tech kategória bejegyzései
Ars Electronica Center
Igen, majd’ el felejtettem elmondani, hogy Linzbe miért is mentünk. Hát ezért. A magam részéről csalódás. Két dolog érdekelt igazán: a Humphry II és a Robolab. A Humphry-nál két unott arcú technikus rámadta az öltözéket és fellógattak. VR sisakot nem … Folytatódik….
VoipBuster csakazéris
Mint nemrégiben említettem, gyakran hasznájuk a Buster-t, de gondjaim vannak az új verzióval. Pica említette, hogy neki még regisztrálnia sem sikerült. Hát úgy alakult, hogy egy kedves ismerősöm is ki szerette volna próbálni és megkért, hogy segítsek neki. Persze rögtön … Folytatódik….
IM news
Nos, csak kiderült, hogy mit rejteget a Google. Persze, hogy egy IM kliens, melyen még beszélgetni és Gmail-ezni is lehet. A Google Talk egyelőre csak Gmail account-tal rendelkezőknek érhető el, ezért kipróbálni nem tudtam. Az tetszik a legjobban, hogy az … Folytatódik….
VOIP
Azon belül is a VoipBuster nevű jószág. Gondolom sokan találkoztak már vele. Már használjuk egy ideje, néha működik, néha nem. Az az egy eurós befizetés azt hiszem nem túl nagy áldozat azért, hogy időnként ingyen telefonálhatunk Magyarországon bármelyik vonalas számra. … Folytatódik….
Unicode meglepi
Azért ez a térképes projektem tartogat érdekességeket a számomra. Például egészen eddig az hittem, hogy a Unicode standard magába foglalja a Földön használatos valamennyi élő (és megannyi régi, ma már nem használatos) írásjelet. Erre itt van a térképen egy olyan … Folytatódik….
1024
Kicsit frusztrált vagyok. A korábbi gépemen 15″-on 1400×1050-es felbontás mellett dolgoztam. Elfáradt a szemem. Kicsi volt minden. Mondjuk el is fértem, de gyenge volt a fényereje is, szóval nem tetszett. Az új notebook-on tudatosan 1024×768-as felbontást válsztottam. Gondoltam a szemem … Folytatódik….
Késői öröm
A laptopom mindig hisztizett, ha hazahoztam a melóhelyről. Az itthoni hálózatra egyszerűen nem tudott felkapaszkodni. Második boot után rendicsek minden. Próbálkoztam egy ideig a magam erejéből, aztán segítséget kértem nálam tapasztaltabbaktól, még az SMC-nek is írtam (az adsl megosztása router-en … Folytatódik….
tipi-tapi-laptopi
Mivel nagy a valószínűsége, hogy lecserélem a notebook-omat, körülnéztem, mi a pálya. Hát kínálat az van. Ellenben a fizikai kontaktust, a tapizást, a forgatást nem pótolhatja az interneten keresztüli adatgyűjtés. Ráadásul az sem mindig vezet eredményre. Mer’ ugye melyik gyártó … Folytatódik….
h4ck3d by ch1n353
Legalábbis minden valószínűség szerint :( A spoolsv.exe éjszakánként ki szeretne menni valahova az UDP 1027-es porton. De mindig este 8-9 után, napközben soha. Persze a tűzfal mindig megkérdezte illedelmesen, hogy mi legyen vele. Az IP címeket feljegyeztem, a kapcsolatot blokkoltam, … Folytatódik….
Az Artisjus nagy menetelése
Igen, már régóta várható volt. És most elkezdődött… Matrica az iPod-okon Persze gondolom jönnek majd a többiek is szép hosszú sorokban. Szürke import RULEZ!
2010.09.05. (11:23) Üvegtesti homály Akkor G23-as volt vagy a legmodernebb G25-ös? ...
2010.09.05. (07:21) Üvegtesti homály Cső!Varrat csak egy héttel később került b...
2010.09.04. (12:01) Üvegtesti homály Viktor, melyik "G" módszerrel csinálták Pest...
2010.09.04. (10:06) Üvegtesti homály gondolom mert Gergelyt is melitettük a hsz ben...
2010.09.04. (07:43) Üvegtesti homály Elnézést! Viktor 22-nek szántam a hsz-t. Nem...