssel.. teljesen más ügyböl voltam nála és akkor bent volt egy fiaal pár akiken iylen panaszokkal hajtott végre vizsgálatot.. És halottam mikor mondta nekik hogy mütétileg el lehet távoltitani de nagyon veszélyes.. ö neki is van ö is látja de nem müteti meg.. Én csak anynit mondta ha lenne pénzem megnézetném egy specialistával és utánan döntenék miután elmondta akockázati tényezöket.. Gondolom ezek a mütétek milliós agyságrendüek.

  492. chunk :

    Szervusztok,

    elég régen olvastam a fórumot és közben elég sok hozzászólás érkezett. Egy kicsit elsápadtam, mikor in medias res olvasva a „jaj hagyátok már ezt a candida dolgot. .feljön ide egy ekkora barom…” részt láttam. Remélem nem én én kaptam ezt a megtisztelő titulust, hisz én magam is felvetettem ezt az összefüggést. Aztán fentebb láttam, hogy a titokzatos „Z”-nek szól. Ki Ő? Én személy szerint nem látom a hozzászólásait. Na mindegy felejtsük el.
    Soldier30 neked csak annyit szeretnék mondani, hogy igenis összefügg minden-mindennel, csak az emberek szűk látóköre sajnos sokszor ezeket nem engedi láttatni. Például elég furcsa, hogy Neked, Annának, Yvinek és nekem is zúg a fülünk. Persze ezt mint Lander R is említette, lehet hogy túl sokat foglalkozunk magunkkal. Én személy szerint világ életemben hipohonder voltam. Na de menjünk tovább.
    Ha esetleg megkérdezhetem, hogy hová jársz szemészhez Soldier30, akkor azt nagyon megköszönném, mert személy szerint az én szemészem nem igazán veszi komolyan ezt a problémát. Ja és Ádám meg lehetne tudni ennek a titokzatos legrutinosabb orvosnak a nevét és elérhetőségét.
    Következő kérdésem ezúttal mindenkihez. Nem igazán jönnek az adatok rólatok és így nehéz bármilyen következtetést levonni, de megkérdezhetem, hogy ki hol él? Úgy értem, Budapest, nagyváros… Ha jól sejtem mindenki valamilyen szennyezett nagyvárosban él….

    Szép napot mindenkinek.

    //chunk

  493. Soldier30 :

    a fűlzúgás nekem egy hangos koncerféleség után kezdődött
    semmi köze az üvegtetihez.. de ha megkérdeznéd azt mondanám inkább 100x az üvegtesti mint a fűlzúgás!

  494. miki :

    Érdekes. Nekem is volt fülzúgásom(sípolt mint a tvben amikor nincs adás). Kb. másfél év alatt majdnem teljesen elmúlt. :) Egy riasztó „kipróbálása” után jelentkezett… Viszont lehet hogy összefüggésbe van az alsó bölcsességfoggal, ami épp akkor bújt ki félig és sérülten. Majd a kihúzása után beszámolok.

    A lézeres műtét gyakorlott kézben nem veszélyes. Az idén tervezek kimenni, mert a szemorvosok szégyenére a közelben egyszerűen senki sem csinálja, pedig a szerszám(yag lézer) minden szemklinikán megtalálható. Ez a szálakat nem, csak a csomókat távolítja el, ami a legjobban zavaró.
    Így vagy úgy megoldom, mert így nem érdemes élni. ;(

  495. Soldier30 :

    miki mennyire sürüek és mekkorák a csomóid? Nekem egy nagyobb van ami tök éles és a többi halványabb és kisebb de eggyik se a látás középontjába esik.. bár ha nem mozgatom a szemem akkor fentröl lefele beleúsznak de amugy elvagok velük pedig sürüek..

  496. miki :

    Mindkét szememben van jópár. A balban öt kicsi, a jobban egy kicsi és egy nagy. A nagyobb akora mint egy kis muslinca.

    Ezek valamiféle vékony szálakkal vannak összekötve, amelyekben néhol kis körök vannak. A csomók ezen függnek. A gond ott van, hogy e szálak végei csatlakoznak a szem falához(?) és így szerencsétlenségemre nem tudnak lesüllyedni a szem aljára. Úgy képzeld el mint Tarzan a liánon. Maga a csomó hasonló az gombolyagba gyűrt cérnára. Ezt akkor látom élesen ha hunyorítok vagy ha kis lyukon át szemlélem a homályt, egyébként szürke paca. Ha az égre nézve hirtelen körözök a fejemmel az egész massza úgy tekereg, mint azon a kis youtubes videón. :((

    A szemorvos is határozottan látta, az üvegtest közepén úszkálnak. Ez egy kicsit vigasztal, mivel ez a feltétele a lézeres kezelésnek(nincs közel a recehártyához sem a lencséhez).

  497. Ádám :

    chuck, az orvos akit írtam, Kuhn Ferenc, de már szó esett róla korábban. Régebben a weborvos.hu-n válaszolt a kérdésekre de az akkori válaszai ma is olvashatóak. Ő írta magát mint egyetlent aki itthon elvállal ilyen műtétet homályok eltávolítása céljából. Magyar kutatásoknál is láttam a nevét, de ha google-ba beírod, találhatsz amerikai oldalakat is, de itt van 1-2 :

    http://www.eyeinjury.com/kuhn.html
    http://emedicine.medscape.com/article/1230338-overview
    http://www.biomedexperts.com/Profile.bme/752585/Ferenc_Kuhn
    ez speciálisan homály eltávolítós témakör, a neve ott is olvasható:
    http://www.helenkellerfoundation.org/research-buckler.asp

  498. gabi191 :

    Írtam fórumon egy doktornőnek,hogy mi a panaszom és azt montda hogy szedjek antioxidáns tablettát és akkor eltűnnek.Azt mondta 99%-ék hogy javulni fog a dolog…Remélem beválik..Ha igen akkor majd írok

  499. Antal :

    gabi191: ha nem uazokat látod amit én akkor lehet h. elmúlik, de ezen én már régen túlvagyok, sajnos.

    a jobb szemembéli massza az éleslátás középpontjában van, és akkora, hogy becsukott szemmel is érzékelem, keresés nélkül (ahogyan egy egészséges ember is érzékeli egy, a csukott szeme előtt elhúzott tárgy árnyékát ha fény van), és még csak erős megvilágítás felé sem kell fordulnom ehhez. :-(

  500. Gabi191 :

    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/b2/Floaters.png
    Én ilyeneket látok csak nem ennyit egyszerree

  501. Soldier30 :

    miki nekem is pont ugyanazek vannak.. nekem is sok sok szál minden fele de van oylan amit csak akkor látok egy pillanatra ha oldalra forditom a fejem hirtelen az mindjárt tovább is úszik…ha a monitorra nézek és ezt a szép fehér oldalt bámulom akkor is sokat látok.. ird le pontosabban milyen lézeres mütétet irtál és miylen efltételt?

  502. Soldier30 :

    feltételt

  503. Soldier30 :

    érdekes ismét találkoztam egy imserösömmel TEsco zás közben és azt mondta neki is van.. vagyis szokott lenni.. de most nem látja. de van amikor meg sokat lát belöle.. érdekes… Ilyenkor mikor már este van jobb a kedvem is:) és inkább ilyenkor sétálok.. bár napközben se naon zavar.. olyankor ot a napszemcsi..

  504. hajnalgy :

    Amit itt a Gabi191 mutatott 4-el feljebb nekem annál legalább 10x több van. Gombolyagok, szálak, fonalkák, pöttyök,a látótérben mindenütt és már bőven vannak egymás mögött is.
    És azért aggaszt mert pont öt éve kezdődött egyetlen egy kicsi pöttyel.

  505. Soldier30 :

    szia hajnal nálam is annó kevés volt.. inkább ha jól vissza emléxem egy nagyobb volt.. most abból a nagyból már szerte ágazik egy csomó szálacska és külön függő foltok és szálak is úszkálnak… Az a legroszabb,hogy mikor jobra balra mozgatom a fejem akkor egybe úszank és nem látok tőlük rendesen.. mondjuk nekem ez az állapot 20 éve tart.. megkérdezhetem hajnal te mennyi idős vagy?

  506. Soldier30 :

    ahogy elnéztem gabi képét amit felrakott és még erre azt irja hogy nem ennyit egyszerre.. akkor ö hozzánk képest jó helyzetben van,,én hamarosan felkereem a szemorvosom és nem hagyom magam lerázni.. bár megint azt kell hogy irjam annyira nem zavar.. 20 év latt volt idöm hozzászokni..

  507. Gabi191 :

    Az egy dolog hogy nekem most ennyi van ,de akkor nekem is ennyi lesz majd mint nektek(nekem most van egy éve),de én azt nagyon nem akarom,ezt valahogy szinten kéne tartani legalább ,ha már eltűnni úgyse fog.Mi lesz akkor ha 50 éves leszek ,nem látok túl majd ezek a szarokon vagy mi?Azért próbálok ki most minen féle vitamint hátha segít!!

  508. hajnalgy :

    Szia Soldier30!
    44 vagyok és öt éve tart.

  509. Soldier30 :

    Ez érdekes .. nekem meg 12-13 éves koromba kezdődött.. akkor azt leszámitjuk hogy 20 éve nézegetem öket nem is sok van.. miylen vitamint irnak errre?

  510. Lander R :

    Ne haragudj, Z, de ez a hepatitisz-üvegtesti homály összekötés tényleg irtózatos ostobaság… Azért kár ilyesmivel megbombázni ezt a blogot, mert szegény érintettek egy idő után tényleg hajlamosakká válnak elhinni bármilyen marhaságot kínjukban, mivelhogy látszólag nincs adekvát válasz arra a kérdésre, hogy mi okozza ezt a problámát, holott igenis van, valaki itt korábban kitűnően leírta, hogyan s miképp alakul-deformálódik az üvegtest géles szerkezete az idő előrehaladtával, a rövidlátás közbejöttével, stb. Apám cirka 50 éve lát ilyesmiket, én kb. 30, ehhez képest a májfunkció-vérkép mindig rendben volt. Számomra inkább az a meglepő, milyen sokan vagyunk ezzel megverve, de még annál is sokkal többen, csak 1; sokan tényleg nem foglalkoznak vele (leggyakrabban el sem éri az ingerküszöbüket a „látvány”, nyilván azért az átlag helyzete nem olyan súlyos, mint az ide írogatóké), 2; nem minden érintett mutatkozik ezen a blogon.

  511. Gabi191 :

    őő antioxidáns tablettát szedek ,tehát van benne szelén,lutein,c vitamin,e vitamin a vitamin( ez jó az öregedés ellen)..Mert hogy ezek a kis szarok a szabadgyökök miatt alakulnak ki és állítólag azok ellen antioxidánst kell szedni és nekem azt mondta a doki hogy akkor javulni fog ha szedem ezeket,persze lehet hogy nem fog javulni, de ez már nekem egy remény csillag hogy végre nem azt mondják hogy „nem, ezzel nem lehet mit csinálni nézzen át rajtuk és majd megszokja” meg hasonló jó tanácsok.Biztos hogy van valami ellenszere, muszáj hogy legyen, ez valahogy kialakult és valahogy el is lehet ezt tüntetni.

  512. miki :

    Soldier:
    „ird le pontosabban milyen lézeres mütétet irtál és miylen efltételt?”

    A lézeres kezelés előfeltétele, hogy a homályok ne legyenek 1mm-nél közelebb a retinához vagy a szemlencséhez, mert akkor veszélyes „odalőni” a yaggal.
    Ezt a szemorvosod kézi szemvizsgálóval(a sötét szobában belevilágít) egyszerűen megnézheti. Nálam szerencsére a közepén úszkálnak. :)

    A lézeres műtétekről a három amcsi doki honlapján sok mindent megtudhatsz:
    http://www.vitreousfloaters.com/
    http://www.eyefloaters.com/
    http://vitreousfloatersolutions.com/index.html

    Gabi:
    Ne áltasd magad, semmlyen vitaminra, gyógyszerre nem reagál. Az antioxidáns csak meggátolhatja az újak keletkezését. A megoldás egyenlőre csak műtéti(vitrectomia-amivel 100% leszívják a homályokat, de 100% szürkehályogot okoz öt éven belül, attól függően idős e vagy vagy fiatal) és a lézeres kezelés, aminek a sikeressége változó, de nincs mellékhatása.

  513. Soldier30 :

    Z már ne haragudj de te is beláthatod mekkora ökörséget irkász itt.. Megvan a problémája itt az embereknek a te baromságod nélkül is!

  514. Soldier30 :

    miki akkkor hogyan is járunk jobban? foltok nélkül,vagy tuti szürkehályoggal?

  515. miki :

    A szürkehályog műtét drága és a szem elveszti a fókuszáló képességét. Tehát csöbörből vödörbe kerül az ember. Ezt a műtétet csak a sok kicsi csomó és fonál esetén ajánlott és ha az ember már idegileg nem birja tovább.
    Marad a lézerrel való ritkítás …

    Te valami admin itten vagy hogy azonnal válaszolsz? :)

  516. Gabi191 :

    Miki ezt a lézerezést csak külföldön csinálják?

  517. Soldier30 :

    nmiki nem csak kurva sok idöm van :) munkanélkül vagyok jlenleg.. és jó veletek megosztani a véleményt.. Nos a szitu tegnap bicótúrán voltam bográcsozás stb.. és egyszer sem foglakoztam a foltokkal:) Szerintem ha az ember lefoglalja magát akkor nem annyira gáz.. igy visszateikntve a 2 évtizedre.. vagy a múlthétre ugyanugy láttam öket de nem érdekelt mert már unalmas vagy mi… csak most kezdted egy picit zavarni.. de aszem túl leszek rajta..

