Magyar Posta

Persze mindenkinek vannak „kellemes” élményei a postai sorbanállás-ügyintézés kapcsán, én most két friss tapasztalatomról szeretnék megemlékezni.
Ha a postások az alapszolgáltatásukat hibátlanul teljesítenék, akkor egye fene, felőlem foglalkozhatnak mással is. De addig, amíg ilyen színvonalon kezelik az ügyfeleket, szerintem tajgetoszra kellen küldeni azt a barmot, aki engedélyezi, hogy mindenféle csecsebecsét árusítsanak a postáskisasszonyok. Azt már régóta látom, hogy sorsjegyeket, könyveket is lehet kapni, de persze nem maradhatott ki a cd és dvd sem. Aztán valamelyik nap egy Fiskars olló figyelt gyári csomagolásban, beárazva, belógatva a látóterembe, majd egy másik postán Mars-Twix-Bounty csokis kínálórekesz. Elmennek már…
Ma Érden, a Bem téri postán fizettem be a csekkjeimet és nagyon tetszett a kreatív megoldásuk. Az ablakon lévő kis kerek nyílásba, de hogy ne lihegjenek az ügyfelek a postások arcába, szoktak valami szűrőszerűséget tenni. Ezt itt úgy oldották meg, hogy fogtak egy virágcserépalátétet, átfúrták szabályos rendben pár helyen, majd felragasztották az üvegre. Cuki.

A bejegyzés kategóriája: .hu
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Magyar Posta bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. Johnny Firpo hozzászólása:

    Posta monnyon le! Tőlem akár privatizálhatnák is. Akár fizetnék 20,- Ft-tal többet egy levélfeladásért (már amennyi levelet én feladok ugye. :-)), de legyen már normális, a jó életbe!

    Ja, ha már póósta, a legtutibb biznisz faxot feladni postán. Már nem emlékszem mennyibe került, de valami közel ezer forint. Hoppá!

  2. Tom hozzászólása:

    jah :-) ha jól emlékszem, az bőven ezer felett volt…

  3. psy hozzászólása:

    A pultoskisasszonyoknak elvileg KÖTELEZŐ ajánlani biztosítást, befektetést, stb stb… Szerintem aki a postán áll sorba csekkbefizetéssel, az rohadtul nem örül neki, hogyha az arcábatolják a direktmarketinget. Azt még elviselném, hogy ha levelet adok fel, akkor megkérdi, hogy elsőbbségi legyen-e, mert akkor esetleg már másnapra célbaér. De pl csekkbefizetéskor én nagyon lesz***m a biztosításukat. Pláne a 10 mögöttem álló. Ha felidegesít ilyenekkel, akkor még akkor se lenne kedvem náluk kötni bármit is, ha tényleg jó lenne. A Postánál nincsenek marketing-szakemberek? Inkább az lehetne a profiljuk, hogy marhagyorsan elintéznek mindent… nem hogy 15 perc várakozásért cserébe olyan mennyiségű reklámanyagot kapok az arcomba, hogy a tévésoppban is megirigyelnék.

    Mondjuk szvsz erre nagyon rá fognak *******, mert saját bankjuk nincs, az Erste bankon keresztül adnak mindent. A biztosítójuk drága, vannak sokkal nagyobb biztosítók, melyeknél jobb feltételek vannak. És mivel a kézbesítést majd átveheti másik cég is, ezért be is csukhatják a kaput.
    Különben is… bankokkal, biztosítókkal Dunát lehet rekeszteni. Posta eddig csak egy volt. Miért nem azt próbálják meg modernizálni, amihez értenek?

  4. EVE hozzászólása:

    Nagyon jó lenne, ha mindenki a saját munkájával lenne elfoglalva. Azok az emberek akik ott ülnek a postán a pult másik oldalán vért izzadva dolgoznak azért, hogy a „kedves” ügyfelek meglegyenek elégedve. Nem tudom hány ember viselné azt amit nap mint a postások eltürnek. Senkinek sincs fogalma az egészröl!!!! Egy biztos akinek sz… napja van és végre betéved a postára akkor mindjárt ki is tölti a mérgét. Soha senki nem toleráns. Milyen jó hogy van posta, és be lehet menni és ott aztán át lehet változni emberböl állattá.
    A biztosításokat pedig igenis ajánlani kell, de menjetek csak be bármelyik bankba, ott is ez van. Erröl szól az értékesítés központúság.
    Mindenesetre amihez nem értek, nem osztogatok okos tanácsot!!!!!!!!!

