Bejegyzések 'mindenmás' kategóriában

Magyaroknak magyar taxit!

2010. június 3., csütörtök

Először nem akartam hinni a szememnek, de aztán tényleg.
Jobbtaxi

Nem értem – vagy mégis?

2009. december 7., hétfő

A könyvesbolt polcán bóklászva feltűnik, hogy a Leves hazudik című könyvön van valami kis extra csomagolás. Ez ilyen kis ráhajtott reklámcsík, ami átfut a gerincen és ezért látom, hogy valami Norbis anyag. Kihúzom, elolvasom. Kiderül, hogy a könyv része a Norbi könyvespolca kollekciónak. Azoknak a könyveknek, melyek nagy hatást gyakoroltak Norbira és meghatározták az életét. (Sajnos a pontos szöveget nem találtam meg a weben.)

Idézek a könyvből, amely a mesterséges édesítőszerekkel kapcsolatos anyagnak külön fejezetet szánt:

Azt, hogy az édesítőszerek hizlalnak, állatkísérletekben azok a dán és holland malacok is bizonyították, amelyekben az aromák mellé az édes kiegészítőket is ehették. És azt, hogy a kalóriaszegény készítmények az embereknél sem sokat segítenek, amerikai kísérletek bizonyították be igen szemléletesen. Az Amerikai Rák Társaság például 80000 hölgyet átfogó vizsgálatánál úgy találta, hogy azok a résztvevők, akik édesítőszert fogyasztottak, jobban híznak, mint azok, akik cukorral édesítettek.

Ezek után belekukkantok Norbi ételeibe, termékeibe és az összetevők között gyakran látom az aszpartamot.

Hát ezért értetlenkedtem. Aztán rájöttem, hogy nem feltétlenül ez gyakorolta Norbinak a hatást. Ugyanis a könyvből az is kiderül, hogy miért nyúlnak a gyártók a különféle kemikáliákhoz: sokkal olcsóbb, mintha természetes anyagokkal dolgoznának…

Péntek 13

2009. november 13., péntek

Manka aggódik értem.
„Jujj, tényleg! Péntek 13 van. Akkor csak éjfél után indulj haza! Inkább péntek 14-én, mint 13-án…”

Adatroaming

2009. október 30., péntek

Nah, én pont így jártam. 13k HUF huss :-/

Aroma

2009. október 26., hétfő

Biztosan azért vagyok ilyen érzékeny, mert olvasom A leves hazudik című könyvet, de azért mégis…
Böngészem a Töltetlen kemény méz cukorka összetevőinek listáját és a sok ismeretlen anyag között olyan szépségre lelek, mint a méz aroma.
Ezek után hanyagolom, áttérek a klasszikus Orvosi pemetefű cukorka tanulmányozására. És mit látok? Pemetefű aroma.
„Hát noooormális?” – kérdezné Besenyő TT István.

Frissítés: Vigyázat, kavar van! Ha a dobozon lévő felirat fehér színű, akkor az összetevők között nem szerepel az aroma. Ha fekete, akkor ott van. Újabb érdekes adat…

Felveszem a mackómat…

2009. október 13., kedd

"Vasárnap felveszem a mackómat,és elszegődök Budapestre mackónak."

Mai kedvenc: FATOSZ

2009. október 12., hétfő

Azaz Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége

OKT // Utolsó etap

2009. október 11., vasárnap

OKT // A kékfestő halála

2009. október 10., szombat

OKT // Csókakő

2009. október 10., szombat

Az első pihenőhely.


Images is enhanced with WordPress Lightbox 2 by Zeo