  518. Soldier30 :

    meg akkor inkább lássak foltokat mint hogy homályosan lássak életem végéig.. Jelenleg igy gondolokodom.. miki én is elmagyak megnézetni a szemem kiváncsi vok mit mond a doki.

  519. Ádám :

    Szürkehályog műtét után nem lesz rossz a látás, csak mivel távolra korrigálttá válik többnyire, hacsak valaki nem kéri h az egyik olvasós legyen azaz bifokális, akkor általában a műtét után olvasó szemüvegre van szükség. Ennyi, de mivel van akinek ez is probléma volt, itt a megoldás rá, magyar találmány:

    http://www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=1&menu=betegseg&news_id=3730&cim=Muszemlencse-szembetegsegek-kezelesehez

  520. Ádám :

    Szürke hályog műtét után nem lesz rossz a látás, csak mivel távolra korrigálttá válik többnyire, hacsak valaki nem kéri h az egyik olvasós legyen azaz bifokális, akkor általában a műtét után olvasó szemüvegre van szükség. Ennyi, de mivel van akinek ez is probléma volt, itt a megoldás rá, magyar találmány:

    http://www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=1&menu=betegseg&news_id=3730&cim=Muszemlencse-szembetegsegek-kezelesehez

  521. Ádám :

    Szürkehályog műtét után nem lesz rossz a látás, csak mivel távolra korrigálttá válik többnyire, hacsak valaki nem kéri h az egyik olvasós legyen azaz bifokális, akkor általában a műtét után olvasó szemüvegre van szükség. Ennyi, de mivel van akinek ez is probléma volt, itt a megoldás rá, magyar találmány :

    http://www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=1&menu=betegseg&news_id=3730&cim=Muszemlencse-szembetegsegek-kezelesehez

  522. Soldier30 :

    oké köszi Ádám.. árakat tudok ezekröl a yag kezelésekröl?

  523. Tom :

    Sziasztok!
    A rendszergazda közbeszól:
    Mostanában egyre több hozzászólást nyelt el a spamszűrő (amiről valami másik hiba miatt értesítést sem kapok), ezért kikapcsolom és inkább Gaba remek kis szűrőjét fogom használni. Ennek köszönhetően mostantól meg kell adni, hogy milyen nap van. Elvileg csak egyszer (a helyes választ adók kapnak egy cookie-t), szóval remélem nem lesz zavaró.
    A másik problémám, hogy az egyik wp frissítés óta nem kapok értesítést az új hozzászólásokról és elképzelhető, hogy akik feliratkoztak a bejegyzésre, ők sem. Elnézést, ha ez így működik, remélem előbb-utóbb megtalálom a hiba okát :-)
    üdv/Tom

  524. z :

    Chunk! Sajnos én is láttam, hogy eltűntek a hozzászólásaim (kivéve 1). Ez a Soldier 30 tényleg valami admin lehet, vagy az admin barátja. Akinek nem tetszik a hozzászólása, azt törli, sőt nekem egy csomót nem tesz ki. Gondolom ez a fórum arról szól, hogy valakinek a termékét jól eladják, vagy egy lézeres szemészeti klinikát akar felfuttatni. Ez nem szemészeti probléma, hanem valami vírus, ami lassan terjed. Ahogy most szaporodik a szemetkeben, úgy fog akkor is, ha eltávolítják a meglévőket. A leírt tünetek alapján következtettem a Hepatitis C re, de ez nem biztos, csak nézzétek meg ezt az irányt! Csak segíteni akartam.

  525. Tom :

    Z:
    a) Az admin én vagyok
    b) Nem ismerem Soldier 30-at és feltételezem ő sem ismer engem
    c) Nem töröltem egyetlen hozzászólást sem (ellenben a spam-filtert azért iktattam ki, mert úgy láttam elnyelt párat)
    d) A „fórum” céljával kapcsolatban zagyvaságokat beszélsz

    Ha valakinek meg technikai problémái vannak (nem jelenik meg az üzenete, nem tud hozzászólni, stb.), akkor kérdezzen-írjon. Magamtól nem fogom kitalálni, hogy valami baj van.

    update: átnéztem azokat a kommenteket, amelyek a kukába kerültek, de még nem törlődtek véglegesen. Ennek köszönhetően visszaállítottam jópár spam-nek minősített megjegyzést (leginkább Z víruselméletét és chunk hozzáaszólásait bírálta túl szigorúan a filter, de akadt még néhány más hozzászólás is. Szori.)

  526. z :

    Tom! köszi és bocs!

  527. Ádám :

    Z, ezernyi helyen el tudod olvasni, hogy mi ez a a szemészeti jelenség. Ezernyi kutatás is alátámasztja ezeket az információkat. Ez nem vírus, nem candida, de főleg nem hepatitis meg semmi egyéb. Ez egy öregedési folyamata az üvegtestnek, minden esetben, csak az öregedést (degenerálódást) lehet hogy más váltja ki, időskor, antibiotikumok, pvd, rövidlátás stb. A végtermék viszont ugyanaz. Szemészeti szempontból azért nem tekintik problémának, mert a látószervekre alapvetően nem veszélyes, nem károsítja őket. Viszont ismert pszichológiai problémát okoz, depressziót, ha valakit ezek zavarnak, márpedig vannak itt páran, és világszerte még sokkal többen. Szerencsére van már rá lézer meg műtét is, emberfüggő, hogy kinek melyik milyen kockázatot jelent, és hogy vállalja e a kezelést. Ami miatt most ide beírtam az az, hogy reagáljak arra az alaptalan mondatodra, hogyha eltávolítják őket, akkor utána ugyanúgy termelődnek tovább. A válasz egyértelmű nem, ugyanis fizikailag lehetetlen, nem véletlen, hogy nem is fordul elő. A homályokat vitrektómiával eltávolítva, pvd-t indukálva kiszívják az egész üvegtestet, és a helyére egy sós víz szerű tölteléket tesznek, illetve szükség esetén gázbuborékot. Bármelyiket is teszik, a szem folyadéktermelése ezt helyrehozva beindul, és lassan a betett dolgokat lecseréli a saját folyadékára, ami viszont már nem olyan mint az eredeti üvegtest, hanem szintén sós víz, ami nem tud összeállni, és homályokat formálni.

    Ádám

  528. Soldier30 :

    z ismét okos voltál grat.. közöm nincs az adminhoz:). .te candida guru:)

  529. Lander R :

    Kedves Ádám,
    örülök, hogy a probléma lényegét megvilágítottad, mert z sajnos falrengető ostobaságokat írogatott – ne haragudj z, de ez az igazság -, én is probáltam már néhányszor oszlatni az általa generált ködöt, mielőtt itt bárki is komolyan vette volna a hepatitist vagy egyéb vírusokat, de sajnos soha nem tudtam beszuszakolni az üzeneteimet,
    üdv. Lander R

  530. Lander R :

    most látom, hogy Tom kiszedte a kukából egy korábbi üzenetemet és behelyezte a blogra, így az mégsem veszett el, akkor viszont az előzőben csak önmagamat ismételtem, bocs.
    L.

  531. Gabi191 :

    Z tetszik ez a vírus elméleted!tALÁLKOZZUNK EGYSZER és gyógyíts meg!Te képes vagy ráá:)

  532. Soldier30 :

    Gabi haggyad ö a nagy Z aki egyböl megmondta,hogy a foltok hátterében candida áll. :) mindegy hagyjuk ö is csak egy ember és tévedhet.. Május 26.-án ,megyek szemészetre és ott megkérdem a dokinőtöl mit lehet tenni..

  533. z :

    Gabi191! Rendben. Hol laksz? Soldier30! Én candidáról nem beszéltem.
    Ha folytatni akarjátok a struccpolitikát, csak rajta!

  534. Soldier30 :

    fú de kemény vagy :D egyébként meg nem érdekelsz,,, én csa azoknak irok akik érdekelnek veled bfejezem a vitát ami nem is volt :) béke!

  535. z :

    Soldier30! Nem mondom el többször, hagsúlyozom nem mondom többször, hogy nem Veled beszélgetek. Hajnalgy volt a beszélgetőtársam, csak leugattál közben. No problemo!

  536. hajnalgy :

    Sziasztok fiúk-lányok!! ne vitázzatok már!!!
    Z !! Te doki vagy vagy valamilyen diagnoszta vagy laboros??
    —————–
    Nektek nincsenek társult problémáitok? Pld nekem állandóan fáj az arcüregem, fogsorom, nyakam, tarkóm, szemem. Megyek fél emeletet és kugrik a szívem. Sokszor úgy ébredek,hogy 110-120 a pulzusom. Neketek a szálakon kívül minden ok?

  537. Gabi191 :

    Z!Hirden lakok Pécstől 5 kmre!járnak oda helyi buszok is meg távolsági is meg vonat is!DE HA TISZTÁN LÁTSZ ELJÖHETSZ KOCSIVAL IS!!

  538. z :

    Hajnalgy! Mondjuk, hogy tájékozott vagyok klinikai mikrobiológiából. Természetesen amit eddig állítottam csak feltevés és javaslat, hogy nézzétek meg ezt az irányt. Abból baj nem lehet, sőt…
    Teljesen véletlenül keveredtem erre a blogra, de mostmár izgat a kérdés, mert nem találok (számomra) elfogadható, hiteles magyarázatot erre a problémára.
    Hajnalgy! Nem vagy fáradékony? Az emésztéseddel nincs gond?

  539. hajnalgy :

    Emésztés ok de hihetetlen fáradékony vagyok. Felmegyek fél emeletet és lihegek és 130-al dobog a szívem.van úgy hogy könyvolvasás közben vagy filmnézés közben szalad meg a pulzus nagy hirtelen. Az 5 éves kivizsgálásból a reflux derült ki. Na arra pont nincs panaszom. Ha kellő ideig jár az ember orvosokhoz előbb-utóbb biztosan kiderül valami!! :-)) Millió féle panaszom van csak éppen a refluxra jellemzőek hiányoznak.

  540. chunk :

    Szia Z,

    most olvasom a hozzászólásaidat és szerintem abszolút követhető és a fogalmazásod alapján intelligensnek is tartalak. Maga a Hepatitisz C-ben kicsit kételkedem ugyan, hisz én is és a barátnőm is járunk vért adni. Ez azóta már kiderült volna, de azt igen furcsának találom, hogy a barátnőm elmondása szerint soha semmi baja nem volt a bőrével és pár hónapja szinte megegyező bőrproblémái vannak mint nekem és Ő is elég fáradékony lett. Persze ez is csak találgatás, de szinte biztos, hogy meg lehetne fogni ezt a dolgot valahogy. Most megint valami vadat fogok mondani, de nem lehet esetleg valami HPV? Húú ezzel most majd én is kapni fogom az ívet rendesen, de azért vagyunk itt, hogy beszéljünk és ötleteljünk.

    Szép napot mindenkinek.

    //chunk

  541. chunk :

    hajnalgy,

    A szívdobogás nálam is dettó. Ezért is kezdtem el sportolni, hogy ne legyek ennyire hurka, de semmi. Ugyanolyan fáradékony vagyok.

    Z, ha esetleg neked lenne olyan orvos ismerősöd, aki nem hipohonderként kezelne és elhinné a panaszainkat és foglalkozna is a dologgal, akkor azt szerintem szívesen vennénk.

    Üdv:
    //chunk

  542. Ádám :

    Mivel még senki nem tudja a pontos okát ezek keletkezésének, nyilván több minden is felmerülhet. Mint ahogy fejfájásnak is ezernyi oka lehet, valószínűleg itt is sok tényező állhat a háttérben, amik mind kiválthatják ezt. Ha ez néhány dolog lenne csak, valószínűleg meglelték volna már a dolgot. Itt is, szinte minden esetben (kivéve a sérüléseket), az üvegtest kocsonyás anyagának öregedéséről van szó, ez okozza a homályokat. Tulajdonképpen egy kémiailag kimutatható folyamat zajlik le. A kocsonyás anyag összetevőiből a kollagén részecskék leválva a vízből, kicsapódnak, és a kicsapódás méretétől függ a homály mérete illetve mennyisége. Ezt a folyamatot már régóta ismerik, de az okát csak néhány esetben tudják. Az üvegtest leválása számít a legfőbb oknak, ami egy normális, korral járó folyamat, egyértelműen az öregedéshez köthető, mint pl a ráncok, és 60-70 éves korig az emberiség nagyon nagy részénél megtörténik, és általában okoz némi homályt, de vannak akiknél komolyabb problémát is. Például bizonyos antibiotikumok is okozhatják, mert sokaknál ezek után alakult ki, és nem kell kihagyni néhány súlyos betegséget sem, amiknek szintén lehet velejárója. Annyit viszont már biztosan tudnak az üvegtestről, hogy mire jó, miért van. A szem kifejlődésében, és a felnőttkorig tartó folyamatos növekedésben van szerepe, azaz a szem formáját, belső nyomását tartja egyensúlyban, ami a fejlődő szemnek elengedhetetlen. Viszont mikor a fejlődés befejeződik ez a kocsonyás anyag, nem kell hogy tovább nyomja a szemet, ezzel is a növekedést elősegítve, mert ugye már nem kell növekednie, ez a folyamat abba marad, az üvegtest elérte a méretét, formáját. Lassú vagy helyzetünkben gyors leépülésbe kezd, mint már nem fontos tényező, szerkezete változik „degenerálódik”, kezd elfolyósodni, az anyagok kezdenek különválni. Azért mondják, hogy a rövidlátók ismerhetik meg hamarabb a jelenséget, mert a rövidlátáskor a szem növekedése nem áll meg, hanem hátrafelé folytatódik, viszont az üvegtest már erre nem reagál, ezért el akar szakadni a szem belső faláról, és a retinától, ezzel néha villanásokat okozva, ezek okozzák a fő homályokat. Van akinél a leválás előtt is úszkálnak dolgok, sőt itt van aki írta hogy kiskorában is ismerte a jelenséget, és nekem is van ilyen ismerősöm. Mivel a fiatal-felnőttkor után már semmilyen szerepe nincs az üvegtestnek, viszont problémákat szeret okozni (üvegtest leválásnál húzza a retinát, ami retinaleválást is eredményezhet), nem szeretnek a témával foglalkozni, inkább eltávolítják, mert a retinának is az a jobb, ha nem rángatja semmi, a helyére kerülő sós víz szerű anyag pedig már nem kocsonyás állagú hanem, olyan mint a víz, azaz a szem formáját ugyanúgy tartja, csak nem bánt semmit, és felépítéséből adódóan nem is tud homályokká összeállni. Lehet, hogy kicsit keszekusza, amit írtam, mert egyszerre több gondolat is volt a fejemben.