  5. Tom hozzászólása:

    Bocsánat, én nagyon toleráns vagyok :-)
    De itt elsősorban nem a pult másik oldalán ülő postásokkal van a baj (én legalábbis nagyon nem ezt akartam mondani), hanem a postai munka szervezésével. Klasszikus példája a felülről bűzlésnek.

  6. dvorcsak hozzászólása:

    az aposom postas. a sogorom postas. a sorogom parja postas.
    hetvegen a IV. postas sarkanyhajo kupan voltam.
    megyek csondben maradni…

  7. Anna hozzászólása:

    Nagyon sokat tudnék beszélni ezekről a dolgokról . Sok postán 12 órát is dogoznak a lányok minimálbérért ami azt jelenti ,hogy 58-at visznek haza. Abiztósításról anyit:”ebből él a posta” és kötelezik a dolgozokat, (írásbeli figyelmeztetőt íratnak alá velük),hogy miből kösenek az ügyfelekkel,és hány sorsjegyet kell eladniuk havonta.Nagyon sokan elmennek máshova dolgozni ahól nincs szekálás .Folytathatnám de minek? Ettől ugysem lesz jobb a pstándolgozoknak!

  8. hrongyorgy hozzászólása:

    Azt mindenki elismeri hogy nem feltétlen a postai ügyintéző a hibás, de sajnos rajta csattan az ostor a felettesei hülyeségei miatt. Én főleg ezért igyekszek finom lenni ilyen esetekben.

  9. ANIKÓ hozzászólása:

    Nagyot csalódtam a MAGYAR POSTÁBAN!! Édesanyám egy leragasztott születésnapi borítékban küldött 2db 1000ft-ost! Tudom hiba volt soha nem tett ilyet jóhiszemű volt!!Kis pénzéből küldte még írta is a lap aljára „ebből a csekély összegből vegyél valamit”-és a szemét kilopta míg ideért!!! Ja és az ünnep előtt 26.-án adta fel ma 30.-án jött meg!!!! NEM MOCSOKSÁG???

  10. ANIKÓ hozzászólása:

    A bizalom ami hiányzik és ez lenne a legfontosabb a POSTÁNÁL de amíg ilyen dolgozói vannak sose lessz!!!!!!!!!!Szörnyű hogy még kideríteni se lehet ki volt!!!!!!!!!!

  11. ANIKÓ hozzászólása:

    Én ápolónő vagyok és én sem keresem agyon magam de nem követek el olyat amivel a betegeket károsítanám meg!!!!!!!!-mert engem így neveltek

  12. Varga Gyuláné hozzászólása:

    Nagyon sajnálatos a postai dolgozók fizetése. Még enni sincs idejük annyi a munka. Ne próbálja őket bántani senki, nagyon megszenvednek azért a kis pénzért.Melette még kedvesnek segítőkésznek kell lenni a nap minden órájában. Idegtépő munka. Akinek rossz véleménye van róluk azok nem igazán vannak tisztába milyen felelőségteljes a munkájuk.

  13. Bwm hozzászólása:

    Nem vagyok egy öreg darab még, de eddig ahol dolgoztam igyekeztem a legjobb tudásom szerint ellátni a munkámat, és ha nem tetszett a fizetés, vagy főnökség, akkor továbbálltam. Szerintem mindenkinek meg van a választási lehetősége a váltásra ha valamivel nincs megelégedve. Azt felejtik el az emberek, hogy a munka akkor jó, ha élvezzük is legalább amit csinálunk, és nem feltétlenül kényszerből járunk be minden reggel.

  14. dvorcsak hozzászólása:

    postai dolgozo es postai dolgozo kozott nagy kulonbseg van am.
    nem egy kategpria a postan a pult mogott ulo postai dolgozo, es mas kategoria a level/nyugdij/segely kihordo postai dolgozo

  15. Varga Gyuláné hozzászólása:

    Bwm: válaszára szeretnék reagálni.Sajnos nem mindenkinek adatik meg hogy váltogatni tudja a munkahejét, amit nagy nehezen sikerült sok nélkülözés után megtalálni. Persze az igaz ,hogy biztos van választási lehetőség,de nem mindegy mijen áron.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>