T-Rex végtagok (3)

Most olvasom az index cikkét és tényleg. Pár napja nem érem el a saját levelezőszerveremet a 25-ös porton keresztül.
Állítgattam az Online Ügyfélszolgálaton keresztül elérhető ügyféloldali szűrést (annak ellenére, hogy korábban nem állítottam rajta semmit és hibátlanul működött), de az eredmény változatlan. Hívom a T-Panaszvonalat, azt mondja az ember, hogy akkor majd most ő jól kikapcsolja a szűrést – ugyanazt, amit én már próbáltam, de teret engedek az ügybuzgóságának… Természetesen még ma sem ment és miután olvastam a fent említett cikket, ismét betelefonáltam. A túloldali hang megállapítja, hogy ez ki van kapcsolva, ergo ennek működnie kell. Mondom de nem. Időt kér. Kis idő múlva visszajön azzal a megjegyzéssel, hogy „igen, két helyen kellett kikapcsolni és most már azt is megtette, most menni fog”. Kérdésemre elárulta, hogy azt a másik kapcsolót nem lehet a webes felületről látni/elérni/bizgatni. Valahogy sejtettem…
Most nyitva a 25-ös port. A kihagyást egyébként úgy sikerült áthidalnom, hogy a szolgáltatóm megnyitott egy másik portot is az ilyen esetek miatt, így azt tudtam használni.

A bejegyzés kategóriája: .hu, tech
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

T-Rex végtagok (3) bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. johnny firpo hozzászólása:

    Ha lesz időd, szerintem majd írd meg az internet+/-kábeltévé, illetve telefon bekötést is, mindenképp tanulságos lesz az utókor számára. :-)

  2. Tom hozzászólása:

    Igen, itt van draft-ban már, azért a (3)-as index, csak nem volt még időm befejezni – túl szövevényes az ügy :-/
    Azóta ráadásul újabb fejlemény van…

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>