    Ami szerintem biztosan a jövő, az a műtét, annak biztonságosabbá és egyszerűbbé tétele:
    - kisebb műszerek, kevesebb szurkálás
    - a retina rögzítésére műtét közben és után ma még elterjedten levegőbuborékot alkalmaznak, ami az alapjain tartja a retinát, kb. 1 hét alatt felszívódik, helyére a saját szemfolyadék jön. Viszont köztudott, hogy kor függvényében ugyan, de SZÜRKE HÁLYOGOT okoz, mivel az levegő oxidálja a lencsét, ezért is nem levegő van a szemben gyárilag. Ma már használnak szilikon olajat is, amit viszont még egy műtéttel el is kell távolítani, így nem annyira elterjedt.
    - az üvegtest megfestése, így jobban látható, nagyobb az esély a teljesen
    homály mentes látásra (ma már többen alkalmazzák, pl kenalog)
    - retinaleválás és fertőzések lehetőségének csökkentése

    Azt hiszem mára ennyit.

    Ádám

  543. Lander R :

    Szegény Ádám,
    már többedszerre írja le, egyre részletesebben, és akkor még mindig vannak, akik nem értik, mik lehetnek azok az úszkáló nyavalyák? Tessék a lehető legfigyelmesebben elolvasni Ádám kitűnő tájékoztatóját, és akkor mondhatjuk végre, hogy „ugorgyunk”, lépjünk tovább, nem hepatitisz, se nem AIDS, sem humán papilloma vírus, sem semmi lófasz, hanem az, ami!! Az üvegtest belső szerkezete megváltozik és slussz! Nem kell odalátni, ami nincs ott, elég azt látni, ami tényleg ott van. Hogy kinél mi okozza, na, az már érdekesebb kérdés, de szerintem akár genetikai probléma is állhat a háttérben, tehát van, akinél ez a kocsonyás-géles szerkezet alak- és szerkezetváltozáson megy át, mindenféle magyarázható ok nélkül, csak úgy magától, szoftverhiba és kész. Másnál jól van megírva a program, ott nem jelentkezik, neki szerencséje van, kegalábbis ebben, mert lehet, hogy az üvegteste transzparens, tüdőrák ellen azonban védtelen…

  544. Chapell :

    A szürkehályog miatti szemlencse kicserélés nem újdonság, már nagyon régóta vannak nagyon jó műlencsék, amik a közellátást is korrigálják. Vannak sokan, akik egyébként egészségesek, „csak” közellátók és kicseréltetik a szemlencséjüket, mivel ez egy elég biztonságos látáskorrekciós műtét.

  545. Lander R :

    Soha egyetlen rövidlátóról nem hallottam, nem olvatam, ilyennel nem találkoztam, aki a rövidlátását szürkehályog műtéttel, tehát az egyébként egészséges szemlencséjének műlencsére történő cseréjével oldotta volna meg… Ez már csak azért is nagy baromság lenne, mert már régóta létezik a refraktív sebészet, sőt, még régebb óta már a radiális keratotómia is, de maradjunk a refraktív sebészetnél, melynek is a legmodernebb formája, az IntraLasik akár 120%-os látásélleséget is eredményez, miközben a páciens nem veszíti el szemének akkomodációs képességét, azaz közelre-távolra egyaránt tud „zoomolni”, míg egy műlencsés erre ugyebár abszolúte képtelen, oda és csakis oda fog élesen látni, ahová a műlencséjének a töröereje képessé teszi, tehát vagy közelre, vagy távolra, teljes visus nincs többé.

  546. Soldier30 :

    látom ádám ért hozzá! remélem mielöbb kiokoskodnak valamit mert nekem egyre több van már.. szinte alig van szabad rész ahol nem látom…

  547. Soldier30 :

    z amugy neked nincsenek úszkáid?

  548. z :

    Soldier30! Nincs, én más okból keveredtem ide. A vírusok szemre gyakorolt hatása után kutakodom. Most keresgéltem ismerősök között (mert már kihívásnak veszem a problémátokat) és találtam egy embert akinek van ilyen. Azonban Ő gyermekkora óta lát egyet és nem szaporodik. Ezért úgy vélem, hogy ez nem egyezik a Ti esetetekkel. Ez valami sérülésből is származhat. Viszont ami aggasztó Nálatok, ez a viszonylag gyors szaporodás, amit számomra nem támaszt alá az öregedés elmélet. Lehet, hogy megrögzöttnek találtok és úgy tűnhet, hogy valami rosszat akarok belétek sulykolni, de ez nem így van (vetted Soldier30???)
    Chunk! Nem tudom, de szerintem a véradóknál nem egyesével vizsgálják a vírusokat. Túl költséges lenne. Szerintem x mennyiségből (teszem azt 10 ember adagjából) vesznek mintát és azon végzik el a költségesebb vizsgálatokat, megkockáztatva azt, hogy esetleges problémánál selejtezik a tíz adagot. Ismétlem ez csak feltételezés! Engem akkor győznél meg, ha elmennél egy célzott hepa C vizsgálatra.

  549. hajnalgy :

    Szia Z és mindenki!
    Nekem is azt mondta a szemész doktornő, látja természetesen,hogy milyen gyorsan szaporodnak. Azonban ilyen mértékben ezt nem magyarázza a szem öregedése. Az egyéb problémáimból és a leletek alapján szerinte valami gyulladás lehet a szervezetemben de hol azt persze nem tudhatja.Hát itt tartottunk öt éve is!

  550. z :

    Hajnalgy! Az én álláspontom szerint is. A májadban. Kívánom, hogy ne így legyen! Ha mégis, akkor mihamarabb derüljön ki! Jól kezelhető, de sajnos egyelőre örökké tartó betegség.

  551. hajnalgy :

    Jó jó de 100 vizsgálat eddig miért nem mutatta?

  552. z :

    Hajnalgy! A 100 vizsgálat közül volt egy, amelyik a hepatitis C-t ellenőrizte? Mert olyan vizsgálatról beszámoltál, amelyik emelkedett májenzim termelést mutat. Igaz erre azt mondtad, hogy a 15 kg túlsúly miatt. Szerintem ez nem indokolja. Hozzáteszem, nem tudom hány kg vagy, tehát ez nem mutatja, hogy százalékosan mennyi a felesleg. Mióta van ez, mert a hirtelen hízás közben emelkedhetnek ezek a szintek, de aztán vissza kellene állnia. Szóval erről beszélgethetünk még sokat, de biztosak csak egy módon lehetünk.

  553. Ádám :

    Nekem nemrég nézték meg mindenre a véremet, és azt mondták, csupa egészség vagyok, meg azt, hogy a foltokat akár az is okozhatja, hogy rövidlátó vagyok, de hát könyörgöm, 0,5-ös szemüvegem van, szóval vezetésen kívül semmihez sem kell hordanom. Én úgy vagyok ezzel, hogy az üvegtest gyorsabban öregszik nálam mint normális esetben, és nem tudni miért. Sajnos, senki nem kutatja az okát, mivel a szemorvosok körében ez nem jelent kihívást, gondolják, mivel az emberek nagy részének maximum kicsit zavaró, akiknek meg nagyon, azok meg műttessék magukat ha akarják. Részben egyébként megértem, hogy sokkal nagyobb kihívás a vakság megoldása, részben pedig nem, mert arra azért lenne pénz, hogy legalább egy kutatócsoport, valahol ezzel foglalkozzon. Dél- Kaliforniában pl. kutatták egy darabig, mert ott elég gyakori szintén, de a kutatás felénél elfogyott a pénz, azóta áll a dolog. Az általános felfogás azok között az orvosok között akik végeznek üvegtesti műtéteket, a szem állapotától függően 1% és 10%(erős rövidlátók) közé teszik a retinaleválás esélyét, a szürke hályogot van aki 100% , van aki fiatalabb korban csak 10-20%-ra teszi, de úgy gondolják. hogy ez annak akinek ez életminőség romlást jelent, vállalható kockázat, akinek meg nem annyira vészes, csak zavaró, az meg várjon, mert fejlődik a technika.

    Ezt a videót már korábban linkeltem, de ide kapcsolódik:

    http://www.helenkellerfoundation.org/research-buckler.asp

    Ez az egyik legismertebb szemészeti központ Amerikában, és itt már megértették, hogy a problémánk komoly, és ajánlják a műtétet. A videó névsorában egyébként olvasható a korábban említett Kuhn Ferenc is.

  554. Soldier30 :

    Engem annyira nem zavarnak.. pedig nagyon ritka mikor a látómezőbe nem úsznak bele a szálacskák.. van amikor mozgatnom is kell a szemem hogy valamit el tudjak olvasni rendesen.. úgy vagyok vele inkább mint hogy semmit ne lássak.. ha az ember elfoglalja magát észre se veszi hogy van.. bár azért lássa de nincs ideje vele foglalkozni… nekem is több lett és sűrübb.. újabb szálak,foltok.. De egyébként 10 ismerösömtöl kérdeztem meg és ebböl 8 nak volt és van is.. Tegnap épp a báttyám tól kérdeztem és azt mondta neki is vannnak foljai szálacskái.. és jól lebaszott mert emlékeztette rá! Most folyamatosan nézegeti öket. de idáig nem érdekelte és tudaton kivül hagyta! Szóval a mi hozzáállásunkon is múlik szerintem..

  555. Ádám :

    Igen, nyilván amíg valakinek nem blokkolják teljesen a látását, a hozzáálláson sok múlik. Az én helyzetemben például meghatározó, hogy egy napnak, hogy kezdek neki. Ha kevés a dolgom, többször foglalkozok velük, ma rohanás volt a napom, és nem is figyeltem fel rájuk annyira, pedig tudom, hogy láttam őket. Csak sajnos, vannak olyan vizuális tevékenységek, amikor zavar a koncentrációban, de hát mivel nálam még nem „életveszélyes” a helyzet, így a műtét sem került még szóba, de a távoli jövőben szinte biztosan megműttetem. Hacsak holnap nem kapok valami hatalmas fekete csomót a látóterem közepébe, akkor hamarabb.

  556. Soldier30 :

    Igen ez érthető Ádám.. én is csak ebben bízok,hogy nem gyarapszik.. mert én is már a tűrőpon határán vagyok. A szomszédba van egy lány neki nagyon sok van azt mondja ha felnéz az égre rengeteg úszkál.. és ugyanez van a monitor elött.. és mégis életvidám.. mászóval sza***ik rá :)

  557. Soldier30 :

    persze ez nem megy egyik napról a másikra ..szerintem évek kelenek hogy beletörödjön az ember… na persze ha lessz rá módom uén is megmütetem..

  558. miki :

    Ádám!

    Én úgy tudom a szilikonolaj a régebbi módszer, a gáz az újabb és mindkettő cataractot okoz. Vajon a fiatalabb emberekben törvényszerű a kialakulása? Ezzel kapcsolatban mit hallottál (a harmincas éveimben járok) ?

    Mi az a üvegtest megfestése ???

    Az oka? Én biztos tudom. Nálam kisebb vegyi sérülés(lúg-erős szappan) után jelentek meg. Pár másodpercig csípte a szemem amit egy kék színű villanás kisért. Utána kimostam, gondoltam kutya bajom, ám amikor este a számítógép elé ültem …. :(((
    Egyébként közepes rövidlátó vagyok(3diop.) és előbb is láttam kigyószerű fonalat, de jóval transzparensebbet, nem is figyeltem rá. Azt hiszem ezek a biszbaxok előtte is a szemem külső, nem látható szegmensében tanyáztak, de az irritáció miatti sokk hatás végett beúsztak a látótérbe vagy leszakadtak a szem faláról, mert az biztos, hogy valamihez a végük csatlakozik. Hasonló ez a cérnán függő gombhoz, ahogyan ezt itt már valaki leírta.
    Az elején mindent csináltam. Főleg ugráltam, ide-oda rángattam a fejem. Az eredménye két hét után az lett, hogy a legnagyobb csomó hirtelen egy kicsit lejebb vándorolt. Ezen kívül más nem történt az eltelt fél év alatt. Még a hullámvasutat és a ringlispilt akarom kipróbálni majáliskor. ;)

    Gabi!

    Csak külföldön lézereznek és számunkra a legközelebbi, amiről tudok, Franciaországban van.

    Soldier!

    Sok embernek van(a feleségemnek is) de a legtöbbnek minimális, nagyon akarniuk kell hogy észrevegyék. Nekünk szerencsétleneknek a látótérben úszkálnak állandóan. Egyszerűen nem lehet megszokni. Mint egy hibás monitor,sok halott pixelel. :(

  559. Soldier30 :

    igen .. ez igy van.. de engem más dolgok is foglalkoztatnak és ezáltal nem figyelek annyira oda.. pl: c kategorás jogsira készülök és ugy néz ki cserébe alá kell irjak a honvédségnél 3 évet.. de muszály vok elfogadni mert munkanélküli vagyok. esetleg miki felveszel msn re? : gojoka29@freemail.hu azt ott könyebben dumálhatunk szia

  560. Ádám :

    Azt nem tudom, hogy melyik módszer a régebbi, lehet, hogy mind a kettő szürkehályogot okozhat, a levegő buborék biztosan. Persze van eset, amikor az üvegtestet nem is akarják leválasztani a retináról, mert a homályok pl nem ott vannak, hanem messzebb a retinától, akkor nem kell sem buborék, sem olaj bele. Műtét után akiknél kellett buborékot helyezni a szembe, azoknál törvényszerű a szürkehályog, de korfüggő, hogy kinek mikor alakul ki. A te korosztályodra az orvosok kb 5-10 évet mondanának, persze van aki szerint 20 és van aki szerint 2 év, de ez a műtét technikájától is függ, de szerintem a 8-12 év a reális, az újabb műtéti eljárásokkal. Az üvegtest megfestése egy műtéti eljárás, egy színezék, amit arra fejlesztettek ki, hogy a műtét közben az üvegtest az orvos számára láthatóvá váljon, így jobban látja, hogy hol maradt még belőle, ezáltal nagyobb a műtét sikeressége. Van aki nem használja, van aki enélkül el sem kezdni. Elképzelhető nálad, hogy a kiváltó ok az a sérülés volt. Egyébként amik így lifegnek, általában nem a szem falhoz csatlakoznak, az túl messze van a látótértől, valószínűleg az üvegtested részlegesen van elfolyósodva, mint ahogy a legtöbbeknél, és az üvegtest zselés részéhez van szorulva a homály egyik vége, a másik vége meg szabadon lifeg, ettől van az az érzés, hogy oda van tapadva valamihez.
    Remélem segítettem. Ádám

  561. hajnalgy :

    Szia Ádám!
    Te nagyon hozzáértőnek tűnsz! Csak nem szemész vagy?

  562. Soldier30 :

    miki akkor felveszel?

  563. Ádám :

    Nem, de el tudom képzelni, hogy már többet tudok a problémáról mint egy átlag szemész, aki nem műt csak vizsgál, és elmondja a törődjön bele sablonszöveget. Sok orvos véleményét ismerem, sok tudományos cikket olvastam, főleg külföldi tartalmakat. Ebből a nagyon sok információból rajzolódik ki az emberben a teljes kép. Ebben a témában is az a fő, hogy ne egy emberre halhassunk, hanem nagyon sok ember véleményét kell összevetni az adott problémáról. Nem mellékesen egyébként azt is tudni kell, hogy hogyan keress rá a problémára, értem itt azt, hogy a műtéti technika és ennek fejlődése nem elsajátítható azzal, hogy valaki a homályokra keres rá, hiszen azokat nem ezért fejlesztik, hanem komoly szemproblémák gyógyítására, de az újítás számunkra is fontos, mert az eszköz ugyanaz.Ennek eredményét pedig már olvashattátok az én látószögemből.

    Ádám

  564. Krisztof :

    Sziasztok!
    Én is látok fonalas legyet a jobb szemembe de még zoom-olni is tudok rá!
    nincs valami gyógyszer erre? vagy természetes gyógymód?

  565. Soldier30 :

    krisztof köszöntünk az üvegtesisek között.. rosz hirem van! gyógyszer nincs rá.. max a műtét de ezt majd egy hozzám jobban értö ember leirja neked ha érdekel! És örülj,hogy csak az eggyik szemedbe van!

  566. Lander R :

    Szia Krisztof,
    szerintem meg már nem kellene leíratni senkivel, kicsit olvass vissza és kimerítő válaszokat kaphatsz a kérdéseidre,
    üdv.
    L.

  567. Lander R :

    egyébként meg MOST MÉG csak az egyikben van, de ez csak átmeneti állapot, lesz az majd a másikban is…

  568. Soldier30 :

    Lander biztasd csak.. ez biztos jól esik neki! Honnan tudod biztosra,hogy a másikban is lessz neki?

  569. Lander R :

    Hát csak onnan, hogy a probléma soha nem korlátozódik egy szemre, legfeljebb eltérés mutatkozik a „szennyezettség” fokában… Nem hinném, hogy ez részemről valami negatív hozzáállás volna, jobb szembenézni a valósággal, ill. a várható fejleményekkel, mintsem struccpolitikát folytatva elhallgatni azt, nem beszélve arról, hogy az egész probléma nem olyan súlyú, hogy ne lehetne világosan beszélni róla… mit szóljon egy daganatos betegséggel szembesülő, egy mozgássérült vagy bármilyen más, igazán súlyos betegséggel, állapottal kínlódó egyén? Szar ez, persze, de sokkal szarabb is lehetne, ezt kell szem előtt tartani, relativizálni kell a problémát, attól máris jobb kedvre derülsz…
    Üdv. L.

  570. Soldier30 :

    Nos igen ezzel egygetértek veled!

  571. miki :

    Ádám, köszönöm a hasznos információt. :) Bíztató, hogy létezik buborék mentes műtét. Nekem az orvos az üvegtest közepén látta a mocskot és valóban okként az elfojósodást mondta. Lehet, hogy sikerülne a részleges vitrektómia cataract kialakulása nélkül a legújabb g25 módszerrel ?

    Soldier, nem használok msn-t. Viszont nem látom akadályát, hogy ezen a fórumon a többiekkel is megosszuk a homályos dolgokat. ;)

  572. Soldier30 :

    miki oké csak nekem jól esett volna ha egy oylan ember is megvan nekem msn en akinek van homálya.. de mindegy semmi gond szia

  573. hajnalgy :

    Sziasztok! Mi ez a g25 legújabb módszer és hol érhető el Magyarországon?

  574. miki :

    http://www.youtube.com/watch?v=qc2oQh4FK_Y

    A szemsebészeknél. Kb. 2000 euró/szem.

  575. Ádám :

    Kicsit bővebben a vitrektómiáról….

    1969 óta van ilyen műtét, azalatt rengeteget fejlődött. Eredetileg a 20G (gauge) technikát alkalmazták, amely máig használatban van, de ma már főleg komolyabb szemproblémák műtésénél használják csak. Ennek oka, hogy nagyon hatékony, gyors, viszont kockázatai is nagyobbak, de van amit csak ezzel lehet elvégezni.
    A 90-es évek végén és a 2000-es évek elején fejlesztették ki a 23G és a 25G technikát, amelyek jelentősen vékonyabb eszközök mint a 20G, amiből több előny is származott. Gyorsabb gyógyulás, kevesebb kockázat, kevésbé megterhelő a szemnek. A 23G majdnem mindenben ki is váltja a 20G-t, a 25G inkább olyan dolgokra való mint a homályok eltávolítása, de a 25G csak 2-3 éve lett tökéletesre fejlesztve, mert vékonysága miatt kezdetben problémák voltak vele. Ellenben a 20G-vel, ezek már varrás nélküli műtétek.
    A szürkehályogról annyit, hogy nem igazán attól függ, hogy milyen műtéttel csinálták, hanem hogy milyen problémára. Ha szükség esetén rögziteni kell a retinát műtét után, az gázbuborék behelyezése jelentősen növeli a kockázatot. Ennek meg is van az oka, és itt jön képbe az eredeti üvegtest szerepe is. A retina oxigén dús terület, az oxigén buboréknak a nyomáson kívül is jó hatása lehet a retinára. Igen ám, de a szemlencse viszont nagyon nem szereti az oxigént. Az üvegtest zselés állaga teszi lehetővé, hogy a retina oxigénmennyiségét a lencsétől távolt tartsa, ezáltal megakadályozva a szürkehályog kialakulását. Mivel ahogy öregszünk, az üvegtest elfolyósodik, egy idő után teljesen, ezzel már nem látva el a szerepét, így az oxigén lassanként el tud jutni a lencséhez, és elkezdi oxidálni=szürkehályog. A vitrektómiánál alkalmazott folyadék olyannak felel meg mint az elfolyósodott üvegtest, ezért ha nincs oxigénbuborék, akkor is előbb okozhat szürkehályogot, mint ahogy az normális esetben bekövetkezne. Most dolgoznak egy új folyadékon, azaz inkább zselén, ami az eredeti szerepét is ellátja az üvegtestnek, és így talán nem alakul ki a szürkehályog. A hályog külső hatásoktól is kialakulhat (sok napfény, stb).
    Egyébként angoltudóknak figyelmébe ajánlom a retinatoday áprilisi számát, ahol többek között már a 27G sikeres eredményeiről is beszámolnak, de még fejlesztés alatt áll. Állítólag már másnap alig látszik, hol szúrták át a szemet, olyan vékony, és nagyon gyors a gyógyulás.

    Itt a link: http://bmctoday.net/retinatoday/

    Ja és mikinek a válasz: Ha az üvegtest közepén van a homály, core-vitrectomy val eltávolítható, ott csak a közepét szívják ki, kockázat minimális, gázbuborék nem kell hiszen a retina közelét nem is érinti a beavatkozás, sé valószínüleg belátható időn belül szürkehályogod sem lesz. Kevesen csinálják mert hosszú távon nem éri meg, ugyanis az üvegtest 70%-a bentmarad, és ott nagy eséllyel képződhet valami újabb borzalom.

    Na mára ennyit. Ádám

  576. Lander R :

    Milyen érdekes, hogy a tudomány ilyen sokat foglalkozik ezzel a problémával és valaki itt a blogon, aki saját bevallása szerint nem is szemész, ilyen sokat tud az egész témáról és akkor egy átlag hivatásos szemorvos, legalábbis a jelek szerint, mégcsak nem is halott az egészről… Ez ijesztő, mindenesetre így jut el az ember attól a ponttól, hogy hite szerint csak egyes-egyedül neki van ilyen szutyok a szemében, addig a felismerésig, hogy gyakorlatilag a fél világ érintett… Csak épp az orvosok többsége nem akar tudomást venni róla, hiszen ez nem betegség… Köszönjük a kimerítő tájékoztatást, Ádám!
    Üdv. L.

  577. Soldier30 :

    egyébként Ádám te is üvegtestis vagy?

  578. Ádám :

    Igen, írtam már korábban, hogy nekem is vannak, de szerencsére nem feketék (még, vagy talán nem is lesznek azok), de elég sok van, sok átlátszó homályfelhő, átlátszó pálcikák, melyek nem igazán zavaróak, de azért társul hozzájuk néhány szürkés is, amik viszont elég idegesítőek. Szerencsére létezik az a fényviszony, ahol még látok, de ezek már nem látszanak. Így én még kivárok a műtéttel, mert úgy gondolom, hogy még látok annyira, hogy kis kockázatot se vállaljak, főleg, hogy mire arra kerül a sor, hogy nem bírom tovább, talán már megoldják a szürkehályog problémát, ami engem leginkább zavar az egészben, hiába írják, hogy még tisztábban is lehet vele látni, az mégis egy mű dolog, míg az üvegtest csere után nincs különbség, hiszen a mesterséges, de természetes anyagokból álló folyadékot, hasonlóra cseréli le a szem. Szürkehályog műtét után sosem nő vissza az eredeti lencse, tehát annak kaputt. Persze szürkehályogban nem vagyok (még) olyan tájékozott, de ez engem zavar. Persze ha elborulna súlyosabban az üvegtestem, már biztos nem érdekelne annyira.

  579. Soldier30 :

    köszi Ádám a választ

  580. Gabi191 :

    ezt a g25 ös eljárást még nézni is fáj

  581. Anikó78 :

    Hello!

    Néha úgy érzem, megbolondulok. Természetesen rövidlátó vagyok. Fél éve mutatta meg magát először az úszkáló koromdarabka, úgy megijedtem, azt hittem retinaleválás, de kiderült, hogy „megnyugtató módon” üvegtesti homály. Két napra rá a másik szememben is megjelent ugyanez. De ez EGYRE ROSSZABB!!! Mostmár a tavaszi fények is zavarnak, nem bírok normális szemüvegbe végigmenni az utcán, a retinám mintha rögzítené a csillodó pontokat és azokat még percekig látom. (ilyen pl az autók szélvédőjén megcsillanó fény). Sőt már elkezdtem szédülni is ezek miatt. Nektek is vannak a fénnyel problémáitok?

    Az egészségügyi részéről meg csak annyit, hogy nekem egy meglehetősen nagy lelki trauma után jelentkezett ez az egész, amikor nyugtatókat szedtem néhány hétig. A vírusos verzió szerintem nem valószítű, de Z kedvéért csináltatok egy májfunkciót és hepatitis-szűrést, hátha…

  582. Gabi191 :

    Én is néha úgy szédülök mint egy részeges kacsa!És a tetejébe ég, viszket és fáj a szemem!Most már jó lenne ha vége lenne!

  583. Soldier30 :

    Anikó78 nekem rengeteg van.. szinte minden fele úszkálnak van amelyik sötétebb,van amelyik halványabb! H pl:jobbara nézek bele úszik a látótérbe rengeteg de azok elúsznak pár hosszabb szálacska van egyfolytában amerre nézek de aperifériás mezőmben rengeteg!

  584. viktor20 :

    Hello!
    Az itt chatelők közül műttetett már vki,vagy nem meri senki bevállalni a szürkehályog miatt?
    Aki nem fekete színű foltokat lát az lehet hogy nem is üvegtesti homályos?
    Én fehér lapra nézve sárga pöttyeket(kis karikákat) látok és ahogy távolítom a fejemet a laptól változik a méretük is.Van vkinek hasonló?(Bár látok fehér falon fekete foltokat is de az kevésbé zavaró)

    Kösz előre is a válaszokat

  585. Anikó78 :

    Soldier30, hello!

    Nekem az egyik pont a bal szemem látóterének közepén van. És ráadásul az a legsötétebb, mintha egy nagy lódarazsat ütöttem volna el és nem tudnám levakarni a szélvédőről. A többi olyan halványabb fonalka, szerencsére csak a látómező szélén vannak, azok kevésbé zavarnak, de szerintem azoktól szédülök… Most próbálkozom akupresszúrával, de attól egyelőre csak a karom zsibbad -lehet, hogy szívroham? :-)

    De ami a legjobban zavar az tényleg az, hogy a napfény az borzasztó, szinte már elviselhetetlen, alig látok benne, nem találom az élességet, majdnem teljesen megbénít. Minden csillogó felület zavar, fáj tőlük a szemem, már szinte csak félhomályban tudok közlekedni. Ez azért szörnyű, mert eddig imádtam a nyarat, a napfényt, de most mintha az ellenségem lenne. Még a sötét napszemüveg sem segít sokat!

  586. Ádám :

    Csak egy friss cikk a homályokról, persze újdonság nincs benne, és a műtétet a magyar általános konzervatív hozzáállás miatt nem is említi:

    http://www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=1&menu=betegseg&news_id=4088

  587. Soldier30 :

    sziasztok újabb pacát észleltem.. ez egy légy nagyságú és mintha picit színes lenne.. csak akkor látom ha hirtelen nagy mozdulatot csinálok a szememmel.. kezd elegem lenni!

  588. viktor20 :

    hello!
    Na tudja valaki melyik klinikán műtenek és mennyiért?
    Ha igen írja meg,ha nem drága én megműttetem és leírom sikerült e vagy sem.Ha nem sikerül fél szememmel meé úgy is látni fogok

  589. Soldier30 :

    Én most voltam a szemészeten kb 10 perce jöttem meg.. naná,hogy azt mondták hogy nem kell vele törödni.. szokásos duma”rengeteg embernek van” a Dr nő azt mondta ma is voltak ön elött egy család.. és rengeteget láttak.. Megnézte a szemem. Azt mondta,hogy ő nem lát sokat de én elenkezőleg! Kérdeztem töle hogy a fizikai terhelés fokozhatja e azt mondta igen! De a sport nem! Érdekes mert nekem akkor kezdtek el sürüsödn,mikor készültem a honvédségi felmérésre és éjjel nappal futottam. De ennek ellenére a sport nem árt neki! Azt is mondtahogy néha leülepednek és nem látszanak annyira .hát nekem a 20 év alatt eccer se üllepedtek le! Irt fel valami vitamint azt mondja ez sokaknak bevált.. Enyhiti foltokat vagy mi. Ez van a recepten: Calcii carbonici,Calcii phosphorici,Callicii lacitici magnelii carboncici 3×1 késhegyni étkezés után… Megpóbálom hátha… Ja és a mütétet mikor megemlitetem,egyböl letámadott.. azt mondta azzal többet ártok mint nyerek..

  590. Soldier30 :

    Valakinek van infó arról hogy a sport árt e a homályoknak? mert akkor be is fejeztem a futást..

  591. Soldier30 :

    Viktor csak az egyik szemden látod? a másikkal semmi baj? És annyi van már,hogy bnem tudod elviselni? Mert felsorolta nekem a doki a kockázati tényezőket.. és elgondolkoztam rajta nyerek -e vagy sem.. Pedig nekem azán mindkető szememen rengeteg van!

  592. Gabi191 :

    Múltkor fölhívtam a lazirisz lézerszemészeti központot mondom hátha tudnak segíteni!Erre meg azt mondták ,hogy ez egy természetes folyamat, ne törődjek vele,úgy vettem ki a szavaikból,hogy akkor lenne rossz ha nem látnék ilyeneket, hihetetlen mennyire fingjuk sincs arról ,hogy mit él át az az ember,akinek ilyen hülyesége van,mert ők csak elolvassák hogy üvegtesti homály nem okoz látás károsodást azt ennyi,de kívánom hogy legyen egyszer valamelyik orvosnak is ilyen!Ja és azt mondták nyugodtan jöjjek el 7000 ftért megvizsgálnak!És megmondják ,hogy nincs mit tenni…hihetetlen….
    Viktor20 neked mióta van?

  593. Soldier30 :

    Hát igen sajna ez a hozzá állás jellemző a magyar orvosok töbségére! Én ha kint vagyok napszemcsit horok az valamit segit de nem sokat… Most már van munkahelyem ahol hála istennek nem túl erös a fény,igy nem sokat látok belölük meló közben.. De fényes nappal kint a napon nagyon gáz..

  594. Gabi191 :

    Solider én múltkor fórumon kérdeztem egy dokit hogy a nehéz fizikai munka és a sport árt neki azt írta hogy nyugodtan csinálhatok bármit

  595. Soldier30 :

    Köszi akkor ezek szerint ettől nem sürüsödnek! Nekem is viccesen megjegyezte a DR nő hogy egyedül Bungee Jumping-ot hagyjam ki:) mert az nem jó..

  596. Gabi191 :

    Mondjuk én kondizni szoktam,meg kint telken melózni ,de hát ha ez árt neki akkor így jártam,mert azt nem fogom csinálni ,hogy semmi nehezet nem emelek,meg semmiylen munkát nem csinálok ez miatt !Egyébként ha kint melózok akkor kevésbé veszem észre,mint amikor tanulok például:))És ez a vitamin amit a doki fölírt neked drága?Mert én vettem feketeáfonya kapszulát 30 dbos és majdnem 4000 ezer ft..kICSIT SOKALLOM

  597. Soldier30 :

    Még nem tudom mennyibe kerül,mert nem váltottam ki.. majd megjön a fizu péntek fele akkor kiváltom.

  598. Anikó78 :

    Hali!
    Voltam orvosnál ismét – prof, pupillatágítás stb – , de azt mondta, hogy ő SEMMIT SEM LÁT A SZEMEMBEN, úgyhogy szerinte idegi alapon van és ha megnyugszom, elmúlik. Ennyit értenek hozzá!!! :-(

  599. Ádám :

    Nem ismételném önmagam, a magyar szemészek 99,9%-a szerint, ez egy életveszélyes műtét, és nagyobb esély van a vakságra mint a látásra. Biztos egy 1970ben nyomtatott tankönyvbe ez van leírva, és akkor ez így van. Még az a szerencse, hogy külföldön már szaporodnak azok az orvosok akik rájöttek, hogy a mai eljárásokkal talán mégse olyan kockázatos a műtét, és legalább mérlegelnek. Szerencsére itthon is van egy orvos aki műt, és aki elhiszi hogy ez probléma, korábban említettem, K. F. , őt kell megkeresni inkább e-mail-en szerintem, de a nevét nem írom le mert már korábban írtam, és nem akarom hogy a google minden második találatnál ezt a fórumot adja ki.

  600. Anita :

    Mindenkivel egyetértek, hogy valóban nem kell vele foglalkozni! Én is nagyon megijjedtem amikor először megjelentek, de ez szinte mindenkinél van, csak nem foglalkozik vele az emberek többsége. Én úgy szoktam, mikor meglátom ezeket a pöttyöket, vagy szálkákat, mindig elkezdek másfelé fordulni, vagy pislogni. Mert ha megfigyelitek, ha mereven a szálkákra koncentráltok akkor látjátok jobban őket. FIGYELJETEK MÁSRA! ui: ELVILEG A SOK „C” VITAMIN BEVITELE SEGÍT!!!

  601. Ádám :

    Nem tudom kivel értesz egyet, mert szerintem aki ide jut az nem tud nem foglalkozni vele, főleg, hogy van akinek annyi van, hogy nem lát tőle. Én még látok tőlük, de én nem nagyon tudom nem észrevenni őket. Megelőzésben lehet hogy segít a C vitamin, de a kialakultakra nincs hatással, már csak azért sem mert az üvegtestben nincsenek erek. Megelőzésben annyi szerepe lehet, hogy majdnem mindenre jó, és mivel ezt valamilyen öregedési folyamat váltja ki, azt késleltetheti valamelyest.

  602. Soldier30 :

    Anitának iagaza van.. Csak ott hibázik egy picit,hogy neünk egyfojtába vannak és már nem csak szálacskák,hanem foltok légyszerü pontok.. és jó sűrüek.. Mondjuk megfigyeltem én is ha lefoglalom magam le se sza**rom hogy vannak..

  603. hajnalgy :

    Szia Ádám!
    Szerintem egyáltalán nem baj ha a google minden 2. találatra ezt a fórumot adja ki. Így talán egyszer egy igazán „autentikus” orvos is idekeveredik.K.F. doktor úr annak tűnik, sőt! Szívesen vennék tőle pár sort.Egyszer írtam neki és visszaírt,hogy ha lemegyek Pécsre , megcsinálja a vitrektómiát, szerinte egyedüliként az országban ezzel a tünetekkel. Nem úgy tűnt a levélben mintha olyan nagyon aggódna a műtét kimenetelét illetően.Úgy írt mintha ez a műtét a világ legtermészetesebb dolga lenne. Na szóval szívesen olvasnék tőle itt valami bíztatót ha az eddigiek nem lettek volna azok.

  604. Anita :

    Megnyugtatok mindenkit, főleg Ádámot, hogy nekem is egyfolytában vannak, és ha az elejétől olvasná a fórumot, meglátná, hogy egy csomó ember azt írja NEM KELL VELE FOGLALKOZNI. Én is látom egyfolytában, most is, hogy írok, de nem érdekel. És vegyétek észre, minél többet foglalkoztok és írtok erről annál jobban zavarni titeket. A C vitamint pedig egy orvos javasolta, és igenis nagymértékben nem megelőzi, hanem javítja. De legjobban a tudatoddal tudsz gyógyítani, mert amit a fejedben látsz az történik veled. Ajánlom mindenkinek A Titok c. filmet és azt, hogy többet ne negatívan írjon erre az oldalra erről a „betegségről” hanem mindig pozítívan. És egyszer csak eltűnik. Hiába nem hiszitek el, de MINDENKINEK VAN!!!! Csak egyszerűen ha megtanulsz nem foglalkozni vele, nem fog annyira zavarni. Vagy különben beakarsz dilizni Ádám? És évek után akarod megtanulni azt hogy le sem szarod, mint az elején egy hozzászóló, aki már a pszichiátriára is járt, majd utána értette meg …? Ne foglalkozz egyfolytában önmagaddal. Tudom, hogy ez sértésnek veszed Ádám, de ez az igazság!!! Üdvözlök mindenkit!

  605. Ádám :

    Nem sértés ez nekem, és nagyon örülök, hogy sokan tudnak nem foglalkozni ezekkel az úszkáló dolgokkal. Én is képes vagyok néha elvonatkoztatni tőlük, főleg fényviszonyoktól függ. Én csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy ne általánosítsunk, mert mindenkinek más és más sűrűségű és formájú. Nem magamra nézve sértés ez, hanem azoknak, akiknek olyan szintű mennyiség van, hogy nem látnak, mint például Antal aki korábban is írogatott ide. Másrészt meg van rá műtét, és akiket nagyon zavar, és tartósan fennálló jelenség, azoknak megcsinálják. A kockázatok ismertek, én kitűztem magam elé az időpontot amikor belevágok, mert nem tudom elfogadni, hogy nem tudok zavartalanul vezetni, olvasni, vagy csak egy filmet megnézni, kb 1,5 év, addigra végzek az egyetemen. Egészséges szemen a retinaleválás kockázata 1/100 – és 1/300 van a műtétnél, és ha bekövetkezik, könnyen helyrehozható, valamint nagyon minimális esélye van fertőzéseknek, és előbb lesz szürkehályogja annak akit megműtöttek. Most mutattak be egy újabb műtéti eszközt, ami még hatékonyabb és kevésbé megterhelő a szemnek, 1,5 múlva már elterjedt is lesz szerintem, akkor belevágok. Örülök, hogy sokan vagytok akik el tudjátok ezt viselni, hiszen az a legjárhatóbb út!

  606. viktor21 :

    Soldier30!
    Nem mindkettőben van csak a jobban sűrűbb és ha megműtik,de vmi komplikáció lép fel inkább azzal a szememmel lássak amelyikben kevesebb a folt.
    Gabi 191!
    Nekem 1 éve van.Sulit is ott hagytam(egyébként informatikát tanultam,de szemüveget soha nem hordtam)
    Na de hol érdemes műttetni?

  607. Ádám :

    azért az vicces, hogy a webbetegen valaki szintén homályokról panaszkodott és az orvos azt írta neki, hogy műtét után vissza térhetnek a homályok, mert hogy az üvegtest újratermelődik. Ebből is látszik, hogy a sima szemorvos aki nem műt, nincs 100%-ig képben, szerencsére akik műtenek azok igen. A műtétet végző orvosok mind azt mondják, hogy műtét után a mesterségesen befecskendezett folyadékot a szem lecseréli, azaz újratermeli, ez eddig stimmel is, csak ők azt is hozzáteszik, hogy az nem olyan üvegtest lesz, mint amit kivettek, hanem egy sós folyadék, más szerkezetű mint az eredeti, és ebben már nem formálódnak homályok.

  608. Gabi191 :

    De van lézeres kezelés is nem?

  609. viktor21 :

    Ádám!
    Te hol műttetsz majd 1,5 év múlva?
    És milyen árban mozog a műtét szemenként?
    Válaszod kösz előre is.

  610. Soldier30 :

    Ádám az a valaki én voltam!Mármint a webbeteg.hu oldalon.. Megkénék szépen valakit felvenne msn re? Néha azért jó volna olyannal msn ezni akinek vannak homályai..

  611. Soldier30 :

    hozzá teszem egész életembe arról lmodoztam,hogy lézeres látásjavító mütét csináltatok.. megvan a pénzem is rá már egy idelye.. De most azt mondta valaki ha megmütetem jobban fogok láti de a homályok is élesebbek lesznek.. igy tartogatom a pénzem :)

  612. viktor21 :

    Mennyi az a pénz?

  613. Lander R :

    Ráadásul, Soldier, célszerű lenne megfelelő sorrendet tartanod: először üvegtesti műtétet kellene megcsinálni és csak utána a lézeres élesreállítást, nem lenne okos dolog ugyanis egy, a szem adott szférikus állapotához tökéletesen hozzáigazított szaruhártyával elmenni úvegtesti műtétre (mármint a teljes üvegtest eltávolítás+feltöltésre), mert azért ez, mégha egész minimálisan is, de megváltoztathatja a szemgolyó korábbi alakját, ami természetszerűleg látásélesség csökkenéshez vezethet.
    Üdv. L.

  614. Lander R :

    200 000 körül szemenként

  615. Ádám :

    Viktor, nem tudom még sem az orvost sem az árat, lehet hogy még itthon, de lehet hogy külföldön műttetem, na nem azért mert itthon nem értenek hozzá, csak a jövőmet külföldön képzelem el, és ezt nyilván majd a hely határozza meg. Egyébként itthon szerintem a biztosítás fedezi, de erről nincsenek pontos információim. Lander R-nek a lézeres műtéttel kapcsolatban teljesen igaza van, én is ugyanezt írtam volna.

  616. Soldier30 :

    Kösz lander.. úgyis elöször egy szakorvos véleményét kértem volna ki.nem vágtam volna bele csak úgy!
    Épp tegnap beszélgetem egy kedves ismerösömmel aki pszichológus,és elmondtam neki a problémám.. Azt mondta Ő havi zsinten 15-20 pácienst kezel az üvegtesti okoszta stressz miatt! És hozzá tette,hogy mindenkinek azt mondta,hogy gondoljon bele hogy jobb így az úszkáló foltocskákkal ,vagy vakon élni.. És ez álltalában mindenkinek segitett.. A Szomszéd srác 2 hete vesztette el a látását autóbalesetben! Ő azt mondta mit megnem adna,hogy láthasson foltokat meg szálakat.. na jó Ezzel nem azt akarom mondani,hogy mindenki szarja le.. de télleg belegondoltam ,hogy vannak ennél 100X szarabb dolgok..

  617. Soldier30 :

    és kedves sorstársak valaki felvenne már msn re? :)

  618. Lander R :

    Erre mondtam neked a múltkor, Soldier, hogy minden relatív… A vaknak megfelelne egy szennyezett látótér, a szennyezett látóterűnek tiszta látótér kellene, a tiszta látóterű meg bevállalna egy kis piszkot a szemébe akár, ha cserébe elmúlna a sántasága…de ez így természetes, mindenki a maga baján szeretne valamit javítani, és ha erre van lehetőség, miért ne élne vele az ember? Az üvegtesti homály végül is ma már nem gyógyíthatatlan, sőt, többféle, egyre kifinomultabb eljárás is létezik, ha valakit már pszichésen is komolyan zavar a probléma, hogy ne mondjam, tönkreteszi a mindennapjait és semmiféle figyelemeltereléssel nem tud ezen segíteni, akkor nincs mese, meg kell találni a módját a műtétnek (itt az anyagiakra, odautazásra, tehát az egész processzus logisztikájára gondolok).
    Üdv. L.

  619. Lander R :

    ja, és én szívesen felvennélek msn-re, de egyáltalán nem msn-ezek, sorry

  620. Soldier30 :

    Értelek! igen ez végülis igy is igaz… Kb mennyi lehet egy iylen műtét? És szerény Országunkban végzik valahol?

  621. Soldier30 :

    ja és lander Skypot használsz?

  622. Lander R :

    Skypot igen, főleg munka közben. Az üvegtesti-csere műtétre gondolsz? Azt nem tudom sajnos, szerintem Ádám ezt jobban tudja, valószínűleg olcsóbb lehet, mint a lézeres szutyok-kinyíró eljárás, amit ráadásul nálunk még nem is végeznek

  623. viktor21 :

    Lander R!
    A 200000 szemenként az csak a lézeres vagy a „kézi” is ezen a szinten mozog?
    Kuhn Ferenc melyik email címen érhető el,mert amelyikre írtam azon nem válaszolt.

  624. Lander R :

    Bocs, Viktor, ha félreérthető voltam, a 200 000 Ft/szem, az a femtosecundumos látásélesítő lézeres műtétre vonatkozott, amire Soldier már félretette a pénzt, az üvegtestieket nem tudom

  625. hajnalgy :

    Sziasztok.
    Ha állami klinikán tb alapon műtenek akkor ingyenes kellene,hogy legyen!
    A Mária utcában ingyenes csak üvegtesti homályok esetén nem csinálják,/csak ha retinaleválás is kezdődött mellé/ azt csak a Kuhn Ferenc doktor úr végzi a Pécsi klinikán üvegtesti homályok esetében is.

  626. Ádám :

    Szerintem a műtétet fedezi a biztosítás, ha orvosilag indokolt a műtét. Elég hozzá annyi, hogy nem tisztuló üvegtesti borússágok, látás korlátozóak, tehát a műtét indokolt, csakúgy mintha üvegtesti bevérzés lenne. Tehát szerintem egyértelmű. Amúgy meg az orvoson múlik, hiszen ő bevérzést is beírhat a kórlapra, és akkor meg 100% hogy biztosításos, de szerintem amúgy is az. Kuhn Ferenc elérhetőségét nem tudom, de biztos rá lehet találni valahol.

  627. Soldier30 :

    Nos akkor valaki felvesz msn re? nem harapok:) csak jó lenne valakivel msn ezni aki sorstárs:) msn:gojoka29@freemail.hu

  628. Ildikó :

    Sziasztok! Kb. egy éve látok gomolygó, kavargó füst szerű valamit a szemeim előtt, annyira nem zavar, csak furcsa, azelőtt ilyenem nem volt, ha ráfókuszálok, akkor ilyen kis fonalka szerű valamiket látok, vagy pöttyöket, de ha valakinek megemlítem, hülyének néz, még az orvos is olyan furán nézett rám, hogy jajj, biztos csak alacsony a vérnyomásom. Milyen orvoshoz lehet ezzel menni, ki az, aki nem néz hülyének?

  629. Ildikó :

    Még csak 26 éves vagyok. Ti mennyi idősek vagytok?

  630. Lander R :

    Kedves Ildikó,
    olvass vissza kicsit ebben a blogban, minden kérdésedre választ kapsz, a problémád neve üvegtesti homály, tulajdonképpen normális élettani jelenségnek mondható, mégha zavaró is. Itt szerintem mindenféle korosztály képviselve van a 20 alattiaktól a 40 felettiekig bezárólag (ennél idősebb embereknek nyilván még több bajuk van, de egyrészt ezek között valahol hátul kulloghat az üvegtesti homály, másrészt meg nem a netet bújják elsőrendűen, ezért kevés nyomuk van errefelé,
    üdv.Lander R

  631. Soldier30 :

    Ildikó én 32 vagyok és 12-14 éves korom óta bámulom őket.. az elején kevés volt mára már rengeteg van!

  632. Lander R :

    Ez egyénfüggő, én például kb. 30 éve látom őket (most 46 vagyok), de nem sokkal rosszabb most sem, mint akkor volt, gyakorlatilag 5 szürke pötty (kezdetben 2 volt), meg néhány halványszürke fátyol, igazából engem nem zavarnak, napközben észre sem igen veszem őket, de az is igaz, hogy addig, amíg nem tudtam, hogy másoknak is van ilyen, sőt, az ő helyzetük sokkal súlyosabb, jobban zavart…

  633. miki :

    ” ELVILEG A SOK „C” VITAMIN BEVITELE SEGÍT!!! ”

    Én már kipróbáltam. Naponta 2000 mg C vitamint szedtem egy teljes hónapon át. Az eredményt kitalálhatjátok. Nagy nulla. :(

    A szilicium(Silica Plus) tabletta kúrán is átestem, hasonló eredménnyel. :(

    A http://floatertalk.yuku.com/ -on sok tipp van.

  634. Soldier30 :

    miki lehet hogy neked nem de másnak segithet! Nekem is zet mondta a szemdoki,és egy internetes fórumon is azt irta egy ilyenekben jártas szemorovos,hogy segit a c vitamin.. vagyis sok embernek segitett..

  635. miki :

    Lander R,
    a lézeres műtét jóval olcsóbb Európában. 180 euró per szem/alkalom, amit eddig tudok a legolcsóbban a franciáknál.
    Tehát egy ezresből kijön a 2×2. :) Nekem a probléma az idegen nyelv tudása és a kiutazás …
    A vitrektómia kb. 2000 euró/szem és vele kapod előbb-utóbb a szürkehályogot. Maga a műtét nem vészes, csak az a fránya cataracta ne lenne … :(

  636. Lander R :

    Helló Miki,
    hm, meglep, hogy ennyire olcsó külföldön, bár azt nem írtad, melyik típusú lézerről van szó? Mert a PRK itt se annyira drága már, a sima LASIK-ot jobb helyeken már nem is alkalmazzák, a pillanatnyilag elérhető legmodernebb eljárás, amelynek kifejlesztésében ráadásul komoly szerepe van magyar tudósoknak, az IntraLASIK, nem hiszem hogy kijönne ilyen olcsón, ha egyáltalán csinálják külföldön! Ebben nagyon élen vagyunk, bármilyen meglepő, nálunk 2 helyen csinálják, mindkettőnél 220e körül van szemenként. Aki ezt nem tudja megfizetni, annak marad a PRK, ott nincs lebenyképzés, csak teljes eltávolítás, ami hamar „visszanő”, de közben ugrott a Bowmann-hártya, szóval ezt már személy szerint semmiképp sem preferálnám, de asszem ez olyan 120e körül van szemenként. Nehogy bárki félreértse, élességről van szó, nem üvegtestiről.

  637. miki :

    A C vitamin csak megelőzésre jó. Én, amióta bujom a netet a homályokkal kapcsoatban, csak egy esetben olvastam, hogy ez a vitamin kiszedte a homályokat. Az eset a hetvenes években történt, amikor is az alak valami más miatt gigadózisú adagokat szedett be. Ennek következményeként felfigyelt, hogy eltüntek a homályai. :) Sokan kipróbálták nagyobb dózisokkal, de sajnos az eredmény nulla.

    Egyébként a bevérzés is homályt okoz, de ez a tipus idővel felszívódik. Gyanítom, hogy a spontán gyógyulások e kategóriába tartoztak.

    Persze próbálni lehet, nem drága és nem is káros. :)

  638. miki :

    Félreértés. Én a YAG lézeres kezelésről beszéltem, amivel magát a homályokat zúzzák szét.
    (Csakis a PRK-t válaszd, mert a LASIK sokaknak homályt okozott. Nem vicc!)

  639. Lander R :

    Az a baj, Soldier, hogy szinte semmi nem indokolja, hogy C-vitamintól javuljon, bár tényleg remek lenne, ha valamivel elő lehetne segíteni a kontamináció felszívódását, csak az a gond, hogy itt alapvetően egy mechanikai problémáról van szó, tehát ilyen függelékek és egyebek alakulnak ki az üvegtest szerkezetében, ahogy azt már Ádám is többször nagyon pontosan leírta, és ezekre qrva nehéz bármilyen gyógyszeres kezeléssel hatni, kiváltképp, hogy az üvegtestnek nincs is érhálózata, tehát elvileg oda eljuttani a hatóanyagot, orálisan, hm, hát majdhogynem lehetetlen… Esetleg, ha tényleg lenne valami sikeres bontóanyag és azt közvetlenül a szemgolyóba fecskendeznék, abban tudnék hinni, de ha ez járható út lenne, akkor már járnák, nem pedig a vitrektómia és a lézeres műtét lenne az elérhetőség, mely eljárások azért nem veszélytelenek, nem beszéve arról az elég durva mellékhatásról, amit a szürkehályog szükségszerű kialakulása jelent.

  640. Lander R :

    Miki,
    a Lasikot mondom, hogy jobb helyeken már egyáltalán nem alkalmazzák, ezért azt ezeken a helyeken már nem is lehet választani, az IntraLasik viszont a legkorszerűbb eljárás (femtoszekundumos lézer, hullámfront elemzést követően, sokkal előremutatóbb technika, mint a PRK), azt kell választani, ha anyagilag belefér.

  641. Lander R :

    a YAG-lézer viszont így nem is drága, ezt viszont Magyarországon tudtommal még egyáltalán nem alkalmazzák

  642. Soldier30 :

    mekkora mágusok vagytok..

  643. Soldier30 :

    mindent tudtok

  644. Soldier30 :

    megkérek szépen valaki vegyne már fel msn re :) vagy skyp ra merttélleg szeretnék oylannak tartani egy kis kapcsot akinek van homálya sokat segitene.. köszönöm !

  645. Lander R :

    add meg a skypos nevedet aztán majd felveszlek (de most csak a benti gépemre tudlak, mert innen nem vagyok fenn, de majd holnaptól legfeljebb innen is fenn leszek…, bár a benti gépnél többet ülök))

  646. Lander R :

    illetve így majd én jelentkezem be nálad

  647. Soldier30 :

    ok! nitrix30 erre keress rá.. várom :)

  648. Lander R :

    bejelntkeztem hozzád skypeon, Soldier

  649. Soldier30 :

    az érdekes mert nálam nem jelent meg semmi hogy felvettél volna

  650. Trinity :

    Sziasztok!

    Hát nagyon sajnálom,hogy ezzel a problémával kell küzdenetek!:(
    Én egyenlőre szerencsés helyzeteben vagyok,mert nem látok ilyen úszó tárgyakat,viszont:
    Már 3x megesett velem,hogy a bal szemem látóterem (bal szélén) abszolút nem láttam semmit,csak egy szürkés szint,melyen „víz”folyadék csurgott le!
    Ezt úgy kell elképzelni,mintha egy autóban ülnél és ömlene az eső a szélvédőre,és homályos vízfolyam az egész!
    Ebben az a legilyesztőbb,hogy nem látok azon a ponton a szememmel abszolut!:(
    Mindegy merre forgatom ilyenkor a szemgolyóm,mert az a folyadék csak hömpölyög lefele azon a szürke hátteren és ugyan azon a ponton nem látom a teret csak ezt!

    Egyszer a napsütésben jött rám mikor napoztam…arra gondoltam,hátha lement a vércukrom!Így nasiztam gyorsan ,hogy megszüntessem és 10-15 percre rá így is lett!
    Másodszor pedig a lakásban napfény nélkül!Úgyhogy nem hiszem,hogy a napsütés okozhatta!

    Elözmények:

    És többször volt már olyan is,hogy pl:messzebbről olvasok egy több soros „levelet”(kisbetűket) és egyszer csak megjelenik egy szürke-pont,pont ott ahova nézek!Tehát nem látom megint csak azokat a betűket amiket épp nézek!Persze rámhozza a frászt a vérnyomásom ilyenkor az egekbe és a szürke pontból,szürke folt lesz!:(
    Majd valami álltal eltünik ez!(de ezzel már régen volt dolgom hál istennek)
    Legutóbb mikor megtörtént velem,odáig fajult,hogy a bal szememre abszolute nem láttam és rohantak velem az ügyeletre,de mire bejutottam már nem volt probléma a látásommal!Mértek egy vércukorszintet ami tökéletes lett!(terhes voltam)
    Utána neurológia sürgőségivel,de ott se állapítottak meg semmit!

    Kiváncsi volnék mi ez a folyadék ami ilyen esetben csurog a szemeben!?
    És miért nem látok azon a ponton?
    Nem rossz a szemem,legalább is nem tudok róla!

    Mindenkinek kitartást!

    Try

  651. Soldier30 :

    érdekes eset..

  652. Soldier30 :

    Ma alig volt meló a munkahelyemen és ráértem kifele bámészkodni az ablakon.. Figyelgettem a tiszta égboltot.. és rájöttem,hogy rohadt sok van belölük.. Bár idáig is tudtam de az eget nem nézgettem mindig.. Fú szerinem nekem van a legtöbb köztetek. Alig van tiszta rész amin ne látnék szálacskát vagy gömböket..

  653. miki :

    Nekem öt van a bal szememben és kettő a jobban. Kb. borsszem nagyságúak látom és az egyik teljesen fekete. Mindegyik vékony fonálszerű valamin lóg, sőt van amelyikből több ilyen szál indul ki.

    A legfájóbb az, hogy így nem tudnak az üvegtest alján leülepedni. Kb. a látóterem alsó harmadában állapodnak meg. :( Az viszont bíztató, hogy bár nagyon lassan, de egyre lejebb tolódnak.

  654. hajnalgy :

    Soldier30!
    Nekem sem gyenge a számuk! Már borús időben is napszemüveget hordok. És már egymás mögött is van egy csomó. Tudok köztük ide-oda fókuszálgatni de olyan nincs hogy sosem látom őket. Ha nem figyelek rájuk akkor is látom. És egyre fokozottabban szédülök. Régebben ritkán szédülgettem de már az is állandósult és hónapról hónapról finoman erősödik.
    Persze semmi pozitívat nem tettem még eddig az állapotom javításáért. Se nem úszom, nem futok, jógázom stb… Pedig biztosan javítana.Persze lehet,hogy a szédülést az is okozza,hogy nem hordom a szemüveget,mert a prizma miatt nem bírom elviselni. Állítólag belső szemtengely ferdülésem van és a dioptria csak0.75 de a prizma 3-as. Ez húzná vissza a szemizmokat a helyes tartásba.Szemészek szerint a homálykákhoz semmi köze.
    DE szédülhetek miatta?

  655. Soldier30 :

    üdv hajnal Én is szédülök néha és a doki azt mondta ezmiatt is lehet.. Nos igen nekem is vannal szálak foltok amik egymás mögött vannak és ha elmozditom a fejem hirtelen valamelyik irányba,egy csomó uszik középre majd lassan viszausznaka helyükre.. Én futok konditerembe járok és most próbálkozok azzal a szarral amit a doki felirt… hátha.. És én is hordok napszemcsit borús idöbe is.. Olyankor furán néznek rám az emberek de le se szarom! Akkor a legroszabb mikor tél van és hó.. mert ott aztán még a földön is azt látom.. A munkahelyemen viszonylag jó mert raktár épület és nem erösek a fények és ott nem feltünö.. de ha kigurulok a targival a napra máris rossz..

  656. Soldier30 :

    miki a c vitemin enyhiti a foltokat és nem csak megelőzésre jó.. utánna jártam.

  657. Soldier30 :

    Lander még mindig nem látak skypon..

  658. Soldier30 :

    hajnalGy felveszel msn re vagy már aszem irtad hogy nincs? annyira szeretnék kapcsot tartani valakivel akinek még van…

  659. Soldier30 :

    jah és hozzá teszem ez az oldal is kajak fehér.. minthea nem lenne elég bajunk :)

  660. Lander R :

    pedig fel is vettelek és be is jelentkeztem hozzád, de nem válaszoltál, H.K Oroszlány?

  661. Soldier30 :

    Igen stimmel de nem jött semmi értesités hogy valaki felvett volna skyp ra… add meg a tied és felveszlek én ha igy jó neked..

  662. miki :

    A C vitamin xart sem ér. Ha hatna akkor mindenki azt szedné.
    Sajnos még nem találtak fel gyógyszert ami szétbomlasztaná a homályokat.

    Nézzétek meg az alábbi pókhálót. Ez a legrosszabb fajta homály. Nekem is hasonló van. :(

    http://pagesperso-orange.fr/viney.nancy/floaters/cobweb.html

  663. Soldier30 :

    Na miki nekem kb mindketö szememen van ebböl vagy 3… sőt ennél sokal nagyobb is meg nagy pontok …

  664. Soldier30 :

    pontosabban összeviszsakuszaság! minden fel úszank söt a látómezőbe is befonátlankodnak… sokszor mozgatnom kel aszemem hogy ha valamit olvasok.. szal gáz de még azért birom idegekkel!

  665. miki :

    Soldier30 azt írod már rég megvannak. Nem emlékszel valami traumára, amitől keletkeztek? Nem ment valami a szemedbe, esetleg fürdés vagy úszás közben… ? Jelentek e meg újak azóta?

    Nekem is vannak a szemem alján leülepedve nagyobbak, roppant mozgékonyak és csak akkor jönnek fel ha hirtelen felrántom a fejem és azonnyomban vissza is süllyednek. Egyáltalán nem zavarnak. Viszont azok amik a szálon függnek állandóan látom… :(

  666. Soldier30 :

    12-13 ées koromrá ki emléxik visza :) De nem igazán voltak nekem traumáim boldog gyermek korom volt.. Szerintem ez nem hozható össze lelki dologgal,, Újabbak jelentek meg nem is kevés.. De mire kezdem megszokni az új „haverokat” ismét jönnek újabbak.. szal eléggé gáz.. Nekem is van alul rengeteg, és felülröl is beúsznak szálak.. De nekem mindig ott vannak ahol évekkel ezelött nem ülepszik ahogy azt a nagytudású doktornö mondta.. nem halványodnak stb.. mindig vannak és soha nem változik a helyük mármint a kiinduló pont.. és mindig ugyanugy úszkálnak.. Miki ha valaki azt mondaná nekem ez már igymarad megnyugodnék.. Mert ezt igy még el lehet viselni.. bár mondom én az eggyik legsúlyosabb esetek közé tartozom. De ababn a tudtaban élni hogy életem végéig sürüsödhet,nos ezt a gombócot már nem tudnám lenyelni… sportolok nem dohányzom nem iszom vérnyomás vércukor mindig rednben jah és egészségesen táplálkozok.. Szal minden okot kizárok hogy több ne alakuljon ki… bár ez az idö elteltével állitolag fokozódik..

  667. miki :

    Nem lelki traumára gondoltam, hanem szemsérülésre, esetleg súlyos betegségre ami előidézhette.

    Én nem törődök bele, ismét tisztán akarok látni, ahogy azelőtt, kerüljön amibe kerül. Egyenlőre nem tudok dönteni a lézeres kezelés és a vitrektómia közt. Jó lenne, ha valaki, aki már megcsináltatta, leírná ide a tapasztalatait. Főleg a szürkehályog törvényszerű(?) kialakulása érdekel.

  668. Vivke :

    Sziasztok megint mindenkinek… :)

    Láttam volt szó megint arról, hogy a foltok „megjelenése”, „felerősödése” attól is függ, ki mennyit törődik vele…
    Nem értek azzal egyet, hogy nem törődjön az ember vele, és akkor nem is létezik… Mint sokótoknak, nekem is fényben látszik a legjobban, marha sok van, és mivel a munkám alatt egész nap a mikroszkópba bámulok, és sokszor nem tudom a mintát meg a szemem „kígyóit” megkülönböztetni egymástól, így érthető, hogy ennyire próbálok megoldás után kutatni…

    Szóval, ha van, aki valami hatásos kúrát tud, írjon…

    Gyógyulást mindenkinek… :)

  669. Gabi191 :

    most hogy készülök a vizsgáimra,nem látom annyira őket,volt egy olyan nap amikor egyáltalán nem láttam,vagy csak nagyon kicsit,pedig azért nekem is van,tehát amióta ez van,most vagyok vele úgy először ,hogy most inkább sikerüljön a vizsgám,mint hogy ez szar elmúljon,nekem az most fontosabb,nem sejtettem volna hogy egyszer így fogok gondolkodni erről…

  670. Soldier30 :

    igy van ha lefoglalja magát az embr annyira nem zavarja… én kerülöm az erös fényt és a fehér hátteret… Ha lessz rá lehetsöségem én is próbálkozok majd m,ütéttel. .de ha szürkehályo veszélye fent áll akkorinkább NEM! inkább az uszadékok..

  671. Soldier30 :

    Vivke hány éves vagy? ha nem veszed tolakodásnak h megkérdem.. mióta látod öket és mennyi van ? kicsik nagyok?

  672. miki :

    Soldier, a lézeres kezelés ártalmatlan, a hátránya a vitrektómiával szemben az, hogy csak darabolni tudja a homályt, a szálakat meg átváni. Esetleg a kisebbeket szétzúzza. Tehát a kezelés nem 100%-os. A lényege az, hogy a homály a szemben a látótérre kívülre kerüljön.

    Sajnos a pókháló tipusú homály(ez van nekünk) a kezelés szempontjából a legrosszabb. :((

  673. Soldier30 :

    miki mért is a legroszabb?

  674. viktor20 :

    cső megint!
    Én írtam egy e-mailt Pécsre és Dr. Bíró Szabolcs azt írta ott sem vállalnak a komplikációk miatt
    Vitreoxigent melyik netes oldalon legegyszerűbb megrendelni, ill. egyáltalán használ-e?

  675. viktor20 :

    ja és még valami: a sárga v. átlátszó pöttyök fülzúgással kísérve biztos hogy üvegtesti homályok nem pedig valami idegi vagy érrendszeri betegségek tünetei,mert bár én informatikát tanultam de soha nem hordtam szemüveget,
    szóval egyik napról a másikra jött.Viszont volt egy gépterem ahol volt egy szervergép ami rettenetesen zúgott,két évig voltunk ott és nem tudom nem
    játszik e közre ennek a kialakulásánál?
    Nem alakult ki valakinek hasonlóképp ez a betegség?(amúgy látok fekete foltokat is de azok jelentéktelenek a sárgák mellett)

  676. Soldier30 :

    Szia Viktor mi az a vitreoxigén?

  677. Ádám :

    viktor,

    szerintem dr bíró zsoltra gondoltál, ő a szemészeti klinika vezetője. Ő nem is végez ilyen műtétet, csak lézeres látáskorrekciót és szürkehályogot tudtommal. kuhn ferencet valahogy közvetlenül kell elérni, mert senki nem fog senkit ajánlani ilyen műtét céljából. Bár lehet hogy egyébként most Amerikában van hiszen ott is dolgozik.

    ádám

  678. Soldier30 :

    na akkor Dr Kuhn F is kilőve.. kicsit körülményes ez igy hogy kint dolgozik.. Nem hiszem elhogy csak egy ember foglalkozik szerény hazánkban ezzel..

  679. TRX :

    Soldier, megkérdezhetem, neked van jogsid, és ha igen, mennyire gátolják meg a homályok a közlekedést? Ezt mástól is kérdezem..

  680. Ádám :

    Kuhn F nincs kilőve szerintem, hiszen még anno egy portálra írta 2-3 hónapja, hogy ő vállal ilyen műtétet. Én csak azt tudom hogy Amerikában is műt, megosztja az idejét. 100%, hogy valahogy el lehet érni.

  681. hajnalgy :

    Clerr írta január 20.-án, nézzetek vissza: Volt két sikeres!!!! vitrectomia műtétje!!!

  682. hajnalgy :

    Clerr írta január 20.-án, nézzetek vissza: Volt két sikeres!!!! vitrectomia műtétje!!!!

  683. hajnalgy :

    Bocsánat, január 30.-án írta

  684. hajnalgy :

    EZT ÍRTA NEKEM CSEKE DOKTOR ÚR NEMRÉG! „Igen, a homályok műtéttel eltávolíthatóak. Bár a műtétnek vannak
    kockázatai, az Ön által leírt állapotnak is vannak. A műtétet bármely intézményben, ahol üvegtesti műtétet is végeznek, meg tudják csinálni. Ha Ön a jelen levél írójához kívánna fordulni, szíveskedjék időpontot kérni Cseke főorvos úrtól a Soproni Kórház Szemészeti Osztályán.”

  685. hajnalgy :

    http://www.copaxone.hu/regionalis_hirek/mar_dunaujvarosban_is_visszanyerheti/131917/

  686. hajnalgy :

    Ezt viszont tavaly a Kuhn Ferenc doktor ezt írta:

    Ön válaszolt nekem üvegtesti homály kérdésében. Azt mondta ha ennyire zavar, akkor viszonylag egyszerű műtéttel lehet rajta segíteni.Mi ez a műtét és hol végzik?

    A műtét vitrectomia és tartok tőle hogy ezzel a diagnóyissal rajtam kívül más nem fogja elvégezni. Vitrecomiát egyébként az ország számos intézetében végeznek

  687. hajnalgy :

    Ismét Kuhn doktor úr válasza a weborvos.hu.-n
    . Tavaly ilyenkor azt írta nekem,hogy ha nem csinálja meg a vitrectomiát a szememen május közepéig akkor valószínűleg hosszú ideig nem lesz rá mód. Ebből arra következtetek,hogy tényleg sokat van külföldön. Na de Pécsett is!!!

    Szemészeti szakrendelés
    Szemészeti szakrendelés
    Jelige: homályok eltávolítása
    Tisztel Doktor úr,
    23 éves vagyok, minimálisan rövidlátó, 3 hónapja fedeztem fel üvegtesti homályaimat, melyek azóta kicsit megszaporodtak. Nagy többségében ezek átlátszó éles pálcikák és pontok, halvány de hatalmas homályfelhők, és
    van egy-két szürke árnyalatos folt is. Az első vizsgálaton mindent rendben találtak, de figyelmeztetett a szemorvosom, hogy amennyiben szikrázást vagy más szokatlant észlelek, azonnal menjek vissza. Kölberül 1 hónapja láttam szikrázást, visszamentem, 3-as tükör vizsgálatot végeztek, mellyel kis bevérzést találtak az egyik szememben. Gyulladást csökkentő
    szemcseppet kaptam, érfestés, és vérvétel is volt, minden negatív lett, és az újabb vizsgálatnál jobbnak látta a szememet az orvos, de biztos ami biztos , megnézett ott egy másik orvos is aki valamilyen (határhártya leválást?) emlegetett. Bár ennek jelentését nem tudom, a diagnózis az lett, hogy egészséges vagyok, és nem tudják miért vannak a homályaim. Mivel az élet minden pillanatát megkeserítik, ha nem is lehetet lenítik el a homályok, szeretném öntől megkérdezni, hogy milyen rizikó tényezők merülnek fel egy üvegtest csere műtétnél egy fiatal enyhén rövidlátó szemen. Ezekkel a homályokkal csak akkor vagyok képes együtt élni, ha tudom, hogy belátható időn belül (néhány év) megszabadulhatok tőlük, és azért kérdezem Önt, mert más szemorvos nem is hajlandó nyilatkozni ilyen jellegű műtétről. Ön szerint néhány éven belül biztonságosabbá válhat ez a műtéti eljárás? Kérem, hogy a rovat megszűnése előtt, amennyiben ideje engedi, válaszoljon levelemre. Köszönöm!

    Az Önnek elmondottak igazak, az Ön által leírt panaszok és ami okozza, normális. A műtét, amellyel e zavaró foltok eltávolíthatóak, nem veszélyes – bár minden műtétnek van kockázata természetesen -, és a műtét bármikor elvégezhető.
    HIRDETÉS

  688. Soldier30 :

    TRX nekem egyálltalán nem gátolja a vezetést.. mért kérded?

  689. Soldier30 :

    már csak az a kérdés mennyi a műtét szemenként..

  690. Ádám :

    http://www.evrs.org/pages/committeeboard.htm
    itt is megtalálható Kuhn F. mint a European VitreoRetinal Society tagja, itt irják amit már mondtam korábban, hogy Birmingham, Alabama-ban is dolgozik, de pécsen is. e-mail cim is látható ha rámentek.

    Ezen a dijnyertes videon is ott van a neve.

  691. Ádám :

    nálam napfüggő mikor mennyire zavar vezetésnél. ha sok mindenre kell figyelni, pl. ha teherautóval manőverezek, nem látom, de országúti autózásnál, főleg ha hét ágra süt a nap, napszemüvegben is zavarnak. de mint már írtam, én még próbálom kibírni egyetem végéig, aztán ott majd eldől minden, hogy hol, mikor műtettem meg.

  692. Soldier30 :

    Még akkor is belevágsz ha tudod hogy garantált a szürke hályog?

  693. miki :

    Jó kérdés. Azt hiszem szinte mindenkit a hályog riaszt el a vitrektómiától … :(

  694. Soldier30 :

    nos igen én csak akkor megyek ha már nem leszs egy szem tista rész sem.. ahol ne lennének homályok..

  695. TRX :

    Csak azért érdekel ennyire, hogy MEGGÁTOL -e valakit a vezetésben, mert nekem most viszonylag ’kevés’ van, de olvastam h idővel rendesen elszaporodnak, és mivel fuvarozásból szándékozom megélni, ezért félek egy kicsit.
    Soldier, ha neked valoban sok képződmény van a szemedben, akkor ez nem hat ki arra, hogy közúton érzékeled -e a táblákat, többi járművet, stb… Egyébként rövidlátó vagy?

  696. Soldier30 :

    Igen rövidlátó vagyok.. lencsét hordok amugy mikor van pénzem rá:) Ezeke ne ugy képzeld el hogy semmit nem látok tölük! Csak ha van idöm nézegetni öket akkor zavarnak.. Bár mondom mégecce rengeteg van belölük!

  697. TRX :

    Soldier, érdekelne a te eseted, esetleg ha egyszer lesz rá időd, paintbe összedobhatnál egy képet, hogy kb. hogyan és mennyit látsz ezekből a szarokbol…

  698. Antal :

    Soldier30 messze nem a legkomolyabb eset itt. De az biztos hogy szeretne annak tűnni. :-/ Sokat jelenthet számára ez a fórum..

  699. Gabi191 :

    Ezt most jól megmondtad Antal

  700. Ádám :

    Az én koromban nem valószínű hogy szürkehályogot kapnék 7-8 éven belül, de több orvos szerint akár lehet hogy 20 év múlva következne be. Minden kor függő, és a műtéti technikán múlik. A műtéti eljárás lényege, hogy minél több üvegtestet benthagyjanak a szemlencse mögött, ami megakadályozza, hogy oxigén kerüljön oda, ameddig az nem folyósodik el, nem lesz szürkehályog, ha az elenged, elfolyik, akkor kezdődik. Mivel ha valaki már 50-60 éves, valószinüleg már ott is elfolyósodott az üvegtest, nem látja el lencse védő szerepét, oxigén jut oda, és a lencse már oxidálódik is. Egyébként a világon ezt a műtétet végzik a legtöbbször, csak az usa-ban évente 1 milliót, rutinműtét, és sokan jobban látnak utána, mint az eredeti még nem szürkehályogos lencséjükkel. Ezt a mindössze 5 perces műtétet azt hiszem simán vállalhatja az aki nem bírja már homályokkal, aki meg még bírja, annak hajrá, ugyanis mivel pl amerikában az egészségbiztositóknak ez a műtét kerül a legtöbbe, dolgoznak rajta hogy mivel lehetne megelőzni a kialakulást. Amúgy már alkalmazzák azokat a lencséket is amik távolra is és közelre is jól fókuszálnak.

  701. Soldier30 :

    TRX megszerkesztem neked igérem de rohadtól nem eccerü lerajzolni :) Képzelj ez egy látómezőt ahol nem tudod figyelmen kivül hagyni öket mert mindenhol csüngnek a szálak kevereedve a foltokkal.. vagy kb 4-5 nagy foltom is és egy egészen éles az a jobb szememen van és nagy .. de mondom ha le akarnám rajzolni akkor nem tudnád kivenni mit is szerettem volna… rengeteg van..

  702. Soldier30 :

    Antal miböl gondolod hogy nem én vagyok a legkomoylabb eset? :) de azért köszi

  703. Soldier30 :

    Én idáig erröl nem irtam de most meirom direkt TRX miatt.. kb 2 éve mikor már nagyon elsürüsödött e lezdtem bepánikolni. Ebböl let egy pszichiáter .pszichológus és ideggyógyászati szakrendelés.. Attól féltem hogy annyi lesz majd nem fogok látni tölük.. utólag belátom ez butaság volt.. Szal kijött rajtam egy közepes depi telis tele szorongással.. Sötét szobábol nem voltam hajnlandó kijönni! Mindig csak este mertem kimenni az uccára (mint a vámpirok :) Akkoriban nagyon zavart… Aztán kaptam két nagy anyai pofont igy 30 év tályékán és közölte velem a muter,hogy ott a család,lakás autó! Ha nem szedem össze magam bukom az egészet! Na és ekkor szedtem össze magam.. majdnem a munkahelyem is elveszitettem emiatt..Ma már ugyvagyok vele ha lessz pénzem megmütettem.. mert gondolom nem olcsó mütét.. szemnként minimum fél millára saccolom! Gondoljátok el hogy egy ekkora ember mint én ilyennekkel küzködik beszarás :) linkelek magammról egy képet…
    http://gallery.site.hu/d/7826435-2/Kep_072.jpg

  704. Gabi191 :

    Jól fel vagy gyúrva!Mióta edzesz?

  705. Soldier30 :

    3 éve kb.. De azelöt kövér voltam kb 157 kg

  706. Soldier30 :

    ilyen voltam és kb 45-50 kg tol szabadultam meg 6 hónap alatt és jött az edzés :) mára már nem ismernek meg azok akik több évvel ezelött láttak.. http://gallery.site.hu/d/7827649-2/DSCF0006_edited.JPG

  707. Soldier30 :

    és a fene se gondolná hogy egy ekkora ember is megtudott törni iylen parányi kis pontoktol.. :)

  708. TRX :

    Ejha ez aztán az alak változás…

  709. hajnalgy :

    Szia Soldier30!
    Rajtam 10-15 kg súlyfelesleg van. A dokik szerint ez nagyon nem jó és le kellene adnom. Szerinted a te súlyfelesleged és a hirtelen nagymértékű fogyásod nem lehet oka a homályoknak? Magas cukorszint, koleszterinszint meg mittudomén mifélék még nem okozhatják?? Persze utólag már cseszhetnénk ezt, hiszen vannak duci barátaim, barátnőim aztán mégse látnak ilyeneket még 60-on túl sem.

  710. Soldier30 :

    köszi TRX

  711. Soldier30 :

    hajnalgy nem hinném hogy közelenne hozzá.. hiszen 12-éves koromban még eljesen normális ovlt a testsúlyom! És akkor is már voltak homályaim.. Ez eccerüen a rövidlátásnak tudható be.. semmi másnak.

  712. Antal :

    Soldier30:
    „Antal miböl gondolod hogy nem én vagyok a legkomoylabb eset? :) de azért köszi”

    Az egyik része az amit a saját homályélményeidről írsz. E tekintetben szívesen cserélnék veled.
    A másik része pedig már a személyiségedet érintené. Vagyis, átcsapna személyeskedésbe.

  713. m2thw :

    Üdv mindenkinek! Nekem is vannak üvegtesti homályaim. 19éves koromban kezdődött most 21éves vagyok. Nem vagyok rövidlátó, nincsen szemüvegem se semmi. Keresgélem hogy esetleg hogy lehetne enyhíteni a dolgon, mert elég zavaróak tudnak lenni. Nézegettem már fórumokat blogokat szinte mindent, de senki sem tud semmi bíztatót írni ,hogy neki szünnének vagy valami. Most beírtam Google-ba hogy eyefloaters és az első kiemelt oldalnak ezt dobta ki : http://www.eyefloaters.info/?gclid=CISGrJ7M0poCFcQw3wodLjzE2Q
    Gyorsba lefordítva azt írja hogy meg lehet szüntetni a homályt „örökre” és ha kifizetünk 30USD.t(6000HUF) akkor kapunk egy receptet , ja meg mindenkinek bevállt aki próbálta stb. Kiváncsi vagyok mennyire lehet ez igaz/hogy nem átverés. Akinek esetleg van tapasztalata erről az írjon Pls.!

  714. Ádám :

    Már rég lefutott téma, kamu, annyi, hogy írja a vitreoxigen nevezetű gyógyszert, ami amúgy szintén nem sok embernek válik be. Ha visszaolvasol a fórumban, én mindent leírtam a homályokról amit tudni lehet.

    Üdv, Ádám

  715. Ádám :

    Antal,

    én emlékszem visszaolvasás nélkül is, hogy neked ilyen nagy homályfelhőid vannak, amik kitakarják a képet, és ez tényleg sajnálatos. Tekintettel arra, hogy senki nem kutatja az ellenszert, és maguktól meg nem fognak elmúlni, én ha a helyedbe lennék, már rég megműttettem volna. Nálad sokkal enyhébb esetűek is meg szokták csináltatni a műtétet (na nem itt Magyarországon, itt nem divat). A kockázatokat már említettem, de a te esetedben szerintem már bőven megéri a kis rizikót, tekintettel, hogy drasztikusan rontja az életminőséged.

    Ádám

  716. Soldier30 :

    igazábol azt nem értem Antal nak mi a baja velem? mi gondod az én személyiségemmel? Ugyanolyan homályokkal küzdök én is nap mint nap.. sőt mostanában újak csapódnak a régiek mellé… Ennek ellenére mégse keseredem el pedig aztán ha valakit zavarnak akkor az én vagyok..

  717. Soldier30 :

    Ádám a mütét után nem lát az ember homályosan? úgy értem a dioptriát nem rontja ez a műtét? És mért nem csinálnak magyaroroszágon ilyen műtéttet? Szerintem itt is lenne rá igény.. Bár én nem tudom miböl mütettném meg mivel nincs annyi pénzem.. Már aszem megkérdeztem de nem válaszoltál mennyi lehet egy szemre a mütét?és hova kell kiutazni a legközelebbi helyre?

  718. Soldier30 :

    látom mivel jó idö volt ma senki nem ir.. én bicó túrán voltam ,majd fürödtünk egy tóba ás bográcsoztunk. .fel se tünt a homály:) pedig ott